Egy nap Valkonyán, 2015. április 18.
Zalai utazásom során meglátogattam barátaimat – Pápai Saroltát és Magyar Emilt – akik Valkonyán laknak. Valkonya egy kis zsáktelepülés Nagykanizsától légvonalban 14 km-re nyugat-északnyugat irányban. Lankás domboldalakkal körülvett völgyben fekszik festői környezetben. Sok időm nem volt a falubejárásra, de Emil segítségével végigsétáltam a faluban.
Története: Valkonya neve a szláv Volkona személynévből alakult, amely a régebbi Vlkonja – vlk szóból ered, jelentése farkas. Első említése 1019-ből száramzik, amikor egy okirat a zalavári apátság dézsmafizetési helyeként említi. Falunévként először Wolkuna néven szerepel egy 1288-as adásvételi okmányban. A néphagyomány szerint a város közelében Fehérkulcsosvár néven egy erődítmény is állt, amelyet vizesárokkal vettek körül. A török elleni háborúban azonban a település elpusztult, és csak 1694-ben kezdett el újra benépesülni. Majd lassú fejlődés következett be a falu életébe, 1970-ig fokozatosan nőtt a lakosok száma. 1770-ben 159 fő, 1786-ban 225 fő lakott a faluban. 1927-ben új iskolát is építettek. 1970-től aszfaltúton is megközelíthető a település, rá egy évre már autóbusszal is elérhető vált. A község fejlődését a munkanélküliség, az elszigeteltség erősen korlátozza.
Az utóbbi időben a falusi turizmus virágzik. Az érintetlen környezet, a gyönyörű táj, és az igazi falusi nyugalom egyre több turistát vonz. A települést érinti a Dél-Dunántúli Kéktúra.
Eifert János felvételei