Botond Béla: SZALTÓ – Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, 2005. november 1-31.

“Tisztelt Eifert János barátom kérésére rögzítem azon gondolataimat melyek, az előttem állófeladat kérdéseivel foglalkoznak. Lehetségesnek tartom, hogy a megnyitón egy hasonló szövegre támaszkodó „bemutatkozást” tartok.

 Mint külföldről hazatért képzőművész nehezemre esett a személyemre vonatkozó exponálás időpontját és helyét megtalálni. Biztos vagyok benne, hogy az élet alapvető tényezőihez tartozik bizonyos körök átfutása, – zárulása. Egy folyamat ” körbefutott „teljesítése, felismerhető, mint a létünk tartozéka. 

Ez az alapgondolat sok képeimbe felismerhető, mivel az elmúlás, – a természetből indult lét visszatérő feloldódása, – tehát a ” futott „kör zárulása, – a természetbe való visszatéréssel teljesül. Én jelenleg is egy ”körbefutást „teljesítek, mivel 1956 őszén kellett távoznom hazámból, Budapestről, – mert a forradalomról késztett képeim tulajdonára statárium, avagy elítélés nélküli halált hirdettek. Közelünkből, az Apáczai Csere János Gimnázium padjáról indultam. Ott ért el az a hír, hogy osztálytársamnál azon negatívok után házkutatást tartottak, melyek az én kutyám óljában voltak eldugva. Körbefutottam a fél világot és szívesen zárom ezt a kört azzal, hogy felmutatom, mit hoztam magammal, – „körbefutva”. Ez a feladat számomra már azért is nehezebb kihívás, mivel helyi összeköttetések hiányában az elmúlt év tevékenységét a szerencsés alkalmak bíztató provokációjára kellett fordítanom. Úgy gondolom, a szerencse velem van! 

Portugáliából körülbelül öt évvel ezelőtt kerestem telefonkapcsolatot Eifert János fotóművész barátomhoz, akinek munkájának egy kis részét egy szintén szerencsés alkalom révén, – ott külföldön megismerhettem. Napjainkban záródott a kör, mivel Eifert Jánosnak személyesen tudtam átadni azt a dokumentációt, melyet egy közös ismerősünk Portugáliában készített munkájáról.  

Jelen feladatomhoz tartozna, saját munkámról beszámolni. Szívesen oldanám meg ezt a feladatot azon módon, hogy képeim beszéljenek magukért. Bízok képeimbe annyira, hogy ezt a feladatot tehát rájuk bízom. Ide kapcsolódik az a kérdés, hogy milyen cím alatt rendezzük ezt a kiállítást?  „SZALTÓ”? Egy szaltó lendületéhez hasonlítom azt az energia szükségletet, amire nekem jelen pillanatban szükségem van egy újabb kör átméréséhez. Ezért szeretném ezt a kiállítást a SZALTÓ cím alatt megnyitni. Ha feltételezzük, hogy ez a kiállítás egy életkör része akkor ezen ” körfutam ” hangsúlya a képzőművészeti tevékenységemre utal. Ahogy visszaemlékszem, az indulás első pillanataihoz tartozik, ahogy nagyapám óriás rajzasztala sarkán rajzolni tanultam. 

Körülbelül 1952 őszén, keresztapám, Dr. Jajczay János művészettörténész révén Dulovits Jenő privát diavetítését élvezhettem, – és a körbefutás gondolatához tartozik, hogy a mai napokban fedezem fel, hogy Németországban, mint fotográfiát is oktató docens diákjaimnak olyan feladatokat adtam, melyek ma engem Dulovits annakidején látott képeire emlékeztetnek. Pátczay Pál műtermének élménye,- egy makett gyártási folyamata, az u.n. ” Beccafumi – makett “,- még ma is tulajdonomban van. A szombati találkozások a Gerbo cukrászda baloldali zárt termében, ahova keresztapámat kísérhettem: egy kedvelt ceremónia volt,- (részemről bevallom főleg az ott kínált kakaót, élveztem) – az ottani nagyon halkan folytatott, – művészek között majdnem titokban mondott szavak, – „Olaszország a rács mögött!!!”-  száj elé emelt  kéz mögött suttogva,- még ma is  élénken  emlékezetemben van !  

Véleményem  szerint ezen gyermekkori  élményekre alapul  az  a  lendület, amiből még ma is profitálok,  és ha  most ezeket a sorokat írom  talán  sejtem is hogy miért kell képeket  alkotnom  a  Jugoszláviában  történtekre,  avagy miért   írok  egy  képet  mint  “ Censor ” alá , mely   képnek  témája   a cenzúrázott  médiacsata  az  úgynevezett   “ csaták  csatájáról “,  Irakban. A képeimben meglévő, tudatosan beépített lappangó képek felfedezése és azok mondanivalójáról nem szeretnék itt külön beszámolót tartani. Találják meg, akik a képeimmel párbeszédbe akarnak kerülni!  

