Nézz körül! Haris László fotókiállítása az Artphoto Galériában

Haris László a fotó- és fényművészet határterületein dolgozik évtizedek óta. Számos emblematikus fotográfiát és plakátot készített kulturális és politikai területen egyaránt. Balogh Rudolf- és Demeter-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia Film és Fotóművészeti tagozatának tagja. Kiállítását Budapesten, az Artphoto Galéria mutatja be, amelyet Kincses Károly fotómuzeológus nyitott meg, és 2016. január 9-ig tekinthető meg.

Borbély László, az Artphoto Galéria kurátora elmondja: „Haris László most bemutatásra kerülő kiállítása alkotói korszakának 2008-tól induló szakaszában született képeit mutatja be. Ebben az időszakban a digitális fotográfia sajátos lehetőségeivel kezdett el foglalkozni, kutatva az új technikák felhasználási módozatait a művészi fotográfiában. Az alkotói folyamatban az új technika helyét és technológiai jelentőségét különleges panoráma képek létrehozásában találta meg. A különböző helyszíneket és történéseket megörökítő képek a digitális megoldásoknak köszönhetően „ragadnak össze” egyetlen, az időben és térben vándorló panoráma képpé, mely a rögzítés módjának köszönhetően több idősíkot is feldolgoz. A képek létrehozása közben a fényképezőgép egy állványfejen forog és általában 24 felvételből áll össze a végleges panoráma kép. Az expozíciók idő- és térbeli „elmozdulásai” egy képbe sűrítve jelennek meg számunkra egy egészen különleges, független valóságot létrehozva.”

Haris László: Budapest, Teleki tér 3.

Haris László fotográfus “Nézz körül!” című kiállítását 2015. november 30- án KINCSES KÁROLY fotómuzeológus nyitotta meg. Helyszín: Artphoto Galéria – Bp. XI. ker. Bartók Béla út 30. – A kiállítás megtekinthető: 2016. január 9-ig. H–Sz–P: 14–19, Szo: 11–14 óra között, valamint előzetes egyeztetés alapján.

Haris László: Kovácsmod

Eifert János felvételei

Haris László: Mátyás téri önarckép

Haris László pályáját évtizedek óta kísérem figyelemmel, és látom a folytonosságot és az egymásra építkezést a különböző alkotói korszakai között. 2003-ban a Magyar Fotográfiai Múzeumban  kiállítótermében annak a képző-, fotó-, és filmművészet határán álló, ezeket nem ritkán átlépő művésznek a retrospektív kiállításával találkozhattam, akinek pályája már a kezdetektől nem a hagyományos fotóművészeti utat követi. A jórészt nagyméretű, fekete-fehér fotográfiák, brómezüst vintage kópiák, RC és Cibachrome nagyítások, tintasugaras nyomatok, mellettük könyvek, katalógus és folyóirat címlapok, -illusztrációk, valamint videóról filmes és televíziós munkái arról győztek meg, hogy Haris László alkotói tevékenysége, művei fontos részévé váltak a magyar fotográfia történetének. Miért is? „Csendes” képein – amelyeken nem látványos és harsány események, blikkfangos mutatványok jelennek meg harsogó rikácsolással, ordítozó és sulykoló erővel – a gondolat erejével szólít meg bennünket. Bár az érzelmek egyáltalán nem hiányoznak képeiből, szellemiségében egyáltalán nem áll távol a hit és művészet határmezsgyéjén egyensúlyozó, a Bauhauson és az orosz avantgárdon nevelkedett, racionális, materialista világpolgár Kepes György felfogásától.  Ez magyarázza, hogy bekapcsolódva a magyar avantgárd művészeti életbe, a „szubjektív fotográfia” útján eljut a konceptuális fotómunkák létrehozásáig, akciók, performanszok szervezéséig. A hetvenes évek elején ott volt a Szürenonon és a művészetpolitikai viharokat is elindított Balatonboglári Kápolnatárlatok kiállítói között. „Haris ahhoz a generációhoz tartozik – írta róla Szemadám György még az aczéli időkben – akik gyermekként érezték az ötvenes évek atmoszféráját, végigélték 1956-ot, tanúi lehettek a hatvanas években megjelenő beat-nemzedék békés forradalmának, a hatvannyolcas párizsi diákfelkelésnek, a fiatalság születő ellenkultúrájának, majd felnőttként a hetvenes évek felé a társadalmi, gazdasági és kulturális megtorpanásnak, a korábbi illúziók és perspektívák szétfoszlásának.”

