Eifert János kiállítása ARS POETICA

A klasszikustól a modernig – Válogatás 50 év fotóiból

Bihar Vármegye Képgaléria, Berettyóújfalu, 2018. január 21 – február 21.

A kiállítást Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg: „Eifert Jánost Hódmezővásárhelyről Budapestre szólította a néptánc iránti érdeklődése.1960-77 között teljes odaadással táncolt a Honvéd Együttesben. A hazai és külföldi turnékon kezdett saját örömére fotózni. Ez az érdeklődése tovább vitte egy új hívatás felé. 1977-ben Lobogó, majd 1978 és 1988 között a Búvár című lapnál hivatásos fotóriporterként dolgozott, majd további szerkesztőségek munkatársa volt. Nemcsak képriportjait, hanem ezzel párhuzamosan írásait is közlik a hazai és külföldi újságokban, szakfolyóiratokban. Könyvekben, interneten számtalan fotóalbumban és katalógusban ír és szerepel. Kiállításokat nyit, tovább képzéseket vezet, előadásokat tart.

Szakmai-művészi tevékenysége széleskörű, autodidakta módon elsajátított tudása magas színvonalú és nagy teljesítményekre teszi képessé. Alapvetően kísérletező és kreatív alkat, a legkülönbözőbb technikákat és esztétikai alkotóelemeket mozgósítva képes a legösszetettebb mondanivalóját is érzékletesen és érthetően megjeleníti.  Korai munkásságának legjelentősebb fotói fekete-fehér klasszikus fotó-technikával készülnek, melynek egyik fő témája érthetően a tánc volt. Marcel Marceau francia pantomim művészt megörökítő sorozata 1968-ban készült, a Tánc és Cirkusz c. képei 1971-ben. A Kertész keze és a Nyáj – szintén fekete-fehérben – 1978-as keltezésűek. Közben fokozatosan áttér a színes technika használatára, külföldi utazásai során Európában, Ázsiában és Amerikában készült felvételei már színesben is elkészülnek. Az Indiai iskolában (Kalkutta, 1974), Iraki asszonyok (Bagdad, 1975), Brooklyn Bridge (New York, 1977), Fák temploma (Versailles, 1984), A Yountai Mountains álmomban (2006) karakteres alkotások fekete-fehérben és színesben egyaránt, amelyek külön kiállításokon – India és a Közel-Kelet; Manhattan; Kína, Selymút – szinte vezérmotívumként szerepelnek. Néhány képet láthatunk a Tűztánc (1991), ÚjraKépek / RecycledPictures (1991), Képnovellák / Nuvele în imagini (2003), Hármasképek / Triptichons (2010)  c. sorozataiból, amelyek a művész formai és technikai újításának különösen értékes darabjait fémjelzik és jellemzőjük még, hogy világszerte 40 országban kerültek bemutatásra. Ugyanúgy, mint a Lőrinc Kati  Katával / Dancer with his child (1996), Sakk-Matt / Chess-Matt (1992-2006), Tánc-Test-Tanulmány / Dance-Body-Study (2009), Geometria / Geometry (2013), Időutazás / Disambiguation (2012-2016), és az Akt sorozat-tanulmány / Nude series Study (2014). Ezért is szerepelnek a címek nemcsak magyarul, hanem angolul, illetve a bemutató ország nyelvén is. Mint már említettem, ez a kiállítás, amit Önök most láthatnak, Eifert János 222. önálló kiállítása, csoportos kiállításainak száma pedig több-ezerre tehető.

A szakmai oktatásban teljes mellbedobással tevékenykedik, mesterkurzusai mellett a hazai és külföldi iskolák, workshopok és szemináriumok vendég-tanára, előadója (Magyar Táncművészeti Főiskola; Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola; Szókratész Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola; 1. Werkschule für Fotografie, Soltau; Höhere Graphische Bundes- Lehr- und Versuchstanstallt, Wien; BodyArt, Bayreuth; Új Bolgár Egyetem, Szófia). Mind e mellett írásai és könyvei fémjelzik szakmai munkásságát és a szakmája iránti elkötelezettségét. Széttekintve láthatjuk az itt jelenlévő kiállítás anyagát, amely szorosan kapcsolódik fentebb jelzett teljesítményéhez.

Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán 1962-ben, miután az államvizsgára készültem, szakdolgozati témát választottam, ami azt próbálta megcélozni és kibontani, hogy milyen lehetséges perspektíva előtt áll a képzőművészet irányultsága a huszadik század vége felé, illetve a huszonegyedik században. Ennek több mint ötven éve és akkor renitensnek tűnő következtetésre jutottam. Állítottam, hogy az évezredeken átívelő trend a képzőművészetben, amit eddig elfogadtunk és megszoktunk lényegesen megváltozik és átalakul. Valami új lesz, ami a helyébe lép. Felvetődik a kérdés, mi lesz az az új technika, ami a jelenlegi helyzetet módosítja és felváltja? Ez nem lehet más, mint a fényírással leképezhető vizuális ábrázolás, ahogy a köznapi értelemben ismert fotográfia.

