Székelyföldi jegyzetek

  Székelyföld, (románul: Ținutul Secuiesc (ritkábban Secuimea), németül: Szeklerland, latinul: Terra Siculorum) alatt az Erdély területén található, történelmi székely székek területét kell érteni.
A történelmi Székelyföldhöz tartozott a mai Kovászna (Háromszék) és Hargita megye (Csíkszék, Udvarhelyszék), Maros megye egy része (Marosszék), a mai Fehér és Kolozs megyék kisebb darabjai (Aranyosszék).
Aranyosszék exklávé volt (a többi székkel területileg nem függött össze), és volt a Székelyföldnek enklávéja is (szigetszerűen közrezárt vármegyei terület):
Felső-Fehér vármegye peselneki járása Tusnádfürdő és Kézdivásárhely között. A mai értelemben vett Székelyföld[3] nem tartalmazza Aranyosszéket, de magába foglalja Maroshévízet és környékét, illetve az egykori enklávét, a Felső-Fehér vármegye peselneki járását. Székelyföld önrendelkezéssel bírt, az évszázadok folyamán, melyben központi szerepet kapott Székelyudvarhely, majd később Székelyvásárhely, mai nevén Marosvásárhely, mely a régió kulturális, oktatási, gazdasági és ipari központja lett.

.

Az első világháborús magyar vereség és az 1920-as trianoni békediktátum után Székelyföld Románia része lett.
Az 1940-es második bécsi döntéssel a mai értelemben vett Székelyföld visszakerült Magyarországhoz (Aranyosszék Románia része maradt), 1944-ben szovjet és román csapatok foglalták el,
az 1947-es párizsi békeszerződéssel pedig Székelyföld újra román fennhatóság alá került.

Románia 1950-es régiósításánál néhány település, illetve a székelyföldi megyékhez tartozó falvak külterületei Neamț (Csíkszéktől) és Bákó (Csík- és Háromszéktől) megyékhez kerültek.
Erdély történelmi-etnográfiai régiói közül – figyelmen kívül hagyva Aranyosszéket, mely nagyrészt elrománosodott – jelenleg csak itt vannak a magyar anyanyelvűek többségben
(arányuk 71,4% volt 2002-ben, 71,72% 2011-ben).

 .  . 

Kézdivásárhely (románul Târgu Secuiesc, németül Szekler-Neumarkt, latinul Neoforum Siculorum, becenevén „a vargák városa” avagy a „céhek városa”) municípium Romániában Kovászna megyében.
A Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városa, az egykori Kézdiszék központja. 1849-ben Kantával egyesült, 1949-ben Kézdioroszfalut csatolták hozzá.
Ma Nyújtód és a hozzácsatolt Kézdisárfalva és Kézdiszászfalu is hozzátartozik.
A város keleti teraszain bronzkori, 3. századi telep, valamint 7. századi település nyomai kerültek elő. Már a rómaiak idején a Praetoria Augusta nevű település volt itt. A római kortól folyamatosan vásáros hely volt, melyet az Ojtozi-szoros felőli betörések időnként pusztítottak. A középkorban újra vásáros hely lett, majd 1427-ben Zsigmond király Torjavására néven királyi várossá tette. 1567-ben már jelentős város Kézdivásárhely néven. Az 1834. évi nagy tűzvészben 558 házából 421 leégett.
Az 1848-49-es szabadságharcban a székelyek védelmi központja, itt öntötte ágyúit Gábor Áron, szobra 1971 óta a főtéren áll.
1910-ben 5892 lakosa volt, túlnyomórészt magyarok. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott.
2002-ben 20 488 lakosából 18 841 magyar, 1607 román, 19 német és 8 cigány nemzetiségűnek vallotta magát.
2011-ben 18 491 lakosából 16 597 magyar, 1280 román, 9 német és 6 cigány volt. 597 fő nem nyilatkozott etnikai hovatartozásáról.

.

Gyimesek (Ghimeş)
Gyimes sajátos “Patakország” az egykori Csíkszék keleti határán, a Tatros felső folyásánál.
Nemcsak a Tatros völgyében, hanem annak jobb és bal oldali mellékágaiban is egymást érik a tipikus hegyvidéki települések, meredek domboldalak, zöldellő legelők és sötét fenyvesek alatt.
A Tatros völgyében (Gyimesbükk, Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok) élnek a gyimesi csángók, akik részben a korábban Moldvába menekült, részben az Erdélyben maradt székelyekből származnak.

Gyimesbükk, a 30-as őrház az Ezeréves határon (Bilibók Ágoston vasúttörténeti múzeuma)
Kalibák a Gyimesekben
Úzvölgyi katonatemető – Székelyföld és Moldva határán a hegyek közt fekvő Úzvölgye osztrák-magyar katonai temetőjében

.

Kászon: szűk, hegyi medence Kézdivásárhelytől É-ra a Csíki-havasokban, a Kászon-patak völgyében. Székely lakói valószínűleg a 12. sz.-ban települtek meg.
Kászonszék néven előbb önálló székely szék, majd a 15. sz.-tól Csíkszék fiúszéke volt. Népe szűk hegyi határa miatt elsősorban havasi gazdálkodással és fakitermeléssel foglalkozik. Öt községben: Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonjakabfalva, Kászonimpér, Kászonújfalu él. Periferikus fekvése és elzárt helyzete a székely népművészet hagyományos formáit legtovább őrizte meg.

Memorial Trail of the 32nd Border Defense
Csíkszenttamás, Kurta sarok Szentdomokos, Rézteje, Kondrakereszt, Kovás patak, Tatros, Gyimesbükk…

Liberté, Égalité, Fraternité…

Franciaországban július 14-én minden városban és faluban megemlékeznek a nemzeti ünnepről, amelynek eredetét az 1789. július 14-én elfoglalásra kerülő Bastille eseményéhez kötik. A Honvéd Együttes táncosaként, és lelkes amatőr fotósként 1969. július 14-én Párizsban, a Champs-Elysées-n a katonai felvonulást fényképeztem, és természetesen az embereket, akik a látványos parádét még a fákon is fürtökben lógva élvezettel és nagy ovációval szemlélték. Köztük leltem az igazi témára, egy apa nyakában, csillogó szemekkel figyelő kisfiúra. A felvétel a Népművelés c. folyóirat címlapján is megjelent, nekem kedves emlék a mai napig is, a fiúcska arcát soha nem felejtem el.

Nagy érdeklődés kísérte Simonyi Tamás „Kamerával a világ körül” című kiállítását, amely 2019. szeptember 17-én (kedden) 18 órakor nyílt meg a Magyar Sajtó Házában (Budapest VI. kerület, Vörösmarty utca 47/A). A megnyitón Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket és Emri Zsuzsanna, a KPMG HR-igazgatója, valamint Raúl Alfredo Salazar Cosio, Peru budapesti nagykövete mondottak beszédet és nyitották meg a kiállítást. A kiállítás kurátora Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész, támogatója pedig a KPMG Corporate Finance.

.

.

.

.

Simonyi Tamás, a KPMG Corporate Finance osztályának vezetője szorgalmas világjáró és lelkes fotográfus. Néhány évvel ezelőtt a KPMG támogatásával jelent meg két fotóalbuma, melyeket a cég legfontosabb ügyfelei kaptak karácsonyi ajándékként.

De hát ki is ez a Simonyi Tamás, az üzletember fotográfus? A kiállításmegnyitón elhangzottakból idézek: „A rendszerváltás előtt a Praktika nevű, NDK-ban gyártott fényképezőgép jelentette a lelkes amatőrök által leginkább kedvelt fényképezőgépet. Ez még mindig sokkal jobb volt, mint egy Pajtás, vagy egy szovjet gép és Simonyi Tamás is ezzel kezdte pályáját, mint a Közgáz egyetemi újságjának fotósa. Aztán egy spanyol vonat fülkéjében egy éjszaka a gépnek lába kelt és ezután Tamás minden megtakarítását egy álomgépnek számító Canon-ba ölte, azzal járva az egyetemi táborokat, valamint az Inter-Rail ifjúsági vasútigazolvánnyal meglátogatható európai városokat.

.

.

.

.

.

A Közgazdász című lap egyik száma címlapon hozta Tamás fotóját, amelyet akkora megtiszteltetésnek tartott, hogy innen már nem volt megállás – végigfotózta diákkorát. Az egyetemi évek után hosszú ideig nem képekkel, hanem tollal fogalmazott – gazdasági lapoknál magyarázta a helyzetet. Egy ösztöndíjjal – még a rendszerváltás előtt – Tokióban találta magát és ott aztán megint le se vette az ujját az exponáló gombról. A következő 6 év alatt hatszor költözött, így aztán ezek a történelmi fotók sajnos eltűntek valamely konténer belsejében. Japánt Németország, majd Ausztrália követte, ahol Tamás és felesége le is telepedtek. Elképesztő változást mutatnak a 30 évvel ezelőtti és a mai Sydneyben készített fotók – az utóbbiak már számítógépen, nem pedig fakuló diákon és papírképeken láthatóak.

A változásnak nem utolsó sorban az is oka, hogy Tamás 10 évvel ezelőtt áttért a digitális fényképezésre és elkezdett tudatosan komponálni. A korai turistaképeket egyre inkább a képi fogalmazványok váltották fel. A szívesen és gyakran látogatott fotótanfolyamok és mentorok megtették a hatásukat. Tamás munkája és kíváncsisága révén bejárt 5 kontinenst és folyamatosan kísérletet tesz arra, hogy megmutassa az ember és környezetének világát. Az utcai- és a portréfotózásban, valamint a természetben érzi igazán otthon magát, kiderül ez az itt bemutatott képeiből is.

.

.

.

.   

.

.

.

Jóllehet Tamás digitális fotógyűjteménye több tízezer képet őriz, ezt a kiállítást elsősorban a Tibetben, Dél- és Kelet-Ázsiában, az Antarktiszon, Peruban és az Ecuadorban készített képekből válogattuk össze. A gyűjtemény vezérfonala az ember és lakóhelyének kapcsolata egy empatikus kívülálló szemével. Édesapja – akinek 1955-ös, kiváló Leicája szintén odaveszett az idők viharában – alighanem büszke lenne fiára: Simonyi Tamás néhány éve Peruról majd a Víz címmel adott közre fotóalbumot, most pedig első kiállításával jelentkezik. Eddigi nyilvános alkotásait cége, a KPMG támogatta, nincs ez most sem másként.

Tamás a gazdasági élet nagyágyúival dolgozik és küzd meg a napi feladatokkal. A fényképezés számára legalább akkora kihívás – csak másfajta képességeit teszi próbára. Így érzi egyensúlyban magát.”

.

Ezek után joggal lehetünk kíváncsiak a képeire, amelyeket Kínában, Peruban, Ecuadorban, Indonéziában és az Antarktiszon készített. A fő motívum az ember és környezete, amelyet Tamás nagy empátiával és nem szűnő kíváncsisággal térképezett fel. A falra került 60 képet a kiállítás kurátora, Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész válogatta. A kiállítás megtekinthető október közepéig a Sajtóház nyitvatartási idejében, hétköznap 8 és 19 óra között. (Kivételt képeznek azok az időpontok, amikor a teremben rendezvény van. Kérjük, erről érdeklődjön a 478-90-40-es központi telefonszámon.) A belépés díjtalan.

Forrás: www.eifert.hu

A megnyitóról készült képek Eifert János felvételei

Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén, a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri, valamint Capri. A számos római kori emlék mellett (Villa Jovis, Augustus király kertjei) fő természeti látnivalói a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák, valamint a híres Grotta Azzurra (Kék barlang). Capri szigete a mondén világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, a Nápolyba látogató turisták elmaradhatatlan zarándokhelye.

Capri a szomszédos Ischia és Procida szigetekkel ellentétben karszteredetű. Eredetileg egybefüggött a Sorrentói-félszigettel, amelyet később részben elborított a tenger. Capri morfológiája komplex. Hegyei közepesek: a Monte Solaro 589 méter, a Monte Tiberio 334 méter magas, több tágas fennsíkja van, a legfontosabb maga “Anacapri”.

Capri partjai erősen tagoltak, számos barlanggal és öböllel. Leghíresebb sziklái a Faraglioni-sziklák, három ki sziget közel a parthoz. Caprin nincsenek ivóvízforrások

A szigeten endemikus, és igen ritka fajok is élnek, mint a kék gyík (Lacerta viridens faraglionensis), aminek az egyik Faraglioni szikla az egyetlen természetes élőhelye.