Nem kétséges, hogy munkáiban mindig is „leképeződik” a kor. Visszapillantva: 1973-as kiállításai – Lépcsőház, Szembesítés, Tér és lehetőség – bizonyára viták tárgyát képezik, az 1989-es Mégis mozog a nép… a társadalmi változások érzékeltetésére koncentrál. 1996-ban a JEL és ÁRNYÉK új hangot üt meg, amelyet 1997-ben az Új kaland, 2002-ben a Kepes György emlékére követ.

2008-tól munkái jelentős része a digitális fényképezés speciális lehetőségeivel foglalkozik, több idősíkot rögzítő panoráma képeket készít. Ahogyan Haris László fogalmaz: „Az új képek egy része Erdélyben készült, ezek összetartozásunk, sorsunk azonosságának jelképei.” Ezekből láthatunk egy erős válogatást az Artphoto Galériában.

Eifert János

Haris László: Kovácsmod

72 év fontosabb állomásai Haris Lászlótól:

„1943 február 9-én születtem Budapesten. Apám műszaki vállalkozó, autóalkatrészeket gyárt, a háború jó konjunktúrát teremtett. Édesanyám a három gyerekkel otthon van, munkáját egy Mari nevű tófalui cselédlány segíti. Apámat néhány hónapos koromban tartalékos tisztként behívják katonának. Vele tulajdonképpen négy és fél éves koromban ismerkedek meg, mikor hazajön az orosz fogságból. Bármily furcsa, ma is pontosan
emlékszem a jelenetre, mikor haza érkezett; soványan, betegen, boldogan végre itthon volt. Hat évvel idősebb bátyám az utánozni való példakép, talán valamiféle apa-pótlék számomra. Tőle tanulok meg fényképezni.

Hat éves koromban már van fényképező gépem, tudok filmet hívni, kontaktolni. Írni, olvasni csak egy évvel később, a Dugonics utcai iskolában tanulok meg.

1956 november 2-án szüleim végre elengednek fényképezni. Nyolcadik kerületi lakásunk közel volt a forradalom legfontosabb eseményeihez, de a jól hallható lövöldözések miatt nem mehettem ki az utcára.
November másodika azonban más volt, mint a korábbi napok. Reggel szép napsütésre és csendre ébredtünk.
Úgy tudtuk, győzött a forradalom, a városban rend van, mindenki bizakodik, hogy el lehet kezdeni végre a normális életet. Délutánig végigjárom és fényképezem a forradalom helyszíneit. Nem sejtem, hogy ötven év múlva ezekből a képekből kiállítás lesz a Műcsarnokban, Washingtonban, Bécsben és még sok helyen. A jövő megismerhetetlenségének jótékony homálya takarja el a lovasrohamot és a könnygázt is.

1957-ben már Vörösmarty-s diákként belépek egy illegális cserkész csapatba. Együtt járjuk a természetet, nyaranként táborozunk azóta is. Az ötvennyolc éves barátság rengeteg közös élménye ma is a legfontosabb számomra.
1968 nyarán diploma a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ha valaki utána számol az éveknek, hamar rájön, hogy valami hiányzik. Hát igen, másodéves egyetemistaként rájöttem, hogy a fényképezés, a film és általában a művészetek jobban érdekelnek, mint a műszaki tudományok. Ekkor érnek Magyarországra a francia és a lengyel új hullám filmjei. Harmincszor nézem meg Wajda Hamu és gyémántját, minden időmet kitöltik Truffaut, Godard, Kawalerowicz, Munk, Wajda és Polanski filmjei, jönnek a japánok, a Homok asszonya, a Vihar kapujában s mindenek fölött Fellini. Az Egyetemi Színpadon Perneczky tart hihetetlenül izgalmas előadásokat a modern képzőművészetről, nem csoda, hogy háttérbe szorul a perdület vektor nyomatéka és abba hagyom az egyetemet. Két év múlva szüleim és nálam okosabb barátaim tanácsára (lásd: cserkész csapat) mégis folytatom és be is fejezem az egyetemet; gépészmérnök vagyok.

1968 szeptember. Házasság Ildikóval. Nagy örömünkre öt gyermekünk születik, akiktől – egyelőre – kilenc
unokánk van.

1969 Szürenon kiállítás Budapesten. Művészi pályám igazi kezdete. Az akkor szerveződő Új MagyarAvantgarde művészeiben találom meg a leginkább inspiráló, ihlető legfontosabb társakat. Néhány név ateljesség lehetetlen igénye nélkül: Csáji Attila, Csutoros Sándor, Molnár V. József, Haraszty István, Pauer Gyula,
Hencze Tamás, Lantos Ferenc, Karátson Gábor, Papp Oszkár, Türk Péter, Prutkay Péter. A Szürenon után több, mint 10 évig csak képzőművészeti kiállításokon szerepelek fotóimmal.

