János Eifert - Photographer

Capri – Olaszország, 2018. szeptember 28.

2018.09.28.-Capri-07

2018.09.28.-Capri_Lement-a-Nap 2018.09.28.-Capri-08 2018.09.28.-Capri-Világítótorony 2018.09.28.-Capri-06

Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén, a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri, valamint Capri. A számos római kori emlék mellett (Villa Jovis, Augustus király kertjei) fő természeti látnivalói a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák, valamint a híres Grotta Azzurra (Kék barlang). Capri szigete a mondén világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, a Nápolyba látogató turisták elmaradhatatlan zarándokhelye.

Capri a szomszédos Ischia és Procida szigetekkel ellentétben karszteredetű. Eredetileg egybefüggött a Sorrentói-félszigettel, amelyet később részben elborított a tenger. Capri morfológiája komplex. Hegyei közepesek: a Monte Solaro 589 méter, a Monte Tiberio 334 méter magas, több tágas fennsíkja van, a legfontosabb maga “Anacapri”.

Capri partjai erősen tagoltak, számos barlanggal és öböllel. Leghíresebb sziklái a Faraglioni-sziklák, három ki sziget közel a parthoz. Caprin nincsenek ivóvízforrások

A szigeten endemikus, és igen ritka fajok is élnek, mint a kék gyík (Lacerta viridens faraglionensis), aminek az egyik Faraglioni szikla az egyetlen természetes élőhelye.

Capri szigete a földtörténeti ókorban még összefüggött a Sorrentói-félszigettel. A kőkorszakban már lakott hely volt, miként egyik barlangjából előkerült eszközök is bizonyítják.

2018.09.28.-Capri_Pohár-sör 2018.09.28.-Capri_Pizza-és-saláta 2018.09.28.-Capri_Egy-pohár-ital 2018.09.28.-Capri-egy-jó-kis-ital

2018.09.28.-Capri_Templom 2018.09.28.-Capri_Kis-sziget-csónakkal Capri_Házszámtábla2018.09.28.- Eifert János felvételei

Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén, a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri, valamint Capri. A számos római kori emlék mellett (Villa Jovis, Augustus király kertjei) fő természeti látnivalói a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák, valamint a híres Grotta Azzurra (Kék barlang). Capri szigete a mondén világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, a Nápolyba látogató turisták elmaradhatatlan zarándokhelye.
Capri a szomszédos Ischia és Procida szigetekkel ellentétben karszteredetű. Eredetileg egybefüggött a Sorrentói-félszigettel, amelyet később részben elborított a tenger. Capri morfológiája komplex. Hegyei közepesek: a Monte Solaro 589 méter, a Monte Tiberio 334 méter magas, több tágas fennsíkja van, a legfontosabb maga “Anacapri”.
Capri partjai erősen tagoltak, számos barlanggal és öböllel. Leghíresebb sziklái a Faraglioni-sziklák, három ki sziget közel a parthoz. Caprin nincsenek ivóvízforrások
A szigeten endemikus, és igen ritka fajok is élnek, mint a kék gyík (Lacerta viridens faraglionensis), aminek az egyik Faraglioni szikla az egyetlen természetes élőhelye.
Capri szigete a földtörténeti ókorban még összefüggött a Sorrentói-félszigettel. A kőkorszakban már lakott hely volt, miként egyik barlangjából előkerült eszközök is bizonyítják.
Capri neve valószínűleg a görög kaprosz szóból ered, melynek jelentése vaddisznó. Egyes tanulmányok viszont nevét a latin capreae szóból eredeztetik, melynek jelentése kecskék. Az ókorban is voltak írók, akik eredetét a héber kapraim (két város szigete) szóval magyarázták, amiből arra is következtettek, hogy első lakói föníciaiak lehettek. A régészeti leletek tanúsága szerint a sziget első lakosai görög telepesek voltak, akik i. e. 6. században érkeztek a szigetre. Településükről ma csak néhány falmaradvány tanúskodik. A sziget i. e. 326-tól Nápolyhoz tartozva az anyavárossal együtt romanizálódott. Először Augustus császár figyelt fel a sziget szépségeire, amikor i. e. 29-ben idelátogatott, sőt közvetlenül halála előtt is itt volt, bár semmi nyoma sem maradt építkezéseinek. A sziget szépsége annyira megragadta, hogy hajlandó volt elcserélni a Nápoly tulajdonában levő Caprit a jóval nagyobb Ischia szigetével. Utódja, Tiberius császár, aki 67 éves korában emberkerülő lett, ide vonult vissza és nagyszabású építkezésekbe kezdett 27 és 37 között. Közel tíz évig innen kormányozta birodalmát. Ittléte sok szörnyű legenda forrása volt, amit gyűlölői, a nagy történetíró Tacitus és Suetonius adtak örökségül a világnak. Tiberius halála után a szigetet lassan-lassan elfelejtették. Commodus császár 182-ben testvérének adta a szigetet. 366-ban az összes régi épülete összedőlt a nagy földrengés következtében. Később csak a Monte Cassinó-i apátság feljegyzéseiben szerepel a sziget, amelyek elmondják, hogy egy római patrícius, Tertullus az apátságnak adományozta a szigetet népeivel együtt.
866-ban Lajos császár Amalfinak adományozta a szigetet. Évszázadokon át tengeri kalózok pusztításainak volt kitéve. A szaracénok támadásai elleni védekezés érdekében a sziget lakosai a kikötő környékéről magasabb vidékre költöztek, a mai Capri város helyére. A középkor során a Nápolyi királysághoz tartozott, de a királyságban végbemenő politikai változások kevésbé befolyásolták a sziget és egyben a város életét.
A sziget népe 1656-ban pestis következtében csaknem teljesen kipusztult. A megmaradottak egy Roberto Brancaccio nevű szigetbeli fiatalembert gyanúsítottak, hogy Nápolyból behozta a járványt, mert magával hozta halott menyasszonyának lehúzott jegygyűrűjét. Csak a 18. században kezdett ismét benépesülni, amikor a Bourbon-királyok kedvenc tartózkodási helye, vadászterülete lett. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején a sziget egy időre angol birtok, parancsnoka az a Lowe ezredes, aki később Napóleon „börtönőre” lett Szent Ilona-szigeti száműzetésében. Az angolok „kis Gibraltár”-rá építették ki a szigetet, amely végül ismét Nápoly birtokába került vissza. Ezek az utolsó események, a különböző erődítmények gyors építése tette tönkre az antik épületek megmaradt romjait, bár már előbb is történtek kísérletek a régi emlékek megmentésére.
Capri szigetének idegenforgalma 1826-ban kezdődött, amikor híre járt a Kék-barlang (Grotta Azzurra) szépségének. Később a kor híres német romantikusai írásaikkal népszerűsítették a szigetet és népét. A XX. sz. elején két évig Makszim Gorkij is a sziget lakója volt, ahol Lenin is felkereste. Az első világháború után a nagy olasz költő, Ada Negri és a svéd író-orvos, Axel Munthe tette írásaival népszerűvé Caprit. Itt élt és dolgozott Hajnal János, a milánói dóm és a római templomok világhírű festője. (wikipedia.org)
A csodálatos sziget, Capri vitathatatlanul Olaszország, sőt, Európa egyik leggyönyörűbb helye. A Tirrén-tenger 10,4 km2-es területű földi paradicsoma már a rómaiak korában is népszerű üdülőhely volt. Számos római kori villa romjaiban fedezhető fel emlékük. De Caprit már jóval a rómaiak előtt is lakták: Kr. e. 8. században görög telepesek költöztek ide. A Kr. e. 29-ben ide látogató Augustus császárt annyira megragadta a sziget szépsége, hogy a tulajdonában lévő, egyébként szintén gyönyörű Ischia szigetét elcserélte az annál jóval kisebb Caprira. A sziget bájai számos irodalmárt és festőt is megihlettek. Ma is sok híresség, celeb látogatja, akiknek a szigeten luxusvilláik vannak, a Marine Grande kikötőben pedig luxusjachtjaik horgonyoznak. Az első szálloda Capri szigetén 1826-ban épült. Capri kifejezetten luxushelynek, viszonylag drágább szigetnek számít.
Caprin, természeti adottságait tekintve nem meglepő módon, nem homokos strandokat találunk: a strandok sziklásak-kavicsosak, de a homokos partok kedvelőit egészen biztosan kárpótolják a sziget csodái. Az egyik legnépszerűbb strand a Marina Piccola, Capri déli részén található. A fürdés mellett kiválóakat lehet a szigeten kirándulni: a kirándulások, hegymászások végpontjai, és a túrák önmagukban is fantasztikus látványt nyújtanak. A sziget körbehajózása (számos ilyen túra indul a kikötőből) szintén hatalmas élmény.
A szigeten két város található: Anacapri, ill. Capri. A nagyobb, és népesebb Capri, ahol a sziget két kikötője, a Marina Piccola, és a Marina Grande (amely színes házaival külön látványosság) van. Szállodák, bevásárlóutcák, szórakozóhelyek várják itt a turistákat. Anacapri a sziget nyugati részén, magasabban található, kisebb, és teljesen más hangulatú, mint Capri.
Anacapri 275 m magasan fekszik a tengerszínt felett, a Kék Barlanghoz közel. Itt sokkal olcsóbbak a szálláshelyek, mint Capri városában. Anacapri nevezetessége számos villája, temploma, kolostora. Fő látnivalója a 2015-s árakon 7 Eurós belépődíjért látogatható Villa San Michele, amit a 20. század elején Axel Munthe svéd orvos Tiberius római császár villájának helyén épített. A villa kertjében egyiptomi, és egyéb antikvitás-kori ereklyék, és művészeti alkotások találhatók. De talán a fő ok, amiért megéri a belépődíj, az a kertből nyíló csodás kilátás Caprira, a kikötőre, a tengerre, és még a Vezúv is látszik!
(utazas-nyaralas.info/olaszorszag/capri)

