Sergio da Silva a Cirkusz és Hommage á Dienes Gedeon c. képeimmel , amelyeket immár ő birtokol. (Genf, 2008. február 24.)

Paxian Antal a Furcsa pár / Strange Couple (Sebesvíz, Hungary 1992) és A kertész keze / Hand of the Gardener (Tarnaméra, Hungary 1978) c. képeimet választotta. (500 CAN $)

Látogatás Kálmán Béla fotóművésznél, Boston, Massachusetts, USA, 2008. február 19.

Délelőtt későn ébredek, laza nap telefonokkal, képletöltéssel, meditációval. Fantasztikus ez az Internet, voice discount az ingyenes telefonálás lehetőségével, no meg a skype, Sárát is látom, videobeszélgetést folytatunk…

12h – Kálmán Béla mesterfotográfust látogatom meg, Éva és Gabi társaságában. Boston belvárosában lakik, jó környéken (1 Huntington Avenue, Trinity Place 1404, Boston, MA 02116 USA, Tel: +1 617 236 0040). Dolgozószobájában beszélgetünk, szóba kerülnek fotósok, a művészeti közélet, régi történetek, viccek, jópofaságok. Felidézzük találkozásunkat, egész pontosan 1999. június 3-át, amikor Budapesten, a Mai Manó Ház napfényműtermében, a Szövetség elnökeként Életmű-díjat adtam át neki. Képek kerülnek elő, korai korszakából, amelyek még mindig erősen hatnak: Lakatos Gabriella a Csodálatos mandarinban (Operaház, Budapest, 1955), A Hópelyhek tánca a Diótörő c. balettben (Budapest, 1954), Aszfaltozás (Andrássy út, Budapest, 1954), Munka után (Szilvásvárad, 1953). Saját könyveiből, albumaiból van vagy tucat. Közülük leginkább a kaktuszos könyve tetszik: Succulents – Nature’s Sculptural Wonders (Steven Hammer szövegével, Rizzoli, New York, 2001). Most a legutolsón dolgozik, csupa montázs, idegen fotókból. Kevésbé tetszik, akárcsak legutóbbi kötete, amiből egy példányt nekem dedikál: „Eifert János barátomnak, nagy barátságban, Béla Kálmán”. A paprikás fotóiból is kapok ajándékba egy nyomatot. Béla most nyolcvan éves, friss szellemmel és egyre nehezülő mozgással, és milliomos feleséggel. A Library-ban ebédelünk, meghívására. A kellemes beszélgetést követően elbúcsúzunk, én még fényképezek az egyetemi városban. Este megyek haza, villamossal, Riverside irány, Gábor értem jön a megállóba. Vacsora után dolgozom, hajnal felé kerülök ágyba. Kicsit fotótörténészkedek, szócikket írok, most éppen Kálmán Béláról.

  Eifert János felvételei

Kálmán Béla dolgozószobájában (Boston, Massachusetts, USA)

“Kálmán Bélát azon magyar fotográfusok között tartják számon, akik elmentek és külföldön csináltak karriert. A riport-, színházi- és táncfotóiról, színes táj-, műemlékfelvételeiről, növényekről zoommal, szűrőkkel manipulált közelképekeiről, utóbbi időben számítógéppel módosított fényképeiről híres fotográfus formajátékaiban eljut egészen az absztrakcióig. Témáit látványértékük szerint választja inkább, mintsem szociográfiai vagy egyéb szempontból. Képei igazi közönségfotók.

   Kálmán Béla 1921. július 29.-én született Budapesten. 1939-ben, a Berzsenyi Gimnáziumban érettségizik, ahol tanárának, dr. Vajthó Lászlónak köszönhetően beleszeret a magyar nyelvbe és irodalomba. A nyelvi önképzőkör a diák elnöke, és ekkor még leginkább az írás, az újságírás érdekli. Apja, Kálmán Sándor, újságíróként dolgozik az Esti Kurírnál, neki köszönheti, hogy fényképész lett. Az ő ösztönzésére készíti első riportját egy mátyásföldi repülőtéren rendezett autós szépségversenyről, amelyet le is közölnek, az akkor már ismert fotóriporter, Bojár Sándor felvételeivel. Mindenáron újságírást akar tanulni, megpróbál Amerikába menni. Beiratkozik a Columbia Egyetem újságíró szakára, 1939. októberi kezdéssel fel is veszik az egyetemre, az első évi tandíjat befizeti, megkapja az útlevelét, de a sors közbeszól: Hitler megtámadja Lengyelországot, a franciák és az angolok hadat üzennek Németországnak, Magyarország elkötelezi magát a németek oldalán, az amerikai konzulátus felfüggeszti a vízumok kiadását. Kálmán Béla akkor még marad.

