A World Press Photo független non-profit szervezet, 1955-ben alakult, központja Hollandiában, Amszterdamban van. Célja az információ szabad áramlásának támogatása a sajtófotó és a dokumentarista fotográfia népszerűsítésén keresztül. Közel hat évtizede bővülő archívuma fontos része történelmünk vizuális megjelenítésének. A World Press Photo tevékenységei közé tartozik még az évente megrendezett multimédia-verseny, a különböző aktuális tematikájú kiállítások, és az évente szervezett Joop Swart Masterclass, amely az egyik legrangosabb sajtófotó oktatási program.
Az évente megrendezett World Press Photo pályázat a világ legjelentősebb sajtófotó versenye, díjnyertes felvételei egy utazó kiállításon vesznek részt 100 helyen a világ 45 országában. A kiállításoknak több millió látogatója van. A World Press Photo budapesti kiállítása harminckét éves múltra tekint vissza.

Eifert János felvételei

Erhardt László felvétele

Eifert János és Kriszán Tamás – Lovak és Természet photo workshop, Börzsönyliget (Kismaros), 2015. szeptember 20.

Eifert János felvételei

Aczél Kristóf felvételei

A FOTOGRÁFIA BŰVÖLETÉBEN

Nagy Tivadar mérnök, MZSF jubileumi kiállítása

A múlt héten, pénteken nagyszámú közönség előtt nyitották meg ünnepélyes keretek között a Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli kiállítási termében Nagy Tivadar mérnök, MZSF jubileumi fotótárlatát. A megjelenteket, köztük a fotós társadalom képviselőit, a kiállító fotóművész barátait és tisztelőit Csütörtöky József mérnök, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Eifert János budapesti fotóművész és dr. Gaál Ida művészettörténész mondtak megnyitó beszédet, amelyben méltatták a hatvanadik életévét betöltött Nagy Tivadar életpályáját és munkásságát. A kiállítás megnyitóján közreműködött Radványi Balázs a Kossuth-díjas Kaláka együttes előadóművésze és Boráros Imre Kossuth-díjas színművész.

Az eredetileg műszaki végzettségű Nagy Tivadar eddigi élete során hosszú és sikeres pályát futott be a fotóművészet terén, nevét és alkotásait idehaza és külföldön egyaránt ismerik és méltányolják. Amint az a kiállítás megnyitóján is elhangzott, fiatalon eljegyezte magát a fotózással, majd később a video-filmek forgatásával, melyekkel később hivatásszerűen foglalkozott. Agilis tagja, majd jelenleg is elnöke a Helios Fotóklub- s ugyancsak tevékenyen közreműködik számos hazai és nemzetközi fotóművészeti társasággal és szervezettel, s így többek között alapító tagja és alelnöke a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. A Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének tagjaként 2002-ben mesteri kitüntetést – MZSF –  kapott. Immár harmincöt éve szerepel rendszeresen hazai és külföldi kiállításokon, s vesz részt művésztelepeken és szimpóziumokon. A csoportos hazai és nemzetközi kiállításokon kívül a most megnyílt jubileumi kiállítása immár a tizenegyedik önálló tárlata.

Videofilmek készítésével 1988 óta foglalkozik, s munkáival napjainkig rendszeresen megörökíti és dokumentálja a régiónkban végbemenő társadalmi, politikai, kulturális és sporteseményeket, s teszi mindezt magas színvonalon és elkötelezetten. Közel egy évtizeden át ugyancsak tudósítója volt magyarországi tévécsatornáknak is, majd a kilencvenes években beindította a városi kábeltévét. Amint azt filmes-videós munkásságáról vallotta, legkedveltebb műfaja a filmetűd, amelyek készítésénél a leginkább kifejtheti a fotózás terén is fényesen megnyilvánuló kompozíciós képességeit.

