János Eifert - Photographer

Premier / First Performance!!!! Petra Tejnorová a kol. EDGE prezentace projektu formou work in progress, Národni divadlo, Praha, Chech Republic, 2012. október 2. 20:00

Móger Ildikó (Photo: Eifert János)

Végre „élesben” fényképezhetem a darabot, az EDGE 2012 projektet, amely nemzetközi együttműködéssel jött létre, és az ötven év feletti „öregek” életéről, problémáiról szól. Az ötlet Lucia Kašiarová koreográfustól származik, és Petra Tejnorová rendező, valamint Lukáš Jiřička dramaturg formálta darabbá a sok-sok beszélgetésből, szociológiai kutatásból, mélylélektani faggatásból összegyúrt anyagot, amelyhez a szereplők maguk szolgáltatták az alapanyagot:  Ján Sedal, Krzysztof Raczkowski, Móger Ildikó, Petr Veleta, Mária Zagátová és Martin Bálik saját magukat alakítják, és nemcsak táncolnak, mozognak, báboznak, szteppelnek, hanem szöveget mondanak, énekelnek, játszanak, úgy ahogyan egy igazi prózai-zenés színházban szoktak.

A szereplőválogatásra annak idején én is jelentkeztem, de a nyelvekkel, a kommunikációval nemigen boldogultam. A tánc még csak ment valahogy, de az éneklésben, szövegmondásban, játékban nagyon gyenge voltam. A próbákon és az előadásokon az angol, német, cseh, szlovák, orosz, bolgár és magyar nyelvek használatosak, gyakran még tolmács közreműködésére is szükség. Ildikó nemcsak kitűnően táncol, mozog, énekel, szöveget mond, hanem nagyszerűen kommunikál a társulat többi tagjával, a rendezővel és a koreográfussal, hiszen a bolgárt anyanyelvi szinten beszéli, de az orosz, szlovák és az angol is „jól megy” nála. Én csak magyarul, és időnként németül tudok megszólalni, ezért fájó szívvel ugyan, de a produkcióban való részvételről le kellett mondanom. Nem válogattak be a darabba. Ugyanakkor – talán kárpótlásul – nagyon szép megbízást kaptam az ALT@ART-tól, Lucia Kašiarová-tól: én vagyok a produkció hivatalos fotósa, aki végigkíséri és fényképezi az egész darabot, a próbáktól a bemutatóig, amelyet további előadások követnek majd: Žilina, Banská Bystrica Bonn, Budapest, Praha…

Petra Walter (DE) Photo: Eifert János Martin Bálik (Photo: Eifert János) Krzysztof Raczkowski, Móger Ildikó, Mária Zagátová (Photo: Eifert János) Ján Sedal és Martin Bálik (Photo: Eifert János)

Ján Sedal és Krzysztof Raczkowski (Photo: Eifert János)

EDGE 2012. This international collaboratively devised performance is an inquiry into the lives of people more than 50 years old who have worked in varied theater and dance settings. In the main roles are people who find themselves to be “everyday experts” – oldagers who have their own opinions and experiences.
Edge symbolizes the transition time between active life and seemingly passive old age. Edge opens a range of tabooized themes connected with aging, transformation of sexuality, body image, and loneliness. An unsentimental theatrical shape on the border of documentary and fiction, which moves between various means of expression and languages. Participants: Ján Sedal, Petr Veleta, Mária Zagátová, Martin Bálik, Krzysztof Raczkowski, Ildikó Móger from Germany, Poland, Hungary, Slovakia and Czech Republic.
This first presentation at the New Stage of the National Theater is as a work-in-progress. The first presentation is part of the festival of Slovak contemporary dance, HYBAJ HO! on the New Stage of the National Theater. Direction: Petra Tejnorová, dramaturgy: Lukáš Jiřička, concept and choreography: Lucia Kašiarová, co-production: Stanica Žilina-Záriečie, L1 association, Brott Fabrik Bonn, Sztruks.

