János Eifert - Photographer

Szergej Buszlenko: Tengermesék és más történetek – Táncszínház, Kerengő Galéria, Budapest, 2002. október 10. – november 15.

sergey-buszlenko-kerengo-2002-oktober

Szergej Buszlenko a mai ukrán fotográfia tehetséges középgenerációjához tartozik. Jellegzetes utat tett meg az egykori rivne-i fotószakkörtől, fotóklubtól a nemzetközi ismertségig. Az igényes fényképezés technikáját autodidakta módon kezdte elsajátítani, mára már profi fotográfusként tartják számon. A fényképezés megszállottja: a látott, átélt események izgalmában elfelejtkezik időről, határidőkről, megbízásokról, és nagy kíváncsisággal, izgalommal fényképezi szeretett témáit. Közben, szabadidejében sokat utazik, sportol, könnyűbúvárkodik, ezek, mint témák, megjelennek műveiben. Kezdetben kisebb-nagyobb pályázatokon, majd komoly nemzetközi kiállításokon szerepelt sikeresen, gyűjtötte be irigylésre méltó díjait.
Nem csak saját boldogulása érdekli, a művészeti közéletben is vállal feladatokat. Sikerei csúcsán, szakmai tekintéllyel felvértezve maga kezdett el szervezni kiállításokat. Az első nemzetközi szalont szülővárosában, Rivnében szervezte, 2001-ben. Megnyerte támogatóként Leonyid Kucsmát, az ukrán elnököt és Mikola Szorokát, a megyei elnököt is. Felhívására 51 országból 241 fotográfus küldte el munkáit, több ezer képet, amelyből a nemzetközi zsűri – Stephan Toth (Románia), Walter Winkler (Svájc), Daniel Brandli (Svájc) és ő maga – egy szép kiállításra valót válogatott. A kiállítást 140 ezren tekintették meg. Mindezek mellett elsősorban fotográfiai tevékenységét értékelhetjük igazán.
A Kerengő galériában bemutatott Tengermesék c. kiállításán láthattuk, hogy képei tele vannak érzelmekkel, gondolatokkal, ötletekkel, fanyar humorral, finom iróniával. Általában egy-egy frappáns ötletre építkezik, amelyekhez karakteres, póztalanul játszó szereplőket választ. Kedveli a hétköznapi, jellegzetes típusokat, amelyek Fellini filmjeinek statisztáira, mellékszereplőire emlékeztetnek, pontosan azokra, akik olykor szöveg nélkül is beszédesebben jelennek meg, mint maguk a főszereplők. Hétköznapi-különleges, varázsosan egyszerű és egyszerűen szeretnivaló alakjai a világ minden részén ismerősnek tűnhetnek, talán ezért is fogadják szívesen kiállításait a Föld különböző országaiban, legutóbb Kínában. Formanyelve a klasszikus hagyományok ezüstalapú fotográfia eszköztárából építkezik, nélkülözi a digitális technikát. Mégis képei, történetei a mának, nekünk szólnak. Elsősorban fekete-fehérben gondolkodik, aktjainál, portréinál leginkább szépia-tónust használva. Víz alatti aktfelvételein a színek finoman, visszafogottan jelennek meg, a tenger kékjéből alakjai meseszerűen, aprócska történeteket idézve tűnnek elő. Az egyes képeket, amelyek önmagukban is beszédesek, sorozatokba, mondhatni kép-novellákba szervezi. Sajátos dramaturgiája felerősíti mondanivalóját. A Költő, Hal, Fuvola, Zsűri, Múzsa, Cím nélkül és más címeket, vagy címnélküliségeket viselő képei így válnak egy történet – a Tengermesék – szereplőivé, megajándékozva bennünket egy kalandos regénnyel, egy FÉNY-KÉP-REGÉNNYEL.

Eifert János