Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 16-18., 2003. december 5., 17:00  

Eifert János: Képnovellák c. kiállításának megnyitóján köszöntőt mond dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, a kiállítást megnyitja Fenyvesi Félix Lajos költő.

“Visszapergetem az időt és látom: Eifert János akárhol is van, mindig ott a nyakában a fényképezőgépe. Élesre töltve, hogy azonnal lencsevégre kapja a tovazökkenő pillanatot. Nagyon ismeri mesterségét. Újra és újra megcsodálom képei mindenség-ívét, tömörségét, fényből-sötétből szőtt anyagát, amelyet kikísérletezett ez a fáradhatatlan ember. Gazdag fotónovellás könyvként is olvashatjuk, mint szociológiai híradást, képverset, imádságot, és így tovább. Eiferttől az életről tudunk meg fontosat, a küszködő emberről, olyasmit, amit eddig csak sejtettünk. Művészete szüntelen figyelmeztetés az eltékozolt szépségre és időre. Végtelen távolságok vannak képein; veszendő és születő folyamatos együttállásban. Hatalmas életművéből válogat most, azt hozza el kedves szülővárosába: Hódmezővásárhelyre. Születésnapja kerek évfordulóján. Visszapillant egy péntek estére, azután lép tovább mindenre figyelő szemmel.”  Fenyvesi Félix Lajos

Az elhangzott köszöntő rövidített írásos változata:

Tisztelt Eifert János,

kedves tárlatlátogatók!

 

Azt mondják, hogy mindenki egyenlő esélyekkel születik, – hiszen valamennyien anyától lettünk – és kínok között, mezítelenül jövünk a világra. Az esélyegyenlőség nem igaz. Az alkotó emberben szinte kódolva van az a tehetség, amely előbb-utóbb megmutatkozik, és – ha sokszor nehéz körülmények között és kacskaringós úton is –, de kibontakozik.

Hányan szeretnének festeni, mintázni, építeni és átlag szinten túl nem tudnak, mert bármilyen egyetemet végeznek el, nincs bennük alkotói fantázia, amely kiemelné őket a kortársaik közül.

Hódmezővásárhelyen születni szinte eleve elrendelést jelent. Itt évszázadok óta nemcsak hagyománya, hanem műhelye is van a tehetségeknek, csak hagyni szükséges, hogy ez az erő lábra kapjon. Eifert János nem művészcsaládból származott. Ifjúsága idején a kifejezésmódját is kereste. 1960-tól 1977-ig Budapesten a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa volt, aki számtalan külföldi turnén vett részt.

Amióta a camera obscura megszületett, majd a 19. század végén kibontakozó fotóművészet a fényíró géppel megalkotta a művészet nyolcadik múzsáját, egy fotográfus gép Eifert Jánosra várt, hogy kezébe vegye és előbb csak a táncturnékon dokumentáljon, majd állandó társként hozzá szegődve alkosson vele.

Kezdetben féltették a festészetet, hogy a fotó kiszorítja. Különösen a realitást visszaadó gépek ellenzői a portréfestészet halálát kezdték jósolgatni. Egyetlen egy dologgal nem számoltak, az emberi alkotó fantáziával, a mindig újra törekvéssel.

Előbb hazai, majd világviszonylatban is Eifert János azok közé a művészek közé tartozott, aki a képzőművészeten semmit sem károsított, annál többet adott a fotóművészetnek. Az ő nevéhez fűződik a három „T” fotótéma elmélyítése: a „Tánc”, a „Test” és a „Természet” harmóniájának megteremtése. Ezzel különös világot alkotott. Előbb csak ízlelgette az egyes témákat. Voltak táj nélküli táncfölvételei, és ember nélküli természetfotói.

Az igazi áttörés akkor következett be, amikor a legszebb emberi testet, a ruhátlan nőt kivitte a természetbe. Tó- és folyóparton, virágok között, vagy sziklás háttérrel, sorozatban homokdűnék között tánclépések, vagy egyszerűen csak mozgás közben kapta el a soha többé meg nem örökíthető, az örökkévalóságba lendülő alakokat. Az Eifert fotókon nem fagytak meg a mozdulatok még akkor sem, ha a kamera az elérhető legnagyobb sebességével kellett a pillanat tört részét elkapnia. A fölvételen látjuk a továbbvivő lendületet. Szinte eltáncolják a bemutathatatlant, magát az embert, mint a természet gyermekét.

Fotóival korokat lépünk visszafelé az emberiség történelmében, amikor még nem leigázni, hanem együtt élni kívántunk a körülvevő mindenséggel. Ugyanakkor Eifert János nemcsak ismeri a legmodernebb fotóművészeti technikákat, hanem maga is dolgozott ki, és alkotásain nem egyet máig alkalmaz.

Eifert művészetére jellemző, hogy a negatívon, vagy a digitális lemezen lévő képet nem másolja le, hanem a sötétkamrában, vagy a műteremben újraalkotja. Ennek következtében nincs két egyforma másolat, valamennyi munkája egyedi alkotás. Előhívás közben a vegyszeres tálak fölé hajolva, vagy a monitoron figyelve, a színeket és a formákat újraálmodva hozza létre más művészek munkáihoz nem hasonlítható, egyéni alkotásait.