Capri szigete a földtörténeti ókorban még összefüggött a Sorrentói-félszigettel. A kőkorszakban már lakott hely volt, miként egyik barlangjából előkerült eszközök is bizonyítják.

Eifert János felvételei

Capri neve valószínűleg a görög kaprosz szóból ered, melynek jelentése vaddisznó. Egyes tanulmányok viszont nevét a latin capreae szóból eredeztetik, melynek jelentése kecskék. Az ókorban is voltak írók, akik eredetét a héber kapraim (két város szigete) szóval magyarázták, amiből arra is következtettek, hogy első lakói föníciaiak lehettek. A régészeti leletek tanúsága szerint a sziget első lakosai görög telepesek voltak, akik i. e. 6. században érkeztek a szigetre. Településükről ma csak néhány falmaradvány tanúskodik. A sziget i. e. 326-tól Nápolyhoz tartozva az anyavárossal együtt romanizálódott. Először Augustus császár figyelt fel a sziget szépségeire, amikor i. e. 29-ben idelátogatott, sőt közvetlenül halála előtt is itt volt, bár semmi nyoma sem maradt építkezéseinek. A sziget szépsége annyira megragadta, hogy hajlandó volt elcserélni a Nápoly tulajdonában levő Caprit a jóval nagyobb Ischia szigetével. Utódja, Tiberius császár, aki 67 éves korában emberkerülő lett, ide vonult vissza és nagyszabású építkezésekbe kezdett 27 és 37 között. Közel tíz évig innen kormányozta birodalmát. Ittléte sok szörnyű legenda forrása volt, amit gyűlölői, a nagy történetíró Tacitus és Suetonius adtak örökségül a világnak. Tiberius halála után a szigetet lassan-lassan elfelejtették. Commodus császár 182-ben testvérének adta a szigetet. 366-ban az összes régi épülete összedőlt a nagy földrengés következtében. Később csak a Monte Cassinó-i apátság feljegyzéseiben szerepel a sziget, amelyek elmondják, hogy egy római patrícius, Tertullus az apátságnak adományozta a szigetet népeivel együtt.

866-ban Lajos császár Amalfinak adományozta a szigetet. Évszázadokon át tengeri kalózok pusztításainak volt kitéve. A szaracénok támadásai elleni védekezés érdekében a sziget lakosai a kikötő környékéről magasabb vidékre költöztek, a mai Capri város helyére. A középkor során a Nápolyi királysághoz tartozott, de a királyságban végbemenő politikai változások kevésbé befolyásolták a sziget és egyben a város életét.

A sziget népe 1656-ban pestis következtében csaknem teljesen kipusztult. A megmaradottak egy Roberto Brancaccio nevű szigetbeli fiatalembert gyanúsítottak, hogy Nápolyból behozta a járványt, mert magával hozta halott menyasszonyának lehúzott jegygyűrűjét. Csak a 18. században kezdett ismét benépesülni, amikor a Bourbon-királyok kedvenc tartózkodási helye, vadászterülete lett. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején a sziget egy időre angol birtok, parancsnoka az a Lowe ezredes, aki később Napóleon „börtönőre” lett Szent Ilona-szigeti száműzetésében. Az angolok „kis Gibraltár”-rá építették ki a szigetet, amely végül ismét Nápoly birtokába került vissza. Ezek az utolsó események, a különböző erődítmények gyors építése tette tönkre az antik épületek megmaradt romjait, bár már előbb is történtek kísérletek a régi emlékek megmentésére.

Capri szigetének idegenforgalma 1826-ban kezdődött, amikor híre járt a Kék-barlang (Grotta Azzurra) szépségének. Később a kor híres német romantikusai írásaikkal népszerűsítették a szigetet és népét. A XX. sz. elején két évig Makszim Gorkij is a sziget lakója volt, ahol Lenin is felkereste. Az első világháború után a nagy olasz költő, Ada Negri és a svéd író-orvos, Axel Munthe tette írásaival népszerűvé Caprit. Itt élt és dolgozott Hajnal János, a milánói dóm és a római templomok világhírű festője. (wikipedia.org)

A csodálatos sziget, Capri vitathatatlanul Olaszország, sőt, Európa egyik leggyönyörűbb helye. A Tirrén-tenger 10,4 km2-es területű földi paradicsoma már a rómaiak korában is népszerű üdülőhely volt. Számos római kori villa romjaiban fedezhető fel emlékük. De Caprit már jóval a rómaiak előtt is lakták: Kr. e. 8. században görög telepesek költöztek ide. A Kr. e. 29-ben ide látogató Augustus császárt annyira megragadta a sziget szépsége, hogy a tulajdonában lévő, egyébként szintén gyönyörű Ischia szigetét elcserélte az annál jóval kisebb Caprira. A sziget bájai számos irodalmárt és festőt is megihlettek. Ma is sok híresség, celeb látogatja, akiknek a szigeten luxusvilláik vannak, a Marine Grande kikötőben pedig luxusjachtjaik horgonyoznak. Az első szálloda Capri szigetén 1826-ban épült. Capri kifejezetten luxushelynek, viszonylag drágább szigetnek számít.

Caprin, természeti adottságait tekintve nem meglepő módon, nem homokos strandokat találunk: a strandok sziklásak-kavicsosak, de a homokos partok kedvelőit egészen biztosan kárpótolják a sziget csodái. Az egyik legnépszerűbb strand a Marina Piccola, Capri déli részén található. A fürdés mellett kiválóakat lehet a szigeten kirándulni: a kirándulások, hegymászások végpontjai, és a túrák önmagukban is fantasztikus látványt nyújtanak. A sziget körbehajózása (számos ilyen túra indul a kikötőből) szintén hatalmas élmény.

A szigeten két város található: Anacapri, ill. Capri. A nagyobb, és népesebb Capri, ahol a sziget két kikötője, a Marina Piccola, és a Marina Grande (amely színes házaival külön látványosság) van. Szállodák, bevásárlóutcák, szórakozóhelyek várják itt a turistákat. Anacapri a sziget nyugati részén, magasabban található, kisebb, és teljesen más hangulatú, mint Capri.

Anacapri 275 m magasan fekszik a tengerszínt felett, a Kék Barlanghoz közel. Itt sokkal olcsóbbak a szálláshelyek, mint Capri városában. Anacapri nevezetessége számos villája, temploma, kolostora. Fő látnivalója a 2015-s árakon 7 Eurós belépődíjért látogatható Villa San Michele, amit a 20. század elején Axel Munthe svéd orvos Tiberius római császár villájának helyén épített. A villa kertjében egyiptomi, és egyéb antikvitás-kori ereklyék, és művészeti alkotások találhatók. De talán a fő ok, amiért megéri a belépődíj, az a kertből nyíló csodás kilátás Caprira, a kikötőre, a tengerre, és még a Vezúv is látszik!

(utazas-nyaralas.info/olaszorszag/capri)

Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A városban található a Nápolyi főegyházmegye érseki széke. A város lakossága kb. egymillió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.

Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, a Campaniai-síkság délkeleti részén. Délkeleti városrészei a Vezúv lejtőjére kapaszkodnak fel, északkelet és keleti irányban a síkság irányában terjeszkedik, amelynek enyhe lejtőit a Capodimonte-domb 163 méteres magaslata szakítja meg. Észak-északnyugati irányban a Campi Flegrei határát is képező dombvonulat határolja: Camaldoli-domb (457 m) és a Monte Sant’Angelo (167 m).

A Nápolyi-öböl partja tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak a földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található. Nápoly vastag tufarétegekre települt, amelyeket az évszázadok során építőanyagként használtak fel.

Eifert János felvételei

Habár a görög telepesek érkezése előtt is léteztek primitív, elsősorban barlanglakó kultúrák ezen a vidéken, mégis ismeretlenek a mai Nápoly megalapításának körülményei. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén (Monte Echia). Ugyanakkor Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, így nem kizárt, hogy az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezett. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. A legendák szerint Parthenopé, miután énekével nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, Megaride szigeténél öngyilkos lett.[9][10][11] Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Ezzel szemben Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Tehát i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Gaius Lutatius Catulus római consul írásai szerint viszont az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.[9][10][11]

Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet Hippodamosz talált fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. Ezeknek maradványai ma is láthatóak a Piazza Bellinin.

A történelmi belvárosától nyugatra egy dombvonulat húzódik, amely kettészeli a mai várost: a Vomero-domb (190 m) illetve a Posillipói-domb (160 m). Ez utóbbi a tengerpartnál meredeken ér véget. A domb alatt két alagút biztosítja az összeköttetést a belváros és Nápoly külső negyedei között (Bagnoli, Posillipo). Mindkét domb sűrűn beépített. A város délnyugati részében található a Posillipo-fok, amely a határt képezi a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között, így Bagnoli tulajdonképpen már a Pozzuoli-öböl partján fekszik. Ugyanitt, a tengerparthoz közel található a Nápolyhoz tartozó Nisida sziget.

Nagylátószög, 2016. július 29. –  https://nagylatoszog.hu/2016/07/29/bali-az-istenek-szigete/

Bali az Istenek szigete

Balit az Istenek szigetének is nevezik, mégpedig a több ezer kisebb és nagyobb szentély és templom miatt. Szinte minden utcasarkon található egy-egy templom, szentélyből vagy házi oltárból pedig nemcsak a házak hátsó udvarain, tereken, útkereszteződésekben, hanem még a rizsföldeken, a dzsungelekben, a vulkánok krátereiben, a tengerből kiemelkedő sziklákon is találni ezerszámra. A hárommilliós szigeten a vallás és a mindennapi élet igencsak összefonódott. Sok a muszlim és a buddhista, de legnagyobb számban a balinéz-hinduk élnek. Vallásukban sajátosan keveredik az indiai eredetű hindu, és egy adag ősi animizmus, azaz a természet Istenként való tisztelete. Korábbi beszámolómban már említettem, hogy itt az emberek szeretik az ünnepeket, amelyek egyben az isteneknek áldozó rítusokat is jelenti. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében. A balinézek erős vallásosságának köszönhetően szinte mindent az Istenek befolyásolnak.

Ács László útikönyvében szinte költői képekben ír a szigetről: „Bali a trópusi paradicsom. Földi édenkert, ahol a festői tájképhez a halványzölden ringatózó rizsföldek adják az alapszínt, ahol az azúrkék víz fölé hajló pálmák árnyékfoltjain szikrát vet a fehér homokpad, s a tenger felszíne alatt szivárványszín halak és teknősök játszanak az ünnepi díszbe öltözött korallok között. Bali a démonok és az istenek szigete. Az indonéz tűzgyűrű egyik csodálatos láncszeme, ahol a vulkánokban lakó istenek időnként égre törő füstoszlopokkal és izzó lávafolyamokkal adják ki haragjukat. Az összeolvadt álom és valóság, ahol a hagyományok és a szigetet körüllengő varázs a mindennapok részét képezik.”

Az ember, amíg nem találkozik a valósággal, hajlamos azt gondolni az ilyen leírásokról, hogy ezek idegenforgalmi propaganda céljából született giccses, csöpögős mondatok, amelyekkel turistákat lehet vonzani az „Istenek szigetére”.  A valóság azonban rácáfolt minden előítéletre, hiszen Bali szigetén számos csodát találtunk: a gazdag növény- és állatvilágot, az érintetlen tengerpartokat, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel teli nyüzsgő mindennapokat. A Jatih Luwih zöldellő rizsteraszaitól a Tanah Lot tengerparti templomon keresztül a Kintamani-Batur vulkánt tükröző tavakig, vagy az Ubud melletti majomerdőtől a Goa Lawah denevértemplomig, az ünnepek és játékok, szertartások kisebb-nagyobb helyszínéig. Jegyzeteimben gyarapodnak a földrajzi nevek, helymegjelölések – Balangan Beach, La Joya bungalow, Jimbaran halpiac, Nusa Dua (2 sziget), Beduguli botanikuskert, Tamblingan Tó, Munduk vízesés, Penglipuran, Bingin, Kuta, Uluwatu, Tegallalangi, Sanur – amelyek mögött arcok, találkozások, rácsodálkozások rejlenek. Egyik-másik élményt talán sikerült képpé varázsolni…

Eifert János

Promenád.hu, 2016. július 18.

http://promenad.hu/cikk/eifert-janos-es-tanitvanyai-kiallitasa-168459

https://nagylatoszog.hu/2016/07/16/fogreszeles-ceremonia-balin/

Fogreszelés ceremónia Balin

Eifert János képriportja

A balinéz emberek nagyon szeretnek ünnepelni. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében.

