Öt világrész fotóművészete tizenhatodszor
Válogatás Tóth István fotóművész gyűjteményéből
Xantus János Múzeum Rómer terme, Győr, 2002. szeptember 5-22.

Az Öt világrész fotóművészete kiállításnak és gyűjteménynek a története több évtizedes múltra nyúlik vissza. A hatvanas évek közepén a Ceglédi Foto Club vezetősége – köztük Tóth István is – elhatározta, hogy nemzetközi kiállítást szerveznek. Az akkoriban legeredményesebb fotográfusokat hívták meg, személyenként tíz-tíz képpel. A meghívottak között szerepelt a világhírű Yousuf Karsh, a szovjet Dmitrij Baltermansz, a lengyel Edward Hartwig, és sokan mások is. Gyűltek a képek, nagy izgalommal készültek a kiállításra. Szép katalógus is készült, amelyet a megnyitó napján majdnem bezúzattak. Aztán, mint a mesében, minden jóra fordult. A kiállításnak óriási sikere lett, híre a határokon messze túljutott és átvéve az ötletet, rövidesen számos hasonló külföldi tárlatot rendeztek.
Tóth István továbbra is figyelemmel kísérte a legkiválóbb külföldi kiállítókat, felvette velük a kapcsolatot, majd a legjobb képeiket kérte tőlük a szépen gyarapodó gyűjteményébe. A sok évtizedes munka eredményeként mára kettőezernél több eredeti mű gyűlt össze. A sokszínű és változatos kollekcióból számos kiállítást adott közre. Néhány éve az akkor még „csak” ezerötszáz művet tartalmazó gyűjtemény valamennyi darabját egyidejűleg Székesfehérvár hét(!) különböző kiállítótermében mutatták be. Ezév szeptemberében a MÉDIAWAVE és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény közös rendezésében, Győrben, a Xantus János Múzeum Rómer termében látható Öt világrész fotóművészete éppen a tizenhatodik sorszámot viseli. Eifert János válogatásában természetfotókat, tájképeket láthat az érdeklődő közönség. Különböző országokból, különböző korszakokból mintegy fotótörténeti áttekintésben láthatjuk, hogy a világ különböző pontjain hányféle felfogásban, stílusban ábrázolták a tájat, az ember épített- és természeti környezetét. Aszmann Ferenc szürke gulyája, Angelo Funk Pál magyar faluja a harmincas években készült, Val Goretsky (USA) képe metropolisz felhőkarcolóit helyezi az ember mögé. Ken Bryan (UK) a skót táj időtlen nyugalmát, Jiri Bartos (Csehország) a folyópart alakzatait idézi játékos szépségükkel P. G. Chang (Honkong) Tengerparti jelenete a klasszikus fotográfia szabályai szerint készült, míg Leopold Fischer (Ausztria) Vihara a többszörös izohélia eszköztárából merített. Edmund Whitaker (Németország) Három fája a képzőművészeti látásmódot idézi, Irene P. Froy (Belgium) képei vászonra nyomtatott digitális printek. Wellington Lee (USA) Reggele egy számunkra távoli földrész festői látványát hozza közelségbe, Adit Agarwala ( India) Utolsó fogja jelképi erejével mutat a távolba. Hozhatnám példaként Guerrino Bertuzzi (Olaszország) Tavasztáncát, Karl Darnhofer (Ausztria) Károgó varjait, Péteris Jaunzemi (Litvánia) Revelációját, vagy Enzo Lombardi (Olaszország) Esernyős hölgyét, mindig ugyanoda lyukadnék ki: a képek, amelyek jórészt ezüstalapú, fekete-fehér anyagokra készültek, kevés színnel, de mégis változatosan jelenítik meg a világ tájait, az ember és a természet kapcsolatát, és ugyanakkor bepillantást engednek a fotográfia sokszínű eszköztárába, az alkotók műhelytitkaiba is.

Eifert János, a kiállítás kurátora