2012.10.02-EDGE-Taps-a-művészeknek 2012.10.02-EDGE-Premierbuli-01 Petra Tejnorová (Photo: Eifert János)

Ján Sedal és Móger Ildikó a premerbulin (Photo: Eifert János) Móger Ildikó és Mészáros Mariann, a tolmács (Photo: Eifert János) Tomás Vtípil és Móger Ildikó a premierbulin (Photo: Eifert János) Mária Zagátová a pálinkájával (Photo: Eifert János)

Csoportkép a premier-bulin (Photo: Eifert János)

A nagysikerű bemutató után, amelyet még beszélgetés követett szociológus, színházi szakember és más „értelmiségi” vezetésével, és a közönség aktív részvételével – a szokásos premier-buli következett.
A csoportképen a teljes stáb látható. A felső sorban, balról jobbra: a műszaki főnök, továbbá Tomáš Vtípil (zene), Mária Zagátová /SK/, Petr Veleta /CZ/, Ildikó Móger /HU/, Mészáros Mariann (tolmács), Petra Walter (DE), Martin Bálik /SK/, Jaroslav Hrdlička (videotechnika), Zuzana Hájková (Žilina), Ján Sedal /CZ/. Alsó sorban, balról jobbra: Lukáš Jiřička (dramaturg), Lucia Kašiarová (ötlet és koreográfia), Krzysztof Raczkowski /DE-PL/, Petra Tejnorová (rendező), Adriana Černá (látvány és jelmez). (Eifert János felvételei)

Főpróba / Dress rehearsal: EDGE (Work in Progress) on the New Stage of the National Theater, Praha, Chech Republic, 2012. október 1.

Móger-Ildikó-próbál (Photo: Eifert János)

Zene: Tomás-Vtípil-03 (Photo: Eifert János) Zene: Tomás-Vtípil (Photo: Eifert János) Mészáros-Mariann-Lucia-Kasiarová-Móger-Ildikó     (Eifert János felvételei)

Képek a délutáni próbáról: Tomás Vtípil,  zenész, zeneszerző - Mészáros Mariann, tolmács – Lucia Kašiarová, koreográfus és Móger Ildikó, táncművész, a darab egyik fontos szereplője.

EDGE (Work in progress), Móger Ildikó és Krzysztof Raczkowski kettőse (Photo: Eifert János EDGE (Work in process), Móger Ildikó videón (Photo: Eifert János) Móger Ildikó, Martin Bálik, Ján Sedal, Krzysztof Raczkowski, Mária Zagátová (Photo: Eifert János)

A főpróba képein a darab szereplői: Móger Ildikó, Martin Bálik, Ján Sedal, Krzysztof Raczkowski, Mária Zagátová és Petr Veleta

2012.10.01-EDGE-Jano-Sedal-és-Móger-Ildikó

2012.10.01-EDGE-Ján-Sedal-Móger-Ildikó-Krzysztof-Raczkowski Mária Zagátova, Petr Veleta (Photo: Eifert János) Martin Bálik (Photo: Eifert János)

This international collaboratively devised performance is an inquiry into the lives of people more than 50 years old who have worked in varied theater and dance settings. In the main roles are people who find themselves to be “everyday experts” – oldagers who have their own opinions and experiences.
Edge symbolizes the transition time between active life and seemingly passive old age. Edge opens a range of tabooized themes connected with aging, transformation of sexuality, body image, and loneliness. An unsentimental theatrical shape on the border of documentary and fiction, which moves between various means of expression and languages.Participants: Ján Sedal, Petr Veleta, Mária Zagátová, Martin Bálik, Krzysztof Raczkowski, Ildikó Móger and others from Germany, Poland, Hungary, Slovakia and Czech Republic.
This first presentation at the New Stage of the National Theater is as a work-in-progress. The first presentation is part of the festival of Slovak contemporary dance, HYBAJ HO! on the New Stage of the National Theater. Direction: Petra Tejnorová, dramaturgy: Lukáš Jiřička, concept and choreography: Lucia Kašiarová, co-production: Stanica Žilina-Záriečie, L1 association, Brott Fabrik Bonn, Sztruks.

