A XXI. Század Társaság összejövetelén a téma: az új ellenzéki kerekasztal lehetőségei. Pallas Páholy, (Budapest, V. Alkotmány u. 15.), 2012. január 11. 18:00.  Vendégeink: Árok Kornél társelnök, Szolidaritás Mozgalom; Juhász Attila politikai elemző, Political Capital; Kónya Péter társelnök, Szolidaritás Mozgalom; Székely Tamás társelnök, Szolidaritás Mozgalom

   Eifert János felvételei

Ellenzéki Kerekasztal

Ágh Attila

 A legutóbbi tömegtüntetések után felgyorsultak az események a magyar politikai életben és előtérbe került az Ellenzéki Kerekasztal összehívása. A felhívás az EKA megszervezésére a december 23-i tüntetésen hangzott el, és január 2-án már több szervezet is jelezte a csatlakozását. A Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM), mint „előpárt” volt a kezdeményező, és szervezőként már bele is kezdett a többkörös – többmenetes egyeztetésbe. Voltaképpen már a január 2-i tüntetés is az EKA típusú szervezkedés jelmezes főpróbája volt. Az EKA elnevezés szerencsés csillagzat alatt született védjegy, mert biztos legitimációt nyújt és optimista végkifejletet sejtet, de nagyon más már a világ és a hazai politikai helyzet is, ezért nem szabad túl komolyan venni a történelmi párhuzamot.

A bejelentéstől igen hosszú és kanyargós lesz az út az EKA működéséig, amelyben a fejlődési szakaszok határolhatók el. Először is, a kiválasztás időszaka, annak eldöntése, hogy kik vesznek-vehetnek részt benne. Mindenképpen szükséges lenne egy belső és külső gyűrű megkülönböztetése, azaz társult tagok meghívása is, akik bizonyos programokhoz és akciókhoz csatlakoznak ugyan, de nem teljes jogú tagjai a formálódó, legfeljebb 8-10 résztvevőből álló szervezetnek. Másodszor, a valódi politikai fellépés kezdetét egy Alapító Nyilatkozat jelentheti, ami tömören megfogalmazza az EKA programját, azon túl is, hogy a közös cél az Orbán kormány leváltása és a demokrácia visszaállítása. A „negatív” program – „mi ellen” szövetkeznek – ugyan elég könnyen megfogalmazható, de önmagában véve még nincs átütő ereje. Feltétlenül „pozitív” programra – „mi mellett” szövetkeznek -, is szükség van, olyan konkrét követelésekkel, amelyeknek közvetlenül mozgósító hatása van. Az EKA résztvevői persze különvéleményeket is megfogalmazhatnak és a társult tagok csatlakozhatnak a Nyilatkozathoz, de a közös mondanivalót ez nem érintheti. Harmadszor, a szervezetnek előbb-utóbb közös akcióprogramot és megfelelő menetrendet is meg kell hirdetnie, mégpedig mind a parlamenti, mind pedig az „utcai” – tüntetési programokra. Végül, több menetben, meg kell történjen a választási koalíció előkészítése, de ez még a távoli idők zenéje, bár az Orbán kormány összeomlása felgyorsíthatja az eseményeket.

Az EKA megszervezése során mindenképpen egy közös keretet kell létrehozni, de egyben mozgásteret is kell biztosítani a markánsan eltérő karakterű szereplőknek. A rugalmas szervezeti formát a külső és belső kör szétválasztása adhatja, mert túl sok aktor nem képes megállapodásra jutni és közösen fellépni, csak végtelen vitákba bonyolódni. Egyébként is kétséges, hogy mekkora a számos önjelölt kis párt vagy szervezet támogatottsága, amelyek éppen a nagy hangerő és a látványos akciók révén próbálják felértékelni magukat. A nyitottság igénye viszont jogos, azaz csatlakozni lehet, és az összefogás szükséges, de egyben meg kell szabni a szorosabb EKA együttműködés határait is.

A paradox helyzet nyilvánvaló: az EKA potenciális résztvevői az egymással való verseny alkotmányos feltételeit akarják megteremteni, miközben maguk is versenyeznek. Ahány potenciális szereplő, annyi súlyos probléma. A rendkívül dinamikus MSZM a párttá szerveződés átmeneti kínjaitól szenved, míg a túlkonszolidált MSZP előtt az a feladat áll, hogy ne tegye tönkre a saját esélyeit a váltópárti potenciáljának túlhangsúlyozásával. Az a nagy veszély, hogy minden szereplő szívesen vállalkozik a vezető szerepre, és hajlamos a többieket segédcsapatoknak tekinteni, ami az egész EKA szerveződést szétrobbanthatja. Különösen érzékelhető ez a veszély az LMP-nél, amit jól mutat a kapkodó, ellentmondásos kommunikációjuk az utóbbi napokban. Az LMP hangsúlyozza a leginkább az önállóságát, pólus-teremtő igényét, ugyanakkor pánikban van, mert belátta, hogy aki kimarad, az lemarad, ezért most szalad a többi után. Az új helyzetben éppen az LMP sajátos helyzete kérdőjeleződött meg, hiszen már nem az egyetlen új politikai szereplő, és már mindenki „más politikát” akar, és az is „lehet”, hogy jobban is csinálja, mint az LMP.

Az EKA megszervezésében óriási szerepe van a szubjektív tényezőnek, az emberek megnyerésének, a fideszes félelem-zsarnokság alóli a felszabadulás élményének. A legnagyobb esemény a nagy nyilvánosságban történt, az utcán végbement lélektani fordulat az ellenzékiség büszke vállalásával. De ideje azt is észrevenni, hogy akut programhiány jellemzi a közéletet. A Fidesz nemcsak a választási programot és a konkrét kormányprogramot sikkasztotta el, hanem egyben az ellenzéket is túszul ejtette a demokrácia lerombolásával. Ezzel a Fidesz leeresztette a kommunikáció ködfüggönyét, ezért konkrét programok helyett az ellenzék is beszorult a merő tagadás állapotába. Politikai fordulat csak úgy lehetséges, ha az EKA résztvevői képesek a gyors tanulásra és programalkotásra, ami egyben lehetővé teszi a tartós kapcsolatok kialakítását az érdekszervezetekkel. A konkrét programok ugyanakkor menekülési útvonalat biztosítanak azoknak a „reform-fideszeseknek”, akik belátják, hogy az Unióval való háborút csak elveszteni lehet. Az ellenzéki mozgalmaknak viszont komoly erőssége az uniós elkötelezettség, ami segít a programalkotásban is és reményt nyújt a Fidesz összeomlása utáni konszolidációban az EU határozott támogatására.