Minden nap, újra, – újra valamit felfedezni, a képben a képet megtalálni, legyen egy kép élvezete is egy körfutam és legyen az a legbiztosabb képjelentőséget bizonyító indikátor, hogy milyen hosszúnak bizonyul a kép kommunikációs körfutama. Viszont be kell számolnom arra vonatkozóan, hogy van egy egyéni jelzésem, hogy milyen szintre mérlegelek egy képet. Azon képeken melyeket egyéni megítélésem szerint jelentősnek tartok, mint képalkotó szándékosan háttérbe akarok vonulni és ezt azon módon, jelzem szimbolikusan, hogy ezeket a képeket csak ”Béla ” szignóval látom el.  Az első évtizedek külföldön a megélés napi küzdelmében zajlottak. De beszéljünk inkább a máról, avagy inkább a holnapról! Én Londonban ismerkedtem Joseph Beuys művésszel. Az ő egyénisége, munkáiban rejtett, avagy nyitottan jelzett társadalmi kritikája, és az ő által bebizonyított tény: ” minden lehet művészet…” Mély hatást gyakorolt személyemre.  

Egy hétköznapi tárgy szimbolikus, kommunikációs adottsága, – pl. egy különleges alkalom révén olyan kontextusokat teremthet,  melynek  alkotói  példája  már  Beuys előtt  is megvolt . (Gondoljunk példaképpen a dadaizmus híres tárgyaira.)  

De hódoljunk tiszta lélekkel a természetben adott művészetnek, és engedjük meg manapság is azt a luxus magunknak, hogy egy rejtett természeti alkotást felismerve, – megtalálva, – fellelve – képben, fényképen, talán digitális feldolgozásban, vagy eredeti formájában a művészet pódiumára emeljük. Mindennek az alapja a vizuális kommunikáció adottsága és a fény csodálatos világa. Az első “ fénykép – ész „(e z a szó csak a magyarban létezik!) a hosszú pillanatok megörökítője volt,- mi már zseniálisan játszhatunk a fényképészet zongoráján, ha csak látni, és hát játszani is tudunk.  Ma már digitálisan! Használjuk a technika és technológia végtelen fejlődési folyamatából adódó lehetséges új digitális eszközök alkotási lehetőségeit, – annak ellenére, hogy a ” nem – hozzáértés ” rossz példái és azok gátló hatása mindig jelen van. Ez a tény viszont a múlt minden szakaszában is jelen volt. 

Legyenek utolsó mondataim, amiben beismerem, hogy nem csak fotográfiával, grafikával, akvarell, vagy olaj festészettel és szobrászattal foglalkozok, hanem ma már az ” elektrografika” eszközeit is alkalmazom. Igyekszem az új digitális eszközök világát arra vonatkozóan megismerni, hogy milyen lehetőségek rejtőznek ottan, mint alkotáshoz alkalmazható módszer. Végeredményben beismerem, hogy a ”fényleképzés „foglya vagyok, – mindegy hogy ceruzával, ecsettel, avagy más technikai eszközök lehetőségeivel. Egyben híve vagyok azon alapvető” szakmai” ismereteknek, – nevezzük ezt tudásnak, vagy képzett tehetségnek, ami egy minden viszonyban virtuális képalkotást megalapoz. Épen úgy, mint ahogy egy talált kőben a természet révén született kommunikációs adottságával szemben én nyitott vagyok, – a látás, – a felismerés és kontext – transport, és talán az erre következő grafikai feldolgozás, avagy elektorgrafikailag leképzett papírra került ” fényvisszhang”, – lehet jelentős számomra, mint alkotás. 

Még egyszer szívesen hangsúlyozom: a ”fényleképzés „az én világom és egyben feltétlen híve vagyok azon „a szakmát körbefutó ismeretnek”, ami a minden viszonyban virtuális képalkotás  alapját  szolgálhatja, – ha ?…  nyitottak vagyunk !  – és a felületes. ..” ezt már ismerem. ..” fogalmat nem tévesztjük össze a…”  ezt most már tényleg tudom  “.. fogalommal! Nem szabad megakadnunk a művészetben manapság adott, avagy még felfedezhető végtelen kombinációs lehetőségeiben! Nem  szabad  azon  töprengeni,  hogy  szabad – e   ezt  vagy  amazt  megtenni, alkalmazni! A múlt alkotásainak tisztelete, maradandó értékének becslése nincs ellentétben, a jövőben lehetséges „fényleképzési rendszerekkel”! A jövő értékelésre szánt alkotásait nem szabad ” féltékenyül” a fejlődési lehetőségektől” óvni, vagy a fejlődési lehetőségek ellen leárnyékolni! – ez még gondolatban is tilos! 

A művészet fogalma nekem a múlt fogalmi viszonyában csak annyit változott, (Beuys értelmében is) hogy a vizuális érzékenységünk manapság nem a való világ hű másolatát értékeli magasra, (persze ez egy természetes követelmény lehet, ha dokumentációról van szó) hanem a kép kommunikációs élménytartalma az, ami a kép művészeti jelentőségét alkotja. Ez létrejöhet a szín – árnyalatok élményt adó szimfóniája révén épen úgy, mint egy intermediális kontext-mezőnyben alkotott mű formájában. 

Kiállításomat nevezhettem volna SZALTÓ helyett ”SPAGAT” – avagy magyarul TERPESZ -nek is, mivel manapság különböző műfajok között terpeszben állunk. Nálam sokszor előfordul, hogy különböző műfajok keverékéből igyekszek egy olyan képet alkotni, melynek kommunikációs élménytartalma a kép létét alátámasztja.  Az egymáshoz mozgásba került műfajok, azok ”átszűrődése”, kombinációja, kiegészítve az egyéni manuális és vizuális készségekkel, – a legújabb, – talán már a különböző elektronikus eszközök alkalmazásával alkotott képek”újszerű” kommunikáció – ajánlata a mi a jövőnk!

