[origo]  http://www.origo.hu/vendegszoba/techbazis/20040602necsak.html

Ne csak nézz, láss is!
2004. június 2., szerda, 10:50

Saját bevallása szerint legszívesebben a világot váltaná meg felvételeivel Eifert János fotóművész. Az ismert fotós művészetről, iskolákról, kollégákról és a fiatalok támogatásának szükségességéről beszélt a Társalgóban.

– Sziasztok! Üdvözlök mindenkit, várom kérdéseiteket a fotózás témakörében!

Mi a véleménye a magyar fotósképzésről? (drumlin)
– Nagyon akadozva indul, jó, hogy van egy Iparművészeti Egyetem, egy Képző- és Iparművészeti Gimnázium, ahol fotót is tanítanak, és még néhány hely. De ez mind kevés, ezért vannak különböző tanfolyamok különböző színvonalon, amelyek nagyon fontos képzési helyeknek számítanak. Vannak workshopok, a Sebesvíz nemzetközi fotóművészeti alkotótábor például 20 éve működik nagy nemzetközi érdeklődéssel. Ezenkívül még sok jó dolog található, de mind-mind kevés.

Tud-e ajánlani olyan állami vagy egyéb iskolát, tanfolyamot, amit érdemes elvégezni? (sajtfej)
– Az előző kérdéshez: jó hír, hogy Kaposváron most indult egy főiskola, ahol már diplomát lehet szerezni. Nagyon jó tanárok vannak, Baki Péter vezeti. A MÚOSZ újságíróiskola pedig fotóriportereket képez, jó tanárokkal, akik a gyakorlatban is már bizonyítottak. Ajánlom Kaposvárt, Budapesten pedig a korábban említett gimnáziumot és egyetemet. A tanfolyamok közül a Kerekes Gábor és Stalter György vezette Mesterség és Művészet nagyon jól működik, a vendégtanárok között a hazai élcsapat található. De ez sajnos nem ad diplomát. Honlapokon érdemes tájékozódni, mert például a Magyar Fotóművészek Szövetségének mesterkurzusai nagyon igényesek és népszerűek. El kell csípni az időpontot.

Az Iparművészeti Egyetemen milyen színtű (világviszonylatban) a fotósképzés? Ön nyugodt szívvel ajánlaná a mai fiataloknak? (coll)
– Abszolút. Olyan tanárokat ismerek, akik nem csak elméleti, hanem gyakorlati szinten is felső fokon képesek átadni a tudást. Ez nagyon fontos, mert a sok szöveg nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy megtanuljunk fényképezni. Itt az egyetemen a diplomával el is lehet helyezkedni. Úgy hallottam, hogy vadásznak ezekre a diplomásokra. A legkülönbözőbb műfajokat tanulják meg: a riport-, a dokumentarista fényképezéstől kezdve az alkalmazott, illetve reklámfotóig szinte mindent. Én láttam jó néhány évfolyam vizsgamunkáit, s azt kell mondanom, jobban fényképeznek, mint én.

Csapnivalóan gyenge könyvek

A magyar fotósoktatásról az imént azt mondta, hogy kevés… Ön szerint milyen lépéseket kellene tenni, illetve mi hiányzik a megfelelő színvonal eléréséhez? (bunNi)
– Először is a szakma részéről a komoly elhatározás hiányzik, aminek a következő lépése az oktatási intézmények fizikai és szellemi értelemben vett létrehozása, kiverekedése lenne. Már gondoskodni kellene arról, hogy az esetleg tanárként tevékenykedő kitűnő fotográfusoknak, szakembereknek megfelelő képzettségük, diplomájuk legyen. Ugyanis tanítani, tudást átadni nem csak a nagy gyakorlattal, fotóművészeti érzékenységgel rendelkező emberek képesek, hanem az olyanok, akik emellett mint pedagógusok is ismerik a dolgokat.