Ján Sedal, Krzysztof Raczkowski, Móger Ildikó (Photo: Eifert János) 2012.10.01-EDGE-Ildikó-életéről-beszél Ján Sedal (Photo: Eifert János)

Sonda do života oldagerů – lidí starších 50 let. V hlavních rolích se ocitají „odborníci všedního dne“ – oldageři s jejich minulostí a vizemi budoucnosti, které jsou divadelně zhmotněny s pomocí autentických materiálů, pohybem, filmových dokumentů a dotáček. Projekt náleží k proudu tzv. devised theatre ve smyslu kolektivního díla vzniklého bez předem daného textu či scénáře.
Edge symbolizuje období přerodu mezi aktivním životem a zdánlivě pasivním stářím, otevírá okruh tabuizovaných témat spojených se stárnutím, proměnou sexuality a vnímání vlastního těla či samoty. Inscenace směřuje k nesentimentálnímu divadelnímu tvaru na pomezí fikce a dokumentu, který se pohybuje mezi různými výrazovými prostředky a jazyky.

Projekt náleží k proudu tzv. devised theatre ve smyslu kolektivního díla vzniklého bez předem daného textu či scénáře. Inscenační tým plánuje jak workshopy s oldagery, tak i rozhovory a diskuze s odborníky (sociology, psychology, sexuology atd.), kteří se v rámci své profese zaměřují na téma člověk a stáří.

První setkání formou workshopu proběhlo ve dnech 31. srpna až 3. září 2012 v kulturním prostoru Stanica-Záriečie v Žilině na Slovensku. Workshop vedli tvůrci projektu Lucia Kašiarová, Petra Tejnorová a Lukáš Jiřička společně s přizvanou odbornicí na storytelling Barborou Voráčovou. Druhá fáze projektu bude realizovaná na přelomu září a října 2012 s plánovanou prezentací 2. října 2012 ve formě work in progress na Nové scéně Národního divadla. Premiéra se uskuteční na Nové scéně 19. 2. 2013.

V inscenaci účinkují Ján Sedal /CZ/, Krzysztof Raczkowski /DE-PL/, Ildikó Móger /HU/ a další aktéři z Německa, Polska, Maďarska, Slovenska a České republiky. Na prezentaci se ve formě work in progress dále podílejí: Petr Veleta /CZ/, Mária Zagátová /SK/, Martin Bálik /SK/. Režie: Petra Tejnorová, dramaturgie: Lukáš Jiřička, choreografie: Lucia Kašiarová, scénografie a kostýmy: Adriana Černá, videotechnická spolupráce: Jaroslav Hrdlička, hudba: Tomáš Vtípil.

Az “aranyváros” kincsei: a Tyn-templom és az Óratorony Prágában, 2012. szeptember 29.

Prága, a Tyn-templom az Óratoronyból (Photo: Eifert János)

Az Óratorony Prágában, az Óvárosi főtéren (Photo: Eifert János) Az Óratorony órája Prágában, az Óvárosi főtéren (Photo: Eifert János)

Esküvői pár az Óvárosban (Photo: Eifert János)

Prága, Ildikó-az-Angyallal (Photo: Eifert János)

Prága, panorámakép (Photo: Eifert János)

Salvador Dali és Alfons Maria Mucha kiállítása az Óvárosi főtéren, Pavel Brunclík fotókiállítása a szecessziós palotában (Obecní dům), az EDGE próbája az Új Színházban (Nová Scená), Prága, Csehország, 2012. szeptember 29.

2012.09.29-EDGE-programfüzetben

Prága, Móger Ildikó az Új Színház előtt (Photo: Eifert János) Prága, Új Színház, az EDGE plakátja (Photo: Eifert János) 2012.09.29-Prága-Móger-Ildikó-az-Új-Színházban

Prága. Ma rendkívül szép napom volt. Reggel elkísértem Ildikót az Új Színházba (Nová Scéna), ahol az EDGE próbái folynak, majd nyakamba vettem a várost. Irány a Vencel tér, majd az Óvárosi főtér, ahol Salvador Dali és Alfons Maria Mucha kiállítását néztem meg. A közelben bejött egy harmadik is, fotókiállítás – Pavel Brunclík: Diverse.

