János Eifert - Photographer

PHOTOEXPO 2014 – Eifert-workshop a fotóstúdióban. Budapest, 2014. október 11. 11:30 – 19:00

PHOTOEXPO, 2014.10.11. Fényportrékísérletek a stúdióban (Photo: Eifert János)

2014.10.11.-Eifert-workshop_Bernáth-Bizsu-fotó-02 A hétvégén megrendezett expón neves fotósok, köztük Eifert János fotóművész adta át tudását a műkedvelő és hivatásos fotósokból álló hallgatóságnak.

A PHOTOEXPO nem csak kiállítás és vásár, de a fényképezést érintő előadások és gyakorlati, elméleti programok helye is. A budapesti Lurdy-házban immár harmadszor megrendezett eseményen a hazai fotócikk forgalmazók és kereskedők krémje mellett, szakmai programok és fotózási lehetőségek is várták a látogatókat. A rendezvény egyik színfoltja Eifert János fotóművész előadása volt a nagyterem szombati programjában.

A nemzetközi színtéren is elismert alkotó sokszínű munkáin keresztül mutatta be látásmódját az egybegyűlt, több száz fős hallgatóságnak. Programját vetítés és műveinek nagyméretű nyomatai tarkították. Az életrajzi elemekkel is átszőtt előadásán a művész többek között a tánchoz és színházhoz való kötődéséről, kreatív motivációiról is mesélt, és bemutatta 2011-ben megjelent, Képírás-fotóakadémia című könyvét, mely a fotók készítésének fogásain túl azok “látásáról” is szól.

Kép rávetítése a modellre - PHOTOEXPO, 2014.10.11. (Photo: Eifert János) Eifert-workshop, éppen kép rávetítése a modellre - PHOTOEXPO, 2014.10.11. (Photo: Eifert János) Kép rávetítése a modellre - PHOTOEXPO, 2014.10.11. (Photo: Eifert János) Kép rávetítése a modellre - PHOTOEXPO, 2014.10.11. (Photo: Eifert János)

Eifert-workshop a PHOTOEXPO-n, 2014.10.11. (Marton József felvétele) Eifert-workshop a PHOTOEXPO-n, 2014.10.11. (Marton József felvétele) Eifert-workshop a PHOTOEXPO-n, 2014.10.11. (Marton József felvétele)

2014.10.11.-Eifert-workshop_Bernáth-Bizsu-fotó-01 Eifert-workshop a PHOTOEXPO-n, 2014.10.11. (Marton József felvétele) Eifert-workshop a PHOTOEXPO-n, 2014.10.11. (Marton József felvétele)

Eifert-workshop a PHOTOEXPO-n, 2014.10.11. (Marton József felvétele) Eifert-workshop a PHOTOEXPO-n, 2014.10.11. (Marton József felvétele) Marton József, Bernáth Bizsu és Eifert János felvételei

Kép rávetítése a modellre - PHOTOEXPO, 2014.10.11. (Photo: Eifert János)

A PHOTOEXPO-n olyan neves előadók voltak még jelen, mint Bakcsy Árpád, Baksa Norbert, Daróczi Csaba, Jakab Zsolt, Jung Zseni, Ladányi Tamás, Maklári Tót Attila, Nánási Pál, Ritter Doron, V. Dávid Andrea és Áron.

A fényképezés iránt érdeklő látogatók nem csak megtekinthették és kipróbálhatták, de sok esetben meg is vásárolhatták a standok portékáit a vállalkozóbb szelleműek pedig profi világítás és modellek segítségével próbálhatták ki magukat divat- vagy reklámfotósként, esetleg hozzáértő oktatók útmutatásával merülhettek el a fényképezés és a képfeldolgozás rejtelmeiben.

Kép rávetítése a modellre - PHOTOEXPO, 2014.10.11. (Photo: Eifert János)

A PHOTOEXPO egyik stúdiójában, ahol szemmel láthatóan sok az érdeklődő, Eifert János így beszél munkájáról: „Egy arcot bevilágítani, kezeket, lábakat elrendezni, a hátteret kialakítani, miközben a modell személyiségét próbáljuk megismerni, elmélyült megfigyelésekre ad lehetőséget. Nem azt állítom, hogy műteremben nem lehet „igazi” személyiségjegyeket megjeleníteni, de figyeljük csak meg magunkat: a mesterséges környezetben, többé-kevésbé steril háttér előtt, mesterséges fénnyel bíbelődve legtöbbször „csendéletként” kezeljük az „élő” arcot. Kevesen képesek arra, hogy ebben az élettől távol eső környezetben, a „mű-fények” és „mű-hátterek” közepette élettel töltsék meg a fényérzékeny anyagot, és ne csak „szépen megvilágított arcot”, hanem az „arcot viselő ember” élettel teli jelenségét, igazi személyiségjegyeit mutassák meg nekünk. Nagy szerepe van a fotográfusnak, hogy ez sikerüljön. Sokaknak sikerült, miért ne sikerülne nekünk is?! És ha már portét fényképezünk, miért ne kísérletezzünk? Miért ne szakadjunk el a konvencióktól, a szabályoktól? Miért ne váltsuk meg a világot, akár egy új, eredeti ötlettel gazdagítva esztétikai-technikai eszköztárunkat? Ezt próbálom a stúdióban szép számmal megjelent fotográfusoknak bemutatni, és éppen a kép arca történő rávetítésével, a fények, Led-sorok mozgatásával, a bemozdulás élményével kísérletezve, újszerű hatásokat próbálgatjuk.”  (Petur / PIXINFO.com)

Fotók:  Marton József, Bernáth Bizsu és Eifert János