Photo: Eifert

   Vécsey Krisztián felvételei

TeÉrted Akadémia, Nézni-Látni fotóiskola. Gyakorlat: portré- és csendélet-fotózás. Elmélet: a színek pszichológiai hatása. Budapesti Művelődési Központ, 2010. november 13.

 A színeket különleges jelentéssel ruházzuk fel: az arany a gazdagság, a királyi pompa; a vörös a szenvedély, a szerelem, a forradalom, a tűz; a kék a tisztaság, az égbolt és a folyók; a zöld a megnyugtató természet; a barna a megbízhatóság, a hűség, az ősz színe.

A színek hatással vannak az ember közérzetére, a vizuális művészetekben pedig jelentéshordozók. Asszociatív hatásuk kisebb részben fiziológiai alapon (hideg-meleg színérzet), nagyrészt azonban közmegegyezéses szimbólumokon (tapasztalatfelidézés, illetve tanulás) alapul, amelyek koronként, társadalmi rétegenként, sőt egyénenként is változik.

Mi is a fény?

Ilyet kérdezni talán sértésnek tűnhet, de úgy tapasztalom, kevesen képesek válaszolni a kérdésre. Amikor fényképezünk, el vagyunk foglalva a technikával: gép, objektív, blende, zársebesség, fókusztávolság, mifene, csupa olyan unalmas dolgok, amelyek mind az alkotói hevületet, mind fantáziánkat zavarják. A beállítás szintjén persze törődünk mi a fénnyel, a színekkel is, hiszen a helyes expozícióhoz, a színhelyességhez ez elengedhetetlen. Ha a fényerőt kérdezik, kapásból vágjuk: az optikai lencsének a fényt átbocsátó képessége, azaz a gyújtótávolság és az átmérő hányadosával kifejezett mértéke. De hogy mi a fény? Hmm…

A fény elektromágneses sugárzás, amelynek roppant széles terjedelméből az emberi látásban csak a 380 nm-től 780-nm-ig terjedő hullámhosszú sugarak játszanak szerepet. Vagyis, ez a keskeny energiasáv az, ami a szemünkbe jutva, a retina érzékelőit ingerelve, az agyban a látás érzetét kelti. Az állatok és a fényképezőgép nagyobb sávot érzékelnek, amelybe az ultraibolya és infravörös tartományokban is beletartoznak.

A fény terjedési sebessége légüres térben – a lézersugaras mérések alapján – 299 792 456,2±1,1 m/s, tehát valamivel kevesebb, mint a közismert 300 000 km/s érték. Anyagi közegben a fény lassabban terjed, a levegő és a légüres tér között lényeges eltérés nincs.

És mi a látás?

A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk. De hogyan?

  

A szem egyszerre optikai szerkezet és az agy része. Szemünk, mint egy bonyolult lencserendszer – szaruhártya, pupillanyílás, lencse, cilláris test, érhártya, ínhártya, szivárványhártya, retina, látóideg – a külvilág képét (ingerületét) egy millió fényérzékeny csap és 37 millió pálcika segítségével juttatja el az agytörzsi motoros központokba. Ez azt jelenti, hogy a szemünkkel észlelt világ képe élményeinkkel, tapasztalatainkkal, látásmódunkkal egészül ki. Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy az agyunkkal többet látunk, mint amennyit az optikai szerkezetnek tekinthető szemünkkel „letapogatunk”. Az, hogy szemünk egy optikai szerkezethez hasonlítható, nem jelenti egyben az „objektív” leképezés tényét. Gondoljunk arra, hogy fizikai, szellemi állapotunktól függően mennyire különbözőképpen látjuk ugyanazt, és hogy szemünk milyen könnyen „becsapható” (utókép, kétértelmű ábra, vakfolt, diszparitás, eidetikus kép, fovea, parallaxis, stb.).

Agyunk nemcsak a korábban észlelt képek (emlékkép), hanem a valóság benyomását keltő, sohasem látott képek (hallucináció) „felidézésére” is képes. Az elalvás előtt jelentkező hipnagog képzet a nap folyamán történt szokatlan tevékenységeket idézi fel. Olyan, mint egy mozgó utókép, azzal a különbséggel, hogy órákkal az után jelentkezik, hogy a szokatlan élmény véget ért. A hallucináció a valóság benyomását keltő centrális eredetű kép vagy képzet, vagyis kérgi vagy kéreg alatti neuronok spontán izgalmi állapotának következtében jön létre.