Zárjuk Babits szavaival: “… modern az a művészet, amiben az egész múlt benne rejlik, és még  egy   kicsit  több…”

 Én, most, mint a fenti gondolatok tudatos híve, szeretném az Önök elismerését megnyerni.”

                        Béla          (Botond)

 Botond J. Béla – 8315 Gyenesdiás, Pf. 07 – Telefon: (30) 505 7640; (70) 505 5847

Eifert János
a IX. Biatorbágy Fotószalon karantén fotók kategóriájában Ablak című alkotásával II. helyezést ért el.

Tarjáni István
Biatorbágy polgármestere

Bozzai Attila
Biatorbágyi Fotóklub elnöke

A BFE – a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége védnökségével – 2020-ban kilencedik alkalommal írta ki nemzetközi fotópályázatát.
A pályázaton az amatőr és profi fotósok négy (Színes-kötetlen, Fekete-fehér-kötetlen, Természet és tájkép, Karanténfotók) kategóriában, kategóriánként legfeljebb 4 felvétellel indulhattak.

A versenyt 4 főből álló zsűri bírálta el, tagjai neves magyar és külföldi fotóművészek:
Sandra Zagolin, Olaszország, Daróczi Csaba természetfotós, fotóművész, Kerekes István fotóművész és Heltai Csaba tipográfus, képszerkesztő, 2006-tól közel 14 éven át a National Geographic magazin magyar kiadásának művészeti vezetője.

A fotószalonra 89 fotós 1059 alkotással nevezett. A zsűri pontozással a Színes (kötetlen) kategóriában 35, a Fekete-fehér (kötetlen) kategóriában 33, a Természet és tájkép kategóriában 32, a Karantén kategóriában 14 képet választott vetített képes bemutatásra.

DÍJAZOTTAK:

Színes kötetlen

I. ELŐD LÁSZLÓ: Reggeli meló
II. ELŐD LÁSZLÓ: Éjszakai kalmárok
III. TONOMÁR MÓNIKA: Kapitány

Fekete-fehér kötetlen

I.TONOMÁR MÓNIKA: Tájkép lóval
II. RÓZSA TAMÁS: Szárnyalás
III. HORVÁTH BOTOND: Szabadság híd ködben

Karantén

I. PRAUDA MIKLÓS: Mollika
II. EIFERT JÁNOS: Ablakban
III. TÖRÖK TIBOR: Magányosan a könyveim közt

Természet és tájkép

I. LITAUSZKI TIBOR: Ágasok lehelete
II. KOVÁCS NORBERT: Ébredések
III. ELŐD LÁSZLÓ: Tűzhal kánaán

A legeredményesebb alkotó (a négy kategória összesített versenyében, 7 díjazott/elfogadott képpel, a legmagasabb összesített pontszámmal): Előd László

Eifert János
a IX. Biatorbágy Fotószalon karantén fotók kategóriájában Ablak című alkotásával II. helyezést ért el.

Tarjáni István
Biatorbágy polgármestere

Bozzai Attila
Biatorbágyi Fotóklub elnöke

.
A BFE – a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége védnökségével – 2020-ban kilencedik alkalommal írta ki nemzetközi fotópályázatát.
A pályázaton az amatőr és profi fotósok négy (Színes-kötetlen, Fekete-fehér-kötetlen, Természet és tájkép, Karanténfotók) kategóriában, kategóriánként legfeljebb 4 felvétellel indulhattak.

A versenyt 4 főből álló zsűri bírálta el, tagjai neves magyar és külföldi fotóművészek:
Sandra Zagolin, Olaszország, Daróczi Csaba természetfotós, fotóművész, Kerekes István fotóművész és Heltai Csaba tipográfus, képszerkesztő, 2006-tól közel 14 éven át a National Geographic magazin magyar kiadásának művészeti vezetője.

A fotószalonra 89 fotós 1059 alkotással nevezett. A zsűri pontozással a Színes (kötetlen) kategóriában 35, a Fekete-fehér (kötetlen) kategóriában 33, a Természet és tájkép kategóriában 32, a Karantén kategóriában 14 képet választott vetített képes bemutatásra.

DÍJAZOTTAK:

Színes kötetlen

I. ELŐD LÁSZLÓ: Reggeli meló
II. ELŐD LÁSZLÓ: Éjszakai kalmárok
III. TONOMÁR MÓNIKA: Kapitány

Fekete-fehér kötetlen

I.TONOMÁR MÓNIKA: Tájkép lóval
II. RÓZSA TAMÁS: Szárnyalás
III. HORVÁTH BOTOND: Szabadság híd ködben

Karantén

I. PRAUDA MIKLÓS: Mollika
II. EIFERT JÁNOS: Ablakban
III. TÖRÖK TIBOR: Magányosan a könyveim közt

Természet és tájkép

I. LITAUSZKI TIBOR: Ágasok lehelete
II. KOVÁCS NORBERT: Ébredések
III. ELŐD LÁSZLÓ: Tűzhal kánaán

A legeredményesebb alkotó (a négy kategória összesített versenyében, 7 díjazott/elfogadott képpel, a legmagasabb összesített pontszámmal): Előd László

„A sumer teremtésmítosznak hét tábláját találták meg a régészek Ninivében, és az I. tábla kezdőszavai az Enuma elis.

