MÉG 1 MOZDULAT – Öt fiatal táncfotós kiállítása a MU Színházban, Budapest, 2003. március 4. – 9.

  A kiállítást megnyitja: Eifert János

Hogyan kerül a csizma az asztalara? Hogyan kerül öt fotóművész a Még 1 Hét Fesztivál táncművészeti programjába? A válasz túlságosan egyszerű: a Még 1 Mozdulatszínház „Összművészeti” fesztivált rendez a MU Színházban, ahol új előadásuk és repertoáron lévő darabjainak bemutatása mellett élő zene, performance, felolvasóest, közönségtalálkozó, könyvbemutató, video vetítés és az 5 fotográfus kiállítása alkotja a programot.

A Még 1 Mozdulatszínház 1995 szeptemberében alakult meg Fenyves Márk és Pálosi István vezetésével, első önálló estjét “Vágy Variációk” címmel 1998 szeptemberében mutatta be a Mu Színházban. A mozdulatszínház táncosai a lassan 100 éves magyar tradíciók, az 1948 után elnémított magyar modern táncművészet (mozdulatművészet), hiteles képviselői. Művészeti alkotó munkájuk hátterében komoly elméleti és kutatói munka áll, mivel szervezetük, az Orkesztika Alapítvány, egyben Dienes Valéria hagyatékának, mozdulattudományi (Orkesztika – mozdulatrendszer) és művészeti munkásságának gondozója is. Az “összművészet” jegyében, a táncos és képzőművészeti „képiség”, és a zeneiség szerves egységére, sajátos, harmónián alapuló formanyelv kialakítására törekednek. A „képiségbe” a fénykép kiemelten és megkülönböztetett módon tartozik bele. Az érdekes, újszerű és különleges szépségű előadásaik vonzották a fiatal fotósokat, és a lassan kialakuló művészi-baráti kapcsolat inspirálóan hatott mindkét irányba. Kialakult a színház körül egy állandó fotós-gárda, amely folyamatosan örökíti meg a repertoárt és az újabb műveket, megszülető koreográfiákat, figyelemmel kísérve az előadásokat, fesztiválokat az Alternatív Színházi Szemlétől a veszprémi Országos Kortárs Összművészeti Fesztiválon keresztül a győri Magyar Táncfesztiválig. Varga Gábor György, Frank Yvette, Sulyok László, Sipos Zoltán, Tischner Krisztián – és a most nem kiállító Áfrány Gábor, Dusa Gábor, Csillag Pál, Katkó Tamás, Orosz Péter és Révész Róbert – így váltak a Még 1 Mozdulatszínház hivatalos fotósaivá. Képeik – alkalmazott fotóként – nem csak a színház plakátjain, szórólapjain, meghívóin jelennek meg, hanem fotópályázatok, kiállítások díjazott képeiként, egyéni kiállítások fontos darabjaiként – önálló fotóművészeti alkotásként – számos szakmai-művészi elismerést szerezve készítőik számára.

   Foto Mozaik 2003/3

A szegedi Frank Yvette jó iskolával indult. Hosszú éveken át fényképezte és fényképezi ma is a Szegedi Kortárs Balett produkcióit. A Tánc a fotóművészetben első nemzetközi táncfotó pályázaton róluk készült képével került a díjazottak közé, a Mozgásban 2002 nemzetközi pályázat 2. díját Szárnyak nélkül című képével nyerte. Lendületes képein a felemelkedést, szárnyalást, a tánc könnyedségét sejteti, mesterien kivitelezett fekete-fehér technikával.

Az egész csapatban Varga Gábor György tűnik a legrutinosabbnak, nála még a nehezen megörökíthető pillanatok is könnyed ábrázolásoknak tűnnek. Nagyszerűen használja a multi-expozíciót, megsokszorozva az egyes kép hatását. Gyönyörűen ábrázolja a kezeket, szűk kivágásaival a lényegre koncentrál, úgy vezeti tekintetünket a mozdulat tartalmára.

Sulyok László sokoldalú fotográfus, más témákban is tud rendkívül érdekeset felmutatni. Táncos képeiben tükröződik igazán érzékeny, vibráló alkatának minden jellemzője. Kimunkált fekete-fehér képein a gondolkodó fotográfus szellemisége tükröződik.