A mai napon lehetőségünk volt egy balinéz esküvőn (Meszakapan) részt venni és fényképezni, amelyhez hozzátartozott egy fogreszelés ceremónia is.

De mi is az a fogreszelés ceremónia?

Én először vagyok Balin, de feltűnt, hogy az itteni emberek fogsora milyen szép egyenes. Kis kérdezősködés, kis irodalom, és megtudtam, hogy ez azért van, mert lereszelik a szemfogukat és ahhoz reszelik hozzá a körülötte lévő fogakat. A Mesangih, azaz a fogreszelés rítusa, a felnőttkor kezdete. Rituális szertartás, melynek során az illető felső fogsora középső hat fogának rágófelületét lereszelik. Ezáltal a fiatalokat jelképesen megszabadítják a hat rossz tulajdonságtól: a haragtól, a kapzsiságtól, az irigységtől, az iszákosságtól, a butaságtól és a bujaságtól. A fogreszelési szertartás után az illető már a felnőttek közé tartozik, azok minden jogával és kötelességével, de a legfontosabb, hogy immár készen áll a házasságra.

Eifert János

Balinéz esküvő. Előző képriportomban a fogreszelő szertartásról mutattam be képeket. Ez a ceremónia szervesen kapcsolódott az esküvői szertartáshoz, szinte annak részeként zajlottak az események. Szük Norbert festőművész – a fotótúra szervezője – így vezette be a témát:

„Ezen a szigeten a fehér ember szerencsét hoz az esküvőn. Azonban a nagy nap dátumát nem az ifjú pár határozza meg, hanem az Istenek. Ráadásul a vőlegény hasonlóan szíve választottjához hatalmas arany ékszerekben és kilónyi sminkkel vesz részt a ceremónián. Indonéziában, Bali szigetén jártunk.

Noha a turizmusnak köszönhetően manapság egyre nagyobb divat európaiaknak Balin házasságot kötni, ezúttal inkább egy tradicionális balinéz esküvőt látogattunk meg. A helyi hagyományok szerint egy esküvői szertartás nem kizárólag a szervező család ”ügye”, a közösségből sokan részt vesznek az előkészületekben: helyszín dekoráció, áldozati kosarak elkészítése, főzés, gamelán népzene.

Ám mielőtt elmerülnénk a részletekben, az egyik legfontosabb különbség: az esküvő dátumának kiválasztása abszolút nem a fiatal pár döntése. A balinézek erős vallásosságának köszönhetően szinte mindent az Istenek befolyásolnak. Így a ceremónia is egy úgynevezett kalendárium alapján dől el, melyben dátumhoz kötött napok szerepelnek. Amennyiben az esküvőre alkalmas nap szerdára esik, akkor aznap kelnek egybe. Miután ez egy egész napos esemény, így aznapra mindenki szabadságot vesz ki, a gyerekek pedig nem mennek iskolába. A balinéz hagyományok között kiemelt szerepe van az esküvőnek, így sértőnek számít a meghívást nem elfogadni. Sőt, minden visszautasítást számon tartanak, és hasonló esetben ”viszonozzák a kedvességet”. A házasulandó családok anyagi helyzete erősen befolyásolja a ceremónia díszességét. Például szegényebb családoknál a zene és az alkohol teljesen kimarad a menüből, és az ételeket is külsős segítség nélkül próbálják megoldani. Egyből azonban a legszegényebbek sem engednek: az Isteneknek mindig és minden körülmények között meg kell adni, ami jár. Az Istenek számára tartott ceremónia akár órákon át is tarthat a család szentélyében, ahol kizárólag a legszűkebb családtagok vehetnek részt, a násznép pedig ezen idő alatt eszik. Természetesen szigorúan külön a férfiak és a nők. A gyengébbik nem képviselő csak akkor járulhatnak az asztalhoz, ha a férfiak befejezték az evést.

Az esküvőn a fehér ember jelenléte áldást és szerencsét jelent. A helyiek ezért rugalmasan kezelik az arra tévedők bámészkodását, és gyakran hívják be az európai idegeneket.”

Eifert János felvételei

A téma megközelítését illetően könnyű dolgunk volt, hiszen a sofőrünk, Wayan Jon Johny rokonságából kerültek ki a ceremónia „főszereplői”, és kifejezetten kérték a jelenlétünket, és hogy fényképezzük az esemény minden részletét. Így tudtunk közel kerülni az emberekhez, és a ceremónia legintimebb pillanataihoz, anélkül, hogy ez bárkit is zavart volna. Jelenlétünk a fényképezőgéppel szinte a szertartás részeként hatott. Természetesen volt alkalmunk a menyasszonnyal, vőlegénnyel, a szülőkkel és a rokonsággal, valamint a vendégek egyikével-másikéval megismerkedni, és – Dezséry Dorottya tolmácsolásában – kicsit beszélgetni. De volt lehetőség az indonéz konyha pompás ízeibe – a lakodalmi ételekbe – belekóstolni. A nasi goreng (sült rizs), lumpia (zöldséges tavasz tekercs), a szaté nevű pálcikás rablóhús, az édes-csípős mogyorószósszal nyakon öntött párolt zöldség (gado-gado), a bebek betutu, azaz sült kacsa, és a bé guling (esetleg babi guling) remek fűszerek kavalkádjával megszórt különlegességek, majd az édességek, gyümölcsök is igazolhatóan emlékezetesek maradtak számomra. Az italok közt a teát említeném első helyen, nemcsak a gyümölcsturmixokat, söröket – Anker, Bali Hai, Bintang és San Miguel – és az arak néven emlegetett rizspálinkát.

Nem akarok a részletekben elmerülni, a gasztronómiai tapasztalásaimat tovább ragozni, hiszen ezek csak részei a nagy eseménynek. Fényképeimmel megkíséreltem, hogy átfogó és érzékletes képet adjak a ceremónia egészéről és részleteiről.

A balinéz emberek nagyon szeretnek ünnepelni. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében. A mai napon lehetőségünk volt egy balinéz esküvőn (Meszakapan) részt venni és fényképezni, amelyhez hozzátartozott egy fogreszelés ceremónia is.

De mi is az a fogreszelés ceremónia?

Én először vagyok Balin, de feltűnt, hogy az itteni emberek fogsora milyen szép egyenes. Kis kérdezősködés, kis irodalom, és megtudtam, hogy ez azért van, mert lereszelik a szemfogukat és ahhoz reszelik hozzá a körülötte lévő fogakat. A Mesangih, azaz a fogreszelés rítusa, a felnőttkor kezdete. Rituális szertartás, melynek során az illető felső fogsora középső hat fogának rágófelületét lereszelik. Ezáltal a fiatalokat jelképesen megszabadítják a hat rossz tulajdonságtól: a haragtól, a kapzsiságtól, az irigységtől, az iszákosságtól, a butaságtól és a bujaságtól. A fogreszelési szertartás után az illető már a felnőttek közé tartozik, azok minden jogával és kötelességével, de a legfontosabb, hogy immár készen áll a házasságra.

Eifert János felvételei

2016.Július 5-6-7 én nagyszabású és szürreális fotós workshopok Balin/Indonéziában magyar fotóművészekkel.

A Foto Workshopok Mario Blanco Indonézia/Bali leghíresebb művésze és a DoNor Art szervezésében Bali legszebb helyein, Eifert János szakmai vezetésével.

Eifert János

Olasz Ágnes

Dóra Csörögi

Dezséry Dorottya

Laszlo Papp

Tamás Bárdos

Zsuzsanna Egri

Grünwald Krisztina

Szük Norbert/Ed Narrow

2016.Július 5-6-7 én nagyszabású és szürreális fotós workshopok Balin/Indonéziában magyar fotóművészekkel.
A Foto Workshopok Mario Blanco Indonézia/Bali leghíresebb művésze és a DoNor Art szervezésében Bali legszebb helyein, Eifert János szakmai vezetésével.
Résztvevők: Eifert János, Olasz Ágnes, Dóra Csörögi, Dezséry Dorottya, Papp László, Bárdos Tamás, Egri Zsuzsanna, Grünwald Krisztina, Szük Norbert/Ed Narrow

Bhinneka Tunggal Ika „Egység a különbözőségben”

A felül piros, alul fehér indonéz nemzeti zászló, a Sang Saka Merach mellett a másik fontos szimbólum az ország címerállata, a teremtő energiát jelképező arany sas, a Garuda. Az arany szín a nemzet nagyságára (Indonesia Raya) utal, ám a tollak számának is sajátos jelentése van. A sas karmai közt tartott szalag felirata Indonézia nemzeti mottója: Bhinneka Tunggal Ika, vagyis „Egység a különbözőségben”. A XV. századból származó felirat az indonéz népek különböző etnikai és kulturális hátterének ellenére meglévő egységét hangsúlyozza.

Szük Norbert és Dezséry-Szük Dorottya művész-házaspár kéz a kézben szerveznek álomszerű utazásokat Balira. Mindkét fiatal külön-külön ment új életet kezdeni Indonéziába. Balin ismerkedtek meg, és kint házasodtak össze. A találkozásból egy babájuk is született…

Hogyan kapcsolódom én ehhez a romantikus történethez? Szük Norbert festőművész régi jó barátom, aki tudta, hogy sikeres workshopokat, fotósprogramokat vezettem már nemcsak Magyarországon, hanem a világ különböző országaiban. Megkérdezte, lenne-e kedvem egy BaliDali túrára, szürreális fotóworkshopokkal, kiállítási lehetőségekkel és kalandtúrával? Szinte rögtön igent mondtam. Meghirdettük, összejött a tehetséges fotósokból álló csapat és most itt vagyunk Indonéziában, Bali szigetén, ahol szakmai-művészi vezetésemmel – Mario Blanco (BaliDali), Indonézia leghíresebb fotóművészének és festőművészének meghívására – már nyakig benne vagyunk a fotós kalandtúrában. Ezúton ígérem, hogy sorozatban fogok beszámolót küldeni a Nagylátószög számára.

Először is, a képek mellé néhány mondat arról az országról, szigetről, ahol megkezdtük a fotós kalandtúránkat:

Indonézia a világ legnagyobb szigetországa, több, mint 18 000 sziget alkotja, melyek közül kb. 6000 szigeten élnek emberek. Bali – utazásunk célpontja – sziget Indonéziában. A Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lomboktól nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a déli részén található. A sziget ad nagyrészt otthont Indonézia hindu kisebbségének. Az ország legnépszerűbb idegenforgalmi célpontja, híres a magas fokon űzött művészetekről, beleértve a táncot, szobrászatot, festészetet, bőr-, és fémművességet valamint a zenét.

Balin a gazdag növény- és állatvilággal, az érintetlen tengerpartokkal, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel találkozhatunk. Ubud, a sziget kulturális és művészeti központja kicsit enyhébb idővel, csodás templomokkal és lenyűgöző rezervátumokkal nyűgöz le bennünket. Megannyi fotótéma, az SD-kártyák sorra telnek meg, esténként – vagy inkább éjszakánként – le kell töltenünk a winchesterre, hogy másnap hajnalban újrakezdhessünk fényképezni. Nem ritkán hajnali két-három órakor indulunk, hogy egy-egy tájat még napkeltekor fényképezhessünk. Nemcsak a tájak, hanem az emberek, legfőképpen a balinéz spiritualitás érdekel bennünket. Számomra a legnagyobb élményt maguk az emberek jelentik.

Közben figyelünk, tájékozódunk, emberekkel beszélgetünk. Mint a szivacs, felszippantunk minden szépséget és gondolatot, amely körül vesz bennünket. Magunk is megtapasztalhattuk, hogy Bali lakói mennyire kedvelik a zenét, a költészetet, a táncot és a különböző népünnepélyeket. Különleges tehetséget mutatnak a művészet és a kézművesség iránt; szenvedélyesen rajonganak a fogadással párosuló játékokért, különösen a kakasviadalokért lelkesednek. A jellegzetes bali zenekar, a gamelán különböző ütőhangszerekből, kéthúros hegedűből és fuvolából áll. Minden faluban működik gamelán-klub. A sziget életének szerves része a színpadi játék, különösen a táncjáték, amely vallási célokat, varázslást szolgál, vagy pantomimszerűen egy történetet adnak elő. A bali kézművesek nagy művészi gonddal formálják meg szobraikat, ezüsttárgyaikat, fa- és csontfaragványaikat, akárcsak azokat az állat formájú fakoporsókat is, amelyekben a halottakat az elhamvasztás színhelyére szállítják.

