Promenad.hu, 2014. október 14.  – http://promenad.hu/cikk/a-vasarhelyi-fotoszimpozium-resztvevoinek-fenykepei-szentendren-147529

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozata – tagjai ismerősek a Vásárhelyi Fotószimpozium résztvevőiként – KORTÁRS DIGITÁLIS FOTOGRÁFIA 2014 c. kiállítása nyílt Szentendrén, a MANK Galériában. A megnyitón Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, a MAOE elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Götz Eszter kurátor ajánlotta a kiállítást figyelmünkbe.

„KÉPEK labirintusában éljük napjainkat, minden percben ezrével törnek be az intimszféránkba a telefonnal, fényképezőgéppel, műholddal készített fotók. Digitális világ él körülöttünk. Ez jelentheti azt, hogy a hagyományos, fényérzékeny papírra rögzített kép helyett mennyiségi, vagyis számadatokba kódolt látványt rögzítünk. Ami a gyakorlatban a bináris, tehát a kettes számrendszer logikáját követi: valami vagy van, vagy nincs.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Fotóművészeti Tagozata rendszeresen ad jelentést arról, mivel foglalkoznak az egyesületbe tartozó fotóművészek. Témák, hagyományok, fotótechnikai eljárások, vagy egy életmű éppen aktuális szakasza jelenik meg a bemutatókon. Az a harmincegy fotó, amely ezen a kiállításon szerepel, látszólag semmiben nem vállal közösséget, csupán abban, hogy a felvételek digitális eljárással készültek, vagyis nem analóg géppel; nincs papír, ami felfogja a látvány fénypontjait, és nincs előhívó folyadék, melyben lassan kibontakozik az egyszer már megpillantott kép. Egy gombnyomás, és a fénykép megállította az időt, bezárta a látvány alapanyagát, a digitális jeleket. Innentől indul a technikai szakasz, a rögzített pontok további formálása. Elveszünk belőlük vagy átcsoportosítjuk a jeleket, torzítunk vagy javítunk rajtuk, ide-oda tologatjuk a pixeleket. De a kettes számrendszer törvénye itt is határokat szab: a lehetséges, a véglegesként kialakult képben vagy benne van a lényeg, vagy nincs.

A kiállításon látható harminckét képben csupán az a közös, hogy a világnak ugyanabból a téridő szeletéből fogja a jeleket. Nem mondhatnám, hogy ugyanúgy lát – de azt, ami ebben a kis szeletben igazán fontos, mindegyik kép hordozza. Ez pedig az itt és most, ami fotós nyelven nagyjából annyit tesz: így és ezt. Amit és ahogyan a képalkotó meglát, rögzít, ami a technikai eljárások bevégeztével a fényképen láthatóvá válik. Ez a látásmód S. Faragó Gyöngyivel egy fiatal lány felnyírt tarkóján méri a kezdődő időt és Horváth Péter portréján az ablaküveg mögött feleségével összebújó, messziről felénk mosolygó Harasztÿ Istvánon az idővonal túlsó végét. Térben is ilyen távoli pólusokat kötnek össze a képek, a Szikszay Ágnesnél felvillanó, frissen „dizájnolt” városi tájtól Lehotka László tengerbe vesző mólójáig. Technikában és stílusban szintén nagy a változatosság: Kovács Endre fotóján a pop-art retró, Eifert Jánosnál a klasszikus testélmény, Gál Andrásnál az André Kertésszel és Kinszki Imrével kezdődött fotótörténeti hagyomány él tovább. Tóth József Füles az ábrázolt festmény logikáját viszi át a portréra is, Frankl Aliona költői felvétele a műalkotás eredetéről fogalmaz meg valami lényegit. Simon Csilla, Szél Ágnes és Sehr Miklós a fényfestmény, a fotogram műfaját viszik tovább a digitális korszakban, Kerekes Zsuzsa és Dozvald János a szociofotóból induló lélektani iskola kortárs képviselői. Benkő Imre, Balla András és Chochol Károly tárgyilagossága és finom humora, Gáti György vagy Izápi Laura rendkívüli érzékenységű sajtófotói mellett a hazai fotós szcéna legendái is megjelennek: a nemrég elhunyt Kerekes Gábor, vagy a műfaj nagy gyűjtője, Gadányi György.

Sokfelé ágazó gondolkodásmód, sokféle technika, hagyomány, stílus és iskola. Egy művészeti ág egymás mellett, egy időben élő és alkotó tagjai sorakoznak itt föl. Ami összehozza őket – és az itt látható fotókat –, arra ismét a kettes számrendszer ad magyarázatot. A művész vagy alkot, vagy nem. Vagy lát és meglát, vagy nem. Ez az érv, a jelenlét, a jelenben való közös lét a kiállítás alapja, és ez formálja a tagok halmazát közösséggé. Az a vágy, hogy az egyenként megfogalmazott világokat együtt mutassák meg.  Ettől lesz egy halmaz csoporttá, a MAOE fotóművészei egy közösséggé, akik tudják, hogy az együttes megnyilvánulásban ugyan egy-egy alkotó háttérbe szorul, de a fotó, a művészet erőre kap. Ezért kezdeményeznek nem reprezentatív, nem valamilyen hangsúlyok mentén megformált közös bemutatkozást, hanem ezt, így, itt és most. A fotóművészet jelenéért és jelenlétéért, ami náluk – térjünk vissza megint a ketteshez – két szóra lefordítható: különleges ünnep.” (Götz Eszter)

Kiállítók: Balla András, Baricz Katalin, Benkő Imre, Chochol Károly, Csortos Szabó Sándor, Dozvald János, Eifert János, Fekete István, Frank Aliona, Gál András, Gáti György, Horváth Péter, Herbst Rudolf, Hupján Attila, Izápi Laura, Kerekes Zsuzsa, Kovács Endre, Lehotka László, Máthé András, Markovics Ferenc, Oláh Tibor, S. Faragó Gyöngyi, Sehr Miklós, Siklós Péter, Simon Csilla, Szél Ágnes, Szikszay Ágnes, Tóth József, Tulok András, Urbán Ádám, Vajda János.

A kiállítás a MANK Galériában (2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.), 2014. október 31-ig, hétfőtől péntekig 8:30-17:00 óráig tekinthető meg.

S. Faragó Gyöngyi,

a MAOE Fotóművészeti Tagozata vezetője

Fotók: Herbst Rudolf és Vajda János, valamint a kiállítóművészek alkotásai