Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerősét 2013. mjus 28-án, kedden 17 órára ON THE GROUND 1989-94 – Fotók és videók Rodolf Hervé munkáiból című kiállítás megnyitójára.

Köszöntőt mond: EIFERT JÁNOS fotóművész, a tárlatot megnyitja: VEREBES GYÖRGY festőművész, közreműködik: TÚRI CSABA gitár
Helyszín: az Emlékpont időszaki kiállítóterme (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.) A kiállítás megtekinthető 2013. június 30-ig.

Rodolf Hervé a Hódmezővásárhelyen született Elkán Lajos (művésznevén Lucien Hervé) világhírű fotográfus fiaként látta meg a napvilágot 1957-ben Párizsban. A fiatal művész 1989 utolsó napjaiban érkezett Magyarországra, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy dokumentálja a rendszerváltás utáni éveket.  Magyar kultúrájú külföldiként sajátos, szubjektív szemszögből követte nyomon és rögzítette a változás éveit, miközben maga is intenzíven részt vett az időszak szubkulturális életében.

Érdekes látásmódját adja a külső és belső nézőpont, amely az időszak sajátos képét formálja meg – mondta a tárlatról Sandly Orsolya kurátor, aki szerint az a kettősség adja az anyag különlegességét, hogy a művész külföldiként került Magyarországra, de magyarul beszélt és magyar kultúrával rendelkezett. Legjobban a politikai rendszer átalakulását követően létrejött „légüres tér” érdekelte, amelyben a régi rendszer szabályai, a régi rendszer kultúra elleni küzdelme már nem, az új tömegkultúra, és az új szabályok pedig még nem voltak jelen.

A Promenad.hu, Dömötör Mihály és Eifert János felvételei az Emlékpont Galériában, Rodolf Hervé kiállításának megnyitóján készültek 

A fotókon az eufória mellett a társadalmi problémák is megjelennek, így az 1989-ben Magyarországon új jelenségnek számító hajléktalanság. A képek és a videók bepillantást engednek a KGST piac életébe, az útépítők munkakörülményeibe, az éjszakai 6-os villamos utasai közé, valamint az underground klubok (a legendás Tilos az Á, Fekete Lyuk és Zanzibár) világába, az első hazai “házfoglaló” performance-okba vagy a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt Király Tamás divattervező születésnapi partijára.

A közel nyolcvan fotóból és több videóinstallációból álló kiállítás a dokumentátor és képzőművész szemével láttatja az 1989-től 1994-ig terjedő éveket. A megnyitón köszöntőt mondott és a művész munkásságát méltatja Eifert János fotóművész, a kiállítást Verebes György festőművész nyitotta meg. A megnyitón gitáron közreműködött Túri Csaba.  A tárlat június végéig látogatható. (Elek András)

Sandly Orsolya kurátor és Eifert János fotóművész a képekről beszélgetnek (Dömötör Mihály felvétele)

Borító 4:  Eifert János felvétele

Hódmezővásárhely, Tanya 4040. Aracsiné Kurai Anna a lovának tangóharmonikázik, és francia sanzonokat játszik. Gyerekkorunkban a Búvár utcában laktak, és gyakran hallottam énekelni. Nagyon jó hangja volt…

Eifert János felvételei

Fulai Imréné, Marika néni tanyáján malacok, csirkék, birkák, kutyák és macskák békésen megfértek egymás közelségében. Imre László zöldségeskertje a Külső-Peperén található. Katona Róbert nyulakat is tartott, és komolyabb építkezést – vendégház kialakítását – tervez.

A XI. Hódmezővásárhelyi Fotószimpózium alkotótáborának részvevői, szervezői és a vendéglátók a Bagolyvár étteremben: Hupján Attila, Benkő Imre, Szenti Tibor, Baghet Iskander, Dömötör Mihály, Dr. Kószó Péter alpolgármester, Rapcsák Kati, Eifert János, Fekete István, Hajdrák Tímea, S. Faragó Gyöngyi, Dozvald János, Rókus Ákos (Hódmezővásárhely, 2013. május 16.)