A képzés alapvető kellékei a tankönyvek. Mi a véleménye a hazánkban fellelhető oktatási segédanyagként alkalmazott könyvekről? (bfoto_)
– Csapnivalóan gyengék, jórészt rosszul fordított, rossz külföldi könyveket sóznak a nyakunkra, holott a hazai szellemi kapacitást kihasználva nagyon jó szerzőket tudnék befogni tankönyvek írására. Van olyan ismert, tisztelt tanártársam, Hefelle József, aki generációkat tanított a Práter utcában, a MÚOSZ-iskolában, a Fotóművészek Szövetsége mesterkurzusain és másutt, de tankönyve csak nagyon korlátozott számban jelent meg. A Portréfényképezés, amit Itzkovits Jenővel közösen írtak, ronggyá olvasva, fénymásolással sokszorosítva még ma is a legjobb a témában. Tulajdonképpen a kiadók érdeklődését kellene felkeltenünk, hiszen ha egyszer egy magyar tankönyv megjelenne és gyorsan elfogyna, talán üzleti meggondolásból is kedvet ébresztene.

Digitális vs. hagyományos

Ön digitálissal vagy filmmel fényképez? (drumlin)
– Három-négy éve digitálissal. Most éppen egy Canon Eos 300D-vel.

Sok fotós lenézi a digitális technikát. Ön…? 🙂 (drumlin)
– Nekem segítőkész barátom a digitális technika. Nem mumus, hanem a korábbi eszközeim bővítését jelenti. Új lehetőséget.

Ön milyen alapvázat használ, ha csak például kirándulni megy a családjával? Másik kérdésem: a digitális vagy a hagyományos technika áll önhöz közelebb? (ESA7)
– Harminc évig filmre fényképeztem, három-négy éve a digitális technikát használom. Egy Canon Digital IXUS V volt a kedvencem, ez egy pici, zsebben meglapuló gép, nagyon szerettem. Kitűnő panorámaképeket tudtam vele készíteni (ez volt az erőssége). De sajtóban is közölhető képeket is készítettem vele. Én nem teszek különbséget kirándulás és családfotózás, vagy a miniszter úr portréfelvétele és például a Győri Balett fényképezése témáit illetően. A kérdésre válaszolva: mindkét technika közel áll hozzám, hiszen az egyik nem a másiknak a kiváltója, mind a kettő az eszköztáramat gazdagítja. Jó esetben a téma, a megbízás jellege dönti el, hogy milyen eszközt (gépet) használok. Fényképezni alapvetően mind a kettővel ugyanúgy lehet: gondolkodva és érezve. Szoktuk mondani, hogy ne csak nézz, hanem láss is.  És ha látsz, láttass másokkal!

Hogyan áll hozzá a fotók digitális (vagy nem digitális) retusálásához, javítgatásához? Mikor tisztességes, mikor nem, levon -e a fotó művésziségéből? (Zyl)
– Még egyszer hangsúlyozom: a digitális technika egy eszköz, hazudni, tisztességtelennek lenni a hagyományos fényképezéssel is szoktak.

Ha összehasonlítjuk a digitális és a hagyományos technológiát, mik az egyik és mik a másik legfontosabb előnyei, illetve hátrányai? (salaka)
– A digitális technikának a kommunikációs sebessége a nagyobb. Az elkészült képek interneten, e-mailen keresztül földrészeken át is azonnal célba juttathatók. Nincs hagyományos fotólabor, csak győzze az ember a winchesterek kapacitásával. Hátránya: a pixel azért nem azonos a szemcsével, és ezt még a vak is látja. Bocs a humorért…

Ön melyik gyártó digitális gépeit ajánlaná egy hobbiszintű fotósnak? (salaka)
– Ez a reklám helye? Szoktam mondani és saját gyakorlatom is ezt igazolja, hogy az a legjobb fényképezőgép, amit jól tud kezelni az ember. Ebből következik, hogy nem a legdrágább, nem a legjobban reklámozott gépet kell megvásárolni. Ha szabad egy javaslatot tenni, a fotográfiai szaklapokat figyelje, a Fotómozaik, a Fotó-Videó, a Digitális Fotó magazin rendszeresen közöl gépteszteket, árakkal, tulajdonságokkal együtt bemutatja a legújabb gépeket is. És nyissa ki a pénztárcáját, vesse össze az oldalakon közölt árakkal az abban lévő pénzösszeget, és úgy döntsön. Egyetlen javaslatom van: használt gépet ne vegyen! Az olyan, mintha egy fogkefét használtan vásárolna.

