Néhány hónapja vettem Zuglóban egy kertes házat, azóta evvel “bíbelődöm”. Elég sok időt vesz igénybe, ezért nem láttatok az utóbbi időben fotókiállítások megnyitóján, iskolában, rendezvényeken.

Tavaszra tervezem a házavatót, addig még rengeteg munka van hátra. Villanyt szerelek, bútorokat készítek, fúrok-faragok-hegesztek-tetőt javítok-vízelvezetőt építek-kertet rendezek-festek-mázolok-aljzatbetont készítek-ereszcsatornát javítok-egyebek. Szerszámaim vannak, akad segítségem is, Andris, Kata, Lili, Csabi bele-bele segít a dolgokba.

Ha készen leszek, vállalok ilyen munkát másoknak is.

Andris cigarettaszünetet és füstkarika-bemutatót tart

Boldog Új Évet | Happy New Year | Gelukkige Nuwejaar | Gëzuar Vitin e Ri | Aam Saiid | Shnorhavor nor tari | Yeni Iliniz Mübarək | Sretna Nova Godina | Щастлива Нова година | Xin nian yu kuai | šťastný nový rok | Gelukkig Nieuwjaar | Head uut aastat | Bonne Année | Frohes Neues Jahr | Καλή χρονιά | Shana Tova | Nav Varsh Ki Subhkamna | Buon Anno | あけましておめでとうございます | 새해 복 많이 받으세요 | Is Sena it -Tajba | Szczęśliwego Nowego Roku | Feliz Ano Novo | La Mulți Ani | С Новым Годом | Feliz Año Nuevo | สวัสดีปีใหม่ | Mutlu yıllar

Eifert János, Walters Lili, Eifert András Szilveszter és Eifert Anna felvételei

„Dr. Dienes Gedeon 100”

2014. december 16.-án volt 100 éve annak, hogy a táncszakma és a magyar kulturális élet egyik jelentős személyisége, Dr. Dienes Gedeon megszületett és lassan 10 éve (2015-ben) hogy eltávozott közülünk.

Gedeon (sokunknak Gedeon bácsi, Mr Gee) emléke még élénken él bennünk. Dienes Maya, az Orkesztika Alapítvány (MOHA, Fenyves Márk), a Magyar Mozdulatművészeti Társulat (Pálosi István) a Szabó Ervin Könyvtár – Zenei Gyűjteményében (ahová a Dienes könyvtár került) 2014. december 15-én (hétfő este) 6 kor egy emlékülést tartott, amelyen sok barát, családtag, érdeklődő jelent meg.

Pillantsuk át szakmai és művészi vonatkozásban Dienes Gedeon életét:

Gyermekkorában Raymond Duncan párizsi kolóniájában tanul un. “görög tornát” (1921-22), később Dienes Valéria bp-i mozdulatműv. isk.jában orkesztikát, majd az intézmény tanára, t.esztétikát és t.történetet tanít(1936-44). 1924-től az iskola tánccsoportjának szólistája és gyakran koreográfusa.
Az ELTE-n m.-fr.-török szakon tanári (1939), Pécsett jogi doktorátust (1948) szerez. Diplomata (Párizs, Moszkva stb. 1945-52), az Akadémiai Kiadó angol és orosz szerk. (1953-64), KKI (1964-73), a Műv.kutató Int. oszt.vez. és szaktan. (1973-91). Számos Unesco-projekt résztvevője – Az ITI Táncbiz. alapitó és vez. tagja (1973-85). 1979 óta a Nközi Tánctanács (CID-Unesco) tagja, főtitk.h. és 1990 óta tud. és kommunik. ig.ja. A Tánc Világszöv. Tud. Biz. ig-ja. Több nközi b.verseny (Várna, Moszkva, Osaka, Houlgate, Párizs, Stockholm, Rieti, Monaco, Novoszibirszk stb.) zsüritajga.
1991-ben alapítja az Orkesztika alapítványt és 1993-tól aktív szerepet vállal a magyar modern táncművészet hagyományainak újjáélesztésében a Magyar Mozdulatkultúra Egyesület keretei közt. Munkájának egyik eredményeként az Orkesztika Iskola nem csak a – Mirkovszky-féle – korai ágban él tovább (Növendékei Fenyves Márk és Pálosi István).
Számos tud. előadás: Californiai Egyetem, Essen, Torino, Róma, stb., kilenc hazai és külföldi t.lexikon munkatársa, több tánckiadvány szerk.je (Tánctudományi Tanulmányok, Hungarian Dance News). Többszáz t.cikk és tanulmány szerzője, pl. Reformok a balett történetében.TTT 1958; Gondolatok a táncról és a pantomimról. TTT 1959/60; A mozgó emberi test és környezete.TTT 1961/62; A Pécsi Balett repertoárjának koreográfiai elemzése.TTT 1967/68; Tánc. A Müvészetek. Minerva nagy képes enc. 1973; Balett Magyarországon.Magyar Táncművészet (1983); Balett vidéken 1945 és 1985 között.A színpadi tánc története Magyarországon. (1985); Campusok és tánckutatás az USA-ban. Táncművészet (1987); Isadora Duncan in Hungary. Proceedings Society of Dance History Scholars, Irvine (1987); Dance Scholarship in Hungary. Documentation Beyond Performance. Dance Scholarship Today. Essen, 1989;. Ballet: European by Birth.Dance Chronicle, London, 1995/2; Isadora Svédországban.TTT 1994/95; Tíz év videótánc. TTT 1996/97; – Orchestics.Cairon, Univ. de Alcalá 1999/5; A mozdulatművészet története. (2001, 2005).

Fontosabb koreográfiái: (általában társkoreográfusként) Nézek szembe a nappal (1930), Fegyverjáték (1931), Hegyek Fantázia, A Ridikül – mozdulathumoreszk, Ra Isten előtt (1936)
Főbb szerepei: Ganymedes Prometheus (1921 k. Raymond Duncan), továbbiakban k. Dienes Valéria: Hajnalvárás (1925), A nyolc boldogság (1926), halálkirályfi – A királykisasszony, aki sohasem nevetett (1928), a pásztorfiú – Fehér Királyleány (1929), a költő – Végtelen út vándora vagyok (1930), Imre herceg – Szent Imre Misztérium (1930), az Ember – Hódolat Krisztus Királynak Mozdulatköltemény (1932), Lajos – Rózsák Szentje Misztérium (1932), a magvető – A Magvető parabolajáték(1933), a vőlegény – A Tíz Szűz parabolajáték(1934), a spártai apa, a harcos szellem, a római katona – A gyermek útja Kórusdráma (1935), Kék Álom, A Ridikül, Diákálom Mozdulathumoreszkek (1936), Árpád, IV. Béla király – Patrona Hungariae misztériumjáték(1938), Elégedetlen úr – Az elveszett garas (1940 k. Molnár I.), Aidoneusz, Zeus – Persephoneia (1941 k. Geggus Kornélia), Mezítláb (2004 k. Fenyves Márk, Pálosi István)
Kit.: Szabadság Érdemrend, bronz (1946), Positano díj (1973), a Magyar Köztársasági Érdemrend Aranykeresztje (1993), az MTSZ Életműdíja (2001), NKÖM Miniszteri Elismerés (2004)

Forrás: Orkesztika Alapítvány – MOHA-Mozdulatművészek Háza

Képek: Eifert János fotói és archív felvételek

Eifert János felvételei

„Dr. Dienes Gedeon 100” – emlékülés, Szabó Ervin Könyvtár – Zenei Gyűjteménye (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 4.), 2014. december 15. 18 óra

Meghívó

Tisztelt Kollégák, Szakmabeliek, barátok, érdeklődők, rajongók!

2014. december 16.-án lesz 100 éve annak, hogy a táncszakma és a magyar kulturális élet egyik jelentős személyisége Dr. Dienes Gedeon megszületett és lassan 10 éve (2015-ben) hogy eltávozott közülünk.

