János Eifert - Photographer

I.I.: Mozgásban kifejezett emberi lényeg – fotók! – TEOL.hu, 2009. július 11.

TEOL.hu-Tolna-Megyei-Népújság

Mozgásban kifejezett emberi lényeg – fotók!

Szekszárd | Képnovellák címmel megnyílt Eifert János fotóművész és Kovács Tibor festőművész közös kiállítása a megyeszékhelyen.

Ha más nem, úgy a mozgásban kifejezett emberi lényeg megragadása közös a két alkotó képeiben, derült ki prof. dr. Losonci Miklós művészettörténész sziporkázó megnyitójából.

Képnovellák címmel nyílt meg pénteken a 25 éves Művészetek Házában Eifert János fotóművész első közös kiállítása az 50 éves Kovács Tibor festőművésszel. Utóbbinak ez a tárlat éppen az ötvenedik. Hol másutt is találkozhatott a két művész, mint a világ másik végén, Kanadában, a Magyar Házban, ahol tavaly azonos időben volt kiállításuk. Ott határozták el a közös és hazai folytatást.
A tematikai azonosság, a nő alakja és az érzelmek tánca is felel egymásnak a fotókon és festményeken. Megragadó montázs is bizonyítja, hogy képek közös tartalmakat is hordoznak. Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője. Tanárként, előadóként szakíróként és szakérőként is tevékenykedik.
Kovács Tiborról azt írta egyik kritikusa: korunk egyik látványteremtő poétája, olyan lírikus, aki élénk színekkel, árulkodó gesztusokkal különleges világot tár elénk. Aki izgalmas esztétikai élményre vágyik, tekintse meg a tárlatot amely szeptember 6-ig, hétfő kivételével 10-18 óráig tart nyitva. (I.I.)

(Kiss Albert felvételei)