…Már nem maradt szállodára pénzem, így nagy merészen elhatároztam, hogy keresek egy nyugodt helyet a Bois de Boulogne-ban, de annyira hideg volt, hogy lemondtam róla. Közben megfigyeltem, hogyan zajlik az élet az erdőben. Megannyi kurva sétált a fák alatt, pasasokra várva, csak néztem, hogyan bírják a hideget. Továbbhajtok Versailles felé, ott láttam egy campinget, s mivel se sátram, se lakókocsim nem volt, a zuhanyozóban aludtam. Jó meleg volt, ragyogóan aludtam addig, amíg hajnalban az első vendégek nem kezdtek el zuhanyozni, mosakodni. Aztán zacskóból megreggeliztem, készítettem magamnak neszkávét, s várom, hogy valaki tudjon pénzt váltani, a telefonáláshoz… No végre, sikerült, indulok a versaillesi kastélyt és Trianont megnézni, fényképezni. Most van az itteni idő szerint nyolc óra, Te pedig indulsz Sárával az óvodába. Búcsúzom…
Folytatom levelem. Megnéztem a versailles-i kastélyt, a letűnt korok „gloire”-jának és a francia szépségkultusz ékes bizonyítékát. A kastély előtti Fegyver téren ragyogó parkolóhelyet találtam, s a díszes rácskerítésen át indultam először a parkot megnézni. Gyönyörű, gondozott virágágyások, nyírott bokrok, hosszú fasorok, s közben sok-sok szobor, most éppen nem működő szökőkutak, tavak. A palota legérdekesebb része a 73 m. hosszú tükörterem, meg Maria-Antoinetette hálószobája. Dél körül indultam tovább Chartres felé. Közben a kivezető út elején egy gyönyörű fasort fényképeztem. Talán még XIV. Lajos, a Napkirály kertészei ültethették. Tovább hajtok, menetközben tankolok: 14 liter benzin 61 franc, 4,30 literenként. Kíváncsiságból benéztem egy kis városkában lévő bútorszalonba, ahol egy bőrkanapé két fotellel 31.000 franc… a francba is, minek foglalkozom ilyenekkel, hisz nyilvánvaló, hogy egyelőre nem telik ilyenekre. Persze, álmodozni azt még lehet…

Eifert János: Fák temploma (Versailles, Franciaország, 1984)

Hogyan készült a Fák temploma?

A Fák temploma Versailles-ben, 1982-es (vagy 1984-es) franciaországi utazásomkor készült.  Nicolas Schöffer meghívására utaztam Párizsba, aki kiállított műveinek fényképezésével bízott meg. Első, kudarcos találkozásunkkor (késtem vagy fél órát, amelyet nehezen bocsátott meg nekem) kijelentette, hogy elege van a fényképészekből. Rárontanak a világra, törnek-zúznak, összetiporják témájuk-alanyuk lelkét, és végül az élet dolgainak gépszerű, szabatos lemásolásával még a jelenséget is tárggyá aljasítják. Nekem szerencsém volt. Elővettem éppen fákról készült képeimet, amelyek megnyerték tetszését. Végül ő ajánlotta, sétáljak ki Versaillesben, nézzem meg a napkirály kertészei által ültetett platánsort, és fényképezzem le. De ne csak a külsejüket, a lelküket is örökítse meg! E mondatok, no meg egy közösen elfogyasztott kitűnő ebéd után mi dolga lehetett a magamfajta fotográfusnak? Kisétálni a kastélyparkba, beleszippantani a levegőbe, amivel nemcsak tiszta és friss levegő került a tüdőmbe, hanem a „történelem levegője” is. Mert Versailles nemcsak egy város Franciaországban, az Il-de-France régióban, Párizstól 14 kilométerre. 1762-től az egykori faluból királyi várossá lett, nagy államigazgatási központ, a királyság tényleges fővárosa, a királyok lakóhelye. Igaz, volt, amikor elveszítette előjogait, 1789-ben például az udvart, a Nemzetgyűlést és XVI. Lajost erőszakkal vitték vissza Párizsba. 1870-ben meg a németek telepítették ide hadiszállásukat, és a kastély tükörtermében kiáltották ki a német császárságot. Királyok, államfők, diplomaták látogatták, mindig is a nemzetközi diplomácia központjának számított. Országok, nemzetek sorsát megpecsételő egyezményeket, deklarációkat írtak itt alá. 1919. június 28-án ugyancsak a kastély tükörtermében volt a színhelye a békeszerződés aláírásának, amely véget vetett az I. Világháborúnak, és tudjuk, a Kis-Trianon termében is aláírtak nemzetközi szerződéseket, amelyek között akad bennünket is érintő. Fényképeztem én a kastély termeit, a királyi lakosztályt, a márványtermet és az operát, mind-mind a francia klasszicizmus jellegzetes példái, de legszívesebben a parkot, a kerteket és szökőkutakat, és az egykori csatornák vonalát követő több százéves platánsorokat, amelyek a Napkirály kertészei ültetettek. Lefényképezésükhöz Mamiya 645 1000S fényképezőgépet és 210 mm-es teleobjektívet használtam, Kodak Ektachrome 100-as diafilmet. Az erős rekeszelés és a fák lomjai miatt viszonylag kevés fény miatt hosszú időt exponáltam. Miután állványt nem vittem, a gépet a szettáskára fektettem, és az önkioldóval exponáltam, hogy ne rázódjon be a gép. Számos beállítást készítettem még, széleslátószögű objektívvel is. Több alkalommal, több éven át, különböző évszakokban és napszakokban fényképezve egész kis gyűjtemény kerekedett. Mégis, elégedetlen voltam az eredménnyel, saját teljesítményemmel. Végül az első alkalommal fényképezett anyagból került ki a kiválasztott kép, a Fák temploma. Szép karriert futott be. Számos hazai és kiállításon szerepelt, gyakran a díjazott képek sorában. Szaklapok, folyóiratok, könyvek közölték, köztük a német Fotografie, vagy az angol Pictures of the Year is. Megjelent még naptárban, poszteren, de még óriás plakáton is. A kép, műtárgy formájában megtalálható különböző gyűjteményekben, és megvásárolták számosan. Én nem a sikerességéért szeretem. Talán sikerült nem csak a fák formáját, hanem a lelkét is megörökíteni. Ha élne Nicolas Schöffer, megmutatnám neki a képet, és megköszönném, hogy elirányított a Napkirály fáihoz. (Eifert János: Természetes képek 2., Foto Mozaik, 2003. január)