Meghívó

VAJDA BÉLA Cannes-i Arany Pálma–díjas és Balázs Béla–díjas filmrendező PÁTOSZ NÉLKÜL című, első grafikai kiállításának megnyitójára 2014. április 10., csütörtök 17.30 óra, CULTIRIS GALÉRIA (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A tárlatot HARIS LÁSZLÓ fotográfus nyitja meg.

Vajda Béla (1935 – 2011) – a magyar animációs film egyik legnagyobb alakja volt és marad, míg csak rajzfilmeket szerető ember lesz a földtekén. Erről bárki meggyőződhet, ha a YouTube-on vagy másutt megnézi apró filmetűdjeit. Nevethetünk az osztálytársával, Maár Gyulával közösen kitalált, finom iróniába csomagolt társadalomkritikus Nyelvleckéjén, amely pedig csak a vizsgafilmje volt, ám azonnal megkapta érte az oberhauseni nemzetközi filmfesztivál nagydíját (1968), a látnoki A mozin, amely most aktuálisabb, mint valaha, merthogy a mozizás végét diagnosztizálja grafika-papírkollázs mókájában (ez a vegyes technika egyébként Vajda fő kifejezőformája, ebben iskolateremtő jelentősége van munkásságának).

A Mannheimben jutalmazott Életmű (1972) fekete humorú groteszkjében is ott a fájdalom, amikor a jóember azért nevelgeti fácskáját oly szorgosan, hogy aztán legyen hová – felakasztania magát.

Klasszikussá vált az éjszakai sikereket hajszoló Pléh-boy tetőfedő, akit úgy nevetünk ki, hogy a végén minket kólint fejbe a valódi értékekhez fel nem érő melós igazsága: „úgy akarok megdögleni, hogy éljek” (1978).

Vagy itt van a cannes-i Arany Pálma és a trieszti Arany Pecsét-díjas Moto perpetuo című filozofikus kis abszurd (1980) a maga megállíthatatlan páternoszterével, amibe belefér egész világunk múltja és jelene, s amibe inkább bele sem lép a megrettent kis emberke. (Mellesleg ezt is Maár Gyulával közös ötletből és Sajdik Ferenc szatirikus rajzaiból komponálta a rendező.) Az 1983-as Hanyas vagy? Örök érvényű emberi-társadalmi filmlátlelete sem csak a világ filmkritikusainak Lipcsében és a zsűrinek Oberhausenban tetszett nagyon, hanem mi sem tudjuk azóta sem kiverni a fejünkből szállóigévé vált címét-refrénjét. A Janikovszky Éva-filmmesék humorán pedig a felnőttek is okulva szórakoznak, immár nemzedékeken át (Az én családom; Felelj szépen, ha kérdeznek; Kire ütött ez a gyerek?; Jó nekem 1985 – 1987).

De mindez csak az egyik, önmagában is sokoldalú Vajda Béla. Két héttel azután, hogy megkezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán (ahová egyből felvették), ott kellett hagynia, mert édesapja halála miatt kenyérkereset után kellett néznie. Műszaki rajzolónak állt a Ganz Tervezőirodájában, miközben a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára járt, ipari formatervező szakra.

A tízéves műszaki rajzolás közben zenével vigasztalódott, autodidakta módon hatolva egyre mélyebbre a jazz világába. (Ebben testvérei, különösen Sándor öccse példáját követte, aki a Benkó Dixiland Bandben bőgőzött.) Ám közben kezébe akadt egy 8 mm-es filmfelvevő is, és ez megpecsételte további sorsát: beiratkozott a Filmfőiskola másoddiplomás operatőr-rendező szakára, ahol Herskó János és Illés György mesterek szabadították ki belőle az eredeti fantáziájú és kritikus szemléletű filmrendezőt. (Esténként pedig különböző zenekarokban bőgőzte össze a létfenntartás költségeit, hobbiból pedig hangszerkészítésen törte a fejét, plexigitárt tervezett például még Pege Aladárnak is.)

A magyar animáció fellegvárában, a Pannónia Filmstúdióban kapott rendezői munkát – kezdetben saját, később mások rajzfigurái, papírkivágatai, fényképei köré kellett dramaturgiát, atmoszférát, képi világot teremtenie. Persze, ceruza és tus nélkül ez nem megy, a rendező vázlatok, képes forgatókönyvek lapjain élte ki aktivitásra mindig kész rajzoló tehetségét. De mert a rajzból diplomája nem volt, az alkalmazott rajzoláson túl nem merészkedett, miután filmes lett. (Érdekes, ebben volt egy nagy elődje – Szergej Eisenstein, aki szintén a plajbászt cserélte fel a filmkamerával.)

Filmes élete előtti grafikusi munkásságát pedig Vajda Béla eltitkolta, elrejtette, mintha soha sem lett volna…

„Jé, a Béla így rajzolt?” – adott önkéntelenül hangot csodálkozásának Nepp József, amikor nemrég megpillantotta ezeket a sosem látott képeket, pedig több mint 30 évig dolgoztak együtt a Pannóniában.

Bende Zsófia, Vajda Béla munkatársa és felesége, férje halála után akadt a szorosan összekötött dossziékra, amelyekről harmincegynéhány éves közös életük alatt mit sem tudott. És elámult… Könnyed kézzel teremtett, kedves vonal-lények, groteszk alakok, elvontabb nonfiguratív etűdök, kollázsok, vázlatok, finomszerkezetű hangszertervek tucatjai szabadultak ki a szoros kötésből.

Vajda Béla gondolatainak, érzelmeinek, hangulatainak képi jelei ezek, amelyeket akkoriban kutatott magában, Weöres Sándor általa kimásolt soraival megtámogatva.

És most, íme, itt vannak. Nem mind, csak amennyi befért ide.

Geréb Anna filmtörténész