“A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb,

mint nem látni azt, amit mindenki lát.” (Lewis Carroll)

Farkas Antal Jamát holnap búcsúztatják a Kecskeméti Köztemetőben, 2012. január 21-én, 11 órakor. Én ma búcsúzom Tőle…

Farkas Antal Jama, az ismert és elismert fotóművész nemcsak kollégám, hanem barátom is volt. Őrzöm a nevemre dedikált Munkakönyvét, azaz fotóalbumát, amelyet Kiss Zsolt India c. kiállításának megnyitóján, könyvbemutatóján kaptam tőle. Sokszor összefutottunk budapesti kiállításokon, könyvbemutatókon, és amikor a “gagyi” programból elegünk lett, félrevonultunk beszélgetni. Tőle tudom, hogy ismertsége és elismertsége ellenére alig akadt munkája. Ezért állandó anyagi nehézségekkel küzdött, gyakran kapcsolták ki a gázt, a villanyt a lakásában. Sokszor azért volt lehetetlen telefonon elérni, mert díjtartozása miatt azt is kikapcsolták. A TB-jét sem tudta fizetni, ezért az utóbbi években a budapesti egyetemen tanítást vállalt, hogy legalább a munkáltatója fizesse a társadalombiztosítási hozzájárulását. Ingázott, bár nehezére esett az utazgatás. Fájdalmai, panaszai voltak, melyek kivizsgálása után operációra került sor. Nem tudta megfizetni, hogy a megfelelő ellátást, a legjobb orvosokat kapja. Nem tudni bizonyosat, de egyesek szerint ez a „helyzet” okozhatta halálát.

Még életében gyakran írtam róla (FotoVideo, Foto Mozaik, ZOOM Magazin), rendeztem vagy nyitottam meg kiállítását, lobbiztam elismertetéséért, ösztöndíjáért, Balogh Rudolf-díjáért. Merthogy a tehetséges embereknek is kell a „rásegítés”, hiszen ebben a korrupt társadalomban, rothadó és rothadt művészeti közéletünkben az arra érdemes művészeknek is csak így lehetséges az „előbbre jutás”.

2001-ben, amikor HUNGART ösztöndíjat kapott,– a HUNGART alelnökeként – laudációmban a következőket mondtam róla: „Műveivel találkozhattunk már rangos kiállításokon, akár Svájcban, Amerikában vagy Magyarországon, kapott már díjakat nemzetközi pályázatokon, nyert Pécsi József ösztöndíjat, kapott elismerő levelet Cornell Capától, megjelent szép terjedelemben, művészeti folyóiratokban, rangos kiadványokban, még az Interneten is. Sajátos stílusa, amely a képzőművészet és fotóművészet eszközhasználatát ötvözi, gondos, elmélyült szemléletmóddal párosul. 1960-ban született Kecskeméten, és élete, munkája is odaköti. Hogy művészetére a Beatlesek, Frank Zappa, Birkás Ákos, Cézanne, Zátonyi Tibor vagy a szomszédasszony csinos leánykája hatott rá leginkább, talán még ő sem tudná megmondani, és tulajdonképpen lényegtelen, hiszen saját útját járta, nem hasonlít mestereire és nem skatulyázható. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola bizonyára lehetőséget adott az érésre, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, de mellette, felette, alatta kitapogatta azokat a tudásforrásokat, amelyeket becsörgedeztek iskolázott ismereteibe, és szinte első korszakában (már amennyire illő itt még korszakolni) megtalálta, kialakította sajátos arculatát.”