 

Az emberi látóközpont az agyban a két félteke közti hasadékba fordul. Bizonyos sérülések, pl. az egyoldali nyakszirtlebeny-károsodás „hemianópiához”, azaz a látás féloldali kieséséhez vezet, amikor is a beteg semmit sem lát az egyik látótérfélben lévő tárgyakból. Ha a sérülés a fej baloldalát éri, a beteg nem látja a jobb oldali dolgokat, és fordítva. Természetesen az agy felosztása különböző részekre – négy lebeny, centrális és Sylvinus-hasadék, érző- (szenzoros) és mozgatóterületek, talamusz és hipotalamusz, nagyagy, a köztiagy, az agytörzs, a kisagy és gerincagy – többnyire mesterkélt, mivel azok igen szoros összefüggésben működnek, felosztásuk és megnevezésük mégis hasznos a tájékozódásban.

 

A színek pszichológiai hatása.

A színek hatással vannak az ember közérzetére, a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatás révén. Asszociatív hatásuk részben fiziológiai alapon történik (hideg-meleg színérzet), részben közmegegyezéses szimbólumokon alapul (tapasztalatfelidézés, illetve tanulás).

A fehér szín: az összes szín egyszerre. Emlékszünk, általános iskola, fizika, fénytan, gyakorlat: a korongot, amely az összes színt tartalmazta, megforgattuk, és fehérnek láttuk.

A fekete csak a fehérrel szemben fekete (fény hiányában csak sötétszürkét látunk, a fehér egyidejű – szimultán – jelenléte eredményezi a fekete érzetet). Esztétikai szempontból azonban a fekete-fehér kép a valóságos színek absztrakciója, az eredeti spektrum tónusokban, vagy kontraszthatásban való megjelenése révén jelentőségteljes “stílusteremtő” eszköz lehet, amelyet gyakran és szívesen alkalmaznak a fotográfusok.

A három alapszínből – zöld, kék, vörös – kikeverhető az összes színárnyalat. A filmanyagok, a digitális kamera fényérzékelői gyakorlatilag ezt a „módszert” használják. A fényképezés technológiai fejlődése során a színek érzékelésében, rögzítésében és megjelenítésében nagy változásokat tapasztalhattunk. Míg a hagyományos képrögzítés anyaga, a film a fehér fényt kék-zöld-vörös rétegeken keresztül fogadja, addig a digitális kamerák képérzékelő lapja, a CCD egyetlen érzékelő rétegen, egymás mellett mozaik elrendezésű szenzorok segítségével rögzíti. Az újabb CMOS lapkákon már három egymásfölötti réteg található, amelyek minden pixelhelyen mindhárom alapszínt érzékelik. A digitális technika az analóg rendszerhez képest olyan hihetetlen gazdag szín- és tónusvisszaadásra képes, amilyenről eddig csak álmodtunk. A képfeldolgozás, megjelenítés során használt számítógépeknél a 8, 16, vagy 24 bites színminőség függvényében akár több millió szín kezelését állíthatjuk be.

Napfény, műfény.

Korábban, az analóg technikát használva, a fényérzékeny anyagok – különösen a színes filmek – rendkívül érzékenyek voltak a fényforrások által kisugárzott energia hullámhossz szerinti eloszlására.  Amíg a szemünk könnyedén alkalmazkodik a pillanatnyi világításhoz, a színes fotóanyagok azonban nem. Ha egy fehér papírlappal a nappali fényből egy izzólámpával világított, elsötétített szobába lépünk, azt ugyanolyan színűnek látjuk. Ha a szóban forgó fehér lapot le akartuk fényképezni, és színhelyességre törekedtünk, akkor első esetben napfény-, másodiknál műfény-filmet kellett használnunk. A digitális kamera használata esetén csupán a fehér szín-egyensúlyt kell megfelelő módon beállítanunk, azaz a fényforrás színhőmérsékletére kell tekintettel lennünk.

A színhőmérséklet a látható tartományban kisugárzott energia hullámhossz szerinti eloszlására jellemző szám. Egysége: kelvin, K.