Nagy Tivadar most megnyílt jubileumi kiállítása nagyszerű keresztmetszetét adja egy köztünk élő, szerény művészember eddigi sokrétű fotós pályafutása eredményeinek. Kiállított képei nemcsak magas színvonalú szakmai ismereteiről, hanem kitűnő ízlésről és esztétikai igényről árulkodnak. A tárlat megtekintését feltétlenül ajánljuk mindazoknak, akikhez közel áll a fotózás és a fotóművészet, amelynek kimagasló művelője Nagy Tivadar.

(németh)

DUNATÁJ – magyar nyelvű, regionális hetilap

Zuglói Lapok, 2015. szeptember 10.

Eifert János – egyetlen fényképezőgép, 170 fotóművészeti díj

Ötven éve él Zuglóban a kortárs magyar fotóművészet egyik legnagyobb alakja. Eifert János munkáit a világ minden országában ismerik, külföldön és hazánkban közel 170 díjjal jutalmazták. Tánc- és aktfotóit, valamint természetképeit már 210 önálló és 700 csoportos kiállításon láthatták. A mai napig azonban egyetlen fényképezőgépe van, és az sem a legkorszerűbb.

-Tizenéves korában még táncművésznek készült, a Honvéd Együttes tagja volt. Miért váltott hivatást?

-1960-tól tizenhét éven keresztül voltam hivatásos táncos. Béla öcsém akkoriban hűtőipari gépészmérnöknek készült, Odesszába járt át. Hogy megalapozza az anyagi hátterét, gyakran vitt ki cipőket, kabátokat eladni. Ebből a pénzből egyszer nekem is hozott ajándékot, egy Zorki 4-es fényképezőgépet. Azt sem tudtam, mit kell vele csinálni. Megvettem az összes szakirodalmat, és mivel a Honvéddal rengeteget utaztunk, volt időm tanulmányozni. Az első képeimet is a táncos kollégáimról készítettem ’68-ban. A többiek nyomására ezeket be is neveztük Békéscsabára egy kiállításra, ahol második lettem. Ezután annyi biztatást és elismerést kaptam, hogy végül hivatást váltottam. A tánctól nem szakadtam el, csak már mint fényképezési téma érdekelt. Nem volt olyan bemutató Magyarországon, ahol ne fotóztam volna. Táncos múltam miatt előnyben is voltam, hiszen tudtam, mikor várható egy mozdulat befejezése vagy egy látványos póz.

-Az aktfotózással hogyan került kapcsolatba?

-Az akkori feleségem, Jung Zseni révén. 1984-ben Miskolcon együtt tartottunk alkotótábort. Én teljesen másképp mutattam be a női testet, mint ő. Engem a mozdulatok érdekeltek, illetve hogy egy-egy testhelyzettel mennyi mindent ki lehet fejezni. Aki aktot tud fényképezni, az mindent tud.

-Rengeteg híres embert fotózott, ki volt a legemlékezetesebb alanya?

-Én nem teszek különbséget az emberek között foglalkozás, de vallás és bőrszín alapján sem. A napi élet fontos szereplője bárki lehet. Nemcsak politikus, színész vagy énekes, hanem egy hétköznapi munkás vagy egy elítélt is. Nem a kép szereplőjétől függ egy alkotás produktuma, hanem az érzelmi töltettől. Elvi kérdésnek tartom azonban, hogy ha valakinek nagy az orra vagy elálló a füle, akkor nem fotózom szándékosan olyan szögből, ahonnan ez nem látszik. Akkor tulajdonképpen hazudnék. A tanítványaimnak is mindig azt mondom, hogy fontos a szabályok tisztelete, de ha kell, rúgják fel azokat.

– Melyik a kedvenc képe azok közül, amelyeket közel ötvenéves pályafutása alatt készített?