2018.09.28.-Capri_Lement-a-Nap

Capri neve valószínűleg a görög kaprosz szóból ered, melynek jelentése vaddisznó. Egyes tanulmányok viszont nevét a latin capreae szóból eredeztetik, melynek jelentése kecskék. Az ókorban is voltak írók, akik eredetét a héber kapraim (két város szigete) szóval magyarázták, amiből arra is következtettek, hogy első lakói föníciaiak lehettek. A régészeti leletek tanúsága szerint a sziget első lakosai görög telepesek voltak, akik i. e. 6. században érkeztek a szigetre. Településükről ma csak néhány falmaradvány tanúskodik. A sziget i. e. 326-tól Nápolyhoz tartozva az anyavárossal együtt romanizálódott. Először Augustus császár figyelt fel a sziget szépségeire, amikor i. e. 29-ben idelátogatott, sőt közvetlenül halála előtt is itt volt, bár semmi nyoma sem maradt építkezéseinek. A sziget szépsége annyira megragadta, hogy hajlandó volt elcserélni a Nápoly tulajdonában levő Caprit a jóval nagyobb Ischia szigetével. Utódja, Tiberius császár, aki 67 éves korában emberkerülő lett, ide vonult vissza és nagyszabású építkezésekbe kezdett 27 és 37 között. Közel tíz évig innen kormányozta birodalmát. Ittléte sok szörnyű legenda forrása volt, amit gyűlölői, a nagy történetíró Tacitus és Suetonius adtak örökségül a világnak. Tiberius halála után a szigetet lassan-lassan elfelejtették. Commodus császár 182-ben testvérének adta a szigetet. 366-ban az összes régi épülete összedőlt a nagy földrengés következtében. Később csak a Monte Cassinó-i apátság feljegyzéseiben szerepel a sziget, amelyek elmondják, hogy egy római patrícius, Tertullus az apátságnak adományozta a szigetet népeivel együtt.

866-ban Lajos császár Amalfinak adományozta a szigetet. Évszázadokon át tengeri kalózok pusztításainak volt kitéve. A szaracénok támadásai elleni védekezés érdekében a sziget lakosai a kikötő környékéről magasabb vidékre költöztek, a mai Capri város helyére. A középkor során a Nápolyi királysághoz tartozott, de a királyságban végbemenő politikai változások kevésbé befolyásolták a sziget és egyben a város életét.

2018.09.28.-Capri-Pinea

A sziget népe 1656-ban pestis következtében csaknem teljesen kipusztult. A megmaradottak egy Roberto Brancaccio nevű szigetbeli fiatalembert gyanúsítottak, hogy Nápolyból behozta a járványt, mert magával hozta halott menyasszonyának lehúzott jegygyűrűjét. Csak a 18. században kezdett ismét benépesülni, amikor a Bourbon-királyok kedvenc tartózkodási helye, vadászterülete lett. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején a sziget egy időre angol birtok, parancsnoka az a Lowe ezredes, aki később Napóleon „börtönőre” lett Szent Ilona-szigeti száműzetésében. Az angolok „kis Gibraltár”-rá építették ki a szigetet, amely végül ismét Nápoly birtokába került vissza. Ezek az utolsó események, a különböző erődítmények gyors építése tette tönkre az antik épületek megmaradt romjait, bár már előbb is történtek kísérletek a régi emlékek megmentésére.