” A FOTÓ ARRA HIVATOTT, HOGY FELRÁZZA A KÉPZELŐERŐT, NEM ELÉG, HA CSUPÁN EMLÉKEZTETŐÜL SZOLGÁL” ( Lucien Hervé)

Ezen a képen (balról-jobbra) Bahget Iskander, Hupján Attila, Fekete István, S. Faragó Gyöngyi, Hajdrák Tímea.  A teljes csapat: Bahget Iskander, Dömötör Mihály, Dozvald János, Eifert János, Fekete István, Gál András, Gáti György, Hupján Attila, Kerekes Zsuzsa, S. Faragó Gyöngy, Sárgáné Hajdrák Tímea, Urbán Ádám, Dr. Varga Tamás

Gál András felvételein Benkő Imre, Dozvald János, Eifert János, Fekete István, Urbán Ádám, Gáti György, Sárgáné Hajdrák Tímea, Hupján Attila…

Kincses Gyula videója: http://www.youtube.com/watch?v=ZivVtftyHaU   Barna Ilona, Gergely Beatrix, Nagy István, Kapusi György, Walters Lili, Kincses Gyula, Varga Erika  és Eifert János felvételei

LAKATOS ERIKA – EMLÉKEK JÖVŐJE / FUTURE OF MEMORIES
New York – Budapest 1996-2013

X6 Gallery,1051 Budapest, Október 6. u. 21.

“Túl a képek, színek, formák vad, zabolátlan burjánzásán, a megfogalmazás módja is egyéni, nálunk, a magyar fotóművészetben nem nagy gyakorisággal előforduló, sok szempontból példaértékű.” – Kincses Károly

Lakatos Erika fotóművész Budapesten született 1964-ben. Zenész családból származik, a középiskolát a Vörösmarty Gimnáziumban színész és dráma tagozatán végzi. Ezt követően New Yorkba megy, ének- és fotószakon kezdi el az egyetemet. Professzora, Stuart Fishelson – aki igazi inspirációt és ihletet jelentett számára – biztatására jelentkezik egy washingtoni nemzetközi fotóversenyre, ahol kreatív nagydíjat nyer. A fotózáson és éneklésen keresztül megtanulja az önkifejezés útjait. Emellett évekig rajzot tanít egy brooklyni iskolában. Ma mesterdiplomáját médiaszakon szerzi meg, kutatási témája a romák sztereotipikus ábrázolása. Az ehhez kapcsolódott alternatív portrésorozata a Roma ikonok, egy folyamatosan változó és növekvő projekt. Hitelessége az önreprezentációban rejlik. A különleges image transzfer alternatív technikával készült művek finom és érzéki hatásúak, újszerű, rétegzett nézőpontból mutatják be az otthon, az utazás, az idő és a tér fénybeli vetületeit. A New York-i Saléna Galériában (Long Island Egyetem) volt az első kiállítása. 2005-ben hazatér, azóta több egyéni tárlata volt, és számos csoportos kiállításon mutatkozott be. Többek között 2006-ban a Roma Parlament Balázs János Galériájában, majd az Aranytíz Művelődési Központban, 2009-ben a K.A.S Galériában és a budapesti Esélyek Házában. Fontosnak tarja a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását, művészeti oktatását, ezért 2006-ban részt vett a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) által szervezett mentorprogramban. Tolerancia és art workshopokat tart, alkalmanként oktatóként dolgozik a Holokauszt Emlékközpontban. Zakcsi jr. Lakatos Béla jazz zongoraművész és zeneszerző együttesével fellépve énekesként is ismert és népszerű. (Artportal.hu)

   Eifert János felvételei

Örömmel tudatom Apukám és Anyukám rokonaival és ismerőseivel, hogy 1943. május 8-án reggel fél 8 órakor leszálltam a mennyországból földi utam megkezdésére. Hosszúságom 52 cm, súlyom 3.26 kg, hajam barna, szemem kék és Anyukámmal együtt igen jó egészségben vagyunk.