A sok tapasztalat, felfedezés, élmény és szeretet – amikkel találkozunk – képpé formálódott. Ezekből kínálok kis ízelítőt, és folytatom majd a következő napokban is.

Eifert János

Az Indonéz Köztársaság Nagykövetsége és az Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ szervezésében immáron 5. alkalommal került megrendezésre az Indonéz Napok és Jótékonysági Vásár, amely ebben az évben egy nagyszabású családi esemény keretében május 21-22-én a Millenáris Teátrumban mutatta be a Föld legnagyobb s egyben negyedik legnépesebb országa – a több mint 18.000 szigetből álló – délkelet-ázsiai szigetország, az Indonéz Köztársaság sokszínű kultúráját.

A két napos programsorozat keretében a látogatók megismerkedhettek a távoli Indonézia kézműves- és gasztro-termékeivel, autentikus tánc- és zenei kultúrájával, egzotikus tájaival és ruhakölteményeivel, kipróbálhatták és megtanulhatták a batikolás technikáját és a szerencsésebbek értékes tombola-nyereményekkel gazdagodhattak.

Az idei jótékonysági vásár kiállítói a „Méltányos Indonéz kereskedelem” és a „Fenntartható termékek” szellemiségében mutatták be a magyar közönség számára Indonézia értékeit és jellegzetes termékeit. A vásáron 13 kiállító (9 indonéz és 3 magyar cég) vesz részt, akik ezüst ékszerekkel, batikolt ruhákkal, indonéz étel különlegességekkel (kókusz termékek, kávé, kakaópor, fűszerek), kézműves termékekkel és lakberendezési tárgyakkal készültek. A látogatók természetesen indonéz ételkülönlegességeket is megkóstolhatták.

Az idei esemény díszvendége Mohamed Ridho Ficardo kormányzó volt, Szumatra déli részéről, Lampung városából, kíséretében pedig ezúttal az Arum Melati Indonéz Táncegyüttes, akik bemutatták a gazdasági és kulturális központként is nevezetes Lampung város ősi táncait és jellegzetes viseleteit.

Megnyitó beszédet mondott: H. E. Wening Esthyprobo Nagykövet asszony – Indonéz Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége és Hikmat Rijadi igazgató – Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ.

Az Indonéz Napok látogatói Dezséry Dorottya fotóművész, fordító és újságíró fotókiállításán keresztül szó szerint képet – fényképet – kaphattak Indonézia, azon belül Bali természeti környezetéről, kulturális jellegzetességeiről, és nem utolsó sorban az ott élő emberekről.  „Fotósként leginkább a természet és portréfotózás, a beszámolókhoz használható útiképek készítése köt le. Célom a természetben és az emberi kultúrában rejlő spiritualitás megmutatása a fotográfián keresztül.

Angol és spanyol szakosként idehaza, és külföldön foglalkoztam nyelvoktatással: Spanyolországban a Kanári-szigeteken, illetve Indonéziában, Dzsakartában tanítottam angolt. Közismert könyvkiadóknak, újságnak fordítok cikkeket, könyveket, utazási élményeimről rendszeresen írok is. Terveim között szerepel egy utazási blog létrehozása.

2007-2009-ig Indonéziában éltem, ahová máig rendszeresen visszalátogatok. Jáván és Balin készült fényképeimet gyalogtúrákon, felfedezőutakon készítettem.”

Az Indonéz Napok egyik színfoltja Szük Norbert festőművész kiállítása volt, amelyet Fábián György író így ajánlott figyelmünkbe: „Szük Norbertet fiatal kora óta ismerem. Pontosabban elsőként a képeit ismertem meg. A szinte még gyerek, de máris egy érett művész tudásával rajzoló és festő tehetség rögtön szemet szúrt a Kisalföld kulturális rovatában. A kiállítások során át, a Képzőművészeti Egyetem elvégzéséig követtem Norbert útját. Szédítő tempót diktált a művészetben. Fejéből és keze alól csak úgy omlott ki a csodás színekben pompázó festői SZÜKREALIZMUS. Az irányzatot ő teremtette meg, és ő vált eddigi egyetlen és igazán autentikus képviselőjévé. Szük Norbertet mindig más érdekelte. Pontosabban mindig érdekelte a más. Annak ellenére, hogy művészet jól elkülöníthető festői korszakokra bontható, mert kereste az újat, az inspirálót, mégis egységes egészet alkot. Mindezt úgy, hogy soha nem vonult el az igazán nagy és jelentős művészi kihívások elől. 2000-ben az ezredfordulóra alapította meg néhány művész és újságíró barátjával a KORSZAKVÁLTÓ CSOPORTOT. A csoport Győr városából kiindulva aztán meghódította monumentális munkáival Szegedet, Budapestet is. Alapelvük, mely a művészetet nem engedte csak kiállító termek hűvösében szunnyadozni, hanem óriási festmények képében élesztő hatással tűzfalakra, víztornyokra helyezte el, sokakat megihletett. Előfutára volt a ma már trendnek is betudható, látványművészet a klasszikusokból az utcán revolúciónak. És más művészeti ágakat is inspirált. Zenészek, graffitisek, művészeti fesztiválok szervezői merítettek belőlük. Szük Norbert a Korszakváltó Művészek gigászai közé a hazai festészet nagyjait is megnyerte. Szurcsik, F. Zámbó is ott volt a falra festők között. Szük Norbert szürrealitása nem a valóságtól elrugaszkodott világlátás. Ellenkezőleg. Arra épülő. Ezért tud egyszerre topon lenni a festészetben, ezért tud szinte havonta témájában megújulni, ezért képes még most is évente több száz magas színvonalú festményt adni az élménydús képeket kedvelő közönségnek. ÉS nem utolsó sorban, ezért tud nagy szívvel és még nagyobb szakmai tudással tanítani, fesztiválokat szervezni, élni saját életét, gazdagítani másokét. Szük Norbert festő. Festő tanár. Alkotó ember. Eddigi munkái, albumai, tárlatai a világ sok-sok táján Balitól egészen Ausztriáig azt bizonyítják, alkotásait, tehetségét elismerik. A legjobb szívvel ajánlom őt figyelmükbe!”

Dezséry Orsolya, Eifert János és Olasz Ági felvételei

BALIDALI TÚRA”
SZÜRREÁLIS FOTÓWORKSHOPOKKAL, KIÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉGGEL, KALANDTÚRÁVAL 2016. JÚLIUSÁBAN

– EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSZ KÍSÉRETÉBEN ÉS FOGLALKOZÁSAI KERETÉBEN: WWW.EIFERT.HU
– MARIO BLANCO (BALIDALI), INDONÉZIA LEGHÍRESEBB FOTÓMŰVÉSZÉNEK ÉS FESTŐMŰVÉSZÉNEK MEGHÍVÁSÁRA:WWW.BLANCOMUSEUM.COM


Dezséry-Szük Dorottya fotóművész és Szük Norbert festőművész házaspár kéz a kézben szerveznek álomszerű utazásokat Balira. Mindkét fiatal külön-külön ment új életet kezdeni Indonéziába. Balin ismerkedtek meg, és kint házasodtak össze. A találkozásból egy babájuk is született.

Szük Norbert festőművésznek könyve jelent meg 2014-ben „Aki mer, az szerelem!” címmel: „Ízek, imák, szerelmek férfiverzióban”. Limitált példányban dedikálva megrendelhető.

Az utat azoknak ajánljuk, akik minél részletesebben szeretnék megismerni Balit, a házaspár által ajánlott legromantikusabb helyszíneket, kulturális nevezetességeket, galériákat; a balinéz spiritualitást, tradicionális szokásokat, sportlehetőségeket, kalandlehetőségeket, legszebb tengerpartokat; főként pedig személyes kapcsolatba szeretnének kerülni a sziget tanítóival, művészeivel, hírességeivel. Ez a legszínesebb és a legaktívabb programlehetőségünk mindenki számára.

UTUNK ALATT SZÁMOS SPIRITUÁLIS ÜNNEPET ÉS SZERTARTÁST FOGUNK LÁTNI, LÁTVÁNYOS MŰVÉSZETI MEGMOZDULÁSOKAT. FOTÓSOKNAK TÉMALEHETŐSÉGET, HELYSZÍNEKET BIZTOSÍTUNK.

SZERVEZETT, NEMZETKÖZI FOTÓWORKSHOPOK PROMÓCIÓVAL, MELYEKET A TÚRA TARTALMAZ:
I. BLANCO MÚZEUM KERTJE: MODELLFOTÓZÁS BALINÉZ KÖRNYEZETBEN, BALINÉZ TRADICIONÁLIS SZERTARTÁS, TERMÉSZET- ÉS MADÁRFOTÓZÁS. EGY NEMZETKÖZI FOTÓWORKSHOP TÖBB SZÁZ FOTÓS RÉSZVÉTELÉVEL; EGÉSZ NAPOS PROGRAM.
II. BEDUGULI TAVITEMPLOM: TRADICIONÁLIS MODELL- ÉS SZERTARTÁSFOTÓZÁS. NEMZETKÖZI FOTÓWORKSHOP TÖBB SZÁZ FOTÓS RÉSZVÉTELÉVEL; NAPFELKELTÉTŐL DÉLUTÁN 2-IG.
III. KINTAMANI VULKÁNNÁL, TAVAKNÁL TAVITEMPLOMNÁL: TRADICIONÁLIS MODELL- ÉS SZERTARTÁSFOTÓZÁS. NEMZETKÖZI FOTÓWORKSHOP TÖBB SZÁZ FOTÓS RÉSZVÉTELÉVEL; NAPFELKELTÉTŐL-DÉLUTÁN 2-IG.

Utunk során további fotózási helyszínek/események, lehetőségek:
* Bali Kite Festival (Papírsárkány fesztivál), júl. 4, Sanur
* Tumpek Landep (az ünnep, amikor a balinézek minden járművüket, motorkerékpárt, autót feldíszítenek Bali egész területén), júl. 9
* Makepung Buffalo Races (Bivalyfuttató verseny és fesztivál), júl. 12, Nyugat-Bali, Medewi

A legnagyobb lehetőség alkotók részére:
Indonézia, Bali leghíresebb művészének a balinéz-spanyol származású festőművész, Mario Blanco (BaliDali) felajánlásával fotóworkshopot és festménykiállítást szervezünk a Blanco Múzeumban nagy promócióval megnyitóval ahol Indonézia és a világ fotósai és festőművészei jönnek és az indonéz médiák. Ezáltal, a kiállítás ideje alatt lehetőség lesz helyi művészekkel és a médiával való találkozásra, tapasztalatcserére. Indonézia legnagyobb médiái és fotósai készítenek rólunk videókat és fotókat. Minden fontosabb médiai csatornában szerepelni fogunk. A kiállítási napra lesz madárröptetés, balinéz tradíciók (balinéz szertartások és balinéz ruhába felöltöztetett modellek) fotózása. Emellett még 2 nagy nemzetközi fotó workshopon szereplünk (Beduguli tavitemplom, Kintamani vulkán). Utóbbi az egyik legnagyobb lehetőség az európai alkotók számára, hogy megismerjék nevüket Indonéziában és a Távol-Keleten. Természetesen nem csak profi fotósokat és festőművészeket várunk, hanem aki szeret alkotni és szeretne bemutatkozni.