Az Isten saját képmására teremtett minden embert – köztük engem is – és ruházta fel teremtő képességgel.

Ennek a képességnek birtokában tárom Önök elé teremtményeimet – képeimet” (Ilku János)

Mindazon vendégek, akik pontosan vagy kissé késve érkeztek november 9-én Ilku János fotóművész Enuma elis – Nem beszéd tárta fel – című kiállítására a Pestszentimrei Közösségi Házba, csak a megnyitó köszöntő szavait hallhatták. Az ok egyszerű: nem fértek be a kiállítóterembe.

– Önkormányzatunk legnemesebb feladatainak egyike a művészetek támogatása – kezdte a köszöntőjét Kucsák László országgyűlési képviselő. – Nagy öröm számomra köszöntőt mondani Ilku János negyvenkét fotómontázst bemutató kiállításához és az eseményhez kötődő katalógus megjelentetésével belekóstoltatni vendégeinket a művész csodákkal teli világába.

A kiállítást megnyitó dr. Diószegi György Antal mondataiból kisejlett a kurátor Ilku Jánoshoz fűződő barátsága és az alkotásai iránti tisztelete.

– Ilku János fotóművész fényteremtő mivolta az általa készített fényképeken keresztül üzen, de nem magáról, hanem arról az általa felismert valóságról, amit megtapasztalt hihetetlen magasságokba mutató lelki azonosulása alapján.

A kiállított fotók között pillanatfelvételeket találunk a sokak számára ismeretlen tanyavilágról. Az izgalmas fotómontázsok ide illő zenéért kiáltottak. Erről Bese Botond népzenész kecskedudán előadott, elfújt dallamai gondoskodtak a megnyitón, amelynek háziasszonya Ódor Katalin intézményvezető volt. A kiállítás 2016. november 27-ig látogatható. (Dobó Csaba, http://www.tovabb18.hu)

A kiállítás katalógusában Kunkovács László Kossuth-díjas fotóművész, néprajzkutató a következőket írja: „Ilku mostani kiállításán kizárólag montázs-technikával készült alkotások sorakoznak fel. kellő művészi kvalitás híján ebbe a technikába könnyű belebukni – sokaknál afféle erőlködés. vagy azt állapítjuk meg, hogy a képeket külön-külön kellett volna hagyni, vagy, hogy azok egymagukban nem lennének kiállíthatók. Ilku János munkáit látva megnyugszunk. Montázsai annyira érettek, hogy immár szétdarabolhatatlan egységgé válnak. Egyik képe, a tanyaudvarban található, a hagyományos gazdálkodás eszközeiről meg az ott folyó munkákról olyan összképet ad, hogy szinte erről a képről lehetne tanítani, milyen is volt az a világ. Mégsem földszintesen didaktikus. A művész megfogalmazásában emelkedett összegzéssé nemesedik.”

Eifert János: „A montázs eredetileg a képzőművészetben a XX. század elejétől alkalmazott technika, amelynek során már meglévő képeket és rajzokat illesztenek, szerkesztenek össze valamilyen új kompozícióba. Később a filmművészetnek vált elengedhetetlen elemévé a vágástechnika (montázs), amellyel korábban készített felvételekből lehet új filmrészleteket előállítani. A fotómontázs két, vagy több elem összemásolása fotótechnikai eszközökkel.

1851. február 23-án, a La Lumière című párizsi fényképészeti szaklap beszámolt arról, hogy Hippolyte Bayard évek óta eredménnyel alkalmazza táj- és felhőfelvétel-negatívok összemásolását. Egy hónappal később a tudósító már az eljárást ismerteti, „amellyel lehetővé válik külön-külön felvett személyek képét egyazon portréfotóban egyesíteni.” Egy új műfaj, az összemásolt fénykép vagy – ahogyan később elkeresztelték – a fotómontázs tehát megszületett.

Az új módszer fontos bizonyító szerepet kapott annak igazolására, hogy a fényképezőgép nemcsak leképezi a látványt, de képzelet szülte világokat elevenít meg. Neves és névtelen fényképészek százai használták fel az összemásolás eljárását. Az első fotomontázsok vicces, vagy képtelen helyzeteket ábrázoltak.

Az 1910-es évtized vége felé a berlini dadaisták – Raoul Hausmann (1886-1971), Hannach Höch (1889-1978), John Heartfield (1891-1968), Georg Grosz (1893-1959) – a kiváltságos eljárás rangjára emelték, mert művészi célkitűzéseik megvalósítására különösen alkalmas eszközét fedezték fel benne. A dadaizmus hozzásegítette a képző- és fotóművészetet a szemléletbéli megújításhoz, ezt folytatták más művészi felfogású képviselői, mint Alexandr Rodcsenko, Otto Umbehr, Herbert Bayer, Max Ernst. A felsoroltak – korántsem teljes – névsorából a magyarok, köztük Moholy-Nagy László, Angelo Funk Pál, Bálint Endre, Lengyel Lajos, Török László, Fejér Ernő, Vencsellei István, Apáti-Tóth Sándor, Ágg Károly és természetesen Ilku János sem hagyható ki.

