János Eifert - Photographer

Archive for 1972

Réti Pál: Eifert János, Világ Ifjúsága, 1972. május 15.

  vilag-ifjusaga-1972

Világ Ifjúsága, 1972. május 12.

 FIATAL FOTÓSOK 4.

Eifert János

  Gyorsul az idő. Ez az első gondolatom Eifert János kiállításán a képeket nézegetve. Ez a 28 éves fiatalember mindent tud, amit az én generációmhoz tartozó fotósok csak az érett férfikorban, sok nehézség, sok küszködés, tanulás és keserves csalódások árán tudtak elsajátítani. S mi minden kell ezeken túl ahhoz, hogy a fotóművészet sajátos formanyelvén még élményt nyújtó képekben, érzékletes módon ki is tudja magát fejezni az ember! Kifejezni úgy, hogy másoknak esztétikai örömöt, gondolati indítást is adjon! Eifert ezt is tudja. Méghozzá sokoldalú érdeklődésének megfelelően a legkülönbözőbb témakörökben és változatosan. Nagyon ért hozzá, hogy öntörvényű képpé formálja a látványt, hogy a jelenségek folyama a jellemző, a döntően lényegi pillanatokat.

Foglalkozása táncművész. Gyerekkorában zenét tanult, s tavaly óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Két ősrégi művészet írott és íratlan törvényeinek ismerete, átérzése segíti, hogy a legfiatalabb művészeti ágak egyikében maradéktalanul kifejezze önmagát.

Számomra nem újak a kiállításon bemutatott képei, mégis őrömmel, szívesen találkozom velük újra. A kiállítás szinte valamennyi képéről lehetne és kellene írni. Mégis, valamiféle egészen belső, szubjektív igenlés alapján csak néhányra szorítkozom. Néhányra csak, mert a jó képekkel úgy vagyunk, hogy szerzőjük nevének említésekor — még, ha személyes ismerősünk is –, nem alakját, arcát, mozdulatait asszociáljuk először, hanem magukat a képeket. S ilyen, önmagunkban spontán felidéződő képe Eifertnek egyre több van, és — tehetsége rá a zálog — talán egyre több és több lesz még. Kezdem a 4+1 c. képpel. Megszoktuk, hogy a hattyúkat komoly, dekoratív, szép madárként ábrázolják. Eifert egyéni módon különös antropomorf komikumot fedez fel bennük. A Hangmérnök. Milyen jól megválasztott, jellegzetes karakter! S a ritka foglalkozásra nemcsak a fejhallgató utal, hanem a tudatosan alakított háttérnek, tehát a modell képi környezetének elmosódó foltjai is. S a Cirkusz? Egy sistergőre forrósult külön világ, csupa tempó, harsogás. Igen, ez maga a cirkusz. A képi ábrázolás belső erejénél fogva hasonló módon fokozódik fel a Vágta jókedvű száguldása. Nem szabad elfelejtenünk: mindegyik képnél egyetlen rögzített pillanatot látunk. Mégis – s ez Eifert igazi alkotói érdeme – érezzük az ábrázolással kifejezni kívánt teljes folyamatot, az ábrázolt pillanat „előtt”-jét és „után”-ját! „Fotóimon szeretném kiemelni és megmutatni az embereknek az őket körülvevő szépet, szeretném, ha képeimmel a hétköznapok sodrásában pihentető ünnepet tudnék szerezni a szemnek” – mondja saját alkotói szándékairól. Mint említettem, nem először látom Eifert képeit. Így, meggyőződéssel állíthatom, hogy ez az alkotói szándék a képek jelentős részénél máris megvalósult.

RÉTI PÁL

• Eifert János képeiből kiállítás nyílt a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában 1912. V. 12-én.

eifert_vagta Eifert János: Vágta

Első önálló kiállításom, Budapest, Magyar Néphadsereg Központi Klubja, 1972. május 12 – 28.