Időpont: 2016. július 1 – július 17.
(14 nap/éjszaka, 12 egész napos autós kirándulással)

Program:
1. Indulás Balira.
2. Esti órákban érkezünk meg Balira; a szállásunkon Ubudban, a Kori Ubudban, ahol welcome drink-kel fogadnak, majd szállásunkat elfoglaljuk. Lazításképp a hotel kivilágított medencéiben fürdőzünk.
3. Ubudi városnézésre megyünk. Megnézzük az Ubudi Királyi Palotát, a király otthonát kívülről és belülről, azokat a részeit is, ahová turisták általában nem mehetnek be. Ezután az ubudi szent fa (banyan tree) és a sziget legnevezetesebb Majomerdejének megtekintése, majd Bali legősibb Tegallalang rizsteraszán sétálunk, kókusztejet kóstolunk. Ezután egy tradicionális balinéz kerthelyiségbe, egy mesés étterembe megyünk, ahol a helyi specialitásokat próbálhatunk ki. Ellátogatunk Ubud leghíresebb jógamesteréhez, Ketut Arsanához, ahol speciális balinéz masszázsban lesz részünk; este balinéz táncelőadást nézünk meg a varázslatos Lotus étteremben (legong, barong tánc).
4. Elmegyünk egy kőfaragó-fafaragó műhelybe, utána a Goa Gajah meditációs elefánttemplomban pihenünk, sétálunk. délután Sanurban strandolunk és fotózzuk a világhírű Bali Kite Festival (Papírsárkány fesztivál), ahol a tengerparton és egy hotelben is nyílik fürdési lehetőség. Este Denpasarban megnézzük a Bali Művészeti fesztivált.
5. Ellátogatunk Indonézia leghíresebb festőművészeinek otthonaiba: Mario Blanco-hoz, Bali leghíresebb festő és fotóművészéhez a Blanco Renaissance Museumba; Ketut Karta, és Ketut Soki balinéz festőművészek stúdiójába, illetve festőiskolájába. A látogatások után elmegyünk egy tradicionális batikfestészeti stúdióba, délután Mengwi templom együttest nézzük meg, mely a világörökség része; a nap zárásaként a Tanah-Lot tengeri templomhoz látogatunk el.
6. Balangan Beach-en, Bali legszebb déli tengerpartján fürdőzünk, szörfözünk, ebédelünk. Itt a legálomszerűbb La Joya villakomplexben is fürödhetünk két mesés panorámás medencében. Dél-Balin, az Uluwatu templom megtekintése után ugyanitt megnézzük Bali legspirituálisabb táncelőadását, a Kecak táncot egy szabadtéri amfiteátrumban a sziklaszirtek szélén, ahol előadás közben a naplementézhetünk is. Este romantikus körülmények közt a tengerparton halvacsorázunk Jimbaranban, a parti vendéglősoron ahol barong és legong táncelőadásban lesz részünk.
7. Gunung Kawi-hoz, a sziget legősibb, több ezer éves sziklatemplomához és temetőjéhez látogatunk el, majd kalandos rizsterasz-sétát teszünk egy őserdei, elhagyatott vízeséshez, ahol csak mi fürdünk. Utána Tirta Empul hindu szentfürdőben rituális fürdőzési lehetőségünk lesz a helyiekkel; majd egy gyümölcs-fűszer parkba megyünk, ahol végigkóstoljuk az indonéz egzotikus gyümölcsöket, kávékat, teákat. Kora délután kétezer méter felett egy panorámás étteremben ebédelünk Kintamanin, ahonnan láthatjuk a Batur vulkánt és a Batur-tavat. Késő délután megnézzük a Besakih anyatemplomot, Bali legnagyobb, és egyben főtemplomát, mely az Agung vulkán lábánál terül el.
8. Reggel elindulunk a Beduguli tavitemplomhoz, ahol motorcsónakozunk a Beratan-tavon; ezután a beduguli gyümölcs- és fűszerpiacon vásárolgatunk; később a Buyan és Tamblingan tavakat tekintjük meg, ugyanitt panorámás ebédet fogyasztunk el (ilyen módon Bali három legfőbb tavát van alkalmunk megcsodálni). Délután Bali legimpozánsabb és legnagyobb vízeséséhez, a Munduk-hoz kalandozunk el, kevéssé ismert őserdei gyalogutakon.
9. Ellátogatunk Dél-Bali legszebb legfestőibb strandjaira, Padang Padang-ra („Ízek, imák, szerelmek” strandja), és a Blue Point-hoz, Dél-Bali sziklás tengerpartjára. Este Kuta partyvárosát (Kudeta, Potato Head Beach Club, Bounty) fedezzük fel.
10. Bali déli üdülőközpontjába, Nusa Duá-ra megyünk, ahol egy bevásárlóutcában balinéz szuveníreket nézegetünk; majd az egyik félszigetre látogatunk, ahol hatalmas hullámokat csodálhatunk egy meseszerű sziklaszirtnél és egy bambuszból készített lombkunyhó-étteremben kávézhatunk. Nusa Dua mellett Geger Beach-re megyünk fürdeni és kajakozni, ahol ebédelünk. Visszafelé, Ubud felé, szintén megállunk vásárolni egy reprezentatív plázában, a Bali Galleriá-ban.
11. Goa Lawah denevértemplomot, és egy tradicionális balinéz falvat, szabadtéri múzeumot nézünk meg, ahol bepillantást nyerhetünk a helyiek vallási életébe; ezután Bali legvarázslatosabb, legrejtettebb tengerpartján, a White Sand Beach-en fürdőzünk, ahonnan halászhajós túrára indulunk (felszíni búvárkodási lehetőség van).
12. Reggel 5-kor indulunk Jembranába, Nyugat-Balira, ahol a „Makepung Buffalo Races”-t, Bali bivalyfuttató versenyt és fesztivált nézzük meg, mely Bali egyik legnagyobb látványossága. Utána ellátogatunk a csodás, helyi Pillangóparkba, majd pihenés.
13. Beduguli tavitemplomnál tradicionális modell- és szertartásfotózás. Nemzetközi fotós workshop, több száz fotós részvételével napfelkeltétől 14 óráig. A program után fafaragó műhelyeket tekintünk meg Masban; majd Celukban az ezüstművesek stúdióit.
14. Kintamani vulkánnál és a tavaknál, tavitemplomnál tradicionális modell- és szertartásfotózás. Nemzetközi fotóworkshop több száz fotós részvételével napfelkeltétől 14 óráig.
15. Alkotóknak kiállítás a Blanco Múzeumban, nagy bemutatkozási lehetőséggel/Szabadprogram.
16. Szabadprogram; hazaindulás esti órákban.
17. Hazaérkezés.

További információ:
(+36 30) 998 1855
baliartcamp@gmail.com
Honlap: http://donorart.blogspot.hu/
Facebook: www.facebook.com/donorart

A MAOE “Harmónia” c. kiállítására adjuk be a munkáinkat. A gyűjtés Szentendrén, a Művészetmalomban zajlik. Dömötör László barátom ötletéből az ő vontatóhajóján tesszük meg az utat Budapest – Szentendre viszonylatában. Lili is velem tart, visszafelé Siklós Pétert is felvesszük. Közben fényképezek, élvezem és csodálom a késő őszi hangulatot, a víz játékát, a napsütést. Közben ránézek az androidos telefonomra, jönnek a hírek: Az Iszlám Állam lopott útleveleit használhatták a párizsi terroristák; Lelőtt orosz gép: a navigátor szerint nem sértették meg a török légteret; Kettős gyilkosság Érden – Egymilliót fizetne a rendőrség; Világháború után érdeklődő felvidéki magyarokat fogott a TEK; Mészáros Lőrinc mindössze fél perc alatt jutott földhöz; Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor jó barátja, Felcsút első számú gázszerelője és egyben polihisztora megint nagyot ment egy közbeszerzésen. Ezúttal a Mészáros és Mészáros Kft. Szilvásváradon építhet lovardát – írta a napi.hu. Elteszem a telefonomat, nézem inkább a víz játékát…

Eifert János felvételei

Szentliszló, Eifert a berekben fényképez (Olasz Ági felvétele)

A romániai Érmihályfalva, Bihar megyei kisváros, a megye észak-nyugati határán terül el, fontos vasúti és közúti csomópont Nagyvárad és Szatmár között, ugyanakkor nemzetközi határátkelő Magyarország irányába közúton és vasúton egyaránt.
Az 1992-es népszámlálási adatok szerint Érmihályfalvának 10.438 lakosa van, amelyből 8832 magyar, 1340 román, 213 cigány és 23 más nemzetiségű.
Most a cigány nemzetiségűeket kerestük meg, akik a hagyományokat átörökítő, de lényegében mai “városi” viseletben előadott táncukkal örvendeztettek meg. A képek egy része Érmihályfalván, a többi Nagyváradon készült, ahol feltehetően az érmihályfalvaiak rokonai, a “Ciore Roma” együttes tagjai táncoltak a Vár kertjében. A fényképezés nem tudományos igénnyel, néprajzi- vagy tánctörténeti megközelítéssel történt, hanem az EURO FOTO ART jubileumi ünnepségére összesereglett fotósok kedvére – Tóth István által szervezett – program része volt. Mindenesetre élveztem a táncosok mozdulatait, néha még a lábam is rámozdult. Közben portrékat is készítettem, törekedve karakterük őszinte megjelenítésére. Kérdeztem a nevüket, néhányukat fel is jegyeztem: Angyal Vivien, Tímea, Carmen, Klára…

Eifert János felvételei

Azokat, akik mélyebbről és alaposabban szeretnék megismerni a cigány-tánc lényegét, egy kis “tudományos” kitérővel – a Magyar Néprajzi Lexikon egyik szócikkével – segítem:
A cigányok tánckultúrájának viszonylagos egységéről csak kisebb területeken belül lehet szó, mert tánckincsük regionálisan módosulva kapcsolódik a befogadó népekével, s rendszerint e népek régibb hagyományait alakítják sajátos előadásmódjuk szerint. A Balkánon a lánctáncok régibb formáinak s bizonyos rituális táncoknak a hordozói. A Kárpát-medencében szóló férfi- és páros táncok, valamint fegyvertáncok archaikus formáinak őrzői, alakítói, vagyis tánckincsük alapvonásaiban igazodik az itt élő népek eléggé egyívású régi táncaihoz. Törzsek vagy foglalkozások szerint legfeljebb a tánchagyományok őrzésének intenzitása, asszimilációjuk foka szerint vannak kisebb különbségek. Tánckultúrájuk regionális eltérései inkább a helyi parasztlakosság táncainak régibb – sokszor már elfelejtett – rétegéhez való alkalmazkodásukról tanúskodnak. A Duna menti ún. román cigányok pl. bizonyos balkáni lánctáncformák hordozói, a Felső-Tisza vidékiek a pásztortáncokkal rokon botolóban jeleskednek, Erdélyben pedig a friss csárdás régies, összefogódzás nélküli formáját (cigánycsárdás, csingerita) tartják jellegzetes cigánytáncnak. A K-európai paraszti táncfolklór sok régi elemének megőrzését mutatja az is, hogy a parasztság „cigány” „cigányos” pejoratív jelzője gyakran saját volt hagyományai elavultnak ítélt elemeire vonatkozik, amelyek fokozatosan a cigányok használatába kerültek át. A cigányok ugyanakkor minden új divat gyors befogadói és asszimilálói, tánckultúrájuk ma is eleven, változik, fejlődik éppúgy, mint zenéjük. – Táncéletük teljesen spontán, nem a zárt paraszti szokásrend szabályai szerinti → táncalkalmak keretében zajlik. Náluk bármikor, bárhol, bármely napszakban sor kerülhet táncra, munka közben csakúgy, mint a halottvirrasztás szüneteiben. Szervezett zenés táncalkalmaik (cigánybál, cigánylakodalom) viszont a helyi parasztság szokásgyakorlatához illeszkednek. Táncaiknak sajátos színt ad a kezdetleges zenekíséret, mely a vokális tánckíséreti módoknak s a spontán zenélés szükségmegoldásainak, a hangszer- és zenekar-imitációknak egész sorát őrizte meg vagy fejlesztette ki (→ bőgőzés, → pergetés). Cigányzenekari kíséretet saját táncaikhoz ritkán s csak a zeneileg fejlettebb magyar cigányok alkalmaznak. A cigánytáncok általános előadási sajátossága az az elemi erejű, túlfűtött, olykor az eksztázisig is fokozódó átélés, amellyel ma már szinte csak az Európán kívüli természeti népek körében találkozunk. Az érzelmi, hangulati fűtöttség az arcjátékban, hangkitörésekben éppúgy megnyilvánul, mint a lazább, szertelenebb magatartásban és mozgásmódban, valamint az obszcén mozdulatok, gesztusok gátlástalan alkalmazásában. – A mo.-i cigányok körében élő táncok: a → rókatánc, a → botoló, a → cigánycsárdás, valamint a legáltalánosabban jellemző ún. cigánytánc. A cigánytánc műfajilag korántsem egynemű kategória: férfi- vagy női szólótáncot és vegyes páros táncot (→ páros táncok) egyaránt magába foglal, vagyis műfaji összemosódás jellemzi (→ ugrós). Individuális jellegű, rögtönzött szerkezetű táncforma, mint a Kárpát-medencei táncok többsége. A = 120–138 tempójú „táncalávaló nótá”-ra (khelimas djíli) járt -os metrumú cigánytánc ritmuskísérete gyors → düvő vagy → esztam, ill. ezt imitáló szájbőgőzés. A főleg csapásoló motívumokból felépülő, a zenéhez nagymértékben illeszkedő ritmikus, virtuóz táncot állandó ujjpattogtatással kísérik. A zene és tánc illeszkedésének jelölésére használatos → pont terminológia az Alföld keleti peremén élő cigányok táncaihoz is kapcsolódik. A cigánytánc formai és zenei vonásai révén a régi ugrós-legényes tánccsalád tagjai közé illeszkedik, legközelebbi rokonai az ardeleana, féloláhos, tehát az erdélyi → legényes kezdetleges formái. A cigánytánc páros változatában a táncosok összefogódzás, egymás érintése nélkül táncolnak egymással szemben. A férfi virtuóz csapásoló táncát a nő egyszerűbb motivikájú tánca egészíti ki, amelyet elegáns, játékos, olykor érzékinek tűnő harmonikus karmozgás, körzés és ujjpattogtatás kísér. A nő mindig a férfi nyomában táncolva szinte szorítja, akadályozza társát a táncban. Játékosan versengve csalogatják egymást, olykor kifordulnak, „megcsalják egymást”. A régi európai csalogatós (→ csalogatás) páros táncok primer formáinak egyikét szemlélhetjük a páros cigánytáncban. A cigánytáncra a tánctörténeti emlékeink több ízben utalnak a 17. sz.-tól, s a tánczenei források is tartalmaznak táncdallam-feljegyzéseket (Kájoni-kódex, Apponyi, Linus). – Irod. Martin György–Pesovár Ernő: A Szabolcs-Szatmár megyei monografikus tánckutató munka eredményei és módszertani tapasztalatai (Ethn., 1958); Martin György: East-European relations of Hungarian danse types (Europa et Hungaria, Bp., 1965); Pesovár Ernő: Der Tändel-Tschardasch (Acta Ethn., 1969. 1–3. sz.); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I– IV., Bp., 1970).

