János Eifert - Photographer

Gergye Krisztián Társulat: Lautrec táncolni fog – bemutató a Művészetek Palotájában, Budapest, 2016. szeptember 22.

2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-06 (Eifert János felvétele)

A francia koprodukcióban létrejött bemutató Toulouse-Lautrec festőien groteszk világát idézi fel. Az aranykornak nevezett előző századforduló Párizsának ellentmondásos atmoszférája elevenedik meg olyan vizualitás keretében, mely Lautrec világának 21. századi posztimpressziója. Az előadás egyben emlékmű, mely a halandóságra, de a lélek halhatatlanságára és a történelmen átívelő örök emberi kérdésekre világít rá. A produkció egyfajta forszírozott szórakoztatás, amelynek műfaji meghatározása a cabaret grotesque. Az élő zenei előadásban – többek között – közreműködik a neves koloratúrszoprán, Kolonits Klára, Philipp György zenei vezető, bábszínészek és táncosok (maga Gergye Krisztián is), megvalósítva a Gergyére jellemző műfaji sokszínűséget. A szereplők olyan neves művészeket jelenítenek meg, akik meghatározók voltak az 1900-as évek Montmartre-jának művészi közegében. A teljesség igénye nélkül: Aristide Bruant, Vincent van Gogh, Mademoiselle Cha-U-Kao, Chocolate, La Goulue, Valentin le Désossé, Oscar Wilde, Yvette Guilbert és természetesen Henri de Toulouse-Lautrec.
Az összművészeti előadás, önironikus humorával túlmutatva a társadalomkritikán, az ember, a bohóc legmélyebb tragédiáját keresi. A szórakoztatás és a színpadi kiszolgáltatottság, a valódi szabadság és a szabadosság kontrasztjából kérdezünk rá emberi minőségünk lényegére.

Az alkotók külön köszönetet mondanak a Budapest Bábszínház műhelyének. A produkciót Roboz Ágnes mesternőnek ajánlják.

A Müpa, a Gergye Krisztián Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.

2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-10 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-09 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-08 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-07 (Eifert János felvétele)

2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-05 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-04 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-03 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-02 (Eifert János felvétele)

2016.09.21.--Lautrec-táncolni-fog_Lőrinc-Kati (Eifert János felvétele)

2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-01 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog_Kövér-nő-portréja (Eifert János felvétele)

2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog_Gergye-Krisztián (Eifert János felvétele)

2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-17 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-16 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-15 (Eifert János felvétele) Eifert János felvételei

2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-13 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-12 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-11 (Eifert János felvétele) 2016.09.21.-Lautrec-táncolni-fog-14 (Eifert János felvétele)