A Virág utcai vendégházban összepakolok, a pénzt az asztalra teszem, ráfirkantom egy papírlapra, hogy köszönöm a tiszta szobát, az otthonos vendéglátást. Egész délelőtt fényképeztem a városban, majd az Alföldi Galériában felmértem a terepet, június-júliusi kiállításom színhelyét. 509  négyzetméter áll rendelkezésemre, hogy életmű-kiállításomat bemutathassam.  Felhívom Hézső Ferit, Facebook-on már egyeztettünk, jubileumi kiállításának megnyitójára nem tudtam lejönni, de most itt vagyok, találkozzunk. Az Emlékpont Galériában együtt nézzük meg képeit, rendkívüli tárlatvezetését nagyon élvezem. Meghív otthonába, Rozina asszony ebéddel kínál. Krumlileves, túróscsusza, még most is összefut a nyál a számban, ha az ízekre gondolok. Feri műtermében folytatjuk a beszélgetést, a világot megváltjuk, közben fényképezek, portrét csinálok róla.  Közben megcsörren a mobilom, Ildi hív Prágából, gyors beszámoló, te hogy vagy, hosszú próba volt ma, holnapután bemutató a prágai  Új Színházban, majd Bonnban a Brotfabrik-ban.  Hamarosan indulnok Budapestre, Poci kutya vár a sétáltatásra. Festőművész barátom búcsúzóul könyvét dedikálja: “Jánosnak, barátsággal a közös találkozásunk alkalmából: Hézső Ferenc, Hódmezővásárhely, 2013. február 17.”

“Aki kápráztatni kíván, megelégszik a ragyogással, de aki a lélekbe akar hatolni, annak az érték a tökéletes”  Lu-Csi

Hézső Ferenc festőművész (Hódmezővásárhely, 1938. január 26.–)
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Domanovszky Endre, Pap Gyula növendéke 1957–1962 között. 1962-től a Vásárhelyi Művésztelep tagja. Ettől kezdve Mártélyon és Makón szakkört vezetett, bekapcsolódott a tokaji művésztelep munkájába. 1966–1975 között a vásárhelyi Bethlen Gimnáziumban, 1975-től a szegedi Tanárképző Főiskolán tanított. 1982–1992 között tanszékvezető, 1984–1987 között főigazgató-helyettes volt. 1963–1986 -ig a Makói Képzőművészeti szakkör vezetője, 1968-1991-ig a Mártélyi Országos Képzőművészeti tábor vezetője volt. 1976-tól állandó résztvevője a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek, 1986-tól a Hortobágyi Alkotótábornak, 1997-től a Cívis Nemzetközi Művésztelepnek. Művészete a vásárhelyi és alföldi népélet iránt elkötelezett. Az átalakuló tanyavilágot, a változásban lévő életformát újszerűen jeleníti meg. Tiszteli a vásárhelyi képzőművészeti hagyományt, de formailag nem követője senkinek. Újszerű vizuális rendszert alakított ki képein, egységes látványba fogja a tér- és idősíkokat. Síkszerűen fogalmaz, dekoratív és konstruktív szemlélet jellemzi. Sajátos szimbólumrendszert teremtett, ennek elemeit montázsszerűen rendezi el jórészt temperával készített képein. A 70-es évek második felétől a szimultaneizmus, a geometrikus absztrakció, az op-art eszközeivel is él. A 80-as években ikonszerű elrendezést is alkalmaz művein (Rekviem egy jó parasztért, 1982), itt a központi portrét 11 kis kép veszi körül. Vonzódik a monumentalitáshoz, több muráliát készített.

Első, saját költségén létrehozott önálló kiállítását idő előtt bezárták 1967-ben, hogy egy érdektelenségbe fulladó tárlatot rendezzenek egy Szárján nevű örmény festőnek – derült ki több ügynökjelentésből. A 75. születésnapját szombaton ünneplő Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművésznek a hatvanas-hetvenes években készült és az ominózus első tárlatán is szereplő alkotásaiból nyílt kiállítása a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

A kommunista diktatúra időszakával foglalkozó közgyűjtemény történésze, Mészáros Tamás a tavalyi nagy sikerű Megfigyelt művészet kiállítás kutatásai közben bukkant rá “Joó János” és “Szabó Gáspár” fedőnevű ügynökök jelentései között a bevezetőben már említett kiállítászárás sztorijára. A jelentésekből kiviláglik, hogy a művésztársak, Fejér Csaba és Németh József mélységes felháborodásuknak adtak hangot, hogy a későbbi Tornyai-plakettes és Munkácsy-díjas Hézső első egyébként se túl hosszú időtartamú kiállítását megrövidítették. A Tornyai-múzeum legendás igazgatója, Dömötör János még Moszkvával is beszélt az ügyben, mindhiába. A két művész éles hangon elítélte a pártbizottság “partizánakcióját”, sőt Németh József kijelentette, hogy azért hozták vissza a szovjet határról Martirosz Szárján kiállítását a pártfunkcionáriusok, hogy jófiúnak tűnjenek a magasabb rangú elvtársak szemében. A jelentésekből az is kiderült, hogy alig voltak – művész pedig egy sem – a megnyitón, pedig Vásárhelyen minden kiállítás kiemelt eseménynek számít(ott). Az ügynöknek az volt az érzése, hogy tüntetőleg maradtak el az emberek.

Az Emlékpont legújabb, Hézső Ferenc munkássága előtt tisztelgő időszaki kiállításán a falakra került néhány, az idő előtt bezárt kiállítatáson is szerepelt műve a 75 éves festőművésznek. Hézső 1962-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Kezdettől fogva tagja volt a Vásárhelyi Művésztelepnek. 1966 és 1975 között a Bethlen Gábor Gimnáziumban, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékén tanított 1975 és 2005 között, melynek két évtizeden át tanszékvezetője is volt. Művészete a vásárhelyi és az alföldi népélet iránt elkötelezett. Tiszteli a helyi képzőművészeti hagyományt, de formailag nem követője senkinek. A pusztulásra ítélt tanyavilágot, a külső kényszerek hatására megváltozott tanyai életformát újszerűen jeleníti meg. Sajátos szimbólumrendszert teremtett, mellyel – saját elmondása szerint – “pofán akarja vágni” képei nézőit. Munkásságát több díjjal, többek között Tornyai-plakettel és Munkácsy-díjjal is elismerték. (Forrás: Port.hu)