Ön köztudottan nagy kísérletező, a Photoshoppal is jó barátságban van. Ön szerint a digitálisan módosított fényképek még fotográfiai alkotásnak tekinthetők? (spot_44)
– Lehet, hogy megköveznek érte, de szerintem ma már nincs jelentősége, hogy egy mű milyen eszközökkel készül, milyen műfajba sorolható. Ahogy a legtöbb művészetben, áthallások, határátlépések tapasztalhatók, a fotográfiában is a képzőművészet, a fotóművészet gyakran együtt jelenik meg más vizuális művészetekkel. És ebben semmi kivetnivalót nem találok.

Fotóművészek, fotóművészet

Milyen a nemzetközi megítélése a mai magyar fotósoknak? (aranyszem_234)
– Véleményem szerint ma a magyar fotográfia világszínvonalú. Egyénenként komoly nemzetközi sikereket zsebelünk be, de hogy ez mégsem tud igazán hatásos és tartósan erőteljessé válni, az a saját magunk menedzselésének a hiányosságaiból adódik. Nem merjük azt mondani, ami a valóság, hogy sok esetben külföldön jobban ismerik a munkáinkat, kézzelfoghatóan (az anyagiakat illetően) jobban megbecsülik. Sok esetben itthon éppen azokkal az emberekkel kell harcolni, hogy egyáltalán a fotográfusokat emberszámba vegyék, akik döntési helyzetben vannak. Mondjuk ki: ezek az emberek, akik hatalmi pozícióban vannak, műveletlenek, tudatlanok, sok esetben ostobák. Ezektől függ a hazai művészek sorsa.

Vannak-e külföldön is elismert magyar reklám-, illetve divatfotósok vagy fotóriporterek? (aranyszem_234)
– Vannak elismert fotósok, Zaránd Gyula Párizsban él és dolgozik évtizedek óta, Kornis Pétert a világ legnagyobb, legismertebb lapjai foglalkoztatják, Bánkuti András a Black Star tudósítója, Gárdi Balázs a World Press Photo első díját nyerte a sport kategóriában. Azóta megrendelések sora követte a díjat. És még nagyon sok fotóst sorolhatnék, helyhiány miatt nincs mód folytatni ezt.

Van-e ma itthon piaca a művészi fotónak? (spot_44)
– Van, bár természetesen nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. Ha emlékeznek a Mai Manó Ház első képaukciójára, egy este 5 és fél millió forint értékben találtak gazdára fotóművészeti alkotások. A hétköznapokban nem megy ennyire jól a dolog, szórványosan akadnak vásárlások, ezek rendszerint műteremből, és a kép vásárlója inkább gesztusként a fotográfus személyiségét díjazza, és nem is a műtárgy értékére gondol, amikor vásárol. De ez a figyelmesség is jólesik. Legutóbb a győri Mediawave programjában volt az első magyar táncfotó-árverés, ahol 15 perc alatt 21 alkotás kelt el 260 ezer forint összértékben.

Vannak magyarországi gyűjtők? Mennyit kell fizetni egy híres magyar fotóművész képéért, mennyi egy Eifert? (spot_44)
– Vannak gyűjtők Magyarországon is. Egy részük faliképet vásárol, amelyet az otthonában falra akaszt és a mindennapjaiban együtt él vele. Más részük mappában gyűjt, és fotótörténeti- technikai vonatkozásban is érdeklődik a megvásárolt kép iránt. Személyes tapasztalatom, hogy a vásárlás nagyon szeszélyes árakat képez, volt kép (Hajnal, 1982) amely 500 ezer forintért kelt el,. Mielőtt bárki irigyelne ezért, ez csak egyetlen alkalommal fordult elő, mert általában 3-400 euró fölé még soha nem mentek a képeim.