Capri szigetének idegenforgalma 1826-ban kezdődött, amikor híre járt a Kék-barlang (Grotta Azzurra) szépségének. Később a kor híres német romantikusai írásaikkal népszerűsítették a szigetet és népét. A XX. sz. elején két évig Makszim Gorkij is a sziget lakója volt, ahol Lenin is felkereste. Az első világháború után a nagy olasz költő, Ada Negri és a svéd író-orvos, Axel Munthe tette írásaival népszerűvé Caprit. Itt élt és dolgozott Hajnal János, a milánói dóm és a római templomok világhírű festője. (wikipedia.org)

A csodálatos sziget, Capri vitathatatlanul Olaszország, sőt, Európa egyik leggyönyörűbb helye. A Tirrén-tenger 10,4 km2-es területű földi paradicsoma már a rómaiak korában is népszerű üdülőhely volt. Számos római kori villa romjaiban fedezhető fel emlékük. De Caprit már jóval a rómaiak előtt is lakták: Kr. e. 8. században görög telepesek költöztek ide. A Kr. e. 29-ben ide látogató Augustus császárt annyira megragadta a sziget szépsége, hogy a tulajdonában lévő, egyébként szintén gyönyörű Ischia szigetét elcserélte az annál jóval kisebb Caprira. A sziget bájai számos irodalmárt és festőt is megihlettek. Ma is sok híresség, celeb látogatja, akiknek a szigeten luxusvilláik vannak, a Marine Grande kikötőben pedig luxusjachtjaik horgonyoznak. Az első szálloda Capri szigetén 1826-ban épült. Capri kifejezetten luxushelynek, viszonylag drágább szigetnek számít.

Caprin, természeti adottságait tekintve nem meglepő módon, nem homokos strandokat találunk: a strandok sziklásak-kavicsosak, de a homokos partok kedvelőit egészen biztosan kárpótolják a sziget csodái. Az egyik legnépszerűbb strand a Marina Piccola, Capri déli részén található. A fürdés mellett kiválóakat lehet a szigeten kirándulni: a kirándulások, hegymászások végpontjai, és a túrák önmagukban is fantasztikus látványt nyújtanak. A sziget körbehajózása (számos ilyen túra indul a kikötőből) szintén hatalmas élmény.

A szigeten két város található: Anacapri, ill. Capri. A nagyobb, és népesebb Capri, ahol a sziget két kikötője, a Marina Piccola, és a Marina Grande (amely színes házaival külön látványosság) van. Szállodák, bevásárlóutcák, szórakozóhelyek várják itt a turistákat. Anacapri a sziget nyugati részén, magasabban található, kisebb, és teljesen más hangulatú, mint Capri.

Anacapri 275 m magasan fekszik a tengerszínt felett, a Kék Barlanghoz közel. Itt sokkal olcsóbbak a szálláshelyek, mint Capri városában. Anacapri nevezetessége számos villája, temploma, kolostora. Fő látnivalója a 2015-s árakon 7 Eurós belépődíjért látogatható Villa San Michele, amit a 20. század elején Axel Munthe svéd orvos Tiberius római császár villájának helyén épített. A villa kertjében egyiptomi, és egyéb antikvitás-kori ereklyék, és művészeti alkotások találhatók. De talán a fő ok, amiért megéri a belépődíj, az a kertből nyíló csodás kilátás Caprira, a kikötőre, a tengerre, és még a Vezúv is látszik!

(utazas-nyaralas.info/olaszorszag/capri)

Nápoly arcai… Olaszország, 2018. szeptember 24 – 28.

Nápoly-arcai-05.jpg2018.09.26.-

Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A városban található a Nápolyi főegyházmegye érseki széke. A város lakossága kb. egymillió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.

Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A városban található a Nápolyi főegyházmegye érseki széke. A város lakossága kb. egymillió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.
Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, a Campaniai-síkság délkeleti részén. Délkeleti városrészei a Vezúv lejtőjére kapaszkodnak fel, északkelet és keleti irányban a síkság irányában terjeszkedik, amelynek enyhe lejtőit a Capodimonte-domb 163 méteres magaslata szakítja meg. Észak-északnyugati irányban a Campi Flegrei határát is képező dombvonulat határolja: Camaldoli-domb (457 m) és a Monte Sant’Angelo (167 m).
A Nápolyi-öböl partja tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak a földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található. Nápoly vastag tufarétegekre települt, amelyeket az évszázadok során építőanyagként használtak fel.
Habár a görög telepesek érkezése előtt is léteztek primitív, elsősorban barlanglakó kultúrák ezen a vidéken, mégis ismeretlenek a mai Nápoly megalapításának körülményei. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén (Monte Echia). Ugyanakkor Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, így nem kizárt, hogy az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezett. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. A legendák szerint Parthenopé, miután énekével nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, Megaride szigeténél öngyilkos lett.[9][10][11] Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Ezzel szemben Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Tehát i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Gaius Lutatius Catulus római consul írásai szerint viszont az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.[9][10][11]
Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet Hippodamosz talált fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. Ezeknek maradványai ma is láthatóak a Piazza Bellinin.
A történelmi belvárosától nyugatra egy dombvonulat húzódik, amely kettészeli a mai várost: a Vomero-domb (190 m) illetve a Posillipói-domb (160 m). Ez utóbbi a tengerpartnál meredeken ér véget. A domb alatt két alagút biztosítja az összeköttetést a belváros és Nápoly külső negyedei között (Bagnoli, Posillipo). Mindkét domb sűrűn beépített. A város délnyugati részében található a Posillipo-fok, amely a határt képezi a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között, így Bagnoli tulajdonképpen már a Pozzuoli-öböl partján fekszik. Ugyanitt, a tengerparthoz közel található a Nápolyhoz tartozó Nisida sziget.Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A városban található a Nápolyi főegyházmegye érseki széke. A város lakossága kb. egymillió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.
Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, a Campaniai-síkság délkeleti részén. Délkeleti városrészei a Vezúv lejtőjére kapaszkodnak fel, északkelet és keleti irányban a síkság irányában terjeszkedik, amelynek enyhe lejtőit a Capodimonte-domb 163 méteres magaslata szakítja meg. Észak-északnyugati irányban a Campi Flegrei határát is képező dombvonulat határolja: Camaldoli-domb (457 m) és a Monte Sant’Angelo (167 m).
A Nápolyi-öböl partja tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak a földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található. Nápoly vastag tufarétegekre települt, amelyeket az évszázadok során építőanyagként használtak fel.
Habár a görög telepesek érkezése előtt is léteztek primitív, elsősorban barlanglakó kultúrák ezen a vidéken, mégis ismeretlenek a mai Nápoly megalapításának körülményei. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén (Monte Echia). Ugyanakkor Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, így nem kizárt, hogy az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezett. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. A legendák szerint Parthenopé, miután énekével nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, Megaride szigeténél öngyilkos lett.[9][10][11] Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Ezzel szemben Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Tehát i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Gaius Lutatius Catulus római consul írásai szerint viszont az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.[9][10][11]
Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet Hippodamosz talált fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. Ezeknek maradványai ma is láthatóak a Piazza Bellinin.
A történelmi belvárosától nyugatra egy dombvonulat húzódik, amely kettészeli a mai várost: a Vomero-domb (190 m) illetve a Posillipói-domb (160 m). Ez utóbbi a tengerpartnál meredeken ér véget. A domb alatt két alagút biztosítja az összeköttetést a belváros és Nápoly külső negyedei között (Bagnoli, Posillipo). Mindkét domb sűrűn beépített. A város délnyugati részében található a Posillipo-fok, amely a határt képezi a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között, így Bagnoli tulajdonképpen már a Pozzuoli-öböl partján fekszik. Ugyanitt, a tengerparthoz közel található a Nápolyhoz tartozó Nisida sziget.