-Talán furcsán hangzik, de amelyeket a családomról, az öt gyermekemről csináltam. Persze nagyon büszke vagyok arra a fotómra is, amely meghozta a világ-hírnevet. 1968-ban az Erkel Színházban készült táncos példaképemről, Marcel Marceau-ról. Akkoriban katona voltam, nagyon kevés pénzzel a zsebemben. Mindössze hét kocka filmem volt az előadásra, annyiból kellett elkapnom a legjobb pillanatot Marceau jellegzetes, Michael Jackson-os mozgásából. Amikor előhívtam a fotókat, egyáltalán nem tetszettek. Bánatomban iszogattam, és egyszer az üres poharat a lámpafény felé fordítottam. Akkor vettem észre, ez milyen szép mintát rajzol ki. Lefotóztam, majd a Marceau-képpel „összeszendvicseltem”. Ez járta be a világot. Később rengeteget tanultam a szakmáról, de úgy érzem, olyan jó képet azóta sem csináltam.

-Az egész lakásán látszik, hogy fotóművész lakja, ám egyetlen fényképezőgép van csak a polcokon. Hol a többi?

-Nincs. Egy gépem van, és az sem a legmodernebb. Azt vallom ugyanis, hogy a képet nem a masina készíti, hanem a mögötte lévő ember. A technika maximum csak segíthet.

-Több mint negyven országban járt, Zuglóhoz azonban 50 éve hűséges. Mi köti ide ennyire?

-Van a kerületnek egy sajátossága, itt még létezik a természet és az ember közötti kapcsolat. Sok a madár, a fa, a virág, alacsonyabbak a házak, mint máshol. Rengeteget fotóztam Zuglóban, a Miskolci utcát átölelő lombkorona a kedvencem, de az alsórákosi kerteket is szeretem. Különleges dolgot szeretnék itt építeni. A kertemben egy olyan szabadtéri műterem készül, amely a világon egyedülálló lesz.

Forrai-Kiss Krisztina

Fotó: Balogh Róbert

SZOBOR SZÜLETIK – BRONZBA ÖNTÖTT TÖRTÉNELEM c. film díszbemutatója az Uránia Filmszínházban, 2015. szeptember 16-án

Eifert János felvételei

“Szobor születik – Bronzba öntött történelem” – színes, magyarul beszélő, magyar ismeretterjesztő film, 2015., hossz: 52 perc. Operatőr-rendező: Dala István, Szerkesztő-riporter, forgatókönyvíró, producer: Hollós László (Geo-Film produkciós Iroda)

Andrássy Gyula lovasszobra

SZOBOR SZÜLETIK… Bronzba öntött történelem című színes, magyarul beszélő, magyar ismeretterjesztő film díszbemutatója Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban

A Bencsik alkotóközösség fiatal szobrászai (Engler András, Meszlényi János, Polgár Botond) készítették el újra gróf Andrássy Gyula monumentális lovasszobrát.

Zala György eredeti alkotását Ferenc József avatta fel 1906. december 2-án az Országház déli szárnyánál. A szobrot 1945-ben lebontották, bronzanyagát a Sztálin-szobor készítéséhez használták fel. Helyére 1980-ban a Marton László által készített József Attila szobor került. Budapest legszebb és legnagyobb, igazi kuriózumnak számító szobra most ismét „elfoglalta” eredeti helyét a Kossuth téren.

E szobor újjászületéséről, az alkotói munka különböző fázisairól készült a SZOBOR SZÜLETIK… című dokumentumértékű ismeretterjesztő film. Az 52 perces filmben szó esett gróf Andrássy Gyuláról, az eredeti szobor történetéről, a visszaállításról, a néhai és jelenlegi alkotói folyamat párhuzamairól és eltéréséről is, de a lényeg a szoborszületés fázisainak bemutatása, a szakmai-alkotói folyamat művészi színvonalú rögzítése. A film különlegességét és kiemelt fontosságát az is adja, hogy feltehetően ilyen méretű bronzszobor nem születik a közeli és távoli jövőben, így az alkotói folyamatok, a szoborszületés lépéseinek rögzítése az oktatásban is kiemelt fontosságú. A filmnek csak másodlagos a politikai üzenete. A hangsúly döntően a szakmai tartalomra helyeződik. A sokoldalú és rugalmas csapatmunka, a sorozatos konzultációk és kutatások, a legváltozatosabb és legkorszerűbb technológiák alkalmazásának bemutatása a lényeg. A filmnek minden laikus és szakmabeli számára láttatni kell, hogy elképesztően bonyolult és hosszú feladatról van itt szó. Régi képeslapok, korhű relikviák, archív felvételek, fotomontázsok is beépültek a filmbe, és az alkotókon kívül megszólalnak neves szobrászok (Melocco Miklós, Kő Pál, Farkas Ádám), iparművészek (Zsigmond Attila), művészettörténészek (Wehner Tibor, Beke László), építészek (Lázár Antal, Török Péter) továbbá Wachsler Tamás programvezető és Andrássy Gyula ük-ük unokája Pallavicini Zita.