Prága, Na Prikope 14 (Photo: Eifert János) 2012.09.29-Eifert-Prágában-01

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech (Figueres, 1904. május 11 – Figueres, 1989. január 23.), vagy katalán nevén Salvador Dalí i Domènech katalán-spanyol festőművész. A modern művészet sajátos személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot.

Salvador-Dali-kiállítása (Photo: Eifert János)

Salvador  Dalí Szülővárosában, Figuerasban rajzot tanult, majd 1921-ben Madridba költözött, ahol barátságot kötött García Lorcával, Barradasszal, Bunuellel és más alkotókkal. Ebben az első alkotói korszakában kubista, metafizikus és realista felfogásban festett, amiről különféle családi portréi és a híres Kenyereskosár tanúskodik.

1929-ben Párizsban telepedett le, ahol kapcsolatba került a szürrealisták csoportjával, majd csatlakozott is hozzájuk. Ebből a korból való vásznaival (A nagy önfertőző, Az emlékezet állandósága) néhány kritikusa szerint legjobb műveit alkotta meg. Ekkor dolgozta ki a maga paranoiás kritikus módszerét, amikor irracionális kényszerképzeteit hagyja érvényesülni, de éber logikával választ közülük. 1940 és 1955 között az Egyesült Államokban élt, ahol megalapozta művészi tekintélyét. Spanyolországba visszatérvén elvonult a nyilvánosság elől.

Egyetlen társa Elena Diakonova (Gala) maradt, aki egykori barátjának, Paul Éluardnak volt a felesége. Ő lett a múzsája, és őt örökítette meg számtalan portrén.

Prága, Salvador Dali kiállítása (Photo: Eifert János) Prága, Salvador Dali kiállítása (Photo: Eifert János) Prága, Salvador Dali kiállítása (Photo: Eifert János)

Prága, Stáré Mesto (Photo: Eifert János)

Alfons Maria Mucha (Ivančice, 1860. július 24. – 1939. július 14.) cseh plakátművész, grafikus, illusztrátor, festő és nagy sorozatú nyomtatott grafikai művek alkotója, aki a szecesszió egyik kiemelkedő képviselőjének számít.

Pályáját autodidaktaként kezdte. Mivel a Prágai Akadémia elutasította, 1879-től 1881-ig egy színpadképek tervezését tanító iskolát látogatott Bécsben és esténként emellett még egy rajzstúdiót. Néhány kisebb megbízást kapott a dekoratív festészet területén és Karl Khuen-Belasi gróf támogatását nyerte el. Mucha 1882-ben megbízást kapott az Eduard Khuen-Belasi számára épített Emin zámek neobarokk kis kastély (Hrušovany nad Jevišovkouban Morvaországban) belsejének kialakítására. Továbbá festői megbízást végzett a Khuen-Belasi család Gandegg kastélyában, Eppan mellett Dél-Tirolban. A család támogatásával festői stúdiumokat végzett a Müncheni Képzőművészeti Akadémián 1885-től 1887-ig.

A Világkiállítás alkalmával Párizsba költözött, ami ekkor a művészetek Mekkája volt. Itt szerény körülmények között élt és különböző festő-tanároknál tanult tovább. 1888-tól a párizsi Julian Akadémián, majd a Colarossi Akadémián tanult. Ebben az időben gyakran kellett nélkülöznie. Könyvillusztrációs feladatokkal kereste meg a megélhetését. Rövid ideig Paul Gauguinnel volt közös műterme. 1894-ben díjat nyert a párizsi Salon kiállításán.

Az áttörő sikert Sarah Bernhardtnak köszönhette. A századforduló legismertebb színésznője 1894 karácsonyán egy festőművészt keresett, hogy megfesse neki a „Gismonda“ színdarab plakátját, mivel nem tudta elérni azt a festőt, akivel dolgoztatni szokott. A megbízást Mucha kapta, és egy reggel Párizsban mindenütt feltűntek azok a plakátok, amelyek meghozták neki a világhírt. A plakátok iránt olyan népszerűek voltak, hogy a művészetkedvelők csaknem mindet leszedték. Egy csapásra Mucha lett a Belle Époque legkeresettebb plakátfestője.