Ezen a kiállításán látható Fejfa (1976)  c. képe a legegyszerűbb fotómontázs, amely mindössze két képelemből áll. A fejfa a balmazújvárosi régi temetőben, a repülő madár képe a Hortobágyi Nemzeti Parkban készült. A Kőbánya alsó (1977) már több, ám azonos nézőpontból készült felvételből állt össze. A várakozó utasok sziluettben megjelenő alakjait így lehetett jól „ritmizálni”.

A „Veres Péter emlékház”, „Isten áld meg a magyart – Kölcsey Ferenc emlékház”, „Találkozás egy tanyával”, „Rilai triptichon”, „Szentendre”, „Quedlinburg” és „Lanslebourgi impresszió” 1979-1994 között készült montázsképei, illetve sorozatai fekete-fehérben jelennek meg. Ezek eredeti képek és un. olló-montázs technikával készültek, mely elnevezés a képelemek kivágásához használt eszközre, az ollóra utalnak. Ilku János azonban olló helyett sebész-szikét használt, a pontosabb kontúr kivágása miatt. Ezt a technikát Vencsellei István debreceni fotóművésztől tanulta, még 1975-ben a Balmazújvárosi fotó amatőr telepen. Az egyes képelemek megfelelő méretre való nagyítása után kerül sor ezek kivágására, majd összeragasztásra. Ezután következnek az utómunkák, majd rendszerint a kész kép reprodukciójának elkészítése.

A „Requiem egy erdőért – Offertórium 1-6.” színes sorozata 1984-ből való. Az eredeti montázselemek 6 x 6 cm-es diapozitívra készültek, majd az un. szendvicsdia összeillesztése és rögzítése után készült el a kiállított nagyítás. Az 1992-ben készült „Zsófi szomorú 1-5.” eredeti színes polaroid képek sorozata. Ezeknél a montázskép többszörös expozícióval készült, ami azt jelenti, hogy a felvétel pillanataiban ugyanaz a felületet többször lett megvilágítva.

Ilku János montázsainak értékét azonban nem az alkalmazott technika és a gazdag eszköztár adja, hanem műveinek szellemisége, melynek során a gondolat és a mondanivaló érzékletesen, élményszerűen jelenik. Ilku János nem csupán egy ügyes kezű fotográfus, hanem gondolkodó ember, vizuális filozófus.”

Eifert János

Fotók: Ilku János kiállított művei, valamint Herbst Rudolf kiállítás-megnyitón készült felvételei

Ilku János: Enuma elis – Nem beszéd tárta fel

„A sumer teremtésmítosznak hét tábláját találták meg a régészek Ninivében, és az I. tábla kezdőszavai az Enuma elis.

Az Isten saját képmására teremtett minden embert – köztük engem is – és ruházta fel teremtő képességgel.

Ennek a képességnek birtokában tárom Önök elé teremtményeimet – képeimet” (Ilku János)

Mindazon vendégek, akik pontosan vagy kissé késve érkeztek november 9-én Ilku János fotóművész Enuma elis – Nem beszéd tárta fel – című kiállítására a Pestszentimrei Közösségi Házba, csak a megnyitó köszöntő szavait hallhatták. Az ok egyszerű: nem fértek be a kiállítóterembe.

– Önkormányzatunk legnemesebb feladatainak egyike a művészetek támogatása – kezdte a köszöntőjét Kucsák László országgyűlési képviselő. – Nagy öröm számomra köszöntőt mondani Ilku János negyvenkét fotómontázst bemutató kiállításához és az eseményhez kötődő katalógus megjelentetésével belekóstoltatni vendégeinket a művész csodákkal teli világába.

A kiállítást megnyitó dr. Diószegi György Antal mondataiból kisejlett a kurátor Ilku Jánoshoz fűződő barátsága és az alkotásai iránti tisztelete.

– Ilku János fotóművész fényteremtő mivolta az általa készített fényképeken keresztül üzen, de nem magáról, hanem arról az általa felismert valóságról, amit megtapasztalt hihetetlen magasságokba mutató lelki azonosulása alapján.

A kiállított fotók között pillanatfelvételeket találunk a sokak számára ismeretlen tanyavilágról. Az izgalmas fotómontázsok ide illő zenéért kiáltottak. Erről Bese Botond népzenész kecskedudán előadott, elfújt dallamai gondoskodtak a megnyitón, amelynek háziasszonya Ódor Katalin intézményvezető volt. A kiállítás 2016. november 27-ig látogatható. (Dobó Csaba, http://www.tovabb18.hu)

Herbst Rudolf  felvételei

Eifert János: „A montázs eredetileg a képzőművészetben a XX. század elejétől alkalmazott technika, amelynek során már meglévő képeket és rajzokat illesztenek, szerkesztenek össze valamilyen új kompozícióba. Később a filmművészetnek vált elengedhetetlen elemévé a vágástechnika (montázs), amellyel korábban készített felvételekből lehet új filmrészleteket előállítani. A fotómontázs két, vagy több elem összemásolása fotótechnikai eszközökkel.

1851. február 23-án, a La Lumière című párizsi fényképészeti szaklap beszámolt arról, hogy Hippolyte Bayard évek óta eredménnyel alkalmazza táj- és felhőfelvétel-negatívok összemásolását. Egy hónappal később a tudósító már az eljárást ismerteti, „amellyel lehetővé válik külön-külön felvett személyek képét egyazon portréfotóban egyesíteni.” Egy új műfaj, az összemásolt fénykép vagy – ahogyan később elkeresztelték – a fotómontázs tehát megszületett.

