János Eifert - Photographer

MONOKRÓM 2. A Galéria 12 Egyesület Fotócsoportjának – köztük Eifert János – közös fotókiállítása a Fotóhónap2014 programjában. Promenad.hu, 2014. november 5. 06:49:53

2014.11.05.-Promenad.hu_Monokróm 2. kiállítás

MONOKRÓM 2.

A Galéria 12 Egyesület Fotócsoportjának – köztük Eifert János – közös fotókiállítása a Fotóhónap2014 programjában.

Budapest, G12 Kiállítóhely – Kávézó – Borbár, 2014. november 3 – 29.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége 2014. novemberében tízedik alkalommal rendezte meg a Fotóhónap2014 fesztivált. A rendezvénysorozat az elmúlt évek során a magyar fotográfiai élet szerves részévé vált. Kiemelt célja, hogy a fotográfia tartalmi és eszközbeli sokszínűségére rámutasson, és népszerűsítse nemcsak a szakmai fórumokon, hanem a vizuális művészetek iránt érdeklődő közönség körében is.

A Fotóhónap2014 eseményeinek központi tematikáját a magyar szervezők, a European Month of Photography (EMOP)  által kidolgozott koncepcióhoz csatlakozva alakították ki, amely a történelmi emlékezet problematikáját vizsgálja. A magyarországi rendezvényeket ezért az archívum használat köré rendezték, amely a tágan értelmezett történelmi dokumentumok (írásos, tárgyi, hang stb.) emlékek használatának és újraértelmezésének lehetőségeit vizsgálja a kortárs fotóművészet alkotásainak tükrében. A Fotóhónap2014 saját szervezésében megvalósuló programjaiban a tervezett tematikához kapcsolódó nagyszabású, csoportos tárlatot, valamint kisebb léptékű, a témához illeszkedő kiállításokat mutat be, szervezve beszélgetéseket, az értelmezést elmélyítő kísérő rendezvényeket. Természetesen a sokszínűség jegyében teret kaptak egyéb koncepciójú tárlatok is, köztük a MONOKRÓM 2. – a Galéria 12 Egyesület Fotócsoportjának kiállítása is.

A Galéria 12 Egyesület Fotócsoportjának – Eifert János, Ezüst Gy. Zoltán, Ilku János, Kádár Katalin, Németh Andrea, Pató Károly, Rainer Péter, Szél Ágnes és Tóth József Füles – kiállításának megnyitóján sok érdeklődő jelent meg. Kovács Lajos, a Budapest XII. kerületének alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Rainer Péter építész, iparművész nyitotta meg a kiállítást. Dobák Kata népdalénekes közreműködése különleges élményt jelentett.

„Először is mi az a monokróm, monokromatikus? Vagy még előbb, mi az a kromatikus? – tette fel a kérdést Rainer Péter, majd rögtön meg is válaszolta: „A szavak pontos jelentésével, értelmével jó tisztában lenni, ezért érdemes utánanézni. Az Értelmező Szótár szerint a kromatikus – görög eredetű szó – színeset jelent. A monokromatikus az Idegen Szavak Szótára szerint egyszínűt jelent, a fényképezés esetében egy színnek a tónusait, vagy fekete-fehér – analóg vagy digitális technikával készített fotókat és fotógrafikákat jelent.

A meghívott művészek számára a téma kötetlen volt, a 12 alkotó (nem véletlenül: 12 apostol, 12. kerület, G12) maga döntött, hogy a monokróm fotográfia alkalmazásával, milyen képi világot kíván bemutatni, megjeleníteni.

Tehát e Monokróm 2 kiállításunk az egyszínű, egytónusú képekről, fotókról szól. Remélem mindenki előtt ismeretes, hogy a fotózás hőskorában még csak monokróm fényképeket tudtak előállítani. Gondoljunk a barna, vagy fekete-fehér fotókra. Később kezdték kifesteni a fotókat, majd sikerült színes fotót előállítani. Manapság a digitális fotózás korában, a szinte korlátlan lehetőségek között a régi eljárások, a barna, a fekete-fehér, vagy a monokróm fotózás – mára már szinte minden színben – ismét divatba jött.

