ТЕА МОДЕРНА / TEA Moderna, Planet Press, 2009. január 14.   Skopje, Macedónia, Главен уредник: Јовановски, Уредници: Јулијана Кочовска-Кртолица, Румена Равановска-Тулбевска, Редакција/соработници: Гордана Настевска-Манасиевска, Гордана Колевска, Ивана Тасев, Бранка Доневска-Најдовска, Јелена Димовска, Марија Саревска-Тодоровска, Анита Златкова, Небојша Толески, Ѓорѓија Јовановски, Арт-директор: Билјана Василева, Лектор: Оливера Божовиќ, Фотографија: Игор Тодоровски

Vendég a  Csifte Amámban- Eifert János

Az embernek mindig meg kell mondania az igazat

„Számomra a fényképezés játék, egy nagyon komoly játék, amely által kifejezhetem érzelmeimet, és láthatóvá tehetem azokat mások számára is.  Ha a közönség befogadja ezeket az érzelmeket, akkor jó az, amit csinálok.

” Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokféle irányban próbálkozik. Sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. “ – olvasható Eifert Jánosról, aki először mutatkozott be Szkopjéban, a Cifte Amam Galériában a macedón közönségnek.  A kiállítás a művész valamennyi alkotói periódusát felölelte és sikere már a megnyitón érezhető volt, ami – a művész állítása szerint – a hasonló gondolkodásmódnak is köszönhető.

Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. 160 önálló kiállítása volt, 650 csoportos kiállításon szerepelt, 168 díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel. A világ 33 országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, Interneten. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.

 Ez az Ön első találkozása a macedón közönséggel. Beváltak-e a találkozáshoz fűzött reményei? 

• Ez az első és remélhetőleg nem az utolsó kiállításom Macedóniában. Nagyon megszerettem ezt az országot, mert sok új témával találkoztam, melyet elsősorban az itt élő emberek és az őket körülvevő gyönyörű természet ihlettek. Macedóniai tartózkodásom alatt 4-5 napot barangolással és fényképezéssel töltöttem és az elkészült felvételek közül már néhányat ki is választottam a következő kiállításomhoz. A Cifte Amam-ban nagyon tetszett, hogy a közönség rögtön megtalálta a hozzá legközelebb álló képet.  Eddig azt hittem, hogy a „Nyáj” című képem csak az én hazámra, Magyarországra, jellemző, de be kellett látnom, hogy ez itt is közérthető, mindennapi téma.  A „Kertész keze” is első látásra érthető volt a macedónok számára, nem kellett külön magyarázatot fűznöm hozzá. A kiállításra hoztam néhány olyan alkotást is, melyek Kínában készültek, vagyis elhoztam Kínát Macedóniába. Különböző témájú fotókról van szó, melyek a kínai embereket és életformájukat hivatottak bemutatni. Egy fotográfus különböző témákon keresztül (portré, riportkép, művészkép) keresztül fejezheti ki önmagát, amelyek a közönség számára teljes egységet kell, hogy alkossanak.

 Ezek szerint egy fotográfus számára fontos, hogy művészetének különböző korszakaiból válogasson egy kiállítás anyagához?  

• Igen, ami viszont nem egy könnyű feladat, hisz különböző motívumok kell, hogy egységet alkossanak egy kiállításon belül. 

Amikor végignézi fotóit egy kiállításon, melyek tükrözik az Ön saját világát?

 Egy kis városkában születtem Magyarországon. Amikor Budapestre kerültem, azt gondoltam magamban – ez az én világom.  Később, a táncnak és a fotográfiának köszönhetően, sok út nyílt meg előttem. Elkezdtem utazgatni Európában, és akkor Európa jelentette számomra a világot. Amikor Amerikába és a többi kontinensre kerültem, az vált a világommá. A világot viszont emberek alkotják.  Szkopje egy világ, egy másik város egy más világ. Ahol megtalálod a helyed, az a te világod. A képeken bemutatott motívumok maguk is egy világot ábrázolnak. Pontosan ezért szeretem a fotózást, mert egy kis kép segítségével bemutathatom a világot. Például van egy képem egy kínai kislányról, amelyet Szkopjéban is kiállítottam. Ez a kép számomra nagyon kedves, mert egy pillanat szüleménye – megpillantottam a kislányt és valami bennem azt mondta, hogy meg kell örökítenem azt, amit a szemei sugároznak. Egy nagyon sikeres fotó lett belőle, melyet mindenhova viszek magammal. Egy művésznek az jelent igaz elégtételt, ha elégedett az alkotásával. Sokszor több tízezer kilométert kell utazni egy jó képért. A kínai kislány a legjobb bizonyíték arra, hogy érdemes a távolságot leküzdeni. 

Ön sokat utazik a világban és bemutatja a saját munkásságát, kiállításokat szervez, előadásokat tart, könyveket ír. Ön, mint a fotográfia szakértője, mit tart jó fotónak?  

• A fotó kapcsolatot teremt a fotográfus és a közönség között, vagyis “átmegy” a gondolat és az érzés a fotográfus által bemutatott alkotásain keresztül. Ami azt jelenti, hogy a jó fotográfia az, amelyet a közönség megért, persze megérti köszönve a fotográfus képességeinek melyekkel lehetővé teszi az alkotás folyamán, hogy átadja a fényképen keresztül az ötletét. Amikor kinyitunk egy lexikont, ott írja, hogy mi a jó fotográfia – hogy annak világosan láthatónak kell lenni, fényes, de a művészek néha éppen ellenkezőleg járnak el viszonyítva az általánosan elfogadott szabályokhoz, de itt is a végső kimenetel, hogy jó fényképet készítsenek. Amikor a fiatalabb fotográfusokkal dolgozok olyan tanácsot adok nekik, hogy tanulják meg a fotográfia technikáját és szabályait, de amikor olyan helyzetbe kerülnek, hogy el kell határozniok valamit, én azt mondom nekik, hogy ugorják keresztül a szabályokat és dolgozzanak úgy, ahogy jónak érzik.