Szobor születik… Bronzba öntött történelem

Színes, magyarul beszélő, magyar ismeretterjesztő film, 2015., hossz: 52 perc

Gyártó: GEO-FILM Bt.

produkció 2015

Producer: Hollós László, rendező-operatőr: Dala István, szerkesztő-riporter: Hollós László, narrátor: Csőre Gábor, gyártásvezető: Monostori Zsolt, zene: Margit József, közreműködött: Szabadi Vilmos és Boros Attila, vágó: Bartos Bence, hangmérnök: Faludi Sándor, kameraman: Vass György, szakértők, riportalanyok: Engler András, Meszlényi János, Polgár Botond, Pekár István és Pál Gábor, munkatársak: Vassné Borza Mária Magdolna, Borbély Györgyi, Bitai Veronika.

A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatán támogatta.

Forrás: Magyar Média Mecenatúra

Fotók: GEO-FILM Bt. és Eifert János

Hollós László, a Szobor születik – bronzba öntött történelem című mecenatúrás film producere, szerkesztő-riportere, forgatókönyvírója agrármérnökként végzett, és számos ismeretterjesztő és dokumentumfilm készítésében vállalt részt. A Geo-Film Produkciós Iroda ügyvezetőjeként a Szerelmes földrajz című, a Duna Televízión 2002 óta látható rendhagyó televíziós portrésorozatot készíti.

SZUTERÉN

Rendező: Dömötör Judit

Alkotók/előadók: Arnaud Blondel, Bot Ádám, Dömötör Judit, Harmath Olívia, Szemessy Kinga

Eifert János felvételei

“Mit szólnál, ha szembe jönne az árnyékod? És ő vajon mit gondolna rólad? Történt már olyan, hogy kiderült rólad valami, amiről te sem tudtál? Velünk előfordult.

Az árnyékszemélyiség a mindennapi, vállalt személyiségünk ellentéte. Legfőképp rejtett, előnytelen tulajdonságainkat tartalmazza a pszichológus Jung szerint. Ezeket a nemkívánatos dolgokat elnyomjuk, lenyomjuk a mélybe, a szuterénbe.

Ezekből a gondolatokból indultak ki a táncos alkotók, amikor testükkel és személyiségükkel kezdtek el dolgozni a próbafolyamat elején, megfigyelve magukat és reakcióikat a hétköznapokban és akár új, bizarr helyzetekben. Tapasztalhatták, hogy árnyékukkal találkozni nem mindig könnyű. Ugyanakkor a test sok rejtett tudást tartalmaz, így kiváló terepe a tudattalan tartalmak kifejezésének. Ezért Dömötör Judit legutóbbi mozgáskutatásában már felvetett témáját, a tudatosan és nem tudatosan irányított mozgás lehetőségeit, az önkéntelenség különböző testi megnyilvánulásait is szeretné kibontani ebben a darabban. Az alkotók nem riadtak el a mozgás és beszéd ötvözésének kísérletétől sem. Sőt, arra is kíváncsiak, hogy látszódhat-e a személyiség magja lecsupaszítva, mindenfajta külsődlegestől megszabadítva. A lény-szerűség, a civilség és a karakterismerős jelenségek a színpadon, de vajon miből táplálkoznak és mennyire tudnak kifejezésre jutni?