1972_elso-kiallitasom-760-pixel

Eifert János első kiállításának megnyitója (Budapest, Magyar Néphadsereg Központi Klubja, Váci u. 38)
Megnyitja: Réti Pál, a Népművelési Intézet főelőadója (a képen balról jobbra: Eifert János, Kútsági őrnagy, Réti Pál)

1972_kiallkat_b1b4-760-pixel

1972_kiallkatalogus_kepjegyzek-760-pixel

 

Eifert János fotókiállítása, Magyar Néphadsereg Központi Klubja (Budapest V. ker. Váci u. 38.), 1972. május 5 – 28.

Megnyitotta: Réti Pál fotóművész, a Népművelési Intézet főelőadója

 Kiállított fotók:

 Portré, emberábrázolás:

Gyermekotthon ablaka

Család

Kettős portré

Kairói madonna

Kairói idegenvezető

Hangmérnök

Gyermekportré

Öreg arc

Algíri utcán

Skót dudás

Londoni bobby

Temetőben

Portré-tanulmány Kibédi Ervinről

Párizsi utcán

A lány és a katona

Nyár

Tanulmány kezekkel

 

Színpadi fotók:

Marcel Marceau (sorozat 1-4.)

Cirkusz

Modern balett

Pas de deux

Színpadi portré

Ének ősi istenekről

Requiem

Tánc III.

Kendőtánc

Clown

 

Tájkép, városkép:

Fénytvirágzó fa

A szlovák felkelés emlékmúzeuma (I-IV.)

Kalászok

Erzsébet-híd

Poznai házacskák

Gótika

Szaharában

Mohamedán szentély Oránban

Márványkapu Algériában

Alexandriai pálmasor

Göcseji parasztház homlokzata

 

Állatfotó, az ember és az állat kapcsolata:

Vágta

Kényelmes utazás

Különböző jellemek

Búsképű lovag

„Beat” korszak

Elvágyódás

4 plusz 1

Csacsifogat

1972_lektoratus-hatarozata-760-pixel

Fotóművészet 72/3 – címlapon Eifert nívódíjas felvételével

Fotómüvészet 72/3 címlap, Eifert nívódíjas felvételével

Siratják Párizst. Fábián Ferenc tudósítása, Eifert János fotói – Világ Ifúsága 72/1, 1972. január

Siratják Párizst. Fábián Ferenc tudósítása, Eifert János fotói – Világ Ifúsága 72/1 26. évfolyam

1972-1-Világ-Ifjúsága-B4_Párizst-siratják 1972-1-Világ-Ifjúsága-8.o._Siratják-párizst

Eifert János fotóművész képei a francia főváros régi és új épületeit örökítik meg. E kettő együtt jelenti Párizst.

“Párizs örökké Párizs marad” – a kedves francia sanzon sok-sok párizsi szívében már hamisan cseng – Nem, nem – mondják egyre többen szomorú lemondással. a modern városépítészek sokkal nagyobb kárt tesznek Párizs lellegzetes műemlékeiben, mint amilyet a háborús bombázások okoztak. Erről szól Fábián Ferenc párizsi tudósítása a 8. oldalon, Eifert János fotóival.

Világ Ifúsága 72/1 26. évfolyam
A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség havonta megjelenő nemzetközi ifjúsági magazinja. Főszerkesztő: Ivanics István. Szerkesztőség címe: Budapest XI., Karinthy Frigyes u. 23. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat
Előfizetési díj: évi 48,- Ft.
INDEX: 25 869

Magyar Fotóművészek Szövetsége értesítése az 1971-es Reklámfotó pályázat eredményéről, Budapest, 1972. január 7.

1972-01-07-MFSZ-levél

Magyar Fotóművészek Szövetsége – Membre de la Federation International de L’Art Photographique (FIAP) – Budapest

Eifert János fotóművész
Budapest

Örömmel értesítjük, hogy a REKLÁMFOTÓ pályázatra beadott naptárával (kutyák) 2000 Ft pályadíjat nyert.
Sikeréhez gratulálunk és kérjük, hogy pályadíjának átvétele céljából Szövetségünk könyvtárában f. hó 13-án 17 órakor megjelenni szíveskedjék.

További eredményes munkát kívánunk!

Budapest, 1972. január 7.

Fenyő Imre
főtitkár