1970-73 Balatonboglári Kápolna Tárlatok. A Galántai György által bérelt kápolnában szabad kezdeményezésként megvalósuló tárlatok, rendezvények, koncertek, színi előadások hamar kivívták a Központ rosszallását. A ránk küldött rengeteg manipuláló, fenyegető, aggódó és ígérgető, közben folyamatosan jelentő ügynökök hálózata még ma is felderítetlen. Személyük nem is lényeges, mert a lényeg az, hogy a Pártközpont négy évi manipulációja sem tudta a boglári Kápolna Tárlatokat olyan irányba terelni, ami a hivatalos kultúrpolitika számára elfogadható lett volna. Ekkor jött az Übü királyi fordulat: egy osztag állig
felfegyverkezett katona megtámadta a Kápolnát, ahol épp színi előadás folyt. Mindenkit kizavartak, majd befalazták (!) a kulccsal egyébként biztonságosan zárható kápolnát.

1973-1980 A szűkülő kiállítási lehetőségek miatt konceptuális művek, performanszok korszaka egyedül és közösen Csutoros Sándorral, Molnár V. Józseffel, Szemadám Györggyel.

1980-1990 Boldog, nyugalmas tíz év a Pannónia Filmstúdióban. Már kizárólag a fotográfiával foglalkozom, megismerkedek az animációs filmkészítés technikájával, sok kitűnő művész baráttal, Orosz Istvánnal, Reisenbüchler Sándorral, Horváth Máriával, Jankovics Marcellal, Dargay Attilával, Szoboszlay Péterrel, Vajda
Bélával, másokkal. Orosz Istvánnal közösen rendezett animációs rövidfilmünk az Apokrif.

1990-ben rendszerváltás a Pannoniában is: egyszerre kapom meg tíz éves munkahelyi hűség jutalmamat és felmondásomat. Azóta vagyok „szabadúszó” művész és kényszervállalkozó.

1989-ben alapító tagként bekapcsolódok a Nemzetközi Kepes Társaság munkájába. Ez a magyar Kepes György nevét viselő nemzetközi társaság művészekből és tudósokból áll. Célja a Kepes-i gondolat korszerű tovább éltetése, a művészet és tudomány határterületeinek művelése, az új tudományos eredmények hasznosítása a művészetekben.

1996 óta napjainkig újra fényképezek absztrakt fotókat festmények apró részleteiről. Az 1973 előtti munkák folytatása ez. A világ fölfelé és lefelé tartó végtelenségének megnyilvánulásai ezek a szokatlanul nagy méretű – több méteres – fotográfiák.

2007-ben meghívnak rendes tagnak a Magyar Művészeti Akadémiára. A Makovecz Imre által alapított Akadémia meghívása nagy megtiszteltetés, a Kecske utcai megbeszélések, rendezvények, előadások pedig meghatározó, fontos kulturális események számomra.

2008-tól munkáim jelentős része a digitális fényképezés speciális lehetőségeivel foglalkozik, több idősíkot rögzítő panoráma képeket készítek. Az új képek egy része Erdélyben készült, ezek összetartozásunk, sorsunk azonosságának jelképei.

2011 november 5-én a Művészeti Akadémia köztestület lett. Választott tisztségviselőként energiáim nagy részét leköti a munka és az aggodalommal terhes remény, hogy az Akadémia méltóvá tud-e válni megfogalmazott céljaihoz. Az eredményről majd utódainkat kell megkérdezni 50-60 év múlva.”

Az Artphoto Galéria 2000 óta működik, elsősorban internetes fotóművészeti galériaként, de 2013 ősze óta a budapesti kiállítótermek sorában is jelen van. Alapvető célkitűzése, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse és fogadtassa el a művészi fotográfiát, mint műtárgyat és rangos képzőművészeti alkotást,
ezért a kortárs magyar fotográfia jelentős alkotóinak műveit mutatja be kiállításain. Az itt bemutatott képek aláírt példányai egyúttal meg is vásárolhatók. 2013 őszén az Artphoto Galéria internetes portálja is megújult a www.artphoto.hu címen. A honlapon számos kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, különböző szempontok alapján válogathatnak a kiállított művek között, illetve lehetőségük van arra is, hogy a kiválasztott képeket megrendeljék és megvásárolják.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.