Gedeon (sokunknak Gedeon bácsi, Mr Gee) emléke még élénken él bennünk. Dienes Maya, az Orkesztika Alapítvány (MOHA, Fenyves Márk), a Magyar Mozdulatművészeti Társulat (Pálosi István) a Szabó Ervin Könyvtár – Zenei Gyűjteményében (ahová a Dienes könyvtár került) 2014. december 15-én (hétfő este) 6 kor egy emlékülést tart, melyhez kérünk, kapcsolódjanak mindazok, akik valamilyen módon szeretnének róla megemlékezni.

Megkezdtük egy emlékgyűjtemény, emlékkönyv összeállítását is, melyhez kérjük, kapcsolódjatok egy-egy rövid emlék, gondolat, történet megírásával. Gedeon hihetetlenül sokféle területen tevékenykedett és sokszínű személyét és sokrétű munkáját így szeretnénk megörökíteni.

Kérjük megemlékező írásaitokat, melyeket egybeszerkesztve szeretnénk majd valamilyen formában nyilvánosságra hozni, küldjétek el a mark@mozdulatmuveszet.hu címre. (Szívesen veszünk nem csak írásokat, hanem képeket, dokumentumokat is melyek így a róla szóló gyűjteményt gazdagíthatnák.) Részletekkel kapcsolatban szívesen állok rendelkezésetekre.

Előre is köszönjük a segítségeteket és szeretettel várunk benneteket a megemlékező ülésre!

A hivatalos programot később küldjük!

A szervezők nevében – szakmai és baráti üdvözlettel:

Fenyves Márk – orkesztész s.k.

Orkesztika Alapítvány – MOHA-Mozdulatművészek Háza

PROMENAD.HU, 2014. december 15.

http://promenad.hu/cikk/megnyilt-a-keppraxisok-kiallitas-149356

Közélet és Művelődés

Bodrogi Klára | 2014-12-15 16:31:04

Megnyílt a Képpraxisok kiállítás

Három kiállító egyéni utakon járó kiállítása nyílt meg.

Hegedűs 2 László, Lévay Jenő, Váli Dezső kiállítása nyílt meg a Műcsarnokban december 13-án, amely 2015. február 1-ig tekinthető meg.

A kiállítást megnyitotta Dragomán György író, bevezetőt mondott Szegő György művészeti igazgató.

A klasszikus kétdimenziós képzőművészeti műfajok művelői, a festők, a grafikusok sokáig konkurenciát láttak a fotóban. Később hosszú, ma is tartó, filozófiai és esztétikai megalapozású, műfajok közötti párbeszéd indult. A „képcsinálás”, a képpraxisok végtelen lehetőségei tárultak fel. A fotó készítőjének nézőpontja továbbgondoló mozgást diktál, egyedi esztétikát kínál.

A három kiállító, Hegedűs 2 László, Lévay Jenő és Váli Dezső egyéni utakon jár. Legyen fotójuk egy mű terve, talált tárgy – a közös pont a képi forrásokra való utalás, a fotó többcélú felhasználása és továbbgondolása. Ismerik, érzékelik, reflektálnak Baudrillard gondolatára, mely szerint „mindig a képek gyilkos hatalma, ami a valódit, a modellt fenyegeti”. Három párhuzamos, életre szóló kísérlet, amelynek örökké utakat kereső vonalai most a Műcsarnok terében egy időre összefutnak. (Szegő György)

Hegedűs 2 László: 2KETTŐ

A művész a nyolcvanas évek elején tűnt fel grafikai munkáival, nemzedékének egyik legeredetibb, az akkor még fénykorát elő sokszorosított grafikai eljárás, a szerigráfia mestereként, és a kortárs animáció legegyénibb hangú, kísérletező alkotójaként. Eszköztára látszólag tradicionális, művészeti gondolkodásmódja azonban a jelenségek mélyebb értelmét, mögöttes tartományait kutatva rejtett összefüggéseket tár fel.

Műalkotásai leggyakrabban a mulandóságra fókuszálnak. Hegedűs 2 László mindig szokatlan képi megoldásokkal, képzettársításokkal jelentkezik, bármelyik művészeti ágban alkot. Talált, keresett és készített tárgyak, motívumok, képek és gondolatok a szereplői oeuvre-jének. A kiállításon digitális képeiből készült, sorozatokra bontott alkotásait láthatják az érdeklődők ‒ a munkák technikai érdekessége, hogy néhány sorozat, illetve azok egyes darabjai úgynevezett lentikuláris technikával készülnek. A csoportokban installált sík munkák háttereként két nagyobb szabású, szövegcentrikus, konceptuális installáció teremt kontextust.