2018.09.26-Nápoly_utcai-énekes 2018.09.26.-Nápoly_Hegesztés-az-utcán 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-12 2018.09.26.-Nápoly-arcai-04

2018.09.27.-Nápoly_Spanyol-negyedben

Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, a Campaniai-síkság délkeleti részén. Délkeleti városrészei a Vezúv lejtőjére kapaszkodnak fel, északkelet és keleti irányban a síkság irányában terjeszkedik, amelynek enyhe lejtőit a Capodimonte-domb 163 méteres magaslata szakítja meg. Észak-északnyugati irányban a Campi Flegrei határát is képező dombvonulat határolja: Camaldoli-domb (457 m) és a Monte Sant’Angelo (167 m).

A Nápolyi-öböl partja tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak a földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található. Nápoly vastag tufarétegekre települt, amelyeket az évszázadok során építőanyagként használtak fel.

2018.09.26.-Nápolyi-arcok-05 2018.09.26.-Nápolyi-motorosok 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-10 Eifert János felvételei

2018.09.26.-Nápoly-arcai-01 2018.09.26.-Nápoly-Építési-vállalkozó 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-03 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-04

2018.09.27.-Nápoly-Tojás-vár 2018.09.27.-Nápoly-esküvői-pár 2018.09.26.-Nápoly_metro 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-13

Habár a görög telepesek érkezése előtt is léteztek primitív, elsősorban barlanglakó kultúrák ezen a vidéken, mégis ismeretlenek a mai Nápoly megalapításának körülményei. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén (Monte Echia). Ugyanakkor Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, így nem kizárt, hogy az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezett. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. A legendák szerint Parthenopé, miután énekével nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, Megaride szigeténél öngyilkos lett.[9][10][11] Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Ezzel szemben Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Tehát i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Gaius Lutatius Catulus római consul írásai szerint viszont az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.[9][10][11]

Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet Hippodamosz talált fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. Ezeknek maradványai ma is láthatóak a Piazza Bellinin.

A történelmi belvárosától nyugatra egy dombvonulat húzódik, amely kettészeli a mai várost: a Vomero-domb (190 m) illetve a Posillipói-domb (160 m). Ez utóbbi a tengerpartnál meredeken ér véget. A domb alatt két alagút biztosítja az összeköttetést a belváros és Nápoly külső negyedei között (Bagnoli, Posillipo). Mindkét domb sűrűn beépített. A város délnyugati részében található a Posillipo-fok, amely a határt képezi a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között, így Bagnoli tulajdonképpen már a Pozzuoli-öböl partján fekszik. Ugyanitt, a tengerparthoz közel található a Nápolyhoz tartozó Nisida sziget.

6° CIRCUITO INTERNAZIONALE “8 MARZO FOTOGRAFIA” Italia – Risultati/Results. Montevarchi, Vestri, Mochi, 23 febbraio 2018

Associazione Fotoamatori Francesco Mochi – BFI

Benemerito della Fotografia Italiana

Fondato nel 1964

Sede Sociale Piazza Cesare Battisti 11/A – Montevarchi – AR – Italy

A Fény elűzi az Árnyékot / Light shifts the Shadow (Budapest, 2014)

Janos Eifert: Light shifts the Shadow ………………………………………..…………….………………….. Honorable Mention A.F.F. Mochi

……………………………………………………………………………………………………….. 9° Trofeo città di Montevarchi SILVER MEDAL

.

Eifert János: Haldokló sellők / Dying mermaids (2017) Janos Eifert: Nude with red Bars Eifert János: A játék folytatódik / The game continues (2017)

Dying mermaid …………………………………. Nude with red Bar ………………………….. The game continue

.

Eifert János: Földanya / Mother Earth/ Mati Zemlja (Wien, 1991) Eifert János: Akt sorozat tanulmány / Nude series Study (Budapest, 2010)

Mother Earth …………………………………………………….. Nude series Study

.

—————————————————————————————————————————————————-

Eg. Sig. Eifert Janos

Risultati/Results

6° CIRCUITO INTERNAZIONALE “8 MARZO FOTOGRAFIA”

6° INTERNATIONAL COMPETITION “8 MARCH PHOTOGRAPHY”

MONTEVARCHI

.


6° Trofeo il cassero di montevarchi

A) Libero Immagini Proiettate Bianco Nero/

A) Free subject, Black and White projected pictures

A1 A2 A3 A4
A

The game continues

B)Libero Immagini Proiettate Colore/

B) Free subject, Colored projected pictures

B1 B2 B3 B4
A HM A

B2 Dying mermaids             B3 Light shifts the Shadow    B4 Nude with red Bars

C) Tema obbligato : La donna nella società (Bianconero – Colore)/

C) Mandatory topic: Woman in society (Black & white or Color)

C1 C2 C3 C4

6° Trofeo Fotografi Vestri

A) Libero Immagini Proiettate Bianco Nero/

A) Free subject, Black and White projected pictures

A1 A2 A3 A4
A

A3 The game continues

B) Libero Immagini Proiettate Colore/

B) Free subject, Colored projected pictures

B1 B2 B3 B4
A A

B2 Dying mermaids               B3 Light shifts the Shadow

C) Tema obbligato : La donna nella società (Bianconero – Colore)/

C) Mandatory topic: Woman in society (Black & white or Color)

C1 C2 C3 C4

6° Trofeo Francesco Mochi

A) Libero Immagini Proiettate Bianco Nero/

A) Free subject, Black and White projected pictures

A1 A2 A3 A4
A A A

A1 Mother Earth         A2 Nude series Study      A3 The game continues

B) Libero Immagini Proiettate Colore/B) Free subject, Colored projected pictures

B1 B2 B3 B4
A A

B3 Light shifts the Shadow                   B4 Nude with red Bars

C) Tema obbligato : La donna nella società (Bianconero – Colore)/C) Mandatory topic: Woman

in society (Black & white or Color)

C1 C2 C3 C4

9° Trofeo Città  di Montevarchi

A) Libero Immagini Proiettate Bianco Nero/

A) Free subject, Black and White projected pictures

A1 A2 A3 A4

B) Libero Immagini Proiettate Colore/

B) Free subject, Colored projected pictures

B1 B2 B3 B4
A A P

B1 An outlook on the world    B2 Dying mermaids                  B3 Light shifts the Shadow
C) Tema obbligato : La donna nella società (Bianconero – Colore)/

C) Mandatory topic: Woman in society (Black & white or Color)

C1 C2 C3 C4

.

LEGENDA/legend:

P                                             Premiata/Awarded

HM                                         Segnalata/Honorable mention

A                                             Ammessa/Admitted work

Casella vuota/empty box Non ammessa/Not admitted

.

