János Eifert - Photographer

Stille Nacht a templomban. Karácsonyi koncert az ausztriai Schattendorfban, egy magyar lány főszereplésével, 2015. december 20.

2015.12.20.-Schattendorf-Koncert-gyertyafénynél (Eifert János felvétele)

Karácsonyi koncert a templomban

Kedves meghívást kaptam a Musikverein “Frisch Auf” Schattendorf karácsonyi koncertjére, amelyen  Roland Schaller vezényletével a Volkshohschule Schattendorf fiatal zenészei kápráztatták el a közönséget. Az est szólistája a szentliszlói születésű Bakcsa Diana volt, aki különlegesen szép hangjával tűnt ki, és nagy sikert aratott dalaival. A moderátor, Ortwin Schmidt nemcsak konferálta a műsort, hanem zenetörténeti ismereteivel, szellemes és filozófikus gondolataival eligazodni engedte hallgatóságát a zene, és a művészetek világában. A karácsonyi koncertnek Schattendorf nevezetessége, a Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt római katolikus templom adott helyet. Nagy siker volt, a „teltházas” előadás végén is hosszasan ünnepelték a művészeket.

Képes beszámolómmal igyekszem visszaadni azt a hangulatot, amit lehetetlen szavakkal leírni. Ugyanakkor kicsit restelkedtem is, hogy a koncert előtt, a meghívót olvasván törnöm kellett a fejemet, hogy egyáltalán, hol találom meg a jelzett helyszínt.  Létezik ilyen, hogy Somfalva? Gyorsan rákerestem az Interneten, aztán már olvashattam a Wikipedia szócikkét: Schattendorf (magyarul Somfalva, horvátul Šundrof) mezőváros Ausztriában, Burgenland tartományban, a Nagymartoni járásban.

“A régészeti leletek tanúsága szerint a község területe már a neolitikumban is lakott volt.

A mai települést, mint Agendorf (Ágfalva) szomszédos faluját 1225-ben “Suslan” néven említik először. 1243-ban IV. Béla király a tatárjárás idején tett szolgálataikért a Nagymartoni Simon és Bertrand grófoknak birtokot adományoz itt („terram Saderndorf”). A következő időszakban a Nagymartoni grófok fokozatosan megszerezték a falu több birtokát is a helyi nemesektől. A 14. században végül az egész grófság területét a fraknói váruradalomhoz csatolták. 1494-ben a somfalvi nemesi udvarházat Fraknó várkapitánya Alexander Schiffer vásárolta meg. A 15. és 16. században a falu két részből állt. A kisebbik rész a Német- a nagyobbik rész a Magyar- jelzőt kapta. A falunak ez a középkori kettéosztottsága kétségkívül arra vezethető vissza, hogy két uradalomhoz tartozott.

1529-ben és 1532-ben a Bécs ellen vonuló török támadásait Sopron várának közelsége miatt jól átvészelte. 1571-ben Somfalva a kincstáré lett és a következő fél évszázad során gyorsan fejlődött. A virágzást 1605-ben Bocskai István és 1620-ban Bethlen Gábor hadainak dúlásai akasztották meg. 1622-ben a falu a fraknói uradalommal együtt Esterházy Miklós zálogbirtoka, majd 1626-ban tulajdona lett. Az 1675-ös urbáriumból kitűnik, hogy a település 1589-től nagyarányú fejlődésen ment át, mely a házak és a népesség számában mutatkozik meg.

1910-ben 2159, túlnyomórészt német lakosa volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáig Magyarországhoz, Sopron vármegye Soproni járásához tartozott. 1921-ben a trianoni és saint-germaini békeszerződések értelmében Ausztria része lett. A magyar szabadcsapatok azonban Somfalva és Ágfalva térségében ellenálltak a bevonuló osztrák erőknek, így azok átmenetileg kénytelenek voltak visszavonulni. Ennek a harcnak a következménye lett aztán a soproni népszavazás, mely alapján Sopron és több környező település Magyarországon maradt, Ágfalva Magyarország, Somfalva azonban 1921 után az újonnan megalapított osztrák szövetségi tartomány, Burgenland része lett. A falu Ausztria 1955-ig tartó szovjet megszállását követően gyors fejlődésnek indult, teljes csatornahálózat, 1966-ban új Általános Iskola, majd az 1990-es években sport- és szabadidőközpont épült modern uszodával.” (Wikipédia)

Hát így jön össze a koncert-élmény a történelemmel…

Eifert János

2015.12.20.-Schattendorf-Konzert-in-der-Kirche_Fuvolista (Eifert János felvétele) 2015.12.20.-Schattendorf-Kapellmeiter-Roland-Schaffer (Eifert János felvétele) 2015.12.20.-Schattendorf-szobor-a-templomban (Eifert János felvétele) 2015.12.20.-Schattendorf-Anya-és-lánya-a-templomban (Eifert János felvétele)

2015.12.20.-Schattendorf_Stille-stille_Blockflöten (Eifert János felvétele)

2015.12.20.-Schattendorf_Stille-Nacht_Bakcsa-Diana-énekel-01 (Eifert János felvétele) 2015.12.20.-Schattendorf_Koncert-a-templomban (Eifert János felvétele) 2015.12.20.-Schattendorf_Konzertr-in-der-Kirche-Rézfúvósok (Eifert János felvétele) Eifert János felvételei

2015.12.20.-Schattendorf_Stille-Nacht_Bakcsa-Diana-énekel (Eifert János felvétele)