Az új módszer fontos bizonyító szerepet kapott annak igazolására, hogy a fényképezőgép nemcsak leképezi a látványt, de képzelet szülte világokat elevenít meg. Neves és névtelen fényképészek százai használták fel az összemásolás eljárását. Az első fotomontázsok vicces, vagy képtelen helyzeteket ábrázoltak.

Az 1910-es évtized vége felé a berlini dadaisták – Raoul Hausmann (1886-1971), Hannach Höch (1889-1978), John Heartfield (1891-1968), Georg Grosz (1893-1959) – a kiváltságos eljárás rangjára emelték, mert művészi célkitűzéseik megvalósítására különösen alkalmas eszközét fedezték fel benne. A dadaizmus hozzásegítette a képző- és fotóművészetet a szemléletbéli megújításhoz, ezt folytatták más művészi felfogású képviselői, mint Alexandr Rodcsenko, Otto Umbehr, Herbert Bayer, Max Ernst. A felsoroltak – korántsem teljes – névsorából a magyarok, köztük Moholy-Nagy László, Angelo Funk Pál, Bálint Endre, Lengyel Lajos, Török László, Fejér Ernő, Vencsellei István, Apáti-Tóth Sándor, Ágg Károly és természetesen Ilku János sem hagyható ki.

Ezen a kiállításán látható Fejfa (1976)  c. képe a legegyszerűbb fotómontázs, amely mindössze két képelemből áll. A fejfa a balmazújvárosi régi temetőben, a repülő madár képe a Hortobágyi Nemzeti Parkban készült. A Kőbánya alsó (1977) már több, ám azonos nézőpontból készült felvételből állt össze. A várakozó utasok sziluettben megjelenő alakjait így lehetett jól „ritmizálni”.

A „Veres Péter emlékház”, „Isten áld meg a magyart – Kölcsey Ferenc emlékház”, „Találkozás egy tanyával”, „Rilai triptichon”, „Szentendre”, „Quedlinburg” és „Lanslebourgi impresszió” 1979-1994 között készült montázsképei, illetve sorozatai fekete-fehérben jelennek meg. Ezek eredeti képek és un. olló-montázs technikával készültek, mely elnevezés a képelemek kivágásához használt eszközre, az ollóra utalnak. Ilku János azonban olló helyett sebész-szikét használt, a pontosabb kontúr kivágása miatt. Ezt a technikát Vencsellei István debreceni fotóművésztől tanulta, még 1975-ben a Balmazújvárosi fotó amatőr telepen. Az egyes képelemek megfelelő méretre való nagyítása után kerül sor ezek kivágására, majd összeragasztásra. Ezután következnek az utómunkák, majd rendszerint a kész kép reprodukciójának elkészítése.

A „Requiem egy erdőért – Offertórium 1-6.” színes sorozata 1984-ből való. Az eredeti montázselemek 6 x 6 cm-es diapozitívra készültek, majd az un. szendvicsdia összeillesztése és rögzítése után készült el a kiállított nagyítás. Az 1992-ben készült „Zsófi szomorú 1-5.” eredeti színes polaroid képek sorozata. Ezeknél a montázskép többszörös expozícióval készült, ami azt jelenti, hogy a felvétel pillanataiban ugyanaz a felületet többször lett megvilágítva.

Ilku János montázsainak értékét azonban nem az alkalmazott technika és a gazdag eszköztár adja, hanem műveinek szellemisége, melynek során a gondolat és a mondanivaló érzékletesen, élményszerűen jelenik. Ilku János nem csupán egy ügyes kezű fotográfus, hanem gondolkodó ember, vizuális filozófus.” (Eifert János)

SZOBOR SZÜLETIK – BRONZBA ÖNTÖTT TÖRTÉNELEM c. film díszbemutatója az Uránia Filmszínházban, 2015. szeptember 16-án

Eifert János felvételei

“Szobor születik – Bronzba öntött történelem” – színes, magyarul beszélő, magyar ismeretterjesztő film, 2015., hossz: 52 perc. Operatőr-rendező: Dala István, Szerkesztő-riporter, forgatókönyvíró, producer: Hollós László (Geo-Film produkciós Iroda)

Andrássy Gyula lovasszobra

SZOBOR SZÜLETIK… Bronzba öntött történelem című színes, magyarul beszélő, magyar ismeretterjesztő film díszbemutatója Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban

A Bencsik alkotóközösség fiatal szobrászai (Engler András, Meszlényi János, Polgár Botond) készítették el újra gróf Andrássy Gyula monumentális lovasszobrát.

Zala György eredeti alkotását Ferenc József avatta fel 1906. december 2-án az Országház déli szárnyánál. A szobrot 1945-ben lebontották, bronzanyagát a Sztálin-szobor készítéséhez használták fel. Helyére 1980-ban a Marton László által készített József Attila szobor került. Budapest legszebb és legnagyobb, igazi kuriózumnak számító szobra most ismét „elfoglalta” eredeti helyét a Kossuth téren.