Kurátor: Készman József

Lévay Jenő: Váltótér

A rétegződés fogalma időbeli és térbeli értelemben egyaránt fontos szerepet játszik Lévay Jenő művészetében. Ő ezt a folyamatot „párbeszédes formaként” határozza meg. A valóság egy objektuma fotóval leképezve számítógépre kerül, majd a számítógépen végzett alkotói beavatkozások után létrejött következő rétegben visszatér a valóságba. A kiállításon szereplő munkái sorozatokba rendeződve mindig valamilyen művészeti akció lenyomatai és dokumentumai. A címek beszédesek: Sóhajlétrák, Videotilusok, Időmérő, Gondolatrészvények, Páternoszter, Váltótér, Tömegszerencse. A kiállításon szerepelni fognak használati tárgyakból továbbgondolt installációk (Lélekvessző) és a Liszt-transcliptions című videómunka is, a látogatónak pedig lehetősége nyílik majd akár saját harmonogramot is készíteni, és a létrehozott felvételek egymáshoz való viszonyát is megfigyelni.

Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária

Váli Dezső: Deske.hu

A festőművész puritán művészetét kezdettől erős szakralitás jellemzi. A korai absztrakt munkák jellegzetes „keresztútjai” után fedezte fel maga számára a „zsidó temetők” festői témáját, amelyet a saját szakrális térként értelmezhető „műteremképek” immáron jó két évtizede tartó sorozata követ. Képeinek jellegzetesen intim, introvertált világát ellenpontozza az a különös, művészi extrovertáltság, amely során Váli rendkívüli precizitással dokumentálja életét és életművét, és teszi a külvilág számára hozzáférhetővé az interneten keresztül. A tárlat a művészi magatartásnak ezt a sajátos kettősségét szeretné megragadni festmények, fotográfiák, film- és hangdokumentumok, valamint installációk segítségével.

Kurátor: Rockenbauer Zoltán

Fotó: Eifert János

KÉPPRAXISOK

Hegedűs 2 László, Lévay Jenő, Váli Dezső kiállítása a Műcsarnokban. Budapest, 2014. december 13 – 2015. február 01.

A kiállítást megnyitotta Dragomán György író, bevezetőt mondott Szegő György művészeti igazgató

Eifert János felvételei

A klasszikus kétdimenziós képzőművészeti műfajok művelői, a festők, a grafikusok sokáig konkurenciát láttak a fotóban. Később hosszú, ma is tartó, filozófiai és esztétikai megalapozású, műfajok közötti párbeszéd indult. A „képcsinálás”, a képpraxisok végtelen lehetőségei tárultak fel. A fotó készítőjének nézőpontja továbbgondoló mozgást diktál, egyedi esztétikát kínál.

A három kiállító, Hegedűs 2 László, Lévay Jenő és Váli Dezső egyéni utakon jár. Legyen fotójuk egy mű terve, talált tárgy – a közös pont a képi forrásokra való utalás, a fotó többcélú felhasználása és továbbgondolása. Ismerik, érzékelik, reflektálnak Baudrillard gondolatára, mely szerint „mindig a képek gyilkos hatalma, ami a valódit, a modellt fenyegeti”. Három párhuzamos, életre szóló kísérlet, amelynek örökké utakat kereső vonalai most a Műcsarnok terében egy időre összefutnak. (Szegő György)