Hogy milyen lehetőségei vannak, hogy ki hogyan alkalmazza, látja, láttatja ezt az egyszínű eljárást, erről ad némi ízelítőt ez a kis összeállítás. A rendezéssel próbáltuk erősíteni, hangsúlyozni a fotókat.

Röviden felsorolom a kiállítókat és mondok egy-két gondolatot, amit nekem mondanak, amit én gondolok e képekről, belemagyarázás nélkül. Elöljáróban talán még annyit, hogy a kiállító fotósok többsége nem fotósként kezdte, esetenként ma sem csak fotós, vagy nem fotós csak fotózik, mint én. A képek szinte kivétel nélkül egyszerű tőmondatok. Lássuk hát őket:

Eifert János tánc- és fotóművész: Anyám keze, Katáéval. Megrendítő, monumentális mű. Nincs mit ragozni, hozzátenni.

Ezüst Gy. Zoltán festőművész, fotós: Velence; Vibráló fények. Festői képek, különleges kékes színezetű technikával előállítva.

Ilku János gépésztechnikus, operatőr, fotóművész: Téli impresszió; Pusztai grafika. Nekem az Út, az életút gyönyörű képei.

Kádár Katalin festőművész, fotós: Jó reggelt 20.-21.; Ponyva 2. Érzékeny, finom alkotások. Miért tettük viszonylag magasra? Hát levenni nem, de megvenni lehet őket.

Kazinczy Gyöngyvér építész, fotós: Épületrészletek, 5 db négyzetes fotó a minimál-art jegyében.

Kecskeméti Kálmán festőművész, fotós: Itt járt…; Háttal az életnek…; Jelenés. Temetői merengések, meglátások, elgondolkodtatóan szép képek.

Maczkó Erzsébet színtervező, kulturális menedzser, fotós: Nyugati pu I.-II. A pályaudvar vágánycsarnokának tükrözéssel kissé megnyújtott képei. Az alkotó a Nyugati egyik magyar tervező építészének késői rokona.

Németh Andrea reklámgrafikus, fotóművész: Kilencedik hónap. Vízszintes vonalakkal abroncsolt, terhelt, áldott állapotú nő, fej nélkül, de itt a szív a fontos, az meg jelen van a képen, képben, kettő is dobog, hallják?

Pató Károly építész, grafikus, fotós: Szakadt arc; Éljen május elseje; A parlament előtt. Különálló darabok, erős, jó emberábrázolások.

Rainer Péter építész-belsőépítész: Fa-design I.-II. Egy saját készítésű bútorom újrahasznosításai. A székrészlet tükrözésével készült farácsszerkezet, mely a mögötte lévő tárlók kitakarását szolgálja.

Szél Ágnes építész, fotóművész: Fűszálak 1.-2.-3.; Szer…; Isten…; Egy… fotósorozat.

A fű, nekem gyógyfű, ír a (lelki)sebre, vagy gondoljunk a zöldszín nyugtató hatására. De az alkotó a magyar rovásírás jeleit látja bennük.

Tóth József Füles fotóművész: 3 Radnóti illusztráció: Hispánia, Hispánia; Hetedik ecloga; Férfivers. Az élet komoly kérdéseit kutató-boncolgató szép képek.

A kiállítást most a hatalmas tömegtől csak részben lehet látni, ezért ajánlom, egy nyugalmasabb időben, esetleg többször is megtekinteni, de ne túl soká, mert félő, hogy addigra elkelnek a képek.

Reméljük kiállításunkkal sikerült megidéznünk a múltat, láttatnunk a jelen és felvillantanunk a jövő monokróm fotográfiájában rejlő lehetőségeket.

Köszönöm megjelenésüket, a figyelmüket és a részvételüket, a többi alkotó nevében is.

Ezzel megnyitom ez egyszínű, mégis színes kiállítást, melyhez kellemes és hasznos nézelődést, időtöltést kívánok.”

Egy monocromagnoni ős(z) ember (Rainer Péter)

Fotók: Cservenka Péter és Eifert János, valamint a kiállítóművészek fotográfiái

Forrás: www.eifert.hu