E szobor újjászületéséről, az alkotói munka különböző fázisairól készült a SZOBOR SZÜLETIK… című dokumentumértékű ismeretterjesztő film. Az 52 perces filmben szó esett gróf Andrássy Gyuláról, az eredeti szobor történetéről, a visszaállításról, a néhai és jelenlegi alkotói folyamat párhuzamairól és eltéréséről is, de a lényeg a szoborszületés fázisainak bemutatása, a szakmai-alkotói folyamat művészi színvonalú rögzítése. A film különlegességét és kiemelt fontosságát az is adja, hogy feltehetően ilyen méretű bronzszobor nem születik a közeli és távoli jövőben, így az alkotói folyamatok, a szoborszületés lépéseinek rögzítése az oktatásban is kiemelt fontosságú. A filmnek csak másodlagos a politikai üzenete. A hangsúly döntően a szakmai tartalomra helyeződik. A sokoldalú és rugalmas csapatmunka, a sorozatos konzultációk és kutatások, a legváltozatosabb és legkorszerűbb technológiák alkalmazásának bemutatása a lényeg. A filmnek minden laikus és szakmabeli számára láttatni kell, hogy elképesztően bonyolult és hosszú feladatról van itt szó. Régi képeslapok, korhű relikviák, archív felvételek, fotomontázsok is beépültek a filmbe, és az alkotókon kívül megszólalnak neves szobrászok (Melocco Miklós, Kő Pál, Farkas Ádám), iparművészek (Zsigmond Attila), művészettörténészek (Wehner Tibor, Beke László), építészek (Lázár Antal, Török Péter) továbbá Wachsler Tamás programvezető és Andrássy Gyula ük-ük unokája Pallavicini Zita.

Szobor születik… Bronzba öntött történelem

Színes, magyarul beszélő, magyar ismeretterjesztő film, 2015., hossz: 52 perc

Gyártó: GEO-FILM Bt.

produkció 2015

Producer: Hollós László, rendező-operatőr: Dala István, szerkesztő-riporter: Hollós László, narrátor: Csőre Gábor, gyártásvezető: Monostori Zsolt, zene: Margit József, közreműködött: Szabadi Vilmos és Boros Attila, vágó: Bartos Bence, hangmérnök: Faludi Sándor, kameraman: Vass György, szakértők, riportalanyok: Engler András, Meszlényi János, Polgár Botond, Pekár István és Pál Gábor, munkatársak: Vassné Borza Mária Magdolna, Borbély Györgyi, Bitai Veronika.

A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatán támogatta.

Forrás: Magyar Média Mecenatúra

Fotók: GEO-FILM Bt. és Eifert János

Hollós László, a Szobor születik – bronzba öntött történelem című mecenatúrás film producere, szerkesztő-riportere, forgatókönyvírója agrármérnökként végzett, és számos ismeretterjesztő és dokumentumfilm készítésében vállalt részt. A Geo-Film Produkciós Iroda ügyvezetőjeként a Szerelmes földrajz című, a Duna Televízión 2002 óta látható rendhagyó televíziós portrésorozatot készíti.

    EIFERT JÁNOS: KÉPÍRÁS – FOTÓAKADÉMIA

Dedikálással egybekötött könyvbemutatót, kiállítást, illetve diaporáma vetítést tart Eifert János fotóművész 2013. július 4-én 18 órakor a Kiss Fotó Kamara Galériában. A kiállítást megnyitja Öveges László, Kecskemét város főépítésze. A kiállítás 2013. július 4-től augusztus 4-ig látogatható.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Kiss Foto (Kecskemét, Kápolna u. 22.) Tel.: 76/477-336  www.kissfoto.hu

Kora reggel a műhelyben bepakoltam a kiállításra, válogatásra szánt képeket, majd a Kossuth Kiadó mintaboltjábó elhoztam 20 db könyvet. Dél körül érkeztem Kecskemétre, a galériába (Kápolna u. 22.) Kiss Zsolt már várt. Gyorsan leszedjük a korábbi kiállítás képeit (második világháborús emlékképek), majd szétpakolom a képeket, hogy a tereket megtervezhessem. A nagy vászonképek és a kertetezettek jól megférnek egymással, a Hármasképekből a középsé térbe válogattam. A rendezéssel, a vetítéshez szükséges beépítéssel épp a megnyitó előtti percekben lettem kész. Gyors átöltözés, már sokan összegyültek a kiállító térben, régi és új ismerős arcok – köztük Dr. Kiss András feleségével, Papp Elek, Botond Béla, továbbá Erdősi József, Garami Ákos, Nagy-Batiz Erzsébet, Ittzés Ádám, a Kecskeméti Fotóklub tagjai – villannak fel a teltházas galériában, ami a fotókereskedés része, illetve folytatása. Bahget Iskandert kértem meg, hogy a gépemmel fényképezzen. A kiállítást Öveges László, Kecskemét város főépítésze nyitotta meg, lendületes és szellemes mondatokkal. Aztán tárlatvezetésem következett, majd diaporámáimat vetítettem: Bemutatkozás, Tűztánc, Szerelmem, a Tánc; Szemkontakt, Kína, Selyemút; Másképp… A megnyitó hatkor kezdődött, és a könyvbemutatóval, dedikálással este nyolc körül fejeztük be. A közeli étteremben vacsoráztunk, Botond Béla hívott meg, hogy a Fülöpházán lévő tanyájában látogassam meg. Éjfél után, egy óra körül értem haza, Ildikó a TV előtt aludt, és várt.