Érmihályfalva, Bihar megyei kisváros, a megye észak-nyugati határán terül el, fontos vasúti és közúti csomópont Nagyvárad és Szatmár között, ugyanakkor nemzetközi határátkelő Magyarország irányába közúton és vasúton egyaránt.

Lajos Miklós írja: A település élete egy 1270 augusztus 20-án kelt dokumentum által bizonyított. Mielőtt bemutatnám Érmihályfalva történelmi fejlődését, szeretném bemutatni azokat a körülményeket amelyek az ókorban emberek által lakott területté tették. Az első régészeti leletek a pattintott kőkorszakvégéről származnak: Gálospetri közelében a Fráter erdőnek nevezett területen kovakőből készült kőpengéket találtak, amelyeket kb. 30.000 évesnek becsülnek. A terület benépesedése a csiszolt kőkorszakban valósult meg Kr.e. a III-II évezredben. Az időszakot Körös és Tisza kultúra néven ismerik. Nagyobb települési helyek voltak az Érmellék egész területén, így Érmihályfalván a „Sárgaföldes gödör”, amely a Móka folyó partján terült el és gazdag csiszolt kőkorszaki leletekben. A bronzkorszak idején egy harcias néptörzs telepszik meg a vidéken, akik állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoznak. Ezek a népek az Ottományi kultúrát hozták létre az Érmelléken, ahol több mint 1300 bronztárgy került elő. Kr.e. az I évtizedben a bronzkor véget ér, és kezdetét veszi a vaskor Hallstatti szakasza. Törzsi háborúk kezdődnek ami népvándorlási hullámot indít el. Kr.e. 400 körül megjelennek a kelták, meghódítják de nem pusztítják el az itt lakókat. A meghonosították a vas megmunkálását és a kerámia korongolását. Mindez a La Téne kultúra kialakulásához vezet. Kr.e. 150 körül a római légiók legyőzik a keltákat és Burebista serege a Kárpát-medence elhagyására kényszeríti oket. A kelták kivonulása után a megművelt területeket visszahódította a természet. A kelták jelenléte Érmihályfalva területén is dokumentált: a „Gorove” földbirtokos farmján 3 kelta sírt és az „Új sárgaföldes gödörben” kelta eredetű edénydarabokat találtak. A rómaiak elfoglalják Dáciát és Pannóniát ám az Érmellék a római uralom területén kívül marad, mert nehezen védhető terület. Kr.e. a III századtól megindul egy újabb népvándorlás. A gótok vonultak végig az Érmelléken, így Érmihályfalva területén is találtak gót eredetű régészeti leleteket (egy acél kard, kés, ezüst kardtok, 2 ezüstcsat és borostyánkőből készült gomb). A gepidák egy másik germán eredetű vándornép volt, amelyik átvonul az Érmelléken. Mihályfalván 8 sírlelet bizonyítja jelenlétüket. A gepidákat az avarok követték a vándornépek sorában. Az o jelenlétüket a Bujanovics szőlőjében talált avar eredetű fém és kerámiatárgyak bizonyítják. A szlávok a VII, századtól érkeztek ezekre a vidékekre, de jelenlétük kevésbé dokumentált. Ezzel ellentétben a magyarok 896-ban érkeztek a Pannon medencébe Árpád vezetéséve. Le is telepednek s a XI. századtól megkezdik Erdély meghódítását. Ezt a magyar állam megalapítása tette lehetővé. A XI.-XII. században létesülnek azok az állandó települések az Érmelléken, amelyek közé Érmihályfalva is tartozik. Magától értetődik, a település alapítása pontosan nem állapítható meg hiteles dokumentumok hiánya miatt. Az első oklevél 1270 augusztus 20-án íródott és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Mihal nevű birtokot IV. Béla kiráy adományozta Pál Comesnek aki Onnus nevu lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával. Itt kell megemlíteni, hogy 1241 tavaszán a tatárok támadtak az Érmellékre és különösen Székelyhíd-Szalacs-Mihályfalva körzetében végeztek nagy pusztítást. Kiirtották a lakosság nagy részét, csak azok menekültek meg, akik a mocsarakban találtak menedéket. A tatárjárás után IV. Béla újjászervezte az országot, az elpusztult települések benépesednek, a gazdátlan birtokokat a király hűséges alattvalóinak adományozza. Így kaphatta Pál Comes is a Mihal nevű birtokot. A település nagyságát bizonyítja az a tény, hogy 1284-ben 210 kepe egyházi tizedet fizet a váradi püspöknek, ami a legnagyobb tized volt az egyházmegyében. 1312-ben Károly Róbert király a Nagymihályi Lőrinc fia Gergelynek vámjogot ad. A település neve a különböző dokumentumokban változó: Nogmyhal, Nagmihal, Nochmihal, Nogmichály, Nogh Myhalfalva. 1332-1337 között „sacerdos de villa Nogmihal” 20 garas egyházi tizedet fizet, épp úgy, mint Gyula városa. 1434-ben a város neve Nogh Myhalfalwa. A település fejlődése lelassul birtokosai gyorsan cserélődék, mint például Várady Pál érsek, a Madarasiak, a kiskállói vitézek, az álmosdi Chyre Zsigmond, a Esztáy család és Upory István váradi kanonok. A Hunyadiak korában Bihar vármegye 18 városa közt említik, majd 1459-ben vásártartó jogot kap. A XV-XVI században több pestis járvány tizedelte a lakosságot 1494-1497, majd 1504-1510 között, de a legnagyobb 1530-ban volt és „horribilis pestis” néven vonult a történelembe. 1535-36-ban olyan „éhínség” volt, hogy a lakosok füvet ettek. Ezzel magyarázható, hogy 1552-ben egy összeírás alkalmával csak 14.5 portát találtak az összeírók.

1587-ben a törökök felégetik a települést, a lakosság elmenekül a környékről. Amikor a törökök elvonulnak és a lakosság visszatér megtörténik a református vallásra való áttérés. Valószínű, hogy az új pap, aki Mihályfalvára érkezik meggyőzi a népet, hogy térjen át az új vallásra. Újjáépítik a törökök által felégetett templomot. Az 1491-ben Váradon öntött harang most is a református templomban található, a legenda szerint a törökök magukkal szerették volna vinni, de a Móka patakba esett és innen emelte ki a visszatérő lakosság. A XVIII. században végzett összeírások szerint nagyon kevés család lakja Mihályfalvát. 1684-1692 között a legtöbbet 25 jobbágycsaládot írnak össze, ami azt jelenti, hogy 700-750 hold földet munkálnak meg. A XVIII században a telkek felaprózódnak. Az 1720-ban levő összeírás már 70 családfőt ír össze, aki 1000 hold földet művel meg, míg 6 nemesi család 106 holdat. Megkezdődik a dohánytermesztés és növekszik a szőlővel beültetett terület. A helyiséget bíró vezeti, akit a kisbíró és két perceptor segít. Az 1772-es összeírás alkalmával már egyetlen jobbágytelek sem maradt egészben, a legtöbb 1/8 vagy 2/8 rész telekkel rendelkezik, míg sokan földnélküli zsellérek. A XVIII. század végén megkezdődik a nagybirtokok kialakítása, ilyenek a Stubenberg gróf, Bujanovics Gencsy, Szlávy, és a Bernát birtokok. Az 1800-as népszámlálás adatai szerint 1594 a lakosok száma amelyből 260 szabad ember, 1334 pedig jobbágy. Vallás szerint: 1319 református, 189 katolikus és görög katolikus valamint 89 zsidó. A katolikus és görög-katolikus jobbágyokat Szlávy földbirtokos telepítette a Tóth falu nevu részre. Számukra 1810 körül egy most is létező kápolnát épített, amit vásárnaponként felváltva használtak katolikusok és görög-katolikusok. Érdekes adat a zsidók betelepedése Mihályfalvára, ami a XIX. században nagyon felgyorsul hisz 1900-ban a zsidók száma 967, 1930-ban már 1604. A zsidók nagy mértékben hozzá fognak járulni a település gazdasági-társadalmi fejlődéséhez, egészen 1944-ig, amikor deportálják őket Aushwitzba. A gazdasági fejlődést tükrözi a tény, hogy 1844-1880 között Mihályfalva „szabad mezőváros”. 1880-ban járásközpont lesz, de mint nagyközséget tartják számon. Megépül a Debrecen-Szatmár (1871) és a Debrecen-Nagyvárad (1887) vasútvonal, amelyek fontos vasúti csomóponttá emelik Mihályfalvát. Kialakulnak az első gazdasági vállalkozások, így például 1885-ben Bach Mór pótkávégyára 20 munkással. A növekvő gazdasági tevékenység szükségesé tette pénzügyi létesítmények megalapítását: 1883-ban Takarékpénztár míg 1898-ban egy Ipari és kereskedelmi Bank létesül. Megnövekszik a vállalkozók és kisiparosok száma. 1900-ban megnyílik a Kaszinó és az Iparosok Háza. Beindul a Rubinstein és deutsch védőgyár, Veisz Adolf pipagyára, már telefonközpont is létesül 4 élőfizetővel. A lakosok száma 1900-ban 5575 , míg 1910-ben 6255. Az I világháború után Erdélyt Romániához csatolják, Mihályfalva Szilágy megyéhez kerül és 1930-ban városi rangot kap. 1930-1940 között megkezdik az utcák kövezését, a közkutak fúrását. A II. Világháborúban csak rövid időre szakította meg a gazdasági fejlődést.