Nel ringraziarLa per la Sua partecipazione, La invitiamo alla Cerimonia di Premiazione che avrà luogo:

Thank you for your participation, we invite the Awards Ceremony that will take place:

Sabato 10 Marzo 2018 alle ore 10.00 Fabbrica della conoscenaza – Sala della filanda – via della Ginestra 21, – Montevarchi – AREZZO – Italia

Saturday 10 March 2018 at 10.00am Fabbrica della conoscenaza – Sala della filanda -via della Ginstra 21, – Montevarchi – AREZZO – Italy
la pagina dei risultati è consultabile da questo indirizzo: http://www.8marzofotografia.it/LITA/Z29/C46761-2/hhcm-risultati.html

.

General Chairman

Enzo Righeschi

EFIAP AFI BFI

C/O Associazione Fotoamatori Mochi

Piazza C.Battisti n°11/a

52025 Montevarchi (AR) Italy

concorsomochi@gmail.com

.

JURY 6° C ontest TROFEO IL CASSERO

METZAKIS Manolis  GPU CR5, GPU ZEUS, EFIAP / p, ESFIAP, PSA **  Presidente GPU  (Greece)

BUSI Riccardo MFIAP  EFIAP/p Presidente FIAP  (Italia)

MACINAI Michele  EFIAP (ITALIA)   Ass. Fotoamatori  “F. Mochi”  Montevarchi   (Italia)

.

JURY  6° Contest TROFEO FOTOGRAFI VESTRI

BONFIL Selim  Fotoclub IFOD di IZMIR (Turchia)

BARDOSSI Virgilio  MFIAP EFIAP/p IFI G.F. Il Cupolone Firenze  (Italia)

ROSSETI Mario AFI AFIAP  –  Ass. Fototoamatori  “F. Mochi”  Montevarchi  (Italia)

.

JURY  6° Contest TROFEO FRANCESCO MOCHI

LANGIANNI Saverio   BFI – Consigliere Nazionale FIAF (Italia)

SBRANA Piero  EFIAP EFI –  Presidente 3C Cascina Silvio Barsotti    (Italia)

MUGNAI Paolo EFIAP/b  Ass. Fotoamatori  “F. Mochi”  Montevarchi     (Italia)

.

JURY  9° Contest TROFEO CITTA’ DI MONTEVARCHI

GUO Jing- Presidente ShangTuf Immagine e Art Club  (Cina )

BERNARDESCHI Valter  AFIAP-FNT Fotografi Naturalisti Toscana – (Italia)

TAGLIANI  Roberto  EFIAP – (ITALIA) Ass. Fototoamatori  “F. Mochi”  Montevarchi (Italia)

5° CIRCUITO INTERNAZIONALE “8 MARZO FOTOGRAFIA” – értesítés elfogadásról és elismerésről. 2017. február 10.

5° CIRCUITO  INTERNAZIONALE  “8 MARZO FOTOGRAFIA”

Eifert János: Tánc-Test-Tanulmány / Dance-Body-StudyEifert János: Iraki asszonyok / Women from Iraque (Bagdad, 1975)Eifert János: Iraki asszonyok / Women from Iraque (Bagdad, 1975)Eifert János: Iraki asszonyok / Women from Iraque (Bagdad, 1975)Eifert János: Iraki asszonyok / Woman from Iraque (1975)Eifert János: Iraki asszonyok / Woman from Iraque (1975)Eifert János: Nude Study (Budapest, 2013)Eifert János: Tánc-Test-Tanulmány / Dance-Body-StudyEifert János: Levél / Leaf (Bánk, 2016)Eifert János: Iraki asszonyok / Woman from Iraque (1975)Janos Eifert: Old Women from Kashi, China (2006)Eifert Janos: Portrait (Bocska, 2016)Eifert János: Várakozás / Waiting (2012)5° CIRCUITO  INTERNAZIONALE – 2017.02.10. értesítés
JÁNOS EIFERT NUDE-STUDY A
JÁNOS EIFERT HORSES A-HM A
JÁNOS EIFERT DANCE-BODY-STUDY A A
JÁNOS EIFERT LEAF A A
JÁNOS EIFERT WAITING A A A A-HM
JÁNOS EIFERT WOMEN FROM IRAQ A A
JÁNOS EIFERT OLD WOMEN FROM KASHI, CHINA A

Eifert János: Várakozás / Waiting (2012)

Eifert János: Várakozás / Waiting (2012)                               Segnalata / Honorable mention


Eifert János: Horses (Bocska, 2016)

Eifert János: Lovak / Horses (Bocska, 2015)             Segnalata / Honorable mention

…………

Ammessa / Admitted work:

Eifert János: Levél / Leaf (Bánk, 2016)

Eifert János: Levél / Leaf

Janos Eifert: Old Women from Kashi, China (2006) Eifert János: Iraki asszonyok / Women from Iraque (Bagdad, 1975)

Eifert János: Old Women from Kashi (China, 2006)               Iraki asszonyok / Women from Iraque (1975)

…………..

Eifert János: Nude Study (Budapest, 2013) Eifert János: Tánc-Test-Tanulmány / Dance-Body-Study

Eifert János: Akt tanulmány / Nude Study                               Tánc-Test-Tanulmány / Dance-Body-Study


5° CIRCUITO  INTERNAZIONALE  “8 MARZO FOTOGRAFIA”  –   2017.02.10. értesítés elfogadásról és elismerésről

5° Trofeo il cassero di Montevarchi, 5° Trofeo Fotografi Vestri, 5° Trofeo Francesco Mochi:

.

JÁNOS EIFERT NUDE-STUDY                           A

JÁNOS EIFERT HORSES A-HM A

JÁNOS EIFERT DANCE-BODY-STUDY   A- A

JÁNOS EIFERT LEAF                                          AA

JÁNOS EIFERT WAITING          A- A- A- A-HM

JÁNOS EIFERT WOMEN FROM IRAQ      AA

JÁNOS EIFERT OLD WOMEN FROM KASHI, CHINA           A


.

LEGENDA/legend:

P                                             Premiata/Awarded

HM                                 Segnalata/Honorable mention

A                                             Ammessa/Admitted work

Casella vuota/empty box  Non ammessa/Not admitted

.

Nel ringraziarLa per la Sua partecipazione, La invitiamo alla Cerimonia di Premiazione che avra luogo:

Thank you for your participation, we invite the Awards Ceremony that will take place:

domenica 5 Marzo 2017 alle ore 10.00 Fabbrica della conoscenaza – Sala della filanda – via della Ginestra 21,  – Montevarchi – AREZZO – Italia

Sunday 5 March 2017 at 10.00am Fabbrica della conoscenaza – Sala della filanda -via della Ginstra 21, – Montevarchi – AREZZO – Italy

la pagina dei risultati e consultabile da questo indirizzo: http://cfoto.hiho.it/LITA/C43622-0/hhcm-risultati.html

General Chairman

Enzo Righeschi

EFIAP AFI BFI

Napló, Olaszország, 2008. december 29.