Az előadók nemrégiben végeztek a Budapest Kortárstánc Főiskolán, Dömötör Judit, a darab rendezője pedig tánctanulmányai előtt az ELTE pszichológia karán tanult, jelenleg az L1 Egyesület rezidens művésze (2015). Rögtön az iskola után saját mozgásvilága, saját hang keresése felé fordította figyelmét Kettős minőségek című mozgáskutatásának keretén belül. Táncosi és koreográfusi aspirációja egyaránt az alkotómunka felé viszi. Táncos alkotóként dolgozott a Harmath Olívia rendezésében bemutatásra került, Aki a spenótot szereti című darabban, majd saját, az L1danceFestre készülő darabja rendezésének fogott neki. Rendezőként az foglalkoztatja, hogy milyen módokon szüremkedhet be egy táncdarabba a táncosok magukról és egymásról való tudása egy mélyebb önismereti réteget képezve, melyhez pszichológiai ismereteit is felhasználni szándékozik. Ez az első önálló darabja, mely egyben közös alkotás is, hiszen az alkotók bíznak a személyes élmények, tapasztalatok, és a közösen formálódó, épülő folyamatok erejében.

Miután diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapest Kortárstánc Főiskolán, Szemessy Kinga a Nemzetközi Choreomundus MA programban vett részt Táncelmélet, -gyakorlat és -örökség témában. Záró dolgozatában a fizikai színház műfaját, a kortárs (tánc)kritika természetét és fontosságát, illetve a Gagát vizsgája – utóbbi az izraeli központú Batsheva Dance Company tréningjeként ismert. Jelenleg elméleti és gyakorlati tudásának egyesítése izgatja, és nem szándékozik letelepedni semmilyen országban. Kötődik a konceptuális táncdarabokhoz (mint például Jérôme Bel munkáihoz) és hosszú távú terve az, hogy tanár legyen.

Miután végzett az ELTE Társadalmi tanulmányok BA szakán, Harmath Olívia a tánc felé fordult. 2014-ben fejezte be tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán, ahol inspiráló emberekkel és gondolkodási módokkal találkozott. Jelenleg a mozgás kontextusát kutatja és különböző koreográfusi megközelítéseket keres.

Bot Ádám a debreceni Mozgás -Teátrum Egyesületben kezdte el tanulni a fizikai alapú előadó művészetet Dezső Virágtól. Majd 2010 és 2013 között a Budapest Kortárstánc Főiskolában folytatta tanulmányait. Jelenleg szabadúszó táncos és színházi projektekben vesz részt. Dolgozott a Magyar Mozdulatművészeti Társulattal, valamint Pataky Klári Jegyzetek című koreográfiájában is szerepelt.

Arnaud Blondel Normandiában, Franciaországban született,. Párizsi, kulturális menedzseri tanulmányai alatt kezdett el intenzíven cirkusz- és harcművészeti mozdulatokat gyakorolni. Miután Brest (FR) városában elvégezte az Előadó művészeti menedzser szakot, Arnaud elutazott Dániába, hogy eltöltsön egy fél évet a fél profi dán előadó művészeti iskolában, a Performers House-ban, a tánc részlegen. Ezt követően Magyarországra utazott, és 2010-ben elkezdte a Budapesti Kortárstánc Főiskolát. Mióta végzett, Magyarországon dolgozik különböző koreográfiákban, közöttük Rózsavölgyi Zsuzsanna és legutóbb Juhász Katalin munkájában. (Koncz Dezső)

Szerelmem, a Tánc! Eifert János kiállítása a Bethlen Galériában, Budapest, 2015. szeptember 12 – október 6. A kiállítást Lőrinc Katalin Harangozó-díjas táncművész nyitja meg, 2015. szeptember 12-én, 18 órakor

Aczél Péter, Olasz Ágnes, Pivonka Kriszta és Eifert János felvételei

“Szerelmem, a játék

Eifert János: „Szerelmem, a tánc” című kiállítása Budapesten, a Bethlen Téri Színházban

Eifert János, a fiatal táncművész – úgy 1970 körül – elkezdett fotografálni, hogy elkapja a pillanatot, amely az általa megélt és látott örökös mozgásból kiszakítható. Ám hamar rájött, hogy önmagában a kimerevített pillanat (a dokumentum) kevéssé érdekli, azt meghagyja a sok komoly riporternek, ő pedig játszik.

