Search results
Zugló 78. születésnapja. Ünnepség a Stefánia Palotában, amelyen országgyűlési képviselők, zuglói köztisztviselők, intézményvezetők mellett Zugló testvérvárosainak delegációi is részt vettek, és jubileumi érdemérmeket, elismeréseket és díszpolgári címeket adtak át. Budapest, 2013. szeptember 27.
Eifert János fotóművész “Zugló életében játszott kiemelkedő szerepéért, lakósságközpontú tevékenységéért, valamint kerületünkért végzett önzetlen, kitartó áldozatos munkájáért” a Zuglóért Emlékérmet vette át Dr. Papcsák Ferenc polgármestertől (Móger Ildikó felvétele)
Október elseje, Zugló 78. születésnapja. Az évforduló alkalmából nagyszabású ünnepséget tartottak a Stefánia Palotában. Az ünnepi eseményen országgyűlési képviselők, zuglói köztisztviselők, intézményvezetők mellett Zugló testvérvárosainak delegációi is részt vettek. A megjelenteket dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere köszöntötte, aki beszédében kitért az elmúlt három élv teljesítményeire, és kiemelte, Zugló születésnapi ajándéka a Bosnyák téri Páduai Szent Antal templomtorony felépítése lesz.
Később a jubileumi emlékérmeket adták át, amelyet idén a 70 éves Hétszínvirág óvoda, az 55 éves Aprófalva óvoda, a 40 éves Napraforgó óvoda, a 40 éves Narancs óvoda, a szintén 40 éves Zöld Lurkók óvoda, az 55 éves Kaffka Margit Általános Iskola, a 40 éves dr. Mező Ferenc Általános Iskola, a 65 éves Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, valamint a 140 éves Teleki Blanka Gimnázium érdemelt ki.
Zugló legragosabb elismerését, a díszpolgári címeket 2011 óta osztják ki, és eddig nyolcan részesültek már ebben az elismerésben. Idén a kerület legrangosabb kitüntetését Szécsi István, a POFOSZ XIV. kerületi szervezetének és a POFOSZ Hagyományőrzők Csoportjának elnöke, Ambrus Miklós olimpiai bajnok vízilabdakapus, Bárány Béla, a Bosnyák téri templom plébánosa, Müller Péter író, drámaíró és dramaturg, illetve Lett Miklós könyvtáros, levéltáros és helytörténész érdemelte ki. Posztumusz díszpolgári elismerésben részesült Kézdy György, Jászai Mari-díjas színművész, dr. Schuster Zoltán körzeti fő állatorvos és Samodai József helytörténész is.
Az ünnepség végén a testvérvárosok közül Csíkcsicsó köszöntötte az ünnepelt kerületet. Becze Attila polgármester ajándékot, egy székely zászlót adott a kerületnek, illetve az erdélyi település színes néptánc-csokorral is kifejezte a tiszteletét. A programot a Zuglói Filharmónia rövid műsora zárta. (Riersh-Forrai)
A Zugló Sportjáért Elismerést az idén felnőtt Európa-bajnoki, junior világbajnoki, és váltóban felnőtt világbajnoki ezüstérmet nyerő KSI-s öttusázó, Földházi Zsófia, a felnőtt Európa- és világbajnok, szintén KSI-s öttusázó, Kasza Róbert, a KSI SE kétszeres felnőtt világbajnok kajakozója, Vad Ninetta, az ugyancsak a KSI-ben dolgozó cselgáncs-mesteredző, Pánczél Gábor és a Zuglói Nyugdíjasok Egészségéért Egyesület elnöke, Batáné Ruis Ilona vehettek át.
A Zugló Közbiztonságáért Elismerést Tóth István rendőr főtörzszászlós, Bárácz Gabriella rendőr zászlós, Vasvári János rendőr zászlós, Lévai Gábor tűzoltó főtörzsőrmester, Laczkó István Gábor kerületőr és Varga Tamás polgárőr kapták. Zuglóért Emlékérmet kapott a Heltai Gáspár Általános Iskola közössége, Eifert János fotóművész, Baranyi Mária, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola és Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára, Tóth Ferencné önkéntes és dr. Mayer Árpád orvosprofesszor.
Zugló 78 éves, ünnepség és díszvacsora a Stefáni Palotában (Eifert János felvételei)
Dr. Papcsák Ferenc polgármester Zugló díszpolgárai társaságában.
