Nagy siker volt Dömötör Mihály kiállítása – Promenad.hu, 2014. június 23. 07:39
Nagy siker volt Dömötör Mihály kiállítása
PROMENAD.HU/Feltöltő: Bodrogi Klára / 2014-06-23 07:39:51
Tavaly háromszázötvenhatezer-ötszázhuszonkilenc látogatója volt a Múzeumok Éjszakája programjainak. Az idén, június 21-én – végleges néző-számot még nem tudunk – mintegy négyezer program – egyebek mellett számos koncert, rendhagyó tárlatvezetés és filmvetítés – várta a látogatókat 313 vidéki és 133 budapesti múzeumban, kiállítóhelyen.
Szegeden tűzugrás, egyiptomi halotti szertartás, gyermekprogramok, Rákosi cellája, orgonabemutató, Hódmezővásárhelyen pedig – ahogy már a tudósítások erről részletesen beszámoltak – a korábbi évekhez képest is gazdagabb kínálat kápráztatta el az érdeklődőknek. Kaposváron még a sétálóutca üzletei is múzeumokká alakultak a látogatók kedvéért, Kecskemét pedig a hungarikumok városa volt ezen az éjszakán. Itt találkozhattak majd mindennel, ami egyedülállóan magyar: egyebek mellett a solymászattal, a hímzett konyhai falvédővel és persze a Kecskeméti Filmstúdióval. Szent Iván éjszakáján annyi varázslatban, mesében és csodában lehetett részünk, hogy még a vadak is kezesbárányokká szelídültek, különösen a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban Hatvanban. Napestig sorolhatnánk Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Pécs, Nagykanizsa, Sopron és még vagy háromszáz vidéki helyszín történéseit, ám a tisztelt olvasó türelmével nem kívánunk visszaélni, és a terjedelem sem engedi meg.
A fővárosban a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes meglepetéskoncertje nyitotta meg a Múzeumok éjszakája programsorozatát a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén, a múzeumban pedig nyomozós játékkal és dumaszínházzal várták a látogatókat. A Néprajzi Múzeum aulájában biciklis körhinta forgott egész este, a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében az I. világháború korát idéző divatkiállítás volt látható, a Cseh Tamás Archívumban mások mellett a Kaláka és a Szélkiáltó adott koncertet.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban rock and roll tanítással egybekötött házibulit rendeztek, az Aquincumi Múzeumban kosztümös tárlatvezetést tartottak az ókori polgárváros romjai között, a Puskás Ferenc Stadionban ügyességi játékokat és népi sportjátékokat lehetett kipróbálni, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum udvarán pedig éjfélkor tűzugrás volt. Herman Ottó polihisztorra emlékeznek a Gellért-hegy szikláira vetített videoanimációval, amelyet 21.30-tól éjjel 2 óráig láthatott a közönség a Duna pesti partjáról, az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszon.
A Nemzeti Táncszínház is több látni-nézni-hallgatnivalót kínált, amelyeket két és félezer látogató kísért figyelemmel: Andrea Paolini Merlo: “Mozgásban” – Papp Tibor: “Táncművészeti inspirációk” fotókiállítások a galériában, ahol a Netz Táncprodukció nyitótáncával indították a gazdag programot. A „Táncoló filmkockák” Lakatos János nívódíjas előadó jóvoltából tánc- és filmtörténeti vetítéseket kínált: Csoda születik – az első lépések a filmvásznon; Az őrült 80-as évek; Ezt Lippai Andrea flamenco táncművész, és a Sívasakti Kalánanda Táncszínház podukciói, majd az Amrita és a Csitrikári című előadásokból előadott részletek, és végül táncház követte. A Lángoló Lelkek Tűzzsonglőr Társulat a színház előtti füves területen tartott tűzzsonglőr bemutatót.
A Kerengő Galériában Dömötör Mihály “Romlás virágai” c. fotókiállítása volt látható, amelyet tegnap éjjel – mint azt Kotsis Ágotától, a színház művészeti referensétől megtudtuk – 2500 látogatót vonzott. A fotókiállítás június 30-ig tekinthető meg a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában (1047 Budapest, Színház utca 1-3.)
Feledy Balázs művészettörténész a kiállítás megnyitóján – többek között – a következőket mondta:
„A romlás virágai, amely Charles Baudelaire halhatatlan verses-írásos kötetének címe, szó szerint nem szólnak virágokról, viszont szólnak lázadásról, rothadásról, erotikáról, nem kevés dekadenciával. S tehát szólnak nőkről, emberi viszonylatokról.
Dömötör Mihály itt látható – költőiséggel, poézissel teli – képeivel azt bizonyítja, hogy sok ezer képzőművészeti, iparművészeti, néprajzi, népművészeti műről készített jobbnál-jobb műtárgyfotója, igen igényes portréi, melyek az 56-os, valamikori forradalmároktól kezdve, a magyar irodalom nagyjain át Hódmezővásárhely jeles művészeiig vezetnek, s a tanyavilág és vidéki életforma életképein át a legendás cigányképekig ívelnek (s persze még nem is villantottam fel minden témát), nos ezek után e most látott kollekcióval folyamatos nemcsak technikai, de szellemi előrelépését is argumentálva látjuk. Így – útban 65. életéve felé – képes olyanról fotográfiákat elénk tárni, melyek végső soron ontológiai magasságokba íveltetnek. Nos, a képek esztétikai élményén túl, ennek a kiállítási anyagnak ez is egy fontos rétege és tartománya: elgondolkodtat.
Dömötör Mihály művész pályáján – mint minden fotográfusén – fontosak a mesterek, a példaképek. Mihály ezt különösen fontosnak tartja, mindig jelzi, hogy milyen alapvető volt, még mint múzeumi műtárgyfotósnak Andreas Feininger, később Karl Blossfeldt munkássága (utóbbira e kiállításán egy konkrét hommage-t is látunk), hogy milyen sokat segített neki a fényképezés elméletének elsajátításában Pelbárt János.
S továbbá, hogy a gyakorlati ismeretek megszerzésében, az igényességben milyen meghatározó volt Nagygyörgy Sándor személye, aki sajnos már több mint húsz éve nincs közöttünk, s akit ugyan a szakma elsősorban, mint a legkitűnőbb természetfotósok egyikét ismer, de művészi útjában lényeges, hogy eredetileg Képzőművészeti Főiskolát végzett, mint festő, ráadásul, mint Bernáth Aurél növendéke. Képzőművész végzettsége bizonnyal befolyásolta fotóművészi látásmódját, mint ahogy ez áttételesen beépült egyik jeles tanítványa: Dömötör Mihály szemléletébe is. S ha már képzőművészet, s ha már személyesség, akkor nem állom meg, hogy ne említsem meg Mihály Édesapját, dr. Dömötör Jánost, Hódmezővásárhely legendás múzeum igazgatóját, művészetének kutatóját, aki nélkül nem lehet megírni Vásárhely XX. század második felének művészettörténetét. Barátomnak, atyai barátomnak mondhattam, miként tán fiát is, aki számára bizonnyal szintén példa volt Édesapja.”
Forrás: Eifert János, MTI, Nemzeti Táncszínház