A sokéves profeszionális tapasztalat után mi vezérli Önt a munkában- a tapasztalat vagy az érzelmek?

• Az érzelmeim és az értelem. Mindig nagyon kíváncsi vagyok, nyitott a világ felé és mindazt, amit személyesen felfedezek meg kívánom osztani másokkal, hogy ők is az én fotográfiáimon keresztül meg tudják tapasztalni a dolgokat, a tájakat, az embereket, akikkel találkoztam. Ez minden munka lényege, az ember mindig meg kell, hogy mondja az igazságot.

Lehet-e a fotográfia nem igazi? Vagy vajon mindig minden fotográfia igazi e ilyen vagy olyan módon?

• A fotográfia a reális meglátásból indul ki, de mindig tükrözi a fotográfus személyes belső érzelmeit, álmait is. Személyesen mindig arra törekszem, hogy a fényképeimen „olvasható” legyen a háttér, az ami rejtett, az amit magunkban hordozunk.

 Valójában az Ön első professzionális szerelme a tánc volt. Miért nem maradt meg mellette, például, mint koreográfus, hanem inkább áttért a fotografálásra?

• 17 évig foglalkoztam a tánccal, a fényképezés csak amolyan amatőr foglalkozást jelentett a számomra. Azonban az amit csináltam, mint fotográfus tetszést nyert és sokan azt ajánlották, hogy foglalkozzak professzionálisan a fényképezéssel. Azután egy fényképészeti kiállításon történt Magyarországon hogy második helyezett lettem. Ez lett a motiváció hogy folytassam tovább hogy végül a fényképezés hivatásommá váljon. Rövidesen bebizonyosodott, hogy ez volt a jó választás, ugyanis elkezdtem újabb díjakat is nyerni és az én fotóim keresettek lettek.

Mi az amit az ember megkap ettől a hivatástól, ami nem kapható meg egyetlen másiktól sem?

Számomra a fényképezés játék, de nagyon komoly játék. Ebben a hivatásban van lehetőség, hogy az ember kifejezze a saját érzelmeit és a fotográfián keresztül bemutassa azt másoknak. Amennyiben a publikum befogadja ezeket az érzelmeket, akkor igazán érdemes az amit, egy fotós csinál. Ezen kívül én nem beszélek folyékonyan egy idegen nyelvet sem, valamicskét beszélek németül, és mégis meg tudom értetni magam sok emberrel a világon. Azért, mert a fényképek az én nyelvem amin kommunikálok másokkal. Itt Macedóniában is megértették az emberek, hogy mit akarok nekik mondani, és mindezt a képeimen keresztül.

 „A kiállításra elhoztam néhány fényképemet melyek Kínában készültek. Jobban mondva ezekkel elhoztam Kínát Macedóniába.”

Én nagyon szeretem a gyerekeket. 

Hivatása Önt elvitte a világ sok részébe. Van-e olyan hely ahova mindig szeret visszamenni, ami inspirációul szolgál?

• Igen, voltam sok helyen a világban, ellátogattam sok városba, láttam sok tájat, de nem a városok és a szép tájak azok melyek vonzanak vissza az ismételt találkozásra. Az emberek akiket azokon a helyeken megismertem, azok vonzanak vissza. Például New Yorkba nem mennék vissza, ha nincsenek ott azok az emberek akiket ismét látni szeretnék, vagy, ha ott nem tetszik nekem a hangulat, amit szintén az emberek, akik ott élnek hoznak létre. Torontóba megyek, hogy találkozzak a barátnőmmel. Örülök, hogy világszerte vannak kedves barátaim, akik mindig szeretik, ha meglátogatom őket, akik szeretnek velem találkozni, akikhez olyan érzések fűznek, melyek egy életre szólnak.

Melyek az Ön következő állomásai?

• Amikor az ember fényképész mindig dolgozik és mindig mozgásban van. E kiállítás után azonban mégis haza fogok menni, sok levél és e-mail megválaszolásra várnak, valahány szeminárium és az én egyetemistáim is várnak már rám. Február folyamán Pristinában lesz kiállításom, márciusban Szófiában, azután pedig Belgrádban. Előkészületben van egy kiállítás Norvégiába, dolgozok a könyvemen is, melynek a címe „ Fotóakadémia” és már két éve dolgozom rajta. A múlt évben megjelent három könyvem a fotográfiáról. Ezek egyike az akt fotográfiáról, mely nagy sikert ért el. Mindenekelőtt törekedni fogok minél több időt tölteni az én öt gyerekemmel, akik már nagyon hiányoznak. Nagyon szeretem a gyerekeket. Lehet, hogy különös, de én még most, 66 évesen is megörülnék a hírnek, hogy ismét apa lettem. Eddig négy feleségem volt, de már mindannyian korosak, lehet, hogy eljött az idő, hogy találjak egy ötödiket, aki fiatalabb lesz.

 

                    Gordana Kolevszka / Гордана Колевска