Öveges László megnyitószövege:

„Kedves Barátaink!

Nagy tisztelettel és sok szeretettel köszöntöm Eifert János fotóművészt Kecskeméten.                                         

Köszöntöm a város nevében és képviseletében is, ám nem utolsó sorban az itt élő, alkotó fotóművészek és a megjelent tisztelők nevében. Kettős az öröm, miszerint ma itt lehetünk e helyütt. Egyrészt a kortárs magyar fotográfia  kiemelkedő személyisége van  köztünk, másrészt  a Kiss Fotó Galéria ismét a hely szelleméhez és hagyományaihoz méltó  módon  szolgálja a város érdeklődő közönségét.

Eifert János . . .

Sokoldalú művész . . . és ezzel nem arra utalok, hogy hivatásos táncosként is ismert. Sokkal inkább arra, hogy Ő nem egyszerűen a tánc, az emberi test, és a természet fotósa – ahogy legtöbben említik – hanem minden képe más, minden képét másképpen kelti életre. . . a szenvedély.                    

Mert Eifert János a szenvedély fotósa.

Ahogyan Ő mondja: ”minden gondolat hiteltelenné válik, ha nem érződik mögötte a szenvedély, a képzelet, az a fajta vizuális élmény, ami nélkül egy kép legtöbbször unalmas és tárgyszerű.”

Híven e gondolathoz, művein ott a lobogó szenvedély mely bennünket is magával ragad, átölel, felemel, sodor e végtelen lendület . . .  s végül úgy enged szabadon, hogy tudjuk egy eddig ismeretlen univerzum tárulkozott fel előttünk, mely által már ismert világunkban  is más, tisztább fényeket látunk.

„A fényképezésben, mint szakmában fontos, hogy az ember megismerje az eszközeit, alkalmazza a technikát . . . Fontos még, hogy a fotós megtanulja a szabályokat is, tudni kell ugyanakkor ezeket a szabályokat felrúgni. . . a művész . . . nem méricskél . . .  elvben én is ismerem a szabályokat, de az ember inkább érzi, hogy neki hogy kell komponálnia, hogyan súlyozza a képet, hogy dinamikája legyen . . . élmények hatására a fotós nagyon sok esetben ösztönösen cselekszik.”

Megint idézet volt és mennyi mindent elárulnak e szavak. Milyen fontosak, hiszen mai vendégünk ugyan hivatásos fotós ám könnyed eleganciával emelkedik a művészi látásmód világába.                                                                               

Mert a művész csak úgy tud a gondolat, a képi elvonatkoztatás legmagasabb szintjén közvetíteni, ha átlépi a technika szabta és a napi hivatás, a profizmus kliséiből fakadó kötöttségeket.

Eifert János átlépte, átlépi, minden megnyilvánulása meghaladja a hétköznapiság, a nehézkes anyagi világ kötéseit.

Virtuóz, érzelmekben gazdag, festőiséggel teli képei, minden élet forrását, a fényt idézik szüntelen. …a legmagasabb művészi magasságokban, egyszersmind egyszerűen, gyönyörűen, szépen, örömöt adva . . . az örömre vágyóknak.

Köszöntsük hát Őt és műveit Kecskeméten a Kiss Fotó Galériában!…”  (Öveges László)

Bahget Iskander, Kiss András  és Eifert János felvételei

Kiállított képek: Op-Art tanulmány / Op-Art Study (Kötschach-Mauthen, Ausztria/Austria 1993), Tánc / Dance (Avas Táncegyüttes, Miskolc, Magyarország/Hungary 1971), A világ végén / At the End of the World (Bakony, Magyarország/Hungary 1982), Akt lehetetlen helyzetben/Nude in Impossible Position (Sirok, Magyarország/Hungary 2002), Hajnal / Dawn   (Montagne-au Perche, Franciaország/France 1984), A kertész keze / Hand of the Gardener (Tarnaméra, Magyarország/Hungary 1978), Roncsolt aktok 1. / Fractured Nudes (Sebesvíz, Magyarország/Hungary 1993), Mágia / Magic (Mohács-Vác, Magyarország/Hungary 1984), Ölelés / Cuddle (Sebesvíz, Magyarország/Hungary 1996), El Kazovszkij festőművész / El Kazovszkij, Painter (Győr, Magyarország/Hungary 2005), Angelus Iván koreográfus, tanár (Pilisszentlászló, Magyarország/Hungary 2005), Rémület / Horror (Győr, Magyarország/Hungary 2005), Hommage á Dienes Gedeon (Budapest, Magyarország/Hungary 2005), Kitörés és bukás / Outbreak and tumble (Budapest, Magyarország/Hungary 2001), TranzDance (Pannonhalma, Magyarország/Hungary 2005), Újraképek / Recycled Pictures (Budapest, Magyarország/Hungary 1993)

Fotogram. Kiállítás a Eszterházy Károly Főiskola Rajz Tanszékének Kepes György Vizuális Műhelyében készült hallgatói munkákból, Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája (Budapest I., Színház u. 1-3.), 2005. október 13 – 30.

Megnyitotta: Eifert János, köszöntőt mondott: Bölcskey Miklós, az Eszterházy Károly Főiskola Rajz Tanszékének tanára

  Eifert János felvételei