Velence. Venezia. Venice. Lugánóból hazafelé menet ismét tiszteletemet teszem az Adria királynőjénél. Hajóval és gyalog most is körbejárom sikátorait, lagúnáit, és hídjait: Porto di Lido, Porto di Chioggia és Porto di Malomocco, San Giorgio Maggore, Szent Márk tér, Dózse-palota, Basilica di San Marco, S. Giovanni e Paolo, Torre dell’Orologio… A külvárosban lefényképezek egy épületet, amelynek homlokzatán ez a szöveg olvasható:  NON DOBBIAMO CHIEDERE IL PERMESSO PER ESSERE LIBERI Nem kell engedélyt kérnünk, hogy szabadok lehessünk…

Napló, Olaszország, 2008. december 29.

Dia Sotto le Stelle 2007, Busto Arsizio, Malpensa Fiere, Olaszország, 2007. október 12-13.

Dia Sotto le Stelle, Olaszország, 2007. október 12-13.

Lido Andreella (Andreella Photo – Organizzazione DSLS) meghívására veszek részt az olaszországi Dia Sotto le Stelle diaporámafesztiválon, Olaszországban, a Milánó közelében lévő Busto Arsizio (VA) sportcsarnokában (Malpensa Fiere Via XI Settembre 16).  A Kína, Selyemút / China, Silk Road és a Szerelmem, a Tánc / Dance, mon amour c. műveimet vetítik, és egy rögtönzött kiállításon mutathattam be vászonképeimet. Nem tudom, hogy szerénytelenségnek tűnne, amikor azt mondom,  hogy kirobbanó sikerrel vetítették digiRámáimat?

JANOS EIFERT
E’ uno dei maggiori personalità nell’ambito della sua professione, sia a livello nazionale ungherese che internazionale. I suoi lavori non si possono racchiudere in un’unica categoria, grazie alla versatilità del suo stile che si mescola e sperimenta sempre tecniche nuove. Anche i soggetti della sua fotografia sono molteplici e si spazia dalla danza, al nudo, alla natura. Ha iniziato a realizzare diaporami nel 1985 ed ha vinto numerosi premi presso festival internazionali di diaporama.

Dia Sotto le Stelle, Olaszország, 2007. október 12-13. 

DIA SOTTO LE STELLE 2007
Programma provvisorio della 16° edizione

MOSTRE FOTOGRAFICHE:

Gianni BERENGO GARDIN “ANTOLOGICA”, Romeo GAETANO “STELLE TRICOLORI”, Carlo BORLENGHI “COPPA AMERICA”, Enrico LONATI “ANTARTIDE” , János EIFERT “SHORT STORYS”

PROIEZIONI AUDIOVISIVI:

Davide NIGLIA “QUESTO DOVREBBE ESSERE UN FUNERALE” (6’20”)
Antonio MANGIAROTTI “KARNEVALE” (3’41” )
Vincent MARTIN – Alain GELOEN “LD RIGOLO DE LA PHOTO” (3’05” )
Michael HOYER “IN MEDIAS RES” (3’15” )
“SPORT 1024” (2’30” )
“ABER NIEMALS” (4’30” )
Claudio TUTI “DOGON” (Il popolo delle stelle) (11’50” )
Boris GRADNICK “NOI SIAMO I GIOVANI” (4’20” )
Nick KETTERINGHAM – D. LIONS – R. RENOUD “HERE COMES THE FLOOD” (6’30” )
Italo CAON “BAMBINI” (5’40” )
“SUITE ORCHESTRALE” (3’50” )
Maurice GUIDICELLI “CHER PATRON” (3’00” )
Imerio RAFFAINI “ANTARTIDE” (12’00” )
Enrico DONNINI “E LA CITTA’ NON LO SA…” (6’00” )
“SONO BELLE LE COSE” (5’15” )
Giula BERENYI “CHARBONNIERS” (3’50” )
Janos EIFERT “DANCE” (4’15” )
“MONTAGE” (3’50” )

Dia Sotto le Stelle, Olaszország, 2007. október 12-13. Dia Sotto le Stelle, Olaszország, 2007. október 12-13.

SECONDA STELLA A DESTRA …                                                                                                                                                                                   16/10/2007 18:42:24 (541 letture)

di Mosé Franchi

C’è una buona stella, tra quelle del cielo. E’ quella che sembra guidarci tra le cose della vita, anche quando, nei sogni, cerchiamo quell’isola che non c’è. Già, quella stella è la seconda a destra ed io, per una sera, l’ho trovata, riscoprendo i sogni di dieci anni prima, quando mi dicevo che sarei voluto andare a Dia Sotto le Stelle, almeno per una volta.

Sono stato ascoltato, per cui eccomi lì: tra gli ospiti di Lido e con le mille persone attirate dalle slide di tutta Europa. Non so quale sia l’aspetto vincente dell’evento e neanche se esista realmente; sono altresì convinto che “Dia Sotto le Stelle” viva di luce propria, come tutte le cose fatte per bene: con entusiasmo ed onestà intellettuale. Forse qui sta il punto: l’intelligenza di chi promuove la manifestazione. In un mondo dove si urla propugnando, avvinti come siamo dagli schemi usuali (e desueti) dei modelli televisivi, ci viene proposto di uscire di casa, per assistere ad uno spettacolo che è l’essenza della comunicazione: musica e immagini (fisse) insieme. Le mille persone che guardano le proiezioni di due sere hanno fatto proprio un linguaggio nuovo, che poi è quello della semplicità: guardo, ascolto, interpreto.

Che sia solo questo, quindi? No, non potrebbe essere. Tutta la manifestazione di Malpensa Fiere vive di una coralità unica, quasi irripetibile. Dietro all’evento c’è il lavoro di molti, che, in silenzio, si prodigano per la causa. Lido Andreella li chiama “i miei ragazzi”, ma loro non li vedi, presi come sono dalle Dia e dalle Stelle. Del resto, tutto l’incedere è ben fatto: i tempi di conduzione, le presentazioni, le voci, i suoni. Lido è sempre Lui e catalizza con la storia, Sarah gli è di contrappunto: come in una scena teatrale che si rispetti: tanto non c’è nulla da inventare, parleranno le immagini, i suoni, la gente che guarda. In un contesto di questo tipo non deve sorprendere nulla, nemmeno che alcuni Punk (dolcissimi!) abbraccino l’autore del loro audiovisivo (- Boris Gradnik – Noi siamo i giovani…i giovani…i giovani…); oppure che un ungherese (- Janos Eifert – Dance, Montage, La via della seta) improvvisi con Sarah una danza del suo paese.

Che dire? Da Dia Sotto le Stelle abbiamo solo da imparare: intelligenza e semplicità assieme diventano esplosive. Non occorre neanche urlare, come spesso siamo abituati a vedere. Perché non c’è nessuna istanza a dover prevalere per forza, nessuna idea: solo il desiderio di molti di capire in silenzio. Anche questo è fotografia, anche questo è civiltà: con una stella, la seconda, ormai più vicina.

Bravo Lido.