 Egy régi kép, találkozásunkról: Kálmán Béla átveszi az Életmű-díjat (Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 1999. június 3.) A képen balról jobbra: Bilkei-Gorzó Magdolna (a Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársa), Kincses Károly (a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója), az unoka, Kálmán Béla, a kitüntetett, Török András (a Magyar Fotográfusok Háza igazgatója), Hemző Károly fotóművész, Eifert János (a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke), a díj átadója. (Mezey Béla felvétele)

“Elmegy fényképészinasnak Borsody Géza műtermébe, 1940-ben megkapja a segédlevelet. A Várkonyi Stúdióban kap állást, ahol harmadik, beosztott laboránsként kezdi, de később fő laboráns, felvételvezető lesz. 1944-ig asszisztensként dolgozik a Borsody műteremben is, színházi- és táncfotósként neve egyre ismertebbé válik a szakmában. 1945-ben önálló műtermet nyit az Anker palota ötödik emeletén, ahol műtermi portrékat, sztárfotókat, tánc- és színházi felvételeket készít, egyszerre nyolc társulat számára dolgozik. 1952-ben, az államosítás után a Fényképész Szövetkezethez kerül, az Oktogonnál, a 3. számú telep helyettes vezetőjeként dolgozik. 1956-ban Amerikába költözik. Kezdetben, Chicagóban, egy Wesley Browman nevű kommersz fotósnál dolgozik laboránsként, majd felvételvezetőként. 1957-től New Yorkban egy mail order katalógusküldő cég szerződteti, felvételvezetőként, közben megbízást kap a Life-tól, Hungarian a year after c. képriportjának az elkészítésére. Az anyag végül nem jelent meg, de a munka kapcsán többen felfigyelnek tehetségére. Rövid ideig egy New Jersey-i német fényképész stúdiójában dolgozik, majd 1959-ben Bostonba kerül, a Fayfoto reklámstúdióba. 1966-ban megvásárolja a műtermet, ahol addig dolgozott, főként alkalmazott- és reklámfotókat készít, elképzelése szerinti érdekes, új stílusban. Leteszi az állampolgári esküt, amerikai útlevelet kap, szabadon utazhat. 1980-ben műtermében saját galériát nyit, majd 1983-ban eladja a műtermet, azóta művészi elképzelései megvalósításán dolgozik.

1999-ben a Fotóművészet számára, Bacskai Sándor készítette interjúban így nyilatkozik: “Rájöttem, hogy a reklámfotózás a fiatal emberek szakmája, én hatvankét évesen kiöregedtem belőle. Attól kezdve azzal a céllal fényképezek, hogy művészi képeket alkossak. Megismerkedtem a digitális fényképezéssel is. A számítógép megváltoztatta a fotográfiát. Nincs vegyszerkeverés, nincs sötétkamra, az új idők fotósa tetszés szerint alkotja képeit. Ez nagy alkotói szabadság. Haladni kell a korral, és én boldogan tapasztalom, hogy képes vagyok megérteni ezt a forradalmi kort.

Albumokat készítettem, tizennyolc múzeumban őrzik képeimet – ki hitte volna ezt annak idején, az Anker közben? Eljutottam Dél-Amerikába, Kambodzsába, Japánba, Kínába, Izraelbe. És a kamerám velem utazik.”

Read more

A kínai újév vagy holdújév (kínaiul: Chunjie, „tavaszünnep”) a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb ünnepe. Ha eljön az ideje, mind Kínában, mind a világ különböző pontjain található kínai kolóniákban napokra megáll az élet, mindenki az újévvel törődik, még az üzleti forgalom is leáll. Nincs ez másképp Bostonban se, ahol az ott élő kínaiak – ha nem sikerül hazatérniük Kínába – igyekeznek úgy megünnepelni a jeles napokat, mintha otthon lennének.  