Zugló legragosabb elismerését, a díszpolgári címeket 2011 óta osztják ki, és eddig nyolcan részesültek már ebben az elismerésben. Idén a kerület legrangosabb kitüntetését Szécsi István, a POFOSZ XIV. kerületi szervezetének és a POFOSZ Hagyományőrzők Csoportjának elnöke, Ambrus Miklós olimpiai bajnok vízilabdakapus, Bárány Béla, a Bosnyák téri templom plébánosa, Müller Péter író, drámaíró és dramaturg, illetve Lett Miklós könyvtáros, levéltáros és helytörténész érdemelte ki. Posztumusz díszpolgári elismerésben részesült Kézdy György, Jászai Mari-díjas színművész, dr. Schuster Zoltán körzeti fő állatorvos és Samodai József helytörténész is.
50 éves érettségi találkozó (Bethlen Gábor Gimnázium 1957-1961), Hódmezővásárhely, 2011. június 4-5.
Az egykori IV/B-sek – Albert Imre (Imrus), Bartsch Katalin (Kati), Belovai Csilla, Bezdán István (Prityu), Boda Endre (Bodika), Bodrogi Ibolya (Ibi), Bőr Ferenc (Bőrke), Budai Mária (Ria), Csatlós Imre (Csumi), Cseri János, Csorba Géza, Eifert János (Dzsoni), Elek Zoltán (Dönci), Hajdú Katalin, Horváth Gaudi István (Pisti), Juhász Attila, Károlyi Sándor, Kenéz András, Kossa Enikő, Nagy Árpád, Nyerges Jenő, Olasz Katalin (Macska), Patócs István, Sallay Attila (Statika), Szoboszlai Levente és Tóth Sándor József (Citke) – akik (engem kivéve) 1961-ben érettségiztek a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban, 50 éves osztálytalálkozóra kaptak meghívást. A élők közül szinte mindenki eljött, és az Ó-templomban az elhunyt osztálytársainkra (Bereczky Imre, Bódi János, Böjti István, Ferenczy István, Nóvé Lajos, Rostás Sándor), valamint elhunyt tanárainkra (Vörös Mihály iskolaigazgató, Grezsa Ferenc, Hajnal Imre, Tornyai Sándor, Körtvélyessy László, Török Tibor, Balogh Imre, Dr. Sipka Sándorné, Szappanos Jánosné, Török Sándor) emlékeztünk.
A templomi szertartás után a gimnáziumi tanteremben rendkívüli osztályfőnöki órát tartottunk, Dr. Körtvélyessy Lászlóné, Kati néni vezetésével. A közös ebédet a Fekete Sas éttermében „költöttük” el, Ildikóval a következő előrendelt menűt fogyasztva: Görögös pulykatekercs sütve (fetasajt, paradicsom, bacon) – Pácolt karajsteak rozmaringos, vörösboros barnamártással – Snidlinges, kukorisás rizzsel és francia rakott burgonyával – Házi vegyes saláta – Házi somlói rumos meggyel. Az Ó-templomban és az étteremben sok ismerőssel, régi baráttal „futottam” össze, hiszen ők is most gyűltek össze „osztálytalálkozni”. Késő délután a Kishomoki Vendégházban (Hosszú u. 23.) folytattuk a nosztalgiázást, és hallgattuk meg egymás élettörténetét. Este az utazástól és élményektől fáradtan tértünk nyugovóra a Szent István Panzióban (6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 11. ) foglalt szobácskánkban. Poci kutyánk türelmesen várt bennünket. Az esti séta a Búvár utcába vezetett, ahol megnéztük régi házunkat, ahol gyerekkoromat, diákéveimet éltem 1945 – 1960 között. (Eifert János, Móger Ildikó és Bezdán István felvételei)
Az egykori IV. B osztályosok (1957-1961) nem teljes csoportja a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor gimnázium udvarán, az 50 éves érettségi találkozón. A képen balról jobbra: Sallay Attila, Olasz Kati, Patócs Imre, Bartsch Kati, Albert Imre, Horváth Gaudi István, Körtvélyessy Lászlóné (Kati néni), Eifert János, Bezdán István, Bodrogi Ibolya, Belovai Csilla, Bőr Ferenc, Budai Mari, Csatlós Imre, Elek Zoltán (Móger Ildikó felvétele)
Móger Ildikó, Bezdán István és Eifert János felvételei