1896-ben festette meg Mucha Sarah Bernhardt egy plakátját A kaméliás hölgy szerepében. Ekkoriban részvények grafikai munkáin dolgozott, így például a „Paris-France“ áruház számára, melyet 1898-bam Párizsban alapítottak és már 1914-ben több mint 70 fiókkal rendelkezett Franciaországban. 1898 és 1946 között ez a részvénytársaság 13 különböző részvényt és 16 különböző váltót adott ki Mucha tervezésében. A „Société des Immeubles de France“ két kötvényt adott ki 1891-ben és 1896-ban, van még egy dokumentum a „Société Anonyme de l’Exposition Réligieuse Internationale de 1900“ társaságtól (mely vallásos világkiállítás pénzellátását célozta). A „Slavia“ (Prágai Kölcsönös Biztosítási Bank) biztosítási kötvényei is Mucha összetéveszthetetlen stílusával készültek el. Ezeknek a társaságoknak a történelmi értékű értékpapírjai a gyűjtők körében a legdekoratívabb és legkeresettebb darabok ma is.

1901-ben Muchát a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. Egy évvel később Auguste Rodin francia szobrásszal Morvaországban utazott. 1904-ben két évre az USA-ba ment, ahol a New York Times üdvözölte őt és egy többoldalas külön betét-nyomattal ünnepelte. A Képzőművészeti Akadémia docenseként tanított New York, Philadelphia és Chicago városokban. 1906-ban visszatért Prágába és feleségül vette Prágában Marie Chytilovát, akit Párizsban ismert meg. Az 1906-os prágai Pánszláv kongresszus szervezésében tevékenyen részt vett több installációt készített a Vltava folyón a különböző szláv népeket jelképező hajók felvonulásához.

Charles Crane amerikai milliomos megbízásából 18 év alatt 20 monumentális festményből álló ciklust alkotott: A Szláv eposzt. A sorozat első 11 darabját 1919-ben hatalmas érdeklődés mellett állították ki a prágai Klementiumban. A sorozat a pánszláv eszme szellemében a szláv népek legjelentősebb eseményeit ábrázolja monumentális 6×20 méteres vásznakon.[1] A képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta.

Az első világháború után Mucha visszatért Csehszlovákiába, és ott folytatta művészi pályáját. Tervei közt voltak például bélyegek, bankjegyek és a fiatal csehszlovák állam kitüntetései.

Prága, Alfons Maria Mucha kiállítása (Photo: Eifert János) 2012.09.29-Prága-Alfons-Maria-Mucha-kiállítása-02

2012.09.29-Prága-Alfons-Maria-Mucha-kiállítása-03

Retrospektivní výstava tvorby Pavla Brunclíka (*1950) je první souhrnnou výstavou děl fotografického solitéra, který se na umělecké scéně pohybuje už třicet let. Je strukturována podle jednotlivých etap fotografova uměleckého vývoje a v rámci čtyř tématických okruhů, tj. Cizí ženy, Krajiny, Geometrie nahoty a Portréty, jsou vystaveny nejlepší fotografie jednotlivých cyklů. Kurátorem výstavy je Jiří Machalický, který s fotografem spolupracoval již na výstavě Portréty. Pavel Brunclík je autor, který pečlivě, přímočaře a bez ohledu na vládnoucí trendy zpracovává témata, která jsou mu blízká. Charakteristickými rysy jeho snímků jsou čistota, cit pro kompozici a barvu. Výstava jeho rozmanité a přitom charakterem sourodé dílo představí v celku a v rovnováze, která je pro autora zásadním tvůrčím východiskem. Kurátor: Jiří Machalický

Pavel Brunclík (1950, Znojmo) je jedním ze současně žijících českých fotografů, známý jak v Čechách, tak i v cizině. V jeho širokém repertoáru se prolíná komerční reklamní fotografie s fotografií architektury, aktu a krajiny. Je to jeden z těch, kteří fotografují to, co vidí, tak, jak to vidí. Přirozenost je podstatou jeho práce. Používá rád běžnou fotografickou techniku, přirozené světlo nezkreslené pomocnými filtry a výsledné fotografie nikterak neupravuje – a to ani ořezem. Je to silný smysl pro detail, kontrast barev a dramatickou kompozici, které dodávají jeho snímkům silnou vnitřní tenzi a vtahují tak diváka do záběru.