Mégpedig olyan időkben kezdett játszani, amikor még nyoma nem volt a digitális, szinte bárki által kezelhető játékszereknek; analóg játéka másfajta figyelmet, ügyességet követelt. Első eszköze a bemozdulással történő játék: híres, fesztiváldíjas táncfotói (kb. 1982-ig) mind egy-egy nagyszerűen eltalált bemozdulásnak, vagy szándékos fénymozdításnak köszönhetik örök-elevenségüket. Ezután jó bő évtizedes pauza következett, melyben a tánc felől az akt fotózása felé fordult, azonban azt sem tudta nem-táncosként megközelíteni. A kiállításon is szerepelnek olyan képei, amelyek eredetüket tekintve ugyan műtermi aktfotók, mégis: akár már a beállítás megrendezésével, akár speciális környezeti, fényforrásbeli ötletek révén: eltérnek a szokványosan „esztétikus” testábrázolástól.

A montázs-kollázs technika, mellyel annak idején már manuálisan is „megbolondította” képeit, a 90-es évek második felétől (amikor ismét szívesen fókuszált a táncosra, mint olyan előadóra, aki testében hordoz egy lényeges pluszt az aktmodellhez képest) a digitális lehetőségekkel új lendületet kapott. A legutóbbi évek fotói – bár egyik sem táncelőadáson készült, hanem a táncos testtudást kihasználó műtermi felvételek – már olyanok, mint egy-egy összetettebb társasjáték. Külön szabályok vonatkoznak az izmokra, a gesztusokra, a testfelületekre, a fényekre, a csaknem monokróm színvilágra (a régebbi képek fekete-fehér anyag!), a struktúrára, a szimmetriákra és asszimetriákra. Mindez messze nem olyan bonyolult, mint ahogy leírom, sőt: Eifert képeit mindig a világosság, a nyíltság, az egyértelműség jellemzi még akkor is, amikor bújócskázik.

Lehetne persze ezt a kiállítást máshonnan is megközelíteni: beszélhetnénk arról, micsoda világnagyságok szerepelnek a képeken; hogy gyakorlatilag egy színháztörténeti lexikon exkluzív illusztrációi között sétálgatunk. Marcel Marceau, Köllő Miklós, Maina Gielgud, Dózsa Imre, Antonio Gades, Uhrik Dóra… Nemzetközi hírű személyiségek, társulatok – akiket Eifert mind személyesen látott és közelített meg. És nem mintha nem töltené el örömmel (és nyilván büszkeséggel is) az, hogy tanúja lehetett a nemzetközi kultúrtörténet nagy eseményeinek, hanem számára e játékból végső soron az a fontos, mit tud kihozni az adott pillanatból. Legyen az előadó híresség, vagy csupán egy tánciskolai növendék, előbbiből is lehet jelentéktelen képet létrehozni, utóbbi is lehet alanya egy olyan műalkotásnak, amely legnagyobb részben már nem az előadó személyének, hanem Eifert János különleges figyelmének, fantáziájának és arányérzékének értékes produktuma.

Post spriptum: a kiállítás 2015. szeptember 12-én nyílt meg, e sorok írója úgy is, mint újságíró (verbálisan), úgy is, mint táncművész (mozdulatokkal) és – véletlenül ugyan -, de úgy is, mint a kiállított képek egyikének modellje nyitotta meg.”