Mindenkinek sok puszit küld

Eifert Janika

O Forgot to Return Your Lies, Then You Run, Look At Me, Hello Boy, Cotton Candy Love, Mable, Deadend…  Dorothy’s Legs: Walters Lili és Szilágyi Máté a Zappa Café pincéjében (Eifert János felvételei)

http://soundcloud.com/dorothyslegs

Már hónapokkal korábban tudtuk, hogy Gergye Krisztián Társulata és az Átrium Film-Színház egy kivételes, összművészeti produkció megvalósítását tervezi. Most elkészült a mű, és bemutatták.
A 80-as évek népszerű underground együttese – az A(lbert) E(instein) Bizottság – egy olyan kulturális referencia, amely műfajtól függetlenül a művészet totális szabadságát példázza. Az adott társadalmi, politikai vagy kultúrpolitikai közegre reflektáló tartalmon túl az emberi identitás szélsőségeit és/vagy közhelyeit felmutató „szabadidő-zenei“ együttes két legendás LP kiadványa – a „Kalandra fel!“ és a „Jégkrémbalett“ – mai napig érvényes életérzést és szellemi tartalmat közvetít. Gergye Krisztián (nem csak tánc) Társulata minden túlzás nélkül maximális tisztelettel viszonyul az A.E. Bizottság 80-as években véghezvitt „szabadságharcához“, és kulturális örökségnek tekinti az általuk képviselt szabad szellemiséget.

Énekelnek: Dezső Sára, Mikecz Kornél, Murányi Márta, Philipp György, Szakács Ildikó, Varga Donát

Zenélnek: Bartek Zsolt, Fábry Boglárka, Háry Péter, Philipp György, Szalay Tamás Géza – Szerepelnek: Szalontay Tünde, Tárnok Marica

Táncolnak: Lőrinc Katalin, Gergye Krisztián, Barabás Anita, Fekete Blanka, Hoffmann Adrienn, Ruzsom Mátyás

Zenei szerkeszt, hangszerel, vezényel, zenél és énekel: Philipp György

Vetít: Nay Tilda, Fény: Katonka Zoltán, Jelmez: Béres Móni, Smink, maszk: Károlyi Balázs, Koreográfus asszisztens: Hoffmann Adrienn, Produkciós vezető: Trifonov Dóra

Rendező, koreográfus, látvány: Gergye Krisztián

“Az előadásban a A.E.Bizottság tánczenekar életben maradt tagjai nem vesznek részt, az előadásért semmiféle felelősséget nem vállalnak, csak örülnek valószínűen. (lehet hogy van aki nem örül, viszont ez meg mindig így van, hogy semmi sincs ami mindenkinek tetszik, de az is igaz, hogy mindenben lehet valami ami valakinek tetszik!)”  Wahorn Airport

Eifert János felvételei

  Kapusy György és Eifert János felvételei

“1964-ben születtem Szentesen. Már az általános iskola végén érdekelni kezdett a fotózás. A Szentesi Fotókör tagjaként 1978-tól ismerkedtem meg a fotózás szépségével, kifejezési módjaival. Az első apró sikerek után lelkesen tanultam meg a laborálás lehetőségeit, érdekes eljárásait. Képeimmel több országos és regionális kiállításon szerepelek, továbbá önálló kiállításokat is rendezek. A szentesi Aktfotó Kiállítás és az Alföldi Fotószalon szervezőjeként mások képeivel is sokat foglalkozom. A 90-es évek végétől egyre jobban érdekelt a fotózás és a képzőművészet határán lévő, de fotográfiai módszerrel készített művek létrehozása. Számomra a kézi laborálás alkotási és beavatkozási lehetőséget biztosít. A fotóból, mint tömegtermékből egyedi műtárgyat próbálok készíteni. Saját eljárásként bronzlemez felületébe rétegenkénti maratással készítettem kicsit térhatású, vegyileg színezett, vagy ezüstözött képeket. Megszerettem az egyedi eljárásokat, a kézműves technikát, ezért emulzióöntéssel textil felületekre, érdekes textúrájú papírokra, fa felületekre készítem a képeim egy részét. A kép hordozó anyagának megválasztásával, felületével és a színével próbálom erősíteni a képi mondanivalót. Felelevenítem a száz évvel ezelőtti képkészítési módozatokat (cianotípia, argentotípia, olajnyomat, pigment eljárás). Ezen eljárások sok esetben, megfelelő témaválasztás esetén erősítik a fotográfia mondanivalóját, különlegessé és egyedivé teszik a képi megjelenést.” (Nagy István)