A tavaszünnep időpontja – hasonlóan a mi húsvétunkhoz – évről évre változik, s még a kínaiak közül is kevesen vannak, akik pontosan tudják, hogy milyen elvek alapján. Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, de az esetek többségére igaz, hogy a tavaszünnep az európai naptár február 4‑éjéhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21. és február 21. közé esik. A gyakorlatban a kínaiak a hivatalos naptárakból tudják meg, hogy az adott évben mikor tartják legnagyobb ünnepüket.

  Eifert János és Lisa Horvath felvételei

A tavaszünnep a tavasz s egyben az új év kezdete, s mint ilyen, két célt szolgál. Egyrészt alkalom arra, hogy a nagycsaládok tagjai összegyűljenek, megajándékozzák és jókívánságaikkal elhalmozzák egymást. Másrészt pedig ilyenkor kell elbúcsúztatni az óévet, megszabadulni annak ártalmaitól, illetve ilyenkor lehet a jó szerencsét biztosítani az új évre is. (Wikipedia)

  Lizával egész nap fényképeztük az utcai jeleneteket, engem különösen az arcok érdekeltek. Este beülünk egy kínai étterembe, édes-savanyú levest, bambuszos-gombás csirkét, bundás banánt rendelek. Természetesen pálcikával eszem, stílusosan zárjuk a napot…

Fényképezés, séta Bostonban, Gabival. A parkban egy mókus közelít meg bennünket, mogyoróra vár talán… Közben posta, vásárlás, napi dolgok. Késő délután érünk haza, Needham-be. Ablakomban elnézem az üvegeket, növényeket, amint a késődélutáni nap vöröses-sárgás-erőtlen fényében fürdenek… a csendélet emlékeket, képeket, arcokat idéz… gondolkodom, töprengek, tépelődök… haza gondolok, fájdalmas gyötrődés az egész…

Szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás.  Needham Recycling, 2008. febuár 14.

    Az újrahasznosítás a gyűjtőneve mindazon tevékenységeknek, amelyek célja, hogy az ember által készített, tartós, nem természetes, főleg hulladékká váló anyagokat nyersanyaggá alakítsa át és olyan másodlagos, újra hasznosítható anyagokat állítson elő, amelyek segítik a természetes anyagok felhasználásának csökkentését. A tevékenységre használt angol szó, a recycling, jobban kifejezi, hogy anyagok környezettudatos körforgásáról van szó, a nyersanyag – késztermék – hulladék – nyersanyag stb. folyamatban. Ezen tevékenységen belül megkülönböztetjük a felhasznosítás (upcycling) és a lehasznosítás (downcycling) fogalmát, melyek az újrahasznosított anyagnak az eredetihez képesti minőségét fejezik ki. Az újrahasznosítás célja a Föld erőforrásainak kímélése, például, hogy kevesebb fát kelljen kivágni papírgyártás céljára, vagy kevesebb vasércet kibányászni acélgyártásra (pl. autógyártáshoz). Emellett fontos cél, hogy a természetbe kerülő hulladék mennyisége is csökkenjen.

     Tudjuk, hogy a szelektív hulladékgyűjtés a különféle hulladéktípusok anyagfajta szerinti különválogatása. Ezek az anyagok: fém, fehér üveg, színes üveg, papír, műanyag. A szelektív hulladékgyűjtés után következő „fázis” az újrahasznosítás, melynek során az összegyűjtött anyagból új anyagot hoznak létre, ezáltal elősegítve a környezet tisztulását. A szelektív hulladékgyűjtésnek létezik egy különleges fajtája is, melyben a használt elektronikai termékeket hasznosítják újra.

 A Needham Recycling jó példa, ahogyan a lakosok valóban szelektív hulladékgyűjtést végeznek. A településen nincs szervezett szemétszállítás, mindenki saját maga gyűjti össze és különböző zsákokba osztályozva elviszi a telephelyre, ahol a megfelelő tárolókba dobja tartalmukat. Az osztályzott, összegyűjtött anyagokat – ha elérnek bizonyos mennyiséget – a helyszínen található gépek segítségével tömörítik, bálázzák. A hasznos anyagokat, eszközöket, tárgyakat – pl. orvosi-gyógyászati segédeszközök, ruhák, könyvek, stb. – el lehet hozni, használni.