Dr. Lőrinc Katalin táncművész / újságíró / egyetemi tanár

Nagy Tivadar, aki számos nívós szakmai díj és poszt betöltője a kerek 60. születésnapja betöltése után első ízben állította ki a szülővárosában, a komáromi Duna Mente Múzeuma Zichy palotabeli kiállítótermében legértékesebb munkáit. Hogy miért ez az első önálló hazai kiállítása, azt az ünnepélyes megnyitó után készített interjúból tudhatják meg, ha megnézik az esemény hangképes összefoglalóját. Neves művészek tisztelték meg Tivadart a megnyitó kapcsán kultúrbetét előadása gyanánt, a méltatást pedig szintén egy magasan jegyzett budapesti fotóművész vállalta. A kiállító fotóművésznek – igaz ő inkább “csak” fotográfusnak tartja magát – sok további termékeny évet és jó egészséget kívánunk!

Nagy Tivadar: A fotográfia bűvöletében – Komárom, Zichy Palota, 2015. szeptember 11-október 23.

A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész és Dr. Gaál Ida művészettörténész, közreműködik: Radványi Balázs Kossuth-díjas előadóművész – gitár, ének, Boráros Imre Kossuth-díjas színművész

Pavol Sedliak, Olasz Ágnes és Eifert János felvételei

Nagy Tivadar –  Szakmai önéletrajz

1955 június 12-én születtem Rév-Komáromban, jelenleg is itt élek. 1974-ben vegyipari középiskolát, majd 1979-ben Műszaki Egyetemet végeztem Pozsonyban. A katonaság után az Arany Fácán Sörgyárban  Ógyallán-Hurbanovo dolgoztam négy évig .

Már az egyetemi éveim végén éreztem elhivatottságot a fotográfia és a film iránt.

A fotográfiával 1978-ban hobbi szinten kezdtem el foglalkozni. 1980-ben tagja lettem a Komáromi Fotoklubnak , amelynek révén sok kiállításon és fotográfus találkozón, tanfolyamon  vehettem részt. A klubban először gazdasági felelős voltam, majd 1990-ben megválasztottak a klub alelnökének, majd 2013-ban a klub elnökének.

1984-ben úgy döntöttem, otthagyom eredeti szakmám és hivatásos fotográfus lettem a Komáromi Bőrdíszműipari Szövetkezet fotószolgáltatási részlegénél, ahol teljesen függetlenül otthon dolgozhattam. Mivel a teljes fotográfiai szolgáltatást a fényképezéstől a kidolgozáson keresztül az értékesítésig én végeztem, elsajátíthattam a szakma különböző fortélyait.

A szakmát nagyrészt autodidakta módon, különböző tanfolyamokon, szimpóziumokon tanultam meg. Kihasználtam minden lehetőséget, hogy minél többet megtanuljak, mert nagyon megszerettem ezt a szakmát. Részt vettem minden kiállításon és alkotótáborban, ahol csak lehetett, később 1985-től a Csicsói alkotótábornak a szervezője is voltam.

1985-ben alapító tagja voltam a Komáromi Képzőművészeti Körnek. Ugyanebben az évben megismerkedtem Tóth István  ceglédi fotóművésszel, és nagyon jó baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, ami a mai napig tart.A ő fotográfiába vetett hitvallása nagyon nagy hatással volt rám.A gyüjteményemben őrzöm több mint 70 alkotását.

1988-ban kezdtem el videofilmeket készíteni. 1990-ben önállósítottam magam és magánvállalkozásként – Studio Spectrum néven folytattam, amit a szövetkezetnél elkezdtem. A szakmámban főleg műszaki és dokumentum fényképezéssel, videofilm készítéssel foglalkozok.

1980 óta veszek részt hazai és külföldi kiállításokon, művésztelepeken és szimpóziumokon.

1987-90 között zsűritagja voltam a Csehszlovákiai Fotószövetkezetek Szövetségének.

1989 szeptember 15. és október 15. között, hogy megismerkedjünk Európa egy részének művészetével,  Mester Péter festőművész barátommal közösen bejártuk  Jugoszláviát, Olaszországot, Franciaországot, Spanyolországot,  Németországot és Ausztriát.