Az ú.n. szín-visszaadási hibák tudatos alkalmazásával azonban varázslatokra vagyunk képesek. A színek eltúlzása, a valóság színeinek „átfestése”, – hasonlóan az objektív leképezésénél használt elrajzoláshoz, a perspektíva különös hangsúlyozásához – kreatív eszköztárunkat gazdagítva, a kép esztétikai alkotóelemévé is válhat.

   Hogyan határozzuk meg a színeket?

Cyan, magenta, yellow, cián, bíbor, sárga, krasznüj, szinnyij, rot, blanch, noire, kék, búzakék, halványkék, tengerkék, kékeszöld, zöldessárga, okkersárga, sárgásbarna, barnászöld… Akármennyire ismerjük nyelvünk (vagy más nyelv) gazdag kifejezési lehetőségeit, szavakkal nehezen tudjuk pontosan meghatározni, körülírni a kikeverhető színek, színárnyalatok millióit. Ezért használunk színegyeztető szabványokat, mint pl. a PANTONE, TRUMATCH, FOCOLTONE, TOYO, stb., amelyek a számok segítségével minden szakember, képfeldolgozó, nyomda számára egyértelműen pontosítja a színárnyalatokat is. A Pantone 115 C pl. a sárgának azt az árnyalatát jelöli, amelyben  49,2% sárga, 1,6%vörös, és 49,2% transzparens fehér található. A színegyeztető szabványok között a Pantone Color Formula a legelterjedtebb a világon. A Pantone cég az 1940-es években színes kártyákat gyártott a kozmetikai vállalkozásoknak, a rúzsok és körömlakkok színhelyes előállításához. Laurenc Herbert, a cég egy fiatal alkalmazottjának ötlete alapján ötszáz színből álló színkatalógust állítottak elő, amely aztán egyre bővülve, más területeken, a nyomdaiparban is elterjedt. A számítógépek megjelenésével a „Panton Calibrated” az irodai és grafikai piacon forgalmazott színes nyomtatókra, monitorokra is „átterjedt”, és a képfeldolgozáshoz, szerkesztéshez használatos Adobe Photoshop, In Design, Quark Xpress, CorelDraw, stb. szoftverekbe is beépítésre került ez a formula.

A monitorok, nyomtatók színkalibrálása, a meghajtókkal (driver) való egybehangolásuk ma már elkerülhetetlen, és ez az említett szabványok nélkül lehetetlen lenne.

    Portréfényképezés és a színek.

A színek, színárnyalatok felismerése, kezelése nemcsak a „gépi” technikákban szükséges. Ha műteremben, vagy a szabadban fényképezünk, nézzük meg, milyen színű az arc? Figyeljük meg, hogy a bőr színe, amely olyannyira jellemzi az arcot és a testet, a korrekt, színhelyes fényképen rendszerint nem tűnik „bőrszínűnek”. A bőr színét ugyanis melegebbnek, lágyabbnak képzeljük el a valóságosnál, ezért a portréfényképészek a valós színeket „átfestik”. Ezt a felvételkor használatos meleg-hatású szűrővel (pl. A81-es warmfilter), digitális fényképezésnél a fehér-egyensúly átállításával, vagy aranyfóliás derítőlap használatával érhetjük el. A képek utólagos színezése is megszokott, ez kézi-, vegyi- és digitális technikával egyaránt elérhető.

     Eifert János felvételei

Szembetűnő egyébként, hogy a hagyományos filmnegatívokkal, diapozitívokkal szemben a digitális fényképezőgépek CCD, CMOS érzékelői mennyivel gazdagabb szín- és tónusvisszaadásra képesek. A nyomdai reprodukálásnál pedig fantasztikus lehetőségeket kínálnak az RGB, CMYK, LAB, stb. színmódok.

A környezet reflexei.

A festett falak, erős zöld növényzet okozhatnak az arcon előnytelen színeltolódást. Ilyen esetekben, ha nem tudunk takarni, meleg színű felülettel, aranyfóliával bevont derítőlappal, vagy színszűrővel finoman ellensúlyozhatjuk ezeket. A túlderítés (túlszínezés) csak különleges hatás érdekében „megengedett”, a természetesség varázsát könnyen elveszíthetjük. A lemenő nap sugarai hosszú árnyékokat, meleg-puha színeket adnak. Ha tehetjük, használjuk ki ennek lehetőségét, és ne próbáljuk kiszűrni a túl sok sárgát, vöröset. A hangulatot ölhetjük meg ez által.

Eifert János