Ballagnak a Modell Divatiskola (Iparművészeti, Ruha- és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola) végzős diákjai, köztük a 12 d osztályosok  – Antal Viktória, Csaba Fruzsina, Csuz Kitty, Domak Szilvia, Eifert Kata Nóra, Fekete Nikolett, Halászi Tímea, Holka Petra, Kanyó Rebeka, Kassai Szilvia, Kollarik Bernadett, Magyar Csilla, Marics Pálma, Molnár Yvette, Néder Janka, Pál Viktória, Rimóczi Barbara, Sedlák Dorina, Silye Vivien, Somkuti Andrea, Streéb Evelin, Szabó Noémi, Szalai Evelin, Tóth Fruzsina, Varga Dóra, Varga Johanna, Völgyi Réka, Wieszt Petra. Az igazgató: Zétényiné Gál Mária, osztályfőnök: Bolyki Istvánné.

Walters Lili és Eifert János felvételei

 Aktfényképezés, elmélet. Fotóoktatás.hu haladó művészsuli, Budapest, 2013. május 2.

Meztelenség és akt

Az emberi test művészi ábrázolása, az aktfotográfia – megszületése óta – kedvelt és népszerű műfaj. Egy 1859-ben rendezett párizsi tárlaton – ahol a fotográfia történetében először a fényképezők önálló szekciókban mutatták be alkotásaikat – 148 kiállító fotói között 1295 akt szerepelt. Amatőr kiállítások is tele vannak pakolva mezítelen lányok képeivel, de úgy tűnik sok esetben, hogy a közkedveltség nem állt egyenes arányban a minőséggel. Miért is? Technikai szempontból – egy-két esettől eltekintve – nem lehetett kifogásunk, viszont számos kép esetében felmerült a kérdés: vajon a csinos lányok ruhátlan fényképezése maga az aktfotográfia? A meztelenség és az akt (angolul: naked és a nude) látszólag ugyanazt a látványt jelenti, mégis lényeges a különbség. Meztelenül lenni azt jelenti, hogy meg vagyunk fosztva ruházatunktól, és a szó valamelyest magába foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor szoktunk érezni. Az akt szónak ellenben nincs kényelmetlen mellékzöngéje. A meztelenségre való reagálás kor, felfogás, társadalmi szokások függvénye (korunkra éppen a nagyobb szabadság, olykor szabadosság jellemző), az akt pedig művészettörténeti kategória. Akkor hát miért nem élünk avval a lehetőséggel, amelyet a művészi szabadság megenged? Miért ábrázoljuk még mindig úgy az emberi testet, mint évtizedekkel, évszázadokkal korábban? Miért keressük még mindig az emberi test szépségét hamis esztétizáló, idealizált formákban? Miért ne fejezhetné ki az általunk készített akt azt a kort, amelyben készült?

