Hervé fotók Hódmezővásárhelyről

Feltöltő: Megyeri József / 2014-07-17 13:46:09

http://promenad.hu/cikk/herve-fotok-hodmezovasarhelyrol-145014

Harminc különleges fotográfiát adományozott Judith Hervé asszony, a világhírű, hódmezővásárhelyi születésű fotóművész, Lucien Hervé özvegye szülővárosának. A 20. századi építészeti fotográfia megújítójának és legnagyobb alakjának, valamint fiának, Rodolfnak 15-15 művét a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában mutatták be.

Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „a mai kiállítás nem jöhetett volna létre Madame Lucien Hervé nagylelkű felajánlása nélkül, ugyanis a kiállított képeket a városnak adományozta, így nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Hervé emléke előtt méltóképp tiszteleghessen szülővárosa.”

Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója megnyitóbeszédében megerősítette, hogy mintegy kőbe vésett kánonként szerepel a 20. század legnagyobb kortárs művészei között Lucien Hervé (1910-2007), Hódmezővásárhely leghíresebb szülöttjének a neve, akit a 20. századi építészeti fotográfia megújítójaként és egyik legjelentősebb alakjaként tisztelnek. Hervé Elkán László néven látta meg a napvilágot a dél-alföldi városban. A Franciaországban letelepedett ifjú a második világháború idején az ellenállásban vette fel az Hervé álnevet, melyet később művésznévként használt. Legjelentősebb alkotásai az építészeti fotográfiához kapcsolódnak: különleges aspektusból, a fény és az árnyék ellentétével mutatja be a modern és régebbi korok épületeit, de portréi, zsánerképei, csendéletei valamint a természetről s a véletlen jelenségekről készült képei ugyanúgy magukon viselik egyedi látásmódjának karakterét. Hódmezővásárhely városa 2012-ben adományozott posztumusz díszpolgári címet Lucien Hervének. Rodolf Hervé (1957-2000), a világhírű fotográfus fia Párizsban született. A fiatal művész 1989 utolsó napjaiban érkezett Magyarországra, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy dokumentálja a rendszerváltás utáni éveket. Magyar kultúrájú külföldiként sajátos szemszögből követte nyomon és rögzítette a változás éveit, miközben maga is intenzíven részt vett az időszak szubkulturális életében. Mintegy a “tűzvonalból” örökítette meg az átmenet korát, a kulturális underground felszínre törésének idejét a tömegkultúra térhódításának előestéjén.

Eifert János – a Kerengő Galéria művészeti vezetője – elmondta, hogy Lucien és Rodolf Hervé kiállításával a Nemzeti Táncszínház utolsó, pontosan száznegyvenedik fotókiállítása nyílt meg. Remélhető azonban, hogy a népszerű és látogatott művészeti program új helyen él tovább. Majd így folytatta: „A Táncszínház születése percétől, mintegy a vizuális művészetek „szövetségeseként” száznegyven egyéni és csoportos fotókiállítás bemutatására adott szellemi és fizikai teret. E térben, válogatásom alapján – határok és korlátok nélkül – a fotóművészet szinte minden műfaja, alkotói törekvése és gazdag témaválasztéka megmutatkozhatott. A hazai és nemzetközi élvonal képviseletében Baricz Katalintól Tóth Istvánig, Branislav Brkić-től Walter Kühneltig és Echer Károlytól Lucien Hervéig több mint háromszázötven kiállító nevét kellene felsorolnom. Néhányat közülük mégiscsak említenem kell – türelmüket kérve Önöktől – hiszen nélkülük a képek élettelen és jellegtelen, számozott tárgyak lennének. Érdekesek és izgalmasak voltak a tematikus kiállítások. A Tánc a fotóművészetben igazi minőséget mutatott be (Korniss Péter, Keleti Éva, Szalay Zoltán, Bánkuti András, Varga Gábor György, Andrea Paolini Merlo), a Seniorok az ezredfordulón pedig a klasszikus fotográfia legnagyobb hazai képviselőit (Ács Irén, Gink Károly, B. Müller Magda, Nádor Ilona, Németh József, Tabák Lajos, Tillai Ernő, Tóth István) vonultatta fel. A fotóriporterek, a nagy öregek és a fiatalok (Escher Károly, Bánhalmi János, Horváth Dávid, Farkas Tamás, Mátrai Miklós) szintén „szakosodtak”, és remek sportfotókkal, portrékkal, esemény- és színházi felvételekkel örvendeztették meg a galéria látogatóit. A zene, különösen a jazz kedvelt téma (Siklós Péter, Vass Dániel), ábrázolásuk műfajt teremtett. A természetfotó népszerűsége (Kalotás Zsolt, Vajda János, Dombovári Tibor, Rakó Alex, Zsila Sándor) a Táncszínházban is töretlen. Még a városképek, épületfényképezés terén is specialisták (Szentiváni János, Vasja Doberlet, Vladimir Jirnov, Marius Jovaisa, Erhardt László) hozták a minőséget. Az utazás sem a társasutazások knipszelői által ismert formában, hanem a földrajzi-, néprajzi-, társadalmi keresztmetszetet megjelenítő szerzők (Lóránt Attila, Erik Skjøldt, Kocsis András, Robert Jankuloski, Becker Irén) ábrázolásában jelent meg. Az akt műfaját különlegesen érzékeny fotográfusok (Szergej Buszlenko, Jung Zseni, Wágner Ferenc) képviselték. A kísérletező fotográfiát, a különleges technikákat nemcsak a fiatalok „hozzák”, hanem a korosztálytól függetlenül a sajátos gondolkodású és filozófiájú alkotók (Kovács Melinda, Ilku János, Lehotka László, Boldvai Balázs, Fejér Zoltán, Juhász László, Nagy Zopán). A határon túlról, más „kultúrkörből” nem kirándulni, hanem tapasztalatot cserélni és megmérettetni jöttek a nemzetközi ismertségű fotográfusok (Branislav Brkić, Nagyezsda Pavlova, Rudi Haidenthaler, Lennert Géza, Tóth Stefan, Stanislovas Žvirgždas, Nagy Tivadar, Vinko Šebrek). Így teljes az a világ – a fotográfia világa -, amelyet a Kerengő Galéria befogadott és közvetített a táncszerető közönség számára.“

(Eifert Kata Nóra felvételei a kiállítás-megnyitón készültek)

Forrás: Nemzeti Táncszínház, Tornyai János Múzeum