Hegedűs 2 László: 2KETTŐ

A művész a nyolcvanas évek elején tűnt fel grafikai munkáival, nemzedékének egyik legeredetibb, az akkor még fénykorát elő sokszorosított grafikai eljárás, a szerigráfia mestereként, és a kortárs animáció legegyénibb hangú, kísérletező alkotójaként. Eszköztára látszólag tradicionális, művészeti gondolkodásmódja azonban a jelenségek mélyebb értelmét, mögöttes tartományait kutatva rejtett összefüggéseket tár fel.
Műalkotásai leggyakrabban a mulandóságra fókuszálnak. Hegedűs 2 László mindig szokatlan képi megoldásokkal, képzettársításokkal jelentkezik, bármelyik művészeti ágban alkot. Talált, keresett és készített tárgyak, motívumok, képek és gondolatok a szereplői oeuvre-jének. A kiállításon digitális képeiből készült, sorozatokra bontott alkotásait láthatják az érdeklődők ‒ a munkák technikai érdekessége, hogy néhány sorozat, illetve azok egyes darabjai úgynevezett lentikuláris technikával készülnek. A csoportokban installált sík munkák háttereként két nagyobb szabású, szövegcentrikus, konceptuális installáció teremt kontextust.
Kurátor: Készman József

Lévay Jenő: Váltótér

A rétegződés fogalma időbeli és térbeli értelemben egyaránt fontos szerepet játszik Lévay Jenő művészetében. Ő ezt a folyamatot „párbeszédes formaként” határozza meg. A valóság egy objektuma fotóval leképezve számítógépre kerül, majd a számítógépen végzett alkotói beavatkozások után létrejött következő rétegben visszatér a valóságba. A kiállításon szereplő munkái sorozatokba rendeződve mindig valamilyen művészeti akció lenyomatai és dokumentumai. A címek beszédesek: Sóhajlétrák, Videotilusok, Időmérő, Gondolatrészvények, Páternoszter, Váltótér, Tömegszerencse. A kiállításon szerepelni fognak használati tárgyakból továbbgondolt installációk (Lélekvessző) és a Liszt-transcliptions című videómunka is, a látogatónak pedig lehetősége nyílik majd akár saját harmonogramot is készíteni, és a létrehozott felvételek egymáshoz való viszonyát is megfigyelni.
Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária

Váli Dezső: Deske.hu

A festőművész puritán művészetét kezdettől erős szakralitás jellemzi. A korai absztrakt munkák jellegzetes „keresztútjai” után fedezte fel maga számára a „zsidó temetők” festői témáját, amelyet a saját szakrális térként értelmezhető „műteremképek” immáron jó két évtizede tartó sorozata követ. Képeinek jellegzetesen intim, introvertált világát ellenpontozza az a különös, művészi extrovertáltság, amely során Váli rendkívüli precizitással dokumentálja életét és életművét, és teszi a külvilág számára hozzáférhetővé az interneten keresztül. A tárlat a művészi magatartásnak ezt a sajátos kettősségét szeretné megragadni festmények, fotográfiák, film- és hangdokumentumok, valamint installációk segítségével.
Kurátor: Rockenbauer Zoltán

Forrás: Műcsarnok

Fotók: Eifert János

Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt

Farkas Antal jama (1960-2012) emlékkiállítása az Artphoto Galériában

Milyen képeket láthattunk a budapesti Artphoto Galériában? A szavak helyett maguk a képek – a művész – beszélhetnének. Persze, rögtön jelentkezne az első probléma: Farkas Antal jama képei beszédesek ugyan, de „képolvasatuk” eltér a megszokottól. „Boci-boci fekete-fehér angolszetter, a képeim továbbra is színesek, Frank Zappa meghal” (első önálló kiállításának címe, amelyet 1993-ban a fővárostól 86 kilométerre fekvő Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban rendeztek meg). Képnyelven beszélni feltehetően nem a fotóriporterektől, a dokumentaristáktól tanult, hanem a dada, a konceptuális művészet, a pop-art, a posztmodern, az abszurd voltak „mesterei”, és középiskolásként Jarry Übü királya, vagy Boris Viant írásai voltak kedvenc olvasmányai. A perspektívakorrekciót sem műszaki géppel, hanem Cèsanne módszerével végzi.