Mosé Franchi

16. Eurofestival, Premio Giovanni Crespi. Olaszország, Legnano, 1996. október 25 – 27.

Legnano-16.-Eurofestival-1996-kat-B1 Legnano-16.-Eurofestival-1996-kat-01 

Legnano-16.-Eurofestival-Introduction Legnano-16.-Eurofestival-1996-kIntroduction

 

Az Eurofesztiválon elfogadott művek szerzői / Elenco opere ammesse all’Eurofestival /List of works accepted to Eurofestival.

Barbara Mullins, Bob Leach Douglas Mullins, Eric Kellens, Johan Werbrouck, Jean Paul Guibal, Pierre Lormier, Jean Prissette, Renée Prissette, Bernard Sanch, Jean Pierre Simon, Ricardo Zarate, G. Desroches, Gertrud Frohnweiler, Karl Nowak, Peter D. Brown, Peter Coles, Marion Waine, L. e Ron Davies,  Edgar Gilibs, Linda Gibbs, Allan Green, Keith Leedham, Sheilah Peel, Peter Coles, Enzo Antonino, Leo Fiumara, Alberto Berti, Luciano Bovina, Daniele Colombo, G. D’amato, V. Paolillo, Camillo Di Tullio, Enrico Donnini, Michele Guyot, Bourg, MPR, Enzo Pasqualetto, Mario Rogora, Giorgio Sandon, Pey Jordy Plana, Jetti Langhans, Jean Petitsmoineaux, Urs Wohlwend, Janos Dozvald, Janos Eifert

Legnano-16.-Eurofestival-Introduction-02

Földes Anna: Örök város. Fotó: Eifert János. Magyar Nők Lapja, IV. évfolyam, 8. szám, 1992. február 22.

1992.02.22.Nők-lapja

Földes Anna: Örök város. Fotó: Eifert János. Magyar Nők Lapja, IV. évfolyam, 8. szám, 1992. február 22.

 Örök farsang

 „Istenemre, milyen boldog lennék, ha egész életemben ezt a várost járhatnám…

Város, ahol az élet folytonos vigasság”

(Hemingway)

Sok éve, életemben először Velencé­hez közeledvén a kocsiban arra gon­doltam, amire előttem már sokan, hogy hiába olvastam össze mindenfé­lét, hiába böngésztem heteken át a tenger királynőjét bemutató albumo­kat, az Arany Bazilika mozaikjait, hi­ába ismerem Canaletto szépséges gondolás képeit – sehogy sem sikerül elképzelni magát Velencét. Milyen az, ha egy város a vízre épült, hogyan zajlik az élet a lagúna-utcákon, mi­lyen lehet az, ha az ember otthoná­nak küszöbét a kanális vize csapkodja. Hogyan lehet vaporettóval mun­kába járni, gondolával vásárolni? Éjjel kettőig tartott az ismerkedő séta, ami azután kora reggel folytatódott, de a kulisszaváros közelről is – távoli maradt. Később aztán megértettem, hogy Velencét éppen ez az elképzelhetetlen, valószínűtlen valóság teszi Velencévé. Hogy a tenger ölébe épült mesevárosban semmi sem igazi. 150 vízi utcája, 117 szigete, 400 hídja, megannyi palotája – mintha mind csak meseország kulisszája lenne.

S ha ez így van nyáron, szikrázó, vakító fényben, a tömegeket hömpö­lyögtető turistaszezon derekán, vajon hogyan foszlik szerteszét a valóság a sejtelmes farsangi éjszakákon? Amikor a tanárból herceg lesz, a gépírólányból az éj királynője, és az élő, esendő emberi arc szeplőit, redőit szoborszépségű aranymaszk ta­karja…

A velencei karnevál az álmok forga­tagos fesztiválja. Festői farsangzáró felvonulás. Ahol mindenki főszereplő és statiszta, ahol – szemtanúk szerint – több a külföldi vendég, zarándok, turista és fotós, mint a mulatni vágyó velencei. Es mégis, Velence népének örök ünnepe marad ez a szűnni nem akaró örömszertartás, a maszkoknak ez a szemet-szívet gyönyörködtető parádéja.

Volt idő, amikor a Doge tiszte volt, hogy aranyozott gályáján a lagúnák nyílásához érve vízbe hajított aranygyűrűjével újra meg újra eljegyezze az Adriát Velencével. Később a nép erős emberei emberpiramisokat épí­tettek és a város piros betűs napjain, a hidakon vívták látványos ökölvívó csatáikat. Azután szarvaiknál megpányvázott bikákat hajszoltak keresz­tül a tereken. Ez is hozzátartozott a karneválhoz.

Velence januártól januárig hol a vá­ros és a tenger szimbolikus házassá-gát, hol a pusztító pestisjárvány elvo­nultát vagy egyszerűen a böjttől való búcsút ünnepli. Július harmadik he­tében lampionos, zászlós csónakok ezrei szelik, tűzijáték-fényesőben a vizet. Augusztusban zenés gondola-karavánok utasai integetnek a csator­na két partján állóknak. Szeptember, immár két évszázada, a regattaverse­nyek hava. Novemberben az 1630. évi pestisjárvány elmúlásának emlé­kére hajóhidat vernek a Salute temp­lomhoz. A jelen ünnepe Velencében a világsajtót és sztárokat vonzó filmfesztivál, és a képzőművészeteknek kétévente irányt, törvényt, divatot szabó Biennále.

De mindez szerény, mondhatni családi ünnepség a februári karneválhoz képest. Amelyről sokan tudják, hogy az ókori Rómából származó né­pi ünnepség, ám még a szakemberek sem döntötték el, honnan kapta a nevét. Az egyik forrás a „Carus Navalist”, a jelmezes tömeg hajót ábrá­zoló szekerét idézi, a másik a húsha­gyásra, a „Carnem levare”-re hivat­kozik. Ám a táncolókat nem gyötrik filológiai problémák. Ők legfeljebb az új év és a természet újjászületését érzik a zsigereikben, az izmaikban és a szerelmet ébresztő farsangi éjsza­kán a szívükben is. Amikor a szobrá­szi tehetséggel rendelkező maszkfes­tő mester művészetének hála, saját köznapi énjüket elrejtve róják a körö­ket, járják selyemben, bársonyban a táncot, addig, amíg hajnaltájt min­denkiről lehull az álarc. De sok iga­zán boldog és szerelmes velencei nem várja meg a derengést: a csillagfé­nyes, lampionos éjszakák sötétjében, álarc nélkül, Velencében is forróbb a csók.