Cartier-Bresson és Capa

Mi a véleménye Henri Cartier-Bressonról és erről a korosztályról? (coll)
– Cartier-Bresson a legkedvesebb fotográfusom, ugyanolyan nagyra tartom, mint Escher Károlyt. Volt alkalmam két évvel ezelőtt a Ludwig Múzeumban a kiállításán személyesen is találkozni vele, nagyon zárkózott ember kifelé, egy kacsintásnál többet én sem kaptam tőle. Hátba vert, és annyit mondott: Éljenek a magyarok!

Önnek mi a véleménye a haditudósító Robert Capa (Friedmann Endre) munkásságáról? Egyáltalán mi a véleménye erről a rendkívül nehéz és veszélyes szakmáról? (zsirbufe)
– Robert Capa a világ leghíresebb, legismertebb fotográfusa, és nem csak azért, mert háborúkat, véres eseményeket fényképezett (igazán nem a véres események ábrázolása állt képei középpontjában), hanem az ember a hátországban, a harc szünetében, a történelem feszültségteli pillanataiban. Amilicista halála – egyik legismertebb képe – a halál pillanatát ábrázolja, de úgy, hogy abban szinte minden benne van. Magyar származása nem csak azt jelenti, hogy itt született, hanem a szellemi muníciót, az induláshoz szükséges töltést innét vitte magával. Életrajzi adatokat nem mondok szívesen, az interneten a neve keresésével több ezer találat jön be, róla még csak annyit, hogy nagyon sok tehetséges, később világhírűvé vált fotográfust segített az indulásnál, a pályakezdésnél. Robert halála is különleges volt: éppen békeidőben egy taposóakna vetett véget az életének. De azt hiszem, hogy a munkái örök érvényűek.

Egy halálosan komoly játék

Hogyan kezdte a pályafutását? Mik voltak az első munkái és milyen stílusúak? (Sermann)
– Furcsa talán, de a fotográfiai pályafutásom a táncművészettel kezdődött. 17 évig voltam a Honvéd együttes hivatásos táncosa, a turnékon kezdtem el fényképezni egy öcsémtől kapott Zorkij 4 fényképezőgéppel. Az első képeim Mártélyon, a Holt-Tisza partján készültek, a természeti képek később is jellemzőek témáimra. Nyugtalan, örökmozgó, állandóan kísérletező alkat vagyok, ebből következik talán, hogy munkáimat elég nehéz egyetlen stílus-skatulyába belegyömöszölni.

Az amatőr pályázatokon kapott első díj 1968-ban adott lökést a komolyabb, elkötelezettebb munkára. Sok sikeres képem született, amelyet a legkülönbözőbb nemzetközi pályázatokon, kiállításokon díjaztak. Ma már ezeket a díjakat inkább csak a számítógép gyűjti, értékét, értelmét inkább csak abban látom, hogy a maga idejében egyfajta ösztönzést, önbizalmat adott.

Kiket fényképez? (BOY12_SZEGED)
– Fényképezni jórészt saját elhatározásból szoktam, de készítek képeket megrendelésre is. Ez utóbbinál természetesen megmondják, hogy kit, mikor, hol kellene fényképezni, a szuverén alkotói területemen viszont én választom meg a modelleimet, a témáimat. Ez utóbbit tekintve nem a híres emberekkel szoktam kezdeni a sort.

Az ön számára mit jelent a fotózás? (salaka)
– Már századszor mondom, de igaz: számomra játék a fényképezés, halálosan komoly játék persze. Olyan szabadságot jelent számomra, utazást térben és időben, amit semmilyen más eszközzel nem tudnék megcsinálni. Nagyon élvezem azt a szabadságot, ami persze a hétköznapi élet költségeit tekintve nem mindig ideális állapotot teremt.

Először is gratulálni szeretnék a jobbnál jobb természetképeihez, amiket találhatunk a Naturart oldalán is. Ezeket a képeket csak a pillanat szüli önnél, vagy külön előre megpróbál jól időzíteni időjárási viszonyokhoz, napszakokhoz? (Alba_Wolf)
– A gép mindig nálam van, szinte hozzám nőtt. Így ha értelmes témával találkozom, fényképezek. A fényképezésben épp az a legizgalmasabb, hogy nem sablonos körülmények között készít az ember felvételeket, kihasználja azt a különlegességet, amit éppen a nehezebb időjárási viszonyok, napszakok jelentenek.