No de ki is az a Farkas Antal jama? A 2012-ben elhunyt fotográfus 1960-ban született Kecskeméten, majd 1974 és 1978 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, festő és grafikai szakán koptatta az iskolapadot, amit 1985-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola fotó- és tipográfiai szaka követett. Az persze a képeiből „szól ki”, hogy rendkívüli fantáziája, amely az abszurd, újraértelmezés, anamorfózis kulcsszavakra épül, tulajdonképpen a perspektíva átverését jelenti.  Ha képeit nézzük, hihetünk-e a szemünknek? Tükröz, beépít, ráfest, elrendez, beleragaszt, – még a technikát illetően is folyamatos bizonytalanságban tartja a nézőt. Metonímiát, metaforát, rímeket, hasonlatot használ – költészetet teremt egy racionális nyelvvel, a mesterség és művészet eszközeinek magas fokú birtokolásával. Soha nem érjük tetten, hiszen nem hazudik: nagyotmondás helyett inkább megteremti magának – nekünk – azt a másik világot. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. De a kígyó valóban ott van. Képeibe soha nem nyúl bele számítógépes szerkesztéssel. Azok úgy vannak kitalálva, megrendezve. A film széle – nem márkareklámként, hanem az eredetiség igazolására – benne marad a képben, és a kompozíció részévé válik. Ahogyan az általa teremtett titok-világ is az igazi világ része lesz. Legalább is, ezt hiteti el velünk. Merthogy egy nagy varázsló, igazi bűvész-művész, utcai hazardőr. Figyeljük a kezét: itt a piros, ott a piros, hol a piros? Nem csal, csak varázsol.

Teljesen érdektelen persze, hogy képeit varázslóként, bűvészként, fotóművészként, vagy képzőművészként hozta létre. Dinnye fogaskerekekkel, Halak vállfán, Salföldön álló akt. Lényeg, hogy megszülettek. Csinált ő plakátokat, reklámfotókat, „használták” őt alkalmazott fotósként, arculat- és látványtervezőként, tipográfiai és grafikai „munkásként”, hiszen bizonyított már, papírja is van róla: 1989-ben kitüntetéses diplomával végzett a tervezőképző Intézetben, dicséretes diplomával a Mesterképző Intézetben. De ez nem is érdekes, hiszen képeinek különleges értékét nem a pecsétes oklevelek adják. Saját magát „fotójamatőr és tragikusművész” címkével gúnyolta, de szeretett Wagnert hallgatni, jó sajtokat fogyasztani, Woody Allen-vicceket mesélni, a MÉH-telepen vásárolni, Jan Dibbets Perspectiva correction című munkáját olvasgatni, és közben jókat sörözni. Mindez persze magánügy, képein viszont ott vannak a megfejtésre váró titkok. Nagy metafizikus csendélet, Madamme Retnouard, portrék, csendéletek, önarcképek, szavakkal körül nem írható világ.

Életrajzából olvashatjuk, hogy Pécsi József ösztöndíjat kapott, majd 2001-ben Balogh Rudolf-díjjal ismerték el, tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, és műveit közgyűjteményekben, történetesen a Magyar Fotográfiai Múzeumban és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményben is őrzik. Ennyi „hivatalos” elismeréssel még lehetett volna unalmas alak. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. Egyénisége izgalmas, mint a képbe kúszó kígyó, az expozíciót váró sámfa, a táguló határokból álló, végtelen síkokon lépegető tükör-világ is az, amelyben beavatottnak lenni, természetesen mozogni különleges és nagyszerű dolog. Lépjünk be ebbe a világba, és csodáljuk. Kiállítását az Artphoto Galériában (1119 Bartók Béla út 30.) láthattuk.

Eifert János

, Farkas Antal jama: Önarckép (1987)

Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt

Farkas Antal jama (1960-2012) emlékkiállítása az Artphoto Galériában

Milyen képeket láthattunk a budapesti Artphoto Galériában? A szavak helyett maguk a képek – a művész – beszélhetnének. Persze, rögtön jelentkezne az első probléma: Farkas Antal jama képei beszédesek ugyan, de „képolvasatuk” eltér a megszokottól. „Boci-boci fekete-fehér angolszetter, a képeim továbbra is színesek, Frank Zappa meghal” (első önálló kiállításának címe, amelyet 1993-ban a fővárostól 86 kilométerre fekvő Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban rendeztek meg). Képnyelven beszélni feltehetően nem a fotóriporterektől, a dokumentaristáktól tanult, hanem a dada, a konceptuális művészet, a pop-art, a posztmodern, az abszurd voltak „mesterei”, és középiskolásként Jarry Übü királya, vagy Boris Viant írásai voltak kedvenc olvasmányai. A perspektívakorrekciót sem műszaki géppel, hanem Cèsanne módszerével végzi.