2012.09.29-Prága-Pavel-Brunclik-fotója-02 2012.09.29-Prága-Pavel-Brunclik-kiállításán

Pavel-Brunclik-fotója

Pavel Brunclík born on 27 October 1950 in Znojmo. Brunclík graduated from the Faculty of Mathematics and Physics of Charles University in 1974. From 1974 to 1980 he studied film direction and screenwriting at the Department of Documentary Film at the Film and TV School of the Academy of Performing Arts in Prague (FAMU), and undertook a year of postgraduate study at the Faculty of Photography. After graduating he worked as a contractor for Czechoslovak TV. Since 1981 he has been working as a freelance photographer. From 1985 to 1992 he worked mainly abroad (in Austria and Italy) and focused on advertising. During this period he created the visuals for a number of audiovisual programmes: Palace in Kielce, Poland, 1985; Machines for the 20th Century, Austria, Czechoslovakia 1985; Museum of Henryk Sinkiewicz, Poland 1988; Warsaw Castle, Poland 1988; and others. Recently he has been focusing on his own projects.

Napló, 1981. március 23 – 29.

1981.03.23-29

1981. március 23. – 9h – ÁNE; Bartók Egy.

1981. március 25-28. Prága

Jiří Macků: János Eifert – Fotografie, Praha, 1973. október

Fotografie-1973-Praha

Fotografie, 1973. október – “A fotó egének csillagai” c. állandó rovatban

 EIFERT JÁNOS

Írta: Jiří Macků

 A két világháború közötti magyar alkotás még mindig nem foglal el a fotózás történetében olyan helyet, amilyent joggal megérdemel. Ezt részben az ország akkori politikai fejlődése okozta, amely számos modern, haladó gondolkodá­sú fialt üldözött világgá, és látszólag kitépte tehetsé­gük gyökereit is abból a földből, amelyből származtak, másrészt azonban ezt a helyzetet a magyar történészek által mindeddig elhanyagolt lehetőség okozta, hogy végre rekonstruálnák ezt a szó szoros értelmében heroikus korszakot és behelyeznék, megfelelő értékeléssel, a világ fotóművé­szetének áramlatába.

Így történik, hogy a “húszas és harmincas évek magyar fotóművészete” fogalom az emlékezetben inkább vadas és Dulovits nevét idézi fel, mint bármelyiket a dicső Moholy-Nagy, Brassai, Kertész, Capa, Eisenstaedt, Kepes, Munkácsi, Ylla, Haár csillagcsoportból, vagy másokat. Amellett nem mondható, hogy pl. Vadas Ernő azokban az években nem tartozott volna a nemzetközi fotóművészet csúcspontjai közé, hiszen képeit Steichen Vanity Fair-je, a Harper’s Bazaar, a párizsi L’Illustration, és a London News közölte, vagy hogy Dulovits Jenő hatásos képeinek technikai varázslata nem talált volna sok csodálót és követőt, elsősorban az akkori európai fotóművészetben. Nem, semmi esetre sem a publicitásban keresendő az ok. A különbség a minőségben rejlett. Mindez, amit az akkori magyar fotóművészet kép-viselt, azokkal a lágy objektívekkel és előtétekkel készített, fénypárát lehelő képek, már a fejlődés letűnő hullá­mához tartoztak. Elegáns pont volt mindez a világ fotóművészetének egy fejezete mögött, egy pont, amely a maga korában elbűvölt ugyan, de a lényeghez már semmit sem tu­dott hozzátenni.

Az ismert tények okozták, hogy a magyar fotóművészet a felszabadulás után sem tudott kapcsolódni azokhoz a nagy eredményekhez, amelyeket a világba, szétszórt képviselői értek el. De mindez ma már túlhaladott, és a mai magyar alkotás céltudatosan hagyja magát megihletni mindazzal, amivel dicső elődei előbbre vitték a világ fotóművészetének fejlődését.