Eifert János felvételei

A legszomorúbb eseményre 1944 tavaszán kerül sor, amikor szinte az egész zsidó lakosságot Aushwitzbe. A II világháború után Miháyfalvát is átalakítja a kommunista ideológia szele. Miután Petru Groza lesz Románia miniszterelnöke az egész országra szóló földreformot ültetnek gyakorlatba 1945 március 21.-én, amely Mihályfalván teljesen megváltoztatta a tulajdonviszonyokat. Mihályfalván a földreform 1945 április 13.-án lépett érvénybe és 1947 augusztus 7-ig tartott. Kisajátították Stubenberg Pál, dr.Bujanovics Rudolf, Pataky Zoltán, Pataky Géza, Lovas Dániel, Balazsi József, Kovács Tibor és özv. Csiri Sándorné birtokait, összesen 3465 hold földet. A kisajátított földből 374 házhelyet osztottak és 678 parasztcsaládnak 2 hold földet osztottak családonként. A parasztcsaládok nem sokáig örülhettek a földnek, mert 1952-1962 között 1658 család lépett be a T.SZ.-be összesen 3806 ha termőfölddel. Ez a termelőszövetkezet a megye egyik legerősebb szövetkezete lesz 1962-1980 között. Még 1949-ben létrehozzák az Állami Mezőgazdasági Vállalatot 2109 ha földterülettel. A vállalat területét állandóan növelték, így 1960-ra már 5423 ha földdel rendelkezik. 1967-ben az ÁMV-t egyesítik a székelyhídi ÁMV-vel, így összesen 9861 ha területen gazdálkodik, 5500 szarvasmarhát, 20.000 sertést , 17.500 juhot, 29.000 kismalacot nevelnek, 23 farm keretein belül összesen 700 embert foglalkoztat. A két mezőgazdasági vállalat biztosította a nyersanyagot az Arovit konzervgyárnak, amelyet 1941-ben Hanyi Zsolt alapított, 1945-ben kisajátítják, állami tulajdonba veszik, 1949-tol zöldség és gyümölcs konzerválásával foglalkozik. 14 farmot létesítenek, amely nyersanyagot termel a gyárnak 2578 ha területen. 1987-ben összesen 62 180 tonna zöldséget adtak át a gyárnak. Az Arovitnak 647 munkása volt míg a farmokon több mint 1000 szezonmunkást is foglalkoztat. 1965 után létrehozzák a Fogyasztási Szövetkezetet, amely a megye legnagyobb ilyen jellegu egysége lesz több mint 800 embert foglalkoztat. Legismertebb szekciók a varroda, az öntöde, a présrészleg, a különböző szolgáltatási egységek, kereskedelmi egységek. Ugyanakkor a Margittai bútorgyárnak bútorgyártó szekciója létesül Mihályfalván, a Kosárkötő szövetkezet a környék nyersanyagát értékesíti. Megkezdődik a helység központjának a rendezése, ahol 3-4 emeletes tömbházat építenek, a földszinten kereskedelmi egységekkel. 1961-ben Elméleti Liceum létesül egy újonnan épített épületben. 1977-ben Agráripari Liceum alakul az Elméleti Liceum helyén és összevonják a Mezőgazdasági Szakiskolával amelynek az épülete a Gép és Traktor Állomás területén található. 1968-ban egyesítik Mihályfalva 2 orvosi rendelőjét a hajdani Bujanovics kastélyban, amelyet melléképületekkel bővítenek ki, így a rendelők mellet szülészet, fogászat és beteg elfektetőt is létesítenek. Élénk kulturális és sport élet jellemzi a nagyközséget. 1981-1988 az „Unirea” labdarúgó csapat a „C” ligában szerepel. A gazdasági- társadalmi fejlődés eredményeképpen állandóan növekszik a lakosság száma, 1988-ban 13.243 amelyből 11.681 állandó lakos, 370 ideiglenes tartózkodási engedéllyel lakik a helységben ,míg 1192 szezonmunkásként tartózkodik a helységben, így Érmihályfalva Románia legnagyobb egyfalvas nagyközsége, de csak 1989 május 5-ig, amikor a nagyközséget várossá nyilvánítják. Az 1992-es népszámlálási adatok szerint Érmihályfalvának 10.438 lakosa van, amelyből 8832 magyar, 1340 román, 213 cigány és 23 más nemzetiségű. (Lajos Miklós)

Érmihályfalva (románul: Valea lui Mihai) története: A város első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, ekkor Michal alakban írták. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.

1312-ben Károly Róbert királytól vámszedési jogot kapott. A város nevét akkor többféle módon írták, például: Nogh Myhalfalva vagy Nogmyhal. Hunyadi Mátyás uralkodása alatt a 18 bihar vármegyei városok egyike volt. 1459-ben vásártartási jogot kapott. 1587-ben az Oszmán Birodalom megszállta a várost, a lakosság elmenekült. Miután a törökök elmentek, a lakosság visszatért és református hitre tért. A templomát újraépítették, az 1491-ben Nagyváradon öntött harangja a mai napig megtalálható a város templomjában.

A 15-16. századokban lakossága igen alacsony volt. 1880-ban 1594 lakosa volt, teljesen magyar. Az 191-es népszámlálás szerint a lakosság 58,1%-a volt római katolikus, 19,2%-a izraelita, és 11,3%-a görög katolikus. 1880-ban, 1930-ban és 1989-ben többször visszakapta városi helyzetét.

Az 1871-ben épített, Szatmár-Debrecen városokat összekötő vasút, majd pedig az 1887-ben épített Nagyvárad-Debrecen városokat összekötő vasút is érintette a várost. Az első világháború végétől Románia része volt. A II. bécsi döntés visszaítélte Magyarországnak egy rövid időre. 1945-től újra Románia része lett.

A kommunista diktatúra idejében a városban fontos iparosítás folyt, több gyárat építettek. 2002-ben 10324 lakosából 8757 magyar (84,82%), 1442 román, 95 roma és 30 egyéb volt. (Wikipedia)

Zalai utazásom során meglátogattam barátaimat – Pápai Saroltát és Magyar Emilt – akik Valkonyán laknak. Valkonya egy kis zsáktelepülés Nagykanizsától légvonalban 14 km-re nyugat-északnyugat irányban. Lankás domboldalakkal körülvett völgyben fekszik festői környezetben. Sok időm nem volt a falubejárásra, de Emil segítségével végigsétáltam a faluban.

Története: Valkonya neve a szláv Volkona személynévből alakult, amely a régebbi Vlkonja – vlk szóból ered, jelentése farkas. Első említése 1019-ből száramzik, amikor egy okirat a zalavári apátság dézsmafizetési helyeként említi. Falunévként először Wolkuna néven szerepel egy 1288-as adásvételi okmányban. A néphagyomány szerint a város közelében Fehérkulcsosvár néven egy erődítmény is állt, amelyet vizesárokkal vettek körül. A török elleni háborúban azonban a település elpusztult, és csak 1694-ben kezdett el újra benépesülni. Majd lassú fejlődés következett be a falu életébe, 1970-ig fokozatosan nőtt a lakosok száma. 1770-ben 159 fő, 1786-ban 225 fő lakott a faluban. 1927-ben új iskolát is építettek. 1970-től aszfaltúton is megközelíthető a település, rá egy évre már autóbusszal is elérhető vált. A község fejlődését a munkanélküliség, az elszigeteltség erősen korlátozza.

Az utóbbi időben a falusi turizmus virágzik. Az érintetlen környezet, a gyönyörű táj, és az igazi falusi nyugalom egyre több turistát vonz. A települést érinti a Dél-Dunántúli Kéktúra.

Eifert János felvételei

Ma este itt, Jihlavában lép fel a társulat EDGE), délután van egy kis időnk, hogy körbenézzünk ebben a szép városban.

Jihlava (németül Iglau) város a Cseh Köztársaságban, Csehország és Morvaország határán, a Jihlava patak partján. Vysočina kerület (vysočina = „magaslat”) központja.

Jihlava település első említése 1233-ból származik. Róbert alamóci püspök a Német lovagrend és a Želivi kolostor közötti vásárlást igazolta, mely okmányban előfordul Jihalva neve is. 1234-ben Přemysl morva őrgróf és Magyarországi Konstancia királyné kicserélték a tišnovi Porta Coeli-kolostort Předklášteřín többek között a jihlavai uradalommal egy más birtokért. 1240 után Jihlava ismét a királyhoz I. Vencelhez került. Nem sokkal ezután, vélhetőleg 1240 és 1243 között megalapították a felső várost. Jihlava jelentősége főképp ezüstbányái és feldolgozása miatt nőtt meg. A város így gyors ütemben népesült be. Egyes források szerint 1249-től jelennek meg a Jihlaván vert ezüst érmék, bár erre nincs pontos bizonyíték. A város alapító okirata valamikor 1253 előtt keletkezhetett, mely szabályozta a város jogállását, azonban ez az irat nem maradt meg az utókorra.

1270-ben II. Přemysl Ottokár király a városnak építési jogot adott. Ekkoriban épülhetett a városfal a vizesárokkal és a védművekkel. Az eredeti okirat azonban utal arra, hogy ezt megelőzően is létezhetett valamilyen városfal. A 13. század 70-es és 80-as éveiben volt a legintenzívebb az itteni ezüst bányászat.

A 18. és 19. században a város fejlődése felgyorsult, mivel a Habsburg Birodalom második legnagyobb posztógyártójává vált. A 19. században erőteljes fejlődésnek indul az ipar, ezzel párhuzamosan a városfal egy részét is elbontják. 1945-ig Jihlava alkotta a Csehszlovákia második legnagyobb német nyelvszigetét. Jihlava óvárosa Morvaországban fekszik, azonban a város terjeszkedése a szocializmus alatt megkívánta, hogy csehországi településeket is csatoljanak hozzá. A város 1960-ban a Délmorva Kerület járási székhelye lett. A város történelmi magvában, melyet 1982-ben városi védett területté nyilvánítottak, különböző történelmi stílusokban épített házakat találunk, illetve a városfal maradványait is. (Wikipedia)

Eifert János felvételei

„A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély.”

Lope de Vega (1562-1635)

Rögtön bevezetőként néhány gondolat a spanyolországi fesztiválról. A Fira Tàrrega egy katalóniai városka helyi fesztiváljából – Eugeni Nadal egykori polgármester ötletéből – kinőtt nemzetközi előadó-művészeti fesztivál, amely 1981 óta létezik. Xavier Fàbregas, a Katalóniai Színház- és Filmművészeti Társaság igazgatója és Joan Font intendáns jóvoltából évről-évre, szeptember második hetének hétvégén az avant-garde előadóművészek legjobbjainak ad bemutatkozási lehetőséget. Utcákon és tereken, a színháztermekben a nap minden órájában sok-sok ezren láthatják és hallhatják, élvezhetik a különleges produkciókat, amelyek a világ sok-sok országából érkeztek. Az idei műsor-választékból néhány nagy név, vagy éppen majd akik naggyá lesznek: NYi-HA Dance Theater, Teatr KTO, Kamchàtka, Luis Biasotto, Agrupación Señor, Markeliñe, Collectiu Big Bouncers, Cia La Pulpe, Animal Religion, STEREO Akt, Fundación Collado – Van Hoestenberghe i Piero Steiner, VerTeDance & Jirí Havelka & Clarinet Factory, Pepa Plana & Toti Toronell, Titzina Teatre, ESPAI ADGAE, ESPAI LA MALETA, 15feet6, Foradelugar, Companyia Obskené, Kamchàtka, Kukai Dantza Konpainia, Bohemia’s, Arsènic Creació, La Troba Kung-Fú,  Compañía Teatro de Arena, La Rueda Teatro Social, Guillem Albà & The All In Orchestra, Marco Vargas & Chloé Brûlé, Dr. Batonga! (Colectivo Cautivo dj set), Manolo Alcántara, Moxie Brawl, Les Filles Föllen amb Barbara Wysoczanska – köztük az EDGE társulata, a SERGEANT TEJNOROVÁ & THE COMMANDO…

  Eifert János felvételei

Beszéljünk arról is, hogy milyen az a nemzetközi színházi produkció, amelynek a magyar résztvevője, Móger Ildikó is részt vett a spanyolországi nemzetközi színházi fesztiválon:

Az EDGE projekt – amely nemzetközi együttműködéssel jött létre, és az ötven év feletti művészek életéről, problémáiról szól – különös és különleges színházi előadás. Egyesíti a modern táncszínház sokoldalú lehetőségeit, használva a mozgást, videót, szöveget és a zenét.