No de ki is az a Farkas Antal jama? A 2001-ben elhunyt fotográfus 1960-ban született Kecskeméten, majd 1974 és 1978 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, festő és grafikai szakán koptatta az iskolapadot, amit 1985-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola fotó- és tipográfiai szaka követett. Az persze a képeiből „szól ki”, hogy rendkívüli fantáziája, amely az abszurd, újraértelmezés, anamorfózis kulcsszavakra épül, tulajdonképpen a perspektíva átverését jelenti.  Ha képeit nézzük, hihetünk-e a szemünknek? Tükröz, beépít, ráfest, elrendez, beleragaszt, – még a technikát illetően is folyamatos bizonytalanságban tartja a nézőt. Metonímiát, metaforát, rímeket, hasonlatot használ – költészetet teremt egy racionális nyelvvel, a mesterség és művészet eszközeinek magas fokú birtokolásával. Soha nem érjük tetten, hiszen nem hazudik: nagyotmondás helyett inkább megteremti magának – nekünk – azt a másik világot. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. De a kígyó valóban ott van. Képeibe soha nem nyúl bele számítógépes szerkesztéssel. Azok úgy vannak kitalálva, megrendezve. A film széle – nem márkareklámként, hanem az eredetiség igazolására – benne marad a képben, és a kompozíció részévé válik. Ahogyan az általa teremtett titok-világ is az igazi világ része lesz. Legalább is, ezt hiteti el velünk. Merthogy egy nagy varázsló, igazi bűvész-művész, utcai hazardőr. Figyeljük a kezét: itt a piros, ott a piros, hol a piros? Nem csal, csak varázsol.

Teljesen érdektelen persze, hogy képeit varázslóként, bűvészként, fotóművészként, vagy képzőművészként hozta létre. Dinnye fogaskerekekkel, Halak vállfán, Salföldön álló akt. Lényeg, hogy megszülettek. Csinált ő plakátokat, reklámfotókat, „használták” őt alkalmazott fotósként, arculat- és látványtervezőként, tipográfiai és grafikai „munkásként”, hiszen bizonyított már, papírja is van róla: 1989-ben kitüntetéses diplomával végzett a tervezőképző Intézetben, dicséretes diplomával a Mesterképző Intézetben. De ez nem is érdekes, hiszen képeinek különleges értékét nem a pecsétes oklevelek adják. Saját magát „fotójamatőr és tragikusművész” címkével gúnyolta, de szeretett Wagnert hallgatni, jó sajtokat fogyasztani, Woody Allen-vicceket mesélni, a MÉH-telepen vásárolni, Jan Dibbets Perspectiva correction című munkáját olvasgatni, és közben jókat sörözni. Mindez persze magánügy, képein viszont ott vannak a megfejtésre váró titkok. Nagy metafizikus csendélet, Madamme Retnouard, portrék, csendéletek, önarcképek, szavakkal körül nem írható világ.

Életrajzából olvashatjuk, hogy Pécsi József ösztöndíjat kapott, majd 2001-ben Balogh Rudolf-díjjal ismerték el, tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, és műveit közgyűjteményekben, történetesen a Magyar Fotográfiai Múzeumban és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményben is őrzik. Ennyi „hivatalos” elismeréssel még lehetett volna unalmas alak. Piros lap, avagy a kígyó és a sámfa véletlenszerű találkozása a zuhany alatt. Egyénisége izgalmas, mint a képbe kúszó kígyó, az expozíciót váró sámfa, a táguló határokból álló, végtelen síkokon lépegető tükör-világ is az, amelyben beavatottnak lenni, természetesen mozogni különleges és nagyszerű dolog. Lépjünk be ebbe a világba, és csodáljuk. Kiállítását az Artphoto Galériában (1119 Bartók Béla út 30.) láthatjuk.

Eifert János

A hallgatók felvételei