A 30 éves budapesti Eifert János egy azok közül, akik nem mentek el figyelmetlenül e források mellett. Hódmezővásárhelyen született, Magyarország délkeleti csücskében, azon a tájon, amelyet egyaránt jellemez az egymásba folyó magyar-szerb-román kultúra és az izzó napsütés, amely ott tüzel az égő paprikában és a nem kevésbé égető barack-pálinkában. Ennek a tűzzel eljegyzett vidéknek egy szikráját hordozza alighanem vérében.

Fotóművészeti életrajza rövid és világos, drámai vagy romantikus kalandok nélkül, amelyek a különlegesség bélye­gét ütnék rá. Szívós és szorgalmas alkotó. Hosszú azoknak a hazai és külföldi pályázatoknak és kiállításoknak a sora, amelyekre beküldte műveit, és az elnyert díjak és elismerések listája alig 5 év alatt már túlhaladta a negyedszázat. Bizonyára ez is hozzájárult, hogy felvették a Ma­gyar Fotóművészek Szövetségébe. Emellett a fényképezés rendületlenül csupán kedvtelés nála.

Eifert főfoglalkozását tekintve táncos, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagja. Nem akarok ebből e tény­ből semmiféle párhuzamot vonni, bár ennek léte kétségte­len – képeinek akár szerkezetét, dinamikáját, vagy magát “zeneiségét” ítéljük meg. A fegyelmezett alkotó példaképe, aki semmit nem enged át a véletlennek, az elsődleges szer­zői koncepciótól annak végleges megfogalmazásáig a képben. Technikai és kifejezési eszközei egyszerűek, de tökéletes biztonsággal bánik velük. Nem szereti a bűvészkedést a sötétkamrában, és ellenáll a felvett tárgy lélektelen “szépségének” is. Víziójának megvan végleges formája, már mielőtt megnyomná a kioldógombot. Pontosan tudja, hogyan és mivel keli_ a világ látását átalakítania, hogy közölhes­se a nézőkkel saját élményeit és saját gondolatait.

Természetes, hogy képeinek témáját sokszor találja meg foglalkozásának széles környezetében. Ezt bizonyítja egyébként mindkét reprodukált felvétel is, a fantasztikus Cirkusz, amely adekvát módon ragadja meg a cirkuszbűvészét körüllengő “természetfeletti” ködöt, valamint táncjelenete, amelyet az örvénylő mozgás és a látszólagos nyugalom kontrasztjára épít fel. Szívesen fényképez gyakori utjain idegen országokban, nem is annyira a környezet szokatlan­sága vagy akár egzotikus volta miatt, inkább ama szinte megfigyelhetetlen vonások miatt, amelyekkel ez életkörül­mények és az anyagi környezet bevésődik az emberek pszi­chikumába, gesztusaiba, és egész megnyilatkozásukba.

Jiří Macků

 

Hvézdy fotografickémo nebé

 JÁNOS EIFERT

Jiří Macků

 

Madarská tvorba mozi dvéma svétovymi válkami stále jesté nezaujimá v déjinách fotografie takové místo, jaké ji po právu nálczi. Z cásti to zavinil politicky vyvoj zcmé v oncch letech, ktery vyhnal mnoho moderné, pokrokové smyslejících mladych lidí do svéta a zdánlivé vytrhal koieny jejich talentii z púdy, zc které vzesly. Z cásti vsak tento stav zpúsobila také zatím pro­marüovaná pfílezitost madarskych historiografű, aby konecné rekonstruovali toto doslova hcroické údobí a zatadili jc s nále­zitym ocenéním do proudu svétové fotografic.