Eifert János felvételei

…elbűvöl és majd megőrjít… Közben fontos megbeszélése van, nekem csinál egy programot Vanda Cordier-hez, az énekesnőhöz irányít, metróval, busszal megyek, állandóan eltévedek, a fagyos szélben ácsorogva belekóstolok a kanadai télbe! -11 fok celsius, Vandával kellemes beszélgetés, nem túl jó vacsora, de élvezetes…
Késő este érkezem vissza Judithoz, hajnalig beszélgetünk, fényképezünk, nagyokat nevetünk…

 2008.02.11. Reggel hozzásímulva ébredés, forró ölelés, a ruhát letépjük magunkról… csöngetés… Paxian Antal barátom visz a repülőtérre. Ébredés… Már úton vagyok New York felé.

Arun Bala 600 dollárért vásárolta meg  a “Világ végén”, és a “Fák temploma” c. képeimet (digitális print, gliclée nyomat, A3+ méret)

Oakville, Kanada, 2008. február

(Lisa Horvath felvétele)

Hotel Bedford, Goderich, Canada. Reggel későn ébredünk. Reggeli a szállodában, majd bepakolás az autóba. Még egy kis séta a városkában, majd a Lake Huron partján fényképezünk. Visszaindulás Oakville-be. Nézem a térképet, figyelem a behavazott tájat, a helységeket, amelyeken áthaladunk. Csupa ismerős nevek, máshonnan: Paris, London, Shakespeare, Stattford, New Scotia…  Egy kis faluban ebédelünk, egészen jól főznek. Oakville-be érkezés előtt még az Ontario tó partján fényképezek, a metsző szélben jéggé dermedt szinte minden. Este fotókiállítás Burlingtonban, az ART Centre galériájában, majd Pálfi Zsuzsa és Novák Viktor vendégei vagyunk. Hosszú beszélgetés, Zsuzsa ismert táncdalénekes volt korábban. A Ki mit tud? és a Táncdalfesztivál idejéből eleveníti fel emlékeit… Vacsora, video (Első könyvem, digirámáim)… Az OpArt tanulmányt vásárolják meg, 300 CAND…

Photos: Lisa Horvath

Eifert János: OpArt-tanulmány (Kötschach-Mauthen, Ausztria, 1993)

Boldog éjszaka, csodálatos „megszeretkedés”. Nem tudom szavakkal elmondani, milyen érzés újra férfinak lenni… partnerem, kedvesem, szeretőm boldog, hogy boldoggá tehetett. Én pedig attól vagyok boldog, hogy képes vagyok őt szeretni… Sérült lelkem gyógyul…

Reggel a lány behoz Oakville-ből egy benzinkúthoz, Kralovánszky Balázs „átvesz”, és megyünk a FOCALPOINT-ba, műtermi munkát fényképezni. Közben telefonok, e-mailek, Internet… Fényképezem a műtermi munkát. Ebéd után rövid bemutató a műterem fotósainak.

 Balázs hazavisz, felpakolom a DVD Videókat, amelyeket majd meg kell “nyomni”, a telefontöltő adaptert is bepakolom, és megyünk a Kipling metro végállomáshoz. Közben szakad a hó, Emíliához nagy késéssel érkezem. Felhívjuk Bódy Magdit, majd kapok egy órás kozmetikai kezelést. Emiliának csodás keze van. Kicsit tornázom még, majd két kép kiválasztásra kerül: A Föld álma / Dream of the Earth (1984), Köröspart behavazott fákkal / Trees snowed at the River Körös (Nagyvárad, Romania 2002), 500 CAN $, fele cash, fele csekk…

A lány megvár… Este még veszünk egy bakancsot, és feltöltő-kártyát a mobilomhoz… Éjjel szerelmes ismerkedés az ágyban. Szex Kanadában…

     A Niagara, azaz a Mennydörgő Víz nevet az indiánok adták az Egyesült Államok és Kanada határát képező hatalmas vízesésnek. Niagara Falls, 2008. február 5. Paxur Antal barátommal a Niagara vízeséshez látogatunk. Közben nagy beszélgetések az életről, halálról, szerelemről… amelyek értékesebbek és tartalmasabbak a tájnál, a látnivalóknál.