Milyen témák foglalkoztatják önt mostanában? (bfoto_)
– A tánc-test-természet hármas téma uralta az utóbbi tíz évemet, most a digitális technika segítségével egy újfajta megjelenítési móddal, kiállítási formával, performance-szal kísérletezem. Képnovellák lesz a legközelebbi kiállításom a címe, amelyet hamarosan a győri zsinagógában mutatok majd be.

Van-e fő célja/küldetése a fotógráfiával? (Akos-5)
– Bután hangzik, de szeretném megváltani a világot. A jó fénykép békét teremthet a lelkekben, és hiszek abban, hogy a fénykép más tulajdonságai, az igazságkereső képessége, hitelessége, a jó értelemben vett erőteljes hatása nemes célokat szolgál.

“A támogatott művek nem mindig a legjobbak”

Vannak-e, lesznek-e olyan állami pályázatok, ösztöndíjak, melyek lehetővé teszik a szabad és nyugodt alkotást? (aranyszem_234)
– Vannak pályázatok, ösztöndíjak, amelyek segítik az említett alkotói tevékenységeket. De a jó mű létrehozásához (zene, tánc, irodalom területén is) nem csak a pénz, a támogatás, ösztönzés adhat segítséget. Hihetetlenül hangzik talán, a nagyszerű művek alkotói megkínlódtak művük megszületéséért. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nyomorra kell lökni a művészeket, hogy jót csináljanak, de azt mindenféleképpen meg kell állapítani, hogy az igazi művész segítség nélkül is képes életre hozni művét. A támogatott művek nem mindig a legjobbak. A támogatás leginkább a fiatalokat illetné, hogy el tudjanak indulni a szabadság útján, ne legyenek filléres gondjaik eszközeik beszerzésekor. Ki tudják fizetni az albérletet, villanyszámlát, nem is sorolom tovább.

Ön dolgozott e huzamosabb ideig külföldön? Ha igen, hol? (salaka)
– Egyszer játékból összeadtam külföldi tartózkodásom idejét, és életem negyede jött ki végeredményként. Szereztem tapasztalatokat, igazán ott tanultam meg a szabadság ízét. Amerikába néhány fotóval indultam, összeköttetés, protekció nélkül három kiállítást tudtam megvalósítani. Az első kiállítás fölépítéséhez elmentem dolgozni egy szépségszalon felújításához, az ott kapott pénz, mint egy befektetett tőke, többszörösen megtérült. Ha hiszik, ha nem, tévéinterjúk, újságcikkek, bérelt kocsi, szabad utazás, mindez a fényképek eladásából, alkalmi munkákból. Abban a pillanatban, hogy a határt átléptem, hazatértem, ezek a kapcsolatok megszakadtak, a képek is, a befolyt honoráriumok is más zsebekbe kerültek, de volt egy jó játék, amit kipróbálhattam. Itt próbálna meg valaki csak a képeivel érvényesülni, piszok világ ez.

Milyen díjai vannak? (boy12szeged)
– Nagy büszkén jelentem ki, hogy művészeti-állami-szakmai díjam nincs, de ezért egyáltalán nem érzem rosszul magam. Mert a szakma, a közönség, elismerését számtalan jelzésen keresztül megérzem. Pályázati díjakkal viszont szép számmal rendelkezem, ezeket a beküldött fényképek, diaporámák zsűri által történt elbírálásakor kaptam. A komputerem 168 ilyen díjat tart nyilván. A díjakat valahol egy fiókban tartom, nem szoktam mutogatni, falra tenni, asztalra helyezni, de van egy-két olyan díj, amelyet éremművészeti értéke, szépsége miatt időnként előveszek.

Köszönöm a kérdéseket, nagyon érdekes beszélgetés volt. Ha nem lett volna elég, keressék a honlapomat a www.eifert.hu cím alatt! Viszlát!

[origo]

A cikket az alábbi címen találja:
http://www.origo.hu/vendegszoba/techbazis/20040602necsak.html