Tak se stává, zc pojem „madarská fotografic dvacátych a űi­cátych let” vyvolává v paméti spísc jména Vadas a Dulovits, ne kteréhokoli ze slavného souhvézdí Moholy-Nagy, Brassai, Kertész, Capové, Eiscnstaedt, Kcpcs, Munkácsi, Ylla, Haár a dal”sí. Pritom nelze ríci, is by napi. Ernő Vadas v onéch letech nepatfil kspiLkám mezinárodní fotografic, vzdyi jeho obrazy tiskl Steicheniiv Vanity Fair, Harper’s Bazaar, parízsky L’Illu­stration éi London News, anebo ze snad technická kouzla cfckt­ních snímky Jenő Dulovitse neméla mnoho obdivovatelű a násle­dovatelű princjmcn”sím v tchdcjí cvropské fotografii. Ne,v publi­cité to rozhodné ncbylo. Rozdíl byl v kvalité. To, co pfcdstavo­valo tchdojsí mad’arskou fotografii, ony svételnym oparcm dysící snímky mékkymi objcktivy s pr’cdsádkou, ncsla uz odplyvající vina vYvoje. Byla to olegantní teéka za jednou kapitolou svétové fotografic, tecka, která ve své dobé sice oslúovala, ale k podstaté feéeného uz ncmohla nic dodat.

Známé okolnosti zpúsobily, ze se mad’arské fotografii ani po osvobozcní ncdarilo navázat na vyboje, o néz se zaslouzili jcjí ve svétc roztrousení pcedstavitelé. Ale to vsfechno jc dnes uz pi:ekonáno a souéasná madarská tvorba se cílevédomé inspiruje vím, éím jcjí) slavníj pfcdchűdci posunuli vyvoj svétové foto­grafie vpfed.

Tficetilety Budapestan János Eífert je jedním z téch, kterí kolem téchto pramenű nechodili nevímavé. Narodil se v Hódme­zövásárhely, v jihovychodním cípu Madarska, v kraji poznamc­naném vzájemné se prolínající macfarsko-srbsko-rumunskou lulturou stejné jako zhavym sluncem, zakletym do ohnivé papri­ky a neméné ohnivé barakovice. Kus tohoto jiskrou pozname­naného kraje mu zcejmé preslo do krvc.

Jeho fotograficky zivotopis jc strucny a jasny, bez dramatickych éi romantickych zápletck, které by mu dodávaly punt vyjimec­nosti. Je to houzevnaty a pilny autor. Seznam domácích i zahra­niéních soutézí a vystav, které obeslal svymi pracemi, je dlouhy a vet získanych cen a poci má za pouhych pét let uz pres étvrt stovky pofozok. I to jisté pí•ispélo k tomu, ze byl piijat za élena Svazu madarskych fotografii umélcü. Pfitom fotografic züstává stále jen vécí jeho záliby.

Eifert je hlavním povolánim taneéníkem, élenem Uméleckého souboru madarské lidové armády. Nechci z této skutcénosti vy­vozovat zádné paralely, i kdyz jejich existence je nepochybná – at uz posuzujeme skladbu, dynamiku éi samu „hudebnost” jeho obrazú. Je príkladem disciplinovaného tvürcc, ktery nic neponc­chá náhodé od prvotního autorského záméru az po jeho konecné vyjádrfení v obraze. Jeho technické i vyrazové prosűedky jsou prosté, ale zachází s nimi s dokonalou jistotou. Nemiluje kouzleni v temné komofe a také sc vzpírá pouhé bezduché „krást” sni­maného objekru. Jeho vize má dcfinitivtú tvar jesté drív, nez stiskne spou”st. Ví presné, jak a éím je tfeba vidéní svéta pfctvofit, aby mohi diváküm zprostfedkovat své prozitky a své myslenky.

Jc pfirozené, zc mnoho námétú obrazű nachází vsirokém prostfedí svého povolání. Dokládají to ostatné i oba reproduko­vané snímky, fantastní Cirkus, adekvátné vystihujíeí opar „nad­prirozenosti” kolem cirkusového kouzclníka, stejné jako tanecní scéna, vybudovaná na kontrastu víi•ivého pohybu a zdánlivého klidu. Rád také fotografuje za svych éastych pobytű v cizích zcmích; ani ne rak pro prípadnou neobvyklost ci dokonce cxo­ticnost prostredí, jako pro ony rémér nepozorocatelné rysy, ktery­mi se zivotní podmínky a hmotné okolí veyvaji do psychiky, gesta a celkového projevu lidí.

 

FOTOGRAFIE JÁNOSÉ EIFERTA

FOTOGRAFIE – Jirí Macku: János Eifert, Hvezdy fotografického nebe – Praha, 1973.

fotografie-1973praha01