1992-2006 kétévenként részt vettem mint zsüritag a Szolnokon megrendezésre kerülő Monfodi  Nemzetközi Fotó- és Szinesdia Pályázat kiértékelésében, amelyet a FIAP védnöksége alatt rendeznek meg.

1982-től tagja vagyok a Szlovákiai Fotográfusok Szövetségének amelytől 2002-ben mesteri kitüntetést kaptam – MZSF

1987-től veszek részt különböző hazai és külföldi, országos és nemzetközi kiállítások zsűrizésében – MONFODI, MAFOSZ,  MEDIAWAVE, ÁGENS, Global Photo Hun, HUNGARIAN CIRCUIT, PERLENSIS.

1991-től tagja vagyok a Nyugatszlovákiai Képzőművészek Szövetségének

2000-től alapító tagja vagyok  a Komáromi  Ateliér Társaságnak.

2002-től  alapító tagja és  alelnöke vagyok a Magyar Fotóművészek  Világszövetségének.

2005-ben  Komáromban megalakítottuk a HELIOS FOTOKLUB Polgári Társulást amelynek az elnöke vagyok.

2006-ban tagja lettem az EPHAP – European Photogroup of Art and Performance Nemzetközi Fotóművészeti Társulásnak.

1988-tól amikor elkezdtem videofilm készítésével foglalkozni a mai napig dokumentálom az utókor részére Komárom és a környékén történő társadalmi, politikai, kultúrális és sporteseményeket és a régió fejlődését. A gyüjteményem kiterjedése több száz órányi.

1993 és 2002 között tudósítója voltam a Duna Televízió és a Magyar Televízió határon túli műsorainak. Részt vettem különböző televíziós találkozókon a Duna TV, MTV és különböző városi televíziók és alapítványok rendezésében.

1994-ben a Fehérgyarmati televíziós fesztiválon 3. díjat és 1995-ben Siófokon különdíjat kaptam. 1994-ben alapító tagja voltam a Külhoni Magyar Média Társaságnak.

1994 november 13-án féléves próbaidőre beindítottam az 1.városi TV-t, ahol a szerkesztési, vágási, operatőri, sokszor még a riporteri munkákat is én végeztem. Kedvenc kategóriám a filmetüd készítése, amelyben kifejthetem a fotográfálásból eredő kompozíciós képességeimet.

A dokumentum és riportfilmjeimben szeretem a drámaiságot és az optimizmust ellentétté állítani. Minden tragédiából van kiút, csak rajtunk múlik. Isten sohasem hagyja el a bátrakat.

Read more

Menekültek százai rekedtek kedden este a Keleti pályaudvaron, ahová abban a reményben érkeztek, hogy feljutnak egy Németországba tartó vonatra, és új életet kezdhetnek. A zsúfolt épületben tarthatatlanná vált a helyzet, a rendőrség vetett véget a várakozásnak, lezárta, és kiürítette a pályaudvart. A keddi bécsi és müncheni vonatok a menekültek nélkül keltek útra, ők pedig tiltakozva, gyermeküket a magasba emelve vagy éppen kétségbeesett némasággal tűrték a eseményeket.
Ma délután újra tüntetni kezdett a Keleti pályaudvarnál több száz menekült. Hangosbemondóval, virággal a kezükben követelték, hogy elutazhassanak Németország felé. Patthelyzet alakult ki a Baross téren. A Keleti pályaudvar előtti térre egy rendőrautó érkezett, köré sereglettek a menekültek, a hangosbemondón keresztül egy tolmács arabul tájékoztatja a tömeget. A női hang azt mondta, hogy menekülttáborban regisztrálniuk kell, csak akkor mehetnek tovább Németországba. E nélkül senki nem mehet tovább.
Közben körbesétáltam a zónában és környékén, arcokat, helyzeteket fényképeztem. A képek önmagukért beszélnek…

Eifert János felvételei