Az ötlet a szlovák Lucia Kašiarová koreográfustól származik, és a cseh Petra Tejnorová rendező, valamint Lukáš Jiřička dramaturg formálta darabbá a sok-sok beszélgetésből, szociológiai kutatásból, mélylélektani faggatásból és Tomáš Vtípil zenéjéből összegyúrt anyagot, amelyhez a szereplők maguk szolgáltatták az alapanyagot: Ján Sedal (CZ), Krzysztof Raczkowski (PL, DE), Móger Ildikó (H), Beatrice Cordua (DE), Alois Bilek (CZ), Mária Zagátová (SK) és Martin Bálik (SK) saját magukat alakítják, és nemcsak táncolnak, mozognak, báboznak, szteppelnek, hanem szöveget mondanak, énekelnek, játszanak úgy,  ahogyan egy igazi avant-garde prózai-zenés-táncos színházban szoktak. Az EDGE olyan előadás tehát, ami a halandóságról szól, a szó gyomorszájon vágó, szívszorító, boldog, szép, könnyeket kicsaló, elfojthatatlan és zavarba ejtően banális röhögést kiváltó értelmében.

    A premier 2012. októberében a prágai Nemzeti Színházban volt, amelyet Žilina, Banská Bystrica, Košice, Bratislava, Budapest, Bonn, Plzeň, Olomouc Jihlava és Ostrava helyszínekkel további előadások követtek. Most Spanyolországban, a FIRATÀRREGA 2014 – STREET ARTS nemzetközi fesztivál keretében lépett fel a társulat, amit így hirdettek: SERGEANT TEJNOROVÁ & THE COMMANDO (Az én fordításomban: TEJNEROVÁ ŐRMESTER ÉS ROHAMCSAPATA). Az őrmester természetesen a rendezőt, és a rohamcsapat pedig a korábban név szerint felsorolt, 52-86 év közötti művészeket jelenti. Szeptember 14-én két előadásuk volt, amit a közönség a végén állva ünnepelt.

“Örülök, hogy az EDGE társulatának hivatalos fotósaként tanúja és krónikása lehettem ennek a nagy sikernek, amelynek előzménye a gondolat, a tehetség és a kemény munka volt. Végigkísértem – és fényképeztem – a szereplőválogatást és a darab megszületését, amely hosszú pszichológiai beszélgetésekkel, a szöveg megírásával, dramaturgiájának kialakításával kezdődött, majd a szerepformálás gyötrő-kemény munkájával, a végszavak, zenei és mozgás-pontok összehangolásával, a sok-sok próbával folytatódott, ami nélkül a könnyedség, természetesség meg sem jelenhetne a színpadon. A prágai főpróba nagyszerűen sikerült. Az igazi erőpróba azonban a közönséggel való folyamatos találkozás: itt dől el, hogy van-e aktualitása, érvényes mondanivalója, hatása az emberekre, akik a színházi élmény keresztül eljutnak a katarzisig. Mert a színház tükre a világnak, amelyben önmagunkra ismerhetünk.”

 Az EDGE hivatalos fotósa Eifert János. Komoly barátság fűzi a művészekhez, akik nagyra értékelik a róluk készült fotókat. Most éppen Jan Sedal és Martin Balik társaságában, a tárregai előadás után, amikor is az idős művészt 85. születésnapja alkalmával köszöntötte a társulat (Móger Ildikó felvétele)

Eifert János felvételei

Ami Budapestnek a Vásárcsarnok és Isztambulnak a Nagy Bazár, az Barcelonának a La Boqueria. Nem mintha Pesten nem létezne Hold utcai vagy Rákóczi téri piac is: Barcelonaban is található még egy csomó hangulatos és kicsi terület az alkudozásra, mégis a La Rambla-ról nyíló piac a leghíresebb, ezt látogatják a legtöbben.

Az árusokat és a helyieket egy cseppet sem zavarja a turisták tömege, céltudatosan tolakodnak előre a kedvenc sajtosuk/zöldségesük/halasuk vagy édességesük irányába. A gyümölcslevek és a saláták élénk színekben pompáznak, a tengeri herkentyűk olyan frissek, hogy még mozognak, az árukihelyezés fejlett szépérzékre utal a legtöbb helyen. Ha már megvan az ebédnek való, gyakran beülnek a derék katalánok egy kávéra vagy egy falatra a bárok egyikébe, és mivel sört is lehet kapni, van, aki ott is ragad egy időre…

A Boqueria piacra vonatkozó első írásos emlékek 1217-ból származnak, amikor is a régi városkapu mellett asztalokat állítottak fel hús árusítása céljából. 1470 decemberétől a piacon malacot is árultak. Ebben az időben – egészen 1794-ig bezárólag a piacot Mercat Bornet vagy Mercat de la Palla neveken emlegették. A kezdetekben a piacot nem kerítették körbe, saját alapszabálya sem volt, hanem egyszerűen csak a Plaça Nova piac kiterjesztéseként tartották számon. A későbbiekben a hatóságok a La Rambla-n egy elkülönült piac létrehozása mellett döntöttek, ahol főként halárusoknak és henteseknek kívántak árusítási lehetőséget biztosítani. 1835-ben döntés született a vásárcsarnok megépítéséről. Az építkezés 1840. március 19-én vette kezdetét Mas Vilà építész vezetésével. A hivatalos megnyitó ugyanerre az évre esett, habár az épület tervrajzait folyamatosan módosítgatták. A hivatalos megnyitóra végül 1853-ban került sor. 1911-ben megnyitották az új halpiacot, majd 1914-ben megépítették a ma is látható fémtetőszerkezetet.

According to the information website of Barcelona ‘The first mention of the Boqueria market of Barcelona dates from 1217, when tables were installed near the old door of the city to sell meat. From December 1470, a market selling pigs occurred at this site. At this time, the Market had the name Mercat Bornet or was (until 1794) simply known as Mercat de la Palla (Straw Market). At the beginning, the market was not enclosed and did not have an official statute, it was regarded as a simple extension of the market of Plaça Nova which then extended to the Plaça del Pi. Later, the authorities decided to construct a separate market on La Rambla, housing mainly fishmongers and butchers. It is not until 1826 that the market is legally recognized and a convention held in 1835 decides construction of an official place. Construction began March 19, 1840 under the direction of architect Mas Vilà. The market officially opened the same year, but the plans for the building were modified many times. The official inauguration of the structure was finally made in 1853. In 1911, the new fish market was opened and, in 1914, the metal roof that still exists today was constructed.’

Eifert János felvételei

Függetlenség párti katalánok százezrei tüntetnek Barcelonában

Katalánok százezrei tüntettek csütörtökön Barcelonában, követelve a jogot, hogy szavazhassanak régiójuk függetlenségéről, ahogy azt Skóciában teszik egy hét múlva.

Az Artur Mas katalán elnök nacionalista koalíciója (CiU) által irányított polgármesteri hivatal egyenesen 1,8 millióra taksálta az északkelet-spanyolországi nagyváros központjában összesereglett függetlenségpárti tüntetők számát, míg a spanyol kormány 470 és 520 ezer fő közé becsülte számukat.

A hatalmas tömeg Barcelona két sugárútját elárasztva a vörös-sárga csíkos katalán lobogók ezreivel egy, a légi felvételeken jól kivehető, hatalmas, nemzeti színű “V” betűt formált – a szavazás szó kezdőbetűjét kirajzolva -, így követelve a jogot, hogy megtarthassák Katalóniában a helyi kormány elnöke által november 9-re meghirdetett függetlenségi referendumot, amelyet a spanyol központi kormány alkotmányellenesnek tart és meg akar akadályozni.

A katalánok nemzeti napjára meghirdetett demonstráció résztvevői közül sokan “Ara és l,hora” (Itt az idő) feliratú pólóban érkeztek.

    Eifert János felvételei

“Beleszólást akarunk a politikába és a jövőnkbe. Visszanyertük a szuverenitásunkat (a függetlenség kérdésének politikai napirendre vételével), s megtapasztaltuk, hogy mekkora erővel bírunk, ha mozgósítjuk magunkat a dolgok megváltoztatására” – jelentette ki Carme Forcadell, a függetlenségért küzdő Katalán Nemzeti Kongresszus (ANC) mozgalom vezetője, az esemény egyik szervezője.

Katalónia Spanyolország gazdaságilag egyik legfejlettebb régiója, amelynek saját nyelve és kultúrája van. Függetlenségi mozgalma jelentősen megerősödött az utóbbi évtizedben, amit csak fokozott a Spanyolországot évek óta sújtó gazdasági válság, valamint az, hogy központi kormány sokak szerint a “süket fül” taktikáját folytatja a katalán függetlenségi törekvésekkel szemben.

A katalán regionális kormány november 9-re véleménynyilvánító népszavazást hirdetett, hogy kiderítse, Katalónia 7,6 milliós lakossága támogatná-e a régió függetlenné válását. Artur Mas katalán elnök kijelentette, nem tágít a referendum tervétől, annak ellenére, hogy szakértők szerint a spanyol alkotmánybíróság bizonyosan megakadályoz minden ilyen kísérletet. Mas a héten a francia hírügynökségnek adott interjújában úgy vélekedett, “lehetetlenség örökre megakadályozni” Katalóniát abban, hogy népszavazást tartson saját jövőjéről.

A Skóciában szeptember 18-án tartandó függetlenségi népszavazás esetleges sikerét előrejelző felmérések Európa-szerte felerősítették a szeparatista mozgalmakat.

A skót referendumtól eltérően azonban a katalán szavazás nem eredményezne azonnali elszakadást. Mas javaslata szerint a népszavazáson csak arról kérdeznék meg a katalánokat, hogy támogatnák-e az elszakadást, és ha többség igennel szavazna, az politikai felhatalmazást adna neki arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Madriddal a függetlenné válás útjáról.

A központi kormány által nem engedélyezett népszavazás megtartása súlyos következményekhez vezethet, mivel a spanyol állam törvénytelennek tekintené azt, s ezért akár meg is foszthatja Katalóniát autonóm közösségi státusától.

Egy tíz napja közzétett felmérés szerint a népszavazás továbbra is erősen megosztja Katalónia lakosságát, amely közel egyforma arányban akarná vagy utasítaná el (41,3 százalék 39,5 százalékkal szemben), hogy a tartomány önálló álammá váljon.  (Forrás: MTI, Hirado.hu)

Szimpatizánsok is akadtak szép számmal. Hiányos információk miatt Eifert ugyan nem érti az egészet, de érzésből a katalánokkal rokonszenvezik  (Móger Ildikó felvétele)

A Casa Milà, vagy ahogy más néven ismerik, a Kőbánya (La Pedrera) Antoni Gaudí épületeinek a sorában az egyik legismertebb lakóház. Barcelona Eixample kerületében a Passeig de Gràcia 92. szám alatt található. 1905–1910 között épült a gazdag textilgyáros, Roger Segimon de Milà megrendelésére.

Az építész utolsó lakóépülete tulajdonképpen egy öt emeletes bérház, amelynek első emeletét lakta a Milà család. Az alagsorba kerültek a garázsok és az istállók. Gaudí életének abban a szakaszában tervezte, amikor úgy érezte, álmai szertefoszlanak. A Güell park eltervezett beépítése zátonyra futott, művészetét egyre nagyobb értetlenség vette körül. A Casa Milà épületében szinte életműve összegzését adja: itt valósítja meg legtökéletesebben a természet és az építészet összeolvasztását. Mintha egy lepusztult, barlangokkal szaggatott hegy lenne.

Eifert János felvételei

A házat szinte kiviteli terv nélkül, néhány egyszerű vázlat alapján építették fel. Az építésnél használtak acélszerkezetet és a fölsőbb szinteken téglaíveket is. A homlokzat kőszerűen hat, s ebbe a látványba Gaudí belekomponálta a balkonok növényeit is, amelyek változékonyságot biztosítanak. Hagyományos értelemben nincs is homlokzata, mint ahogy az egész épületben alig található egyenes falszakasz. A tetőterasz sem hagyományos: a cementhabarccsal, kerámiával és csiszolatlan márvánnyal borított felületen non figuratív plasztikák sora található, a kémények is szobrokat mintáznak. Gaudí a későbbi esetleges szállodaként való felhasználására gondolva a lakások között áthelyezhető, eltávolítható válaszfalakat tervezett. 1954-ben a padlástérben szintén lakások épültek. (Wikipédia)

   Eifert János felvételei  

  Móger Ildikó felvétele