Dr. Végvári Lajos professzor, aki a bírálóm volt, kétkedve fogadta ezt a jövendölést és türelemre intett, mert ő bízott az előző évszázadokban kialakult stílus irányzatok lassú változásában. Végül fönntartással a dolgozatomat és elképzelésemet így is elfogadták. Végül kinek lett igaza? Kérem, tekintsenek körül itt a lévő kiállítási térben, és tegyék mérlegre, ítéleteiket. Íme, Eifert János alkotói munkássága nagyszerű és egyben látványos példa arra, hogy hogyan nyílt ki és szökött szárba az egész világon ez a vizuális közlési mód, mint nélkülözhetetlen információs csatorna a mindennapjainkban. Ha az időben visszatekintünk, közismert fizikai jelenség volt a camera obscura. Ez egy kis sötét doboz piciny lyukkal az oldalán, amely a beáramló fény hatására fordított képet vetített az előtte lévő jelenségről. Az 1830-as évektől Európában a gyorsuló technikai változások, valamint az életviszonyok módosulásaival ismét a figyelem középpontjába került ez a sajátos szerkezet. Párizsban főként a portré festészettel foglalkozó iparosok kezdik tevékenységüket a camera obscura felhasználásával gyorsítani. A technikai lehetőségek fejlődésével az exponálást elősegítő zárszerkezet létrejöttével egyre profibb módon lesznek képesek családokról, férfiakról és nőkről készült képeket fekete-fehér fotóként elkészíteni. Az újdonságok és az információ iránti igény gyorsulásával nemsokára további lépésként megjelenik a mozgókép iránti igény is és a celluloid szalag alkalmazásával a századfordulón terepet kap a mozgókép, vagyis a filmvetítés. A gyáripar fejlődésével a tömeggyártás következtében bárki számára hozzáférhetővé válnak a könnyen kezelhető fényképezőgépek és elfogadott szokássá válik polgári körökben a családi emlékképek készítésének a gyakorlata. Ennél fontosabb szerepet kapott, ezzel párhuzamosan már a napi sajtóban a reklám, a tudósítás és információ bővülésével az a társadalmi igény, amely azóta csak bővül, és egyre szélesedik. A második világháború után az elektronikus technikai vívmányok bővülésével megkezdődött a televíziózás s ezután jönnek a digitális technikával bíró készülékek. Ma már tovább gazdagítja a lehetőséget az internet és az okos telefonok.

Ebben a lélegzetelállító folyamatban természetesen keressük, hogy hol és miként lelhető fel az alkotó személyisége. A technikai apparátus csupán eszköz, amely alkalmas a gondolat, tartalom vagy belső érzelmi sugárzás közvetítésére, kifejezésére. Kérdés: miként érhető tetten egy önálló szuverén személyiség viszonya ahhoz a jelenség világhoz, amelyben vele mi is együtt élünk? Elsődlegesen a külső optikailag leképezhető jelenségekről tudunk számot adni ezért csupán azt a személyt tudjuk a művész jelzővel illetni, aki ebből a jelenségvilágból olyan sajátos összefüggéseket tud felmutatni, ami a hagyományos képzőművészet képi kifejezés törvényszerűségeire alapozva képes újra fogalmazni a saját nyelvére átírt képi világot. Itt dől el, hogy ebben a töménytelen mennyiségű és reánk zúduló vizuális üzenetben kinek szavazhatunk bizodalmat arra, hogy őt művésznek tekintsük. Ezt a teljesítményt nem adják ingyen, nagyon sok komolystúdium szükségeltetik. A hetvenes években a szegedi amatőr fotó Klub felkérésére továbbképzés formájában folytattunk beszélgetéseket. Számba vettük az alábbi problémákat: Hangsúly, ritmus, harmónia, aranymetszés szimmetria stb. és kitértünk az esztétikai értékek ítéleteinek módszertanára. A fotósok önmaguk vallották végül, a kurzus befejeztével, hogy úgy érzik megváltozott a felelősségük, akkor, amikor már kézbe veszik az ügyes eszközeiket, gépeiket és kezdenek kiválasztani egy kép projektet.

Térjünk vissza a jelenlegi kiállító Eifert János kedves barátom munkásságának szemlélésére. Vegyük figyelembe, mi az a különös varázs, ami őt rabul ejti és számunkra is közvetíteni tudja. Kétség kívül az emberi figura, amely a legteljesebb hangsúllyal van jelen, ezen belül is különös hangsúllyal kap szerepet a tánc, amely maga tér, mozgás és a ritmus. Az akt, amely a harmónia a finom ívek kifejezésére alkalmas jelenség. Továbbá azok a képi kísérletek, melyekben a tér-idő síkok egymásra csúszásával rendkívül izgalmas asszociációkat keltenek bennünk nézőkben. Feltörve a hagyományos formákat a sajátos fényviszonyokkal és a színek tudatos kezelésével különös költészetet, olykor lírai világot képes teremteni. Munkásságát ismerve szép számmal találhatunk képein szimbolikus tartalmú, mély gondolatiságot kifejező szűkszavú képi ábrázolásokat. A külföldi utazásaiból származó izgalmas táji és életképi pillanatokat tolmácsoló reflexiókat. A Facebookon szörfözve szinte rendszeresen látom, amint performanszokat rendez emberi figurák és tárgyias elemek, drapériák egybekapcsolásával, melyet tanítványai közreműködésével dokumentál.

Kétségtelenül Eifert János munkássága csak nehezen foglalható bele egy szűk stílusrendszerbe, de ez számára egyben előnyt is jelent. Ez bizonyíték, hogy önálló szuveréngondolkodó és tudatosan alkotó ember. Munkásságán keresztül sikerült megismerkednünk egy szimpatikus, nagy fantáziával rendelkező emberrel. Azt kívánom, hogy ez az aktív életszakasza változatlanul folytatódjon. Most, hogy itt van a művész személyesen, ha gondolatuk támad, vagy gondjuk a képek megszemlélése után, bátran tegyenek fel kérdéseket az alkotónak.

A kiállítást megnyitom.”

Hézső Ferenc

Fotók: Halics Szófia (Berettyó Rádió), Kocsis Csaba, Lisztes Éva és Eifert János felvételei