Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, Budapest, 1988. február 15. (Eifert János felvétele)

A BÚVÁR szerkesztősége, dr. Lányi György főszerkesztő megbízásából fényképezem Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront főtitkárát, a Belgrád rakparti székházukban. Őt ismertem személyesen, korábbról, Szolnokon, a Megyei Művelődési Központban TISZA c. kiállításomat nyitotta meg.

Pozsgay Imre (Kóny, 1933. november 26. – ) magyar politikus, egyetemi tanár.

Tanulmányai

Enyingen végezte a polgári iskolát, majd Fertődön járt kertészeti középiskolába, az érettségi megszerzése után a Lenin Intézetben tanult, ahol 1957-ben diplomázott.

 Rendszerváltás előtti pályafutása

1950-ben lépett be az MDP-be, majd 1956-tól annak utódpártjának (MSZMP) tagja. 1957 és 1965 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a Bizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1969-ig annak titkára. Ekkor a KISZ KB sajtóalosztályának vezetőjévé nevezték ki.

1971-től 1975-ig a Társadalomtudományi Szemle főszerkesztő-helyettese.

Kormányzati pozícióba először 1975-ben került, amikor kulturális miniszterhelyettessé nevezték ki. 1976-ben megkapta kulturális miniszterré történő kinevezését is, 1980-ban a minisztériuma megkapta az oktatásügyi feladatköröket is, a minisztérium pedig felvette a Művelődési Minisztérium nevet. Ekkor lett az MSZMP Központi Bizottsága tagja is.

1982-ben kiszorult-kiszorították a hatalomból. Utolsó intézkedései közül a legmaradandóbb az önálló társulatú budapesti Katona József Színház létrehozása volt. Papíron kiemelték, nem számított „bukott kádernek”, áttették a Hazafias Népfront Országos Tanácsába, ahol főtitkári pozíciót viselt. 1983-ban jutott be először az Országgyűlésbe. 1985-ban az akkor kialakított országos listáról szerzett mandátumot. 1988-ban az MSZMP Politikai Bizottsága tagja lett és visszatért a kormányba, előbb Grósz Károly, majd Németh Miklós miniszterelnöksége alatt államminiszter. Ebben az időszakban (1989–1990) a Tájékoztatáspolitikai, a Tudománypolitikai és a Nemzetiségi Kollégium elnöke is.

Ő volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte. Nagy Imre újratemetésén ő volt az egyik politikus, aki őrt állt Nagy Imre koporsójánál.

1989-ben a párt újonnan alakult Elnökségének és a Politikai Intézőbizottságnak is tagja. A Magyar Szocialista Párt alapítója és első elnökségének tagja volt. Ugyanebben az évben a párt köztársaságielnök-jelöltje.

 Rendszerváltás utáni pályafutása
1990-ben rövid ideig az MSZP alelnöke. Az első szabad országgyűlési választáson a párt Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot, a MSZP-frakció vezetője lett. 1990 novemberében kilépett a pártból és a frakcióból is, független képviselőként folytatta munkáját.

1991-ben Bíró Zoltánnal, az MDF első elnökével megalakította a Nemzeti Demokrata Szövetséget, melynek ügyvivője, majd elnöke lett. Az 1994-es országgyűlési választáson a párt nem érte el az 5%-os küszöböt. 1996-ban az NDSZ feloszlatta magát. 1995 és 1996 között a Magyar Egységért Mozgalom elnöke is.

1997-ben az MDF szakértője lett, annak képviselőjelöltje az 1998-as országgyűlési választáson.

A politikai szintéren 2005-ben jelent meg újra, amikor az Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagja lett.

1995 és 2000 között a Szent László Akadémia rektora, ill. 1996-tól 2001-ig az MVSZ elnökségi tagja volt.

1991-ben a Debreceni Egyetem politológia tanszékének egyetemi tanára lett, majd 2003-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít, egyetemi tanár.

 Családja

Nős, felesége nyugalmazott főiskolai tanár. Két gyermekük született, fiúgyermekük mikroelektronikai kutatómérnök; lányuk orvos.

 Díjai, elismerései
A filozófiai tudományok kandidátusa (1970)
Magyar Örökség-díj (2003)
 Főbb művei [szerkesztés]
Szocialista társadalom és humanizmus (1978)
Demokrácia és kultúra (1980)
Októberi kérdések (1988)
Esélyünk a reform (1988)
Politikuspálya a pártállamban és a rendszerváltásban (1993)
Koronatanú és tettestárs (1998)
A rendszerváltás (k)ára (Polgár Tiborral, 2003)

(Wikipedia)