Nem véletlen, hogy a szakma már fiatalon elhalmozta sok országos és nemzetközi kitüntetéssel, amelyek igen sok alkotó fotóművész számára elérhetetlen álmok maradtak. Egyetlen fényes sikert említek. 1991-ben „Tűztánc” című diaporámája a „Munich MultiMedia Fesztiválon” a legjobb fényképezés díját kapta, majd ugyanezt az alkotását az 1993-as FIAP történeti kollekciójába választották.

Túl a rendszeres alkotómunkán, a fotóművészeti táborokban való gyakori részvételén, megannyi közösségi feladatot is vállal, amelyek mint művészt nem egyszer hátrányosan érintették, hiszen nem vehetett részt olyan pályázaton, amelyet éppen az a szövetség, vagy egyesület írt ki, amelynek ő is vezetőségi tagja volt. Ettől függetlenül már Tornyai János megmondta, hogy „az igazi tehetséget nem lehet elnyomni” – tegyük hozzá, sem elfelejteni –, „az ugyanis előbb-utóbb kibontja és megmutatja magát”. Ahogy fotóművészeti feladatköreit is nehéz összeszámlálni, fontosabb kiállításainak fölsorolása is odalakat tesz ki. Őt itthon és világszerte ismerik.

Eifert János csak születését tekintve 60 éves. Isten éltesse sokáig. Tehetsége bár nagy tudással és gyakorlattal, ugyanakkor fiatalon szárnyal előttünk. Kérem, alkotásaival önök is kapjanak szárnyra, és repüljenek vele sajátságos fotóművészeti birodalmába.

 

Dr. Lázár János polgármester

 

  Kiállításmegnyitó (Nagy Vera múzeumigazgató, Eifert János kiállítóművész, dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, Fenyvesi Félix Lajos költő)

 

A MAOE Fotóművészeti tagozatának tagjai Eifert János KÉPNOVELLÁK c. kiállításán (Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 2004. január)
A csoportképen, balról jobbra: X.Y., Baranyai Antal (Szeged), Papp Elek (Cegléd), Tóth István (Cegléd), Módos Gábor (Budapest), Kovács Kata (Budapest), Oravecz Attila (Debrecen), Szél Ágnes (Budapest), Tóth József Füles (Budapest) – Módos Gábor távkioldós felvétele

Kiállított képek jegyzéke:

1. terem:

A Nő – Képnovella 1. Installáció 2003; 35. Győri nemzetközi művésztelep – Képnovella 2.
Installáció 2003; Még egy mozdulat – Képnovella 3. Installáció 2003; Titkok barlangja
Bayreuth, Németország 2001; Hősök tere, panorámakép, Budapest 2002; Kastélypark, panorámakép, Hédervár, Magyarország 2002; A Föld álma, Budapest – Őrség 1984; Fák tánca
Mártély 1984; A Huntay Mountains álmomban, panorámakép, Kína 2002; Múló idő (képpár)
Wien, Schönnbrunn, Ausztria 1983, 1985; Tűztánc, Sirok 1993/2002
2. terem:

Fénytvirágzó fa, Kékestető 1967; Fa-lét 1-4., Bükk fennsík 1985; Tanulmány (Nyesett fák 1-3.) / Study (Polled Trees), Wien, Schönnbrunn 1983, 1984, 1985; Az Éj madara, Wien, Schönnbrunn 1983; Part, Muur völgye, Schwarzwald 1991; Levelek (A tél képei sorozatból)
Mártély 1997; Köröspart, Nagyvárad, Románia 2002; Ölelkezők, Sulzburg, Németország 1991; Csend, Patkós, Közép-Tisza 1985; Vágta, Budapest 1968; Nyáj, Pécsvárad 1978; A kertész keze, Tarnaméra 1978; Fák temploma, Versailles, Franciaország 1984; Magányos nyírfa, Franciaország 1984; Három kacsa, Limni Kastoriás, Görögország 1991; Áradás 1.,      
Dunakanyar 1980
3. terem:

Tűztánc 1., Sirok 1993/2002; Akt lehetetlen helyzetben, Sirok 1993/2002; Nő kalappal
Budapest 1972; Verdi – Eck: Requiem, Pécsi Balett 1978; Alvin Ailey Dance Theatre
Budapest 1974; Marcel Marceau, Budapest 1968; Cirkusz, Köllö Miklós és a Domino Együttes 1984; Pas de deux, Jorge Donn és Maina Gielgud 1972; Fényből születő mozgás
Domino Együttes, Budapest 1984; Győri Balett, Markó Iván koreográfiája 1984; Roncsolt aktok 2., Sebesvíz 1993; A tó titka, Fehérvárcsurgó 1984; Op – Art tanulmány, Kötschach – Mauthen, Ausztria 1993; Az aktmodell polaroiddal 1., Soltau, Németország 1995; Az aktmodell polaroiddal 2., Soltau, Németország 1995; Hőforrásnál, Egerszalók 1996; Kitörés és bukás, Budapest 2001; Furcsa pár, Sebesvíz 1994; A férfi, Rudabánya 1992.