Földes Anna

 Fotó: Eifert János

43° CONGRESSO NAZIONALE F.I.A.F. – Mostra Collettiva dei circoli organizzatori, Auditorium San Rocco, Grado, Italia, 25-28 Aprile 1991

1991.04.-Grado-FIAF-diaporá

43° CONGRESSO NAZIONALE F.I.A.F. – Mostra Collettiva dei circoli organizzatori, Auditorium San Rocco, Grado, Italia, 25-28 Aprile 1991

1991.04.25.-FIAF-Congres,-m 1991.04.25-Grado,-FIAF 

Francesco Nacci, FIAF meghívására. Szállás: Hotel Villa Carla (34073 Grado /GO/, Italia, Via Venezia, N. 18, Tel. 0431/82945 – 0431/80123)

Diaporámavetítés: Situationsbericht / Helyzetjelentés

Mostra fotografica personale di Janos Eifert, Lecco, 1991 április 23.

eifert-lecco_prospektus-cimlap

In mostra le opere di due artisti ungheresi – Le immagini viste… da Est – La Provincia, edizione di Lecco, Martedi, 23 aprile 1991

la-provincia-lecco-eifert

In mostra le opere di due ungheresi

Le immagini viste… da Est

Da oggi (l’inaugurazione é alle 18) fino al 16 maggio la biblioteca civica di via Bovara ospita una mostra fotografica di indubbio in­teresse per gli appassiona­ti del “clic” ma anche per tutti coloro che cercano spunti per nuove emeozio­ni. La mostra, organizzata dal Foto Club lecco, espone le opere di Janos Eifert e Zseni Jung, grandi foto­grafi che, in modi diversi, interpretano con la mac­china fotografica la natura e la musica, fonti inesauri­bili di ispirazioni artisti­che. “A Est dell’immagi­ne”, questo i1 titolo della rassegna dedicata a due fo­tografi che appunto dal-1’Ungheria prendono le mosse per il loro lungo viaggio artistico. Legati anche nella vita affettiva dall’83, Janos Eifert e e Zseni Jung da anni lavora­no insieme, in un recipro­co rapporto di scambio e creazione artistica, senza prevaricazioni.

11 piú famoso dei due é si­curamente Janos Eifert. Le sue foto sono custodite in musei e collezioni pub­bliche, molte compaiono in collezioni private. Ha vinto molti concorsi e fe­stival fotografici, in tutto il mondo. Nato nel 1943 in Ungheria, inizia a lavorare come ballerino professio­nista ma dopo diciassette anni di tournee in tutto il mondo, incomincia ad oc­cuparsi di fotografia. Una passione diventata poi pro­fessione. Si interessa mol­to di ambiénte e natura, ma anche del suo vecchio amore, la danza.

La quarantenne Zseni Jung, invece, é essenzial­mente una fotografa di nu­do. Non segue la moda, le piacciono le tinte morbide, ama 1’arte. Da quando ha conosciuto Eifert, giá noto e affermato fotografo, ha instaurato con lui un lega­me professionale e affetti­vo solidissimo. II suo lavo­ro, oggi, é dedicato alla produzione di immagini per il settore pubblicitario, copertine di dischi e calen­dari.

La mostra é visitabile dal lunedi al venerdi dalle 9 alle 12 e dalle 14 alle 18.30, al sabato dalle 9 alle 12.

(La Provincia, edizione di Lecco, Martedi, 23 aprile 1991)

SERATA DI GALA DEL DIAPORAMA UNGHERESE, Cinema Astra, Vercelli, Italia, 18 aprile 1991 alle ore 21,15

1991.04.18. 1991.04.18-Vercelli,-progra

SERATA DI GALA DEL DIAPORAMA UNGHERESE, Cinema Astra, Vercelli, Italia, 18 aprile 1991 alle ore 21,15

1991.04.18-Vercelli 

La S.V. è invitata alla serata di gala del Diaporama Ungherese che si terrà presso il Cinema Astra, Piazza Cesare Battisti, 5 – Vercelli giovedi 18 aprile 1991 alle ore 21,15

Ospiti del «Controluce», i tre più noti Diaporamisti ungheresi JÁNOS DOZVALD, JÁNOS EIFERT, GYÖRGY MANFAI presentano:

«C’era una volta un villaggio», «Histoire, 1526», «Peepshow», «Aquarell», «Replaid time», «Good bye flora», «Orient express», «Situation report», «Vi presento mia moglie», «Banal grande»

Eifert: Volt-egyszer-egy-falu (diaporáma) Eifert: Volt-egyszer-egy-falu (diaporáma) Eifert: Volt-egyszer-egy-falu (diaporáma) 

Eifert: C’era una volta un villaggio / Volt egyszer egy falu

SERATA DI GALA del DIAPORAMA UNGHERESE, Cinema Astra, Milano, 1991. április 18.

1991.04.18.-Diaporáma-plakát-Milánó   SERATA DI GALA del DIAPORAMA UNGHERESE

Ospiti del Gruppo Folochine “CONTROLUCE”, i ter piú noti Diaporamisti Ungheresi: János Dozvald, János Eifert, György Mánfai

CINEMA ASTRA

P.C. Battisti, 5 – Vercelli

Giovedi’ Ore 21,15

18 Aprile 1991

INGRESSO LIBERO

Helmut Gernsheim levele, Lugano, 1985. január 24.

1985.01.24 helmut-gernsheim-levele-eiferthez

“Igen tisztelt Eifert Úr!

Nagy örömvolt számomra Önökről hallani és sokrétű, változatos munkáikat nyomtatásban látni. Ezek a képek nagy tudást és művészi ötletgazdagságot mutatnak. Különös benyomást tettek rám az Ön nagyon expresszív balettfelvételei és világítéseffektusai, de a szuperszéleslátószögű objektívvel készített parasztház az ösvénnyel, vagy a férfi a kutyával mozgástanulmánya, és más felvételei is sokat mondanak számomra. Én fogom az Önök neveit ajánlani a McMillan, London kiadásában megjelenő CONTEMPORARY PHOTOGRAPHERS következő kiadásának életrajzi részéhez.

Az Ön feleségének néhány aktja szintén jó, tisztább és keményebb előadásban, erőteljesebb nyomtatásban jobbak lehetnek. Én egyébként a lágyrajznak, amik feloldják a formát, ellenlábasa vagyok. Esetleg látták már Edward Weston aktképeit, amik Amerikában könyvformában is megjelentek. Már ötven éve készültek, de még még ma is meghatározók.

Baráti üdvözlettel: Helmut Gernsheim”

 

 

 Helmut Gernsheim at my home in Tempe, 1981   Helmut Erich Robert Kuno Gernsheim (1 March 1913 – 20 July 1995) was a renowned historian of photography, collector, and photographer. Born in Munich, Germany, Gernsheim went on to study art history at the Ludwig Maximilian University of Munich, took up photography in 1934, and graduated from the State School of Photography, Munich, after two year’s study.

Among his many achievements, in 1952 Gernsheim discovered the long-lost world’s first permanent photograph from nature, created by Joseph Nicéphore Niépce in 1826.

Books
Lewis Carroll, photographer, Max Parrish, London. 1949
Beautiful London, Phaidon. 1950 — photographs by Helmut Gernsheim
Creative Photography: Aesthetic Trends 1839-1960, Faber & Faber Limited. 1963
The History of Photography from the Camera Obscura to the beginnings of the Modern Era (with Alison Gernsheim), Thames & Hudson. 1969
The Origins of Photography, Thames & Hudson. 1982