  Eifert János felvételei

Niagara-vízesés (angolul: Niagara Falls, franciául: les Chutes du Niagara) egy hatalmas vízesés együttes a Niagara folyón. Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határán fekszik elválasztva Ontario tartományt és New York államot. Niagara Falls, Ontario és Niagara Falls, New York ikervárosok között található, 27 km-re Buffalótól.

A három részre oszló zuhatag – az amerikai oldalon az Amerikai-vízesés és a Mennyasszony Fátyol; a kanadain a Lópatkó-vízesés – a 19. század második felében nyílt meg a nagyvilág előtt, az odavezető vasútvonalak kiépítése után. (Persze korábban is voltak híres látogatói, például Bonaparte Napóleon ifjabb öccse, Jerome is elhozta ide – amerikai! – mennyasszonyát.)

 A vízesés együttes a gleccserek visszahúzódásakor formálódott, a Wisconsin-gleccseresedés végén az utolsó jégkorszakban; a víz az újonnan létrejött Nagy-tavakból vájt utat magának ide a Niagara-lejtőn át az Atlanti-óceán irányába.

Bár nem rendkívül magas, a Niagara-vízesés nagyon széles: több mint 168 000 m³ zúdul le minden percben magas vízállás esetén, és 110 000 m³ átlagosnál. Ez a legnagyobb vízhozamú vízesés Észak-Amerikában.

A Niagara-vízesés egyszerre csábító szépsége és hasonlóan értékes hidroelektronikus ereje miatt. Az egyensúly megteremtése a természetes megőrzés, az üdülési, kereskedelmi és ipari felhasználások között kihívást jelent a fenntartók számára az 1800-as évektől fogva.

A Niagara – Mennydörgő Víz – nevet az indiánok adták az Egyesült Államok és Kanada határát képező hatalmas vízesésnek. (Wikipedia)

 Toronto, Canada, Nathan Phillips Squar. Nights of Fire by France’s Cie Barbarosse.

A City Hall előtti jégpálya és környéke ma este emberek ezreit vonzotta. Ami miatt én is idesiettem, az a látványos és izgalmas hangulat, ötezer égő fény tüzéből építkezve.

Utána a Roehampton Avenue, látogatás egy különlegesen szép, okos és izgalmas asszonynál… hajnalig beszélgetés művészetről, életről, halálról, mindenségről… fényképezés, nevetés… számomra ez olyan titokzatos éjszaka volt, ami a fájdalmat, a magányt kitörölte az emlékezetemből…

“…Annak, aki nyitott szemmel tekint a Napba, rezzenetlen újakkal ragadja meg a tüzet,

és a vakok által csapott, fülsiketítő lárma mögül iskihallja az örökkévalóság szellemdalát…”  (Kahlil Gibran)

Eifert János KÉP/HANG/SZÍNHÁZ című digiRáma műsora és kamara-kiállítása, Parameter Klub (695 Coxwell Avenue, Toronto Ontario Canada), 2008. február 1.,  19:00 óra . Vendéglátó: Bede Fazekas Zsolt

Tegnap este Zsolt felhívott, hogy a hurrikán miatt esetleg szalasszuk el az esti programot, de mondtam, csináljuk, legfeljebb ha kevesen lesznek, később megismételjük. Végül is húszan voltak, ami 200 dollár bevételt jelentett. Az est jól sikerült, a kísérő kiállítás, képbemutató úgyszintén.

Műsorom: Bemutatkozás – Helyzetjelentés – Tűztánc – Anyám kertje – Másképp – Szemkontakt – Szív-centrum dal – Labirintus – Kína, Selyemút – O Fortuna

Ami a legfontosabb, hogy a végén szinte “szétszedtek”. Meghívások sora, esetleges képvásárlás, DVD-vásárlás lehetősége. Jó néhány szimpatikus embert ismertem meg… a házigazda, Bede Fazekas Zsolt… egy szőke asszony, Judith C. Hart kommunikációs szakember… Lisa Horvath, aki segített rendezni, és meghívott születésnapját ünnepelni… Kralovánszky Balázs profi fotográfus, régi ismerős még 1978-ból…  Paxian Klára és Antal, két kedves „földöntúli” lény… Sallai Gábor, aki korábban jazz-zenész volt… Szalontai István, Kazi és mások… és természetesen a hugom, Agnes Eifert Staniusz…