Az akt nem témája, hanem formája a művészetnek

A festészet legnagyobb korszakaiban az akt ihlette a legnagyobb műveket; és amikor nem volt kötelező téma, akkor is megtartotta rangját, mint akadémiai gyakorlat és a mesterségbeli tudás bizonyítéka. Az emberi test, mint téma, telis-tele van képzettársításokkal, és ezek a képzettársítások akkor sem tűnnek el teljesen, amikor a test átváltozik művészetté. Még a legabsztraktabb akt is fel kell, hogy ébressze a szemlélőben az erotikus érzés valamilyen maradványát. Karunkba zárni egy másik emberi testet és egyesülni vele, ez a vágy alapvető része természetünknek. Mindazonáltal a műalkotás rengeteg erotikus tartalmat tud magába olvasztani. A X. századi India templomszobrai leplezetlenül magasztalták a testi vágyat, mégis jelentős műalkotások, mert érzékiségük szerves része filozófiájuknak. A biológiai szükségleteken kívül a meztelen emberi test az emberi tapasztalás más területeit is felidézheti: a harmóniát, az energiát, az eksztázist, az alázatot, a szenvedést. Az akt, mint kifejezési eszköz egyetemes és örök emberi érték tehát. Természetesen nem minden meztelen ábrázolást tekintünk aktnak, ennek térbeli és időkorlátai vannak. A távol-keleti festményeken is vannak mezítelen alakok, de csak a fogalom kiterjesztésével nevezhetnénk azokat aktoknak. A japán metszeteken hozzátartoznak az ukiojéhoz, az életképhez, amely meghitt jeleneteket foglal magába. Az a gondolat, hogy a testet saját kedvéért, az elmélkedés komoly tárgyaként is lehet ábrázolni, a kínai vagy japán embernek meg sem fordul a fejében. Alapjában hasonló volt a helyzet a gótikus északon is. A reneszánsz kori német festők annak láttán, hogy Itáliában milyen nagyra becsült téma a meztelen test, maguk is elkezdtek élni vele, sajátos kánont fejlesztve ki. Igazán csak a Földközi-tengerrel érintkező országokban volt otthonos az akt, és jelentése még ott is gyakran feledésbe ment.

    Létezik-e tökéletes forma?

Ahogyan a meztelen emberi test jelentése változott a különböző történelmi korszakokban, úgy a test arányainak megjelenítése is különböző volt. Ahogyan Arisztotelész fogalmazta, „a művészet befejezi, amit a természet nem tudott végrehajtani.” Az ideális forma, a tökéletes szépségnek az ábrándja kétezer éven át kísérte a művészeteket. Szabályokat, kánonokat fogalmaztak meg e törvényszerűség meghatározására. Valójában eszményi szépségen annak a testalkatnak a széles körben elterjedt emlékét értették, amely Görögországban fejlődött ki i.e. 480 és 440 között, és amely változó erővel és tudatossággal ugyan, de a reneszánsztól a XX. századig az európai ember számára a tökéletesség mintájául szolgált. Vitruvius harmadik könyvében utal a helyes emberi arányokra: az arányosságban – amely az építészetben is meghatározó – az ember teste a modell, mert kinyújtott karral és lábbal beleilleszkedik a „tökéletes” geometriai formákba, a négyzetbe és a körbe. Sokan azonban erőltetettnek érezték az emberi test geometriai formákba kényszerítését. 1507 után Dürer az emberi arányokat a természetből próbálta levezetni. „Nem él olyan ember a földön – mondja -, aki végsőleg ítélhetne felőle, hogy milyen is lehetne a legszebb emberi forma; csak Isten tudja azt.”

Láthatjuk tehát, a szépség, az ideális arányok meghatározása, egyáltalán, a meztelenség és az akt társadalmi megítélése koronként változott. A megítélés visszafelé is változhat, ahogyan mindig is változott a szerzett tapasztalat, tudás, az adott kultúrkör ízlése, az egyéni ráirányultsága függvényében. A görögök testkultuszát például csak filozófiájukkal összefüggésben lehet megérteni, ugyanúgy azt a középkori prüdériát is, amely a kivillanó boka látványát is illetlenségnek tartotta, miközben Ádám és Éva ruhátlan ábrázolása az oltárképeken teljesen megengedett volt. Az akt a klasszikus reneszánsz első száz évében virágzott legbujábban, amikor az antik ábrázolások iránti friss étvágy összefonódott a szimbolizmus és megszemélyesítés középkori szokásaival, voltak azonban korszakok, amikor csak a szenvedés, a halál megjelenítésére volt megengedett. A kép- és szoborrombolások – a meztelenség megjelenítésének, mint bűnnek az elítéléseként – szintén hozzátartoznak az akt történetéhez.