Tischner Krisztián (1973) az érettségi után, 1992-ben fényképész szakmunkásvizsgát tett a Práter utcai szakiskolában. Néhány kisebb fotóstanfolyam után végül 1999-ben a MÚOSZ – Bálint György Újságíró Akadémián, Pólya Zoltán osztályában szerezett fotóriporteri képesítést, szakmai gyakorlatát a HVG-nél töltötte. Kezdetben életképeket és könnyűzenei koncerteket fotózott, az utóbbi egy évben táncot is. Honour to Martha Graham sorozata, – melynek második képe a Mozgásban 2002 nemzetközi táncfotópályázat 3. díját érdemelte – azt mutatja, hogy a finom elmozdulások, visszafogott színek mestere.

A tatai Sipos Zoltán (1978) hét éve fényképez, jelenleg a Magyar Iparművészeti Egyetem vizuális kommunikáció, fotó szakának hallgatója. A táncfotózással egy éve került kapcsolatba, mikor ideje engedi szinte kizárólag ennek a műfajnak él. Táncképei azt mutatják, hogy tud „mögé pillantani” a mozdulatnak, és a pózokon, beállított térformákon, testhelyzeteken túl képes a koreográfus gondolataira, érzéseire irányítani a figyelmünket.

Ahogy említettem, az öt fotográfus öt különböző irányból közelíti meg témáját, a Még 1 Mozdulatszínház produkcióit. Mindegyikőjük saját egyéniségének színeit viszi bele képeibe. A sokszínűség, sokoldalúság ellenére együttes megjelenésük mégis egységes képet mutat. Tudásuk, érzékenységük, amelyek a jó képek együttesében jelenik meg, remélhetően elkápráztatja a kiállítás látogatóit. (Eifert János)

Megjelent a FOTO MOZAIK 2003/3 számában

   Eifert János felvételei

Egy bizonyos Robert Doisneau.  A francia fotóművész kiállítása az Iparművészeti Múzeumban, Budapest, 2003. március 4 – 30.

Gyöngédség, emberszeretet, humor lengi át a francia Robert Doisneau fotográfiáit, költészetté változtatva a leghétköznapibb pillanatokat is. A világ fotóművészetének legnagyobbjait felsorakoztató budapesti tárlatok sorában: Brassaï, Henri Cartier-Bresson, Robert Capa után most az ő életművéről kapunk áttekintést a hónap végéig látogatható kiállításon, a magyarországi FranciArt keretében.

   Photo: Robert Doisneau

„Robert Doisneau-t ismerni nem olyan nagy kunszt. Nem a nevet, a képeit: ő az, aki Picassóról a kiflis portrét készítette, s ő az a fotós, aki elkapta a csókolózó párt a párizsi Városháza előtt.

Képein egyszerű emberek egyszerű, tipikus történetei mesélődnek el. A fotókon sosem az előtérben látható alakok a fontosak: a csókolózó pár mögött jól látható a szürke öltönyös, tipikus kockaagyú ember, akinek arcán mélységes irigység látszik. A Testvérek című kép látszólag nem mesél másról, mint két, fekete micisapkás fiúról, aki hajszálpontosan egyformán baktatnak kéz a kézben az utcán.

Nem kell azonban nagy zsenialitás ahhoz, hogy észrevegyük azt a két nyiszledt fiút, akik a magamutogatók mögött, sóvárogva figyelik a mutatványt.

Doisneau 17 évesen készítette az első fotót, s ez az első kép meghatározta egész további életét. A műalkotásnak nem igazán nevezhető papírdarab a művész testvérét ábrázolja. Innentől kezdve a fotós a nagy történésekben is az egyszerű embereket keresi: alkotásai a párizsi külterületek július 14-ei ünnepeit, a mosatlan, rongyos ruhákba burkolt gyerekeket, a kopaszra nyírt tarkójú hivatalnokokat és házmester feleségeiket mutatják.

 Itt már vannak hírességekről készült képek is: a bálokon, partikon elkapott, hízott asszonyságokról készült pillanatképek mögött elhanyagolható tehetséget mutatnak a “festő az ecsettel” és az “író könyvvel” típusú alkotások. Hál’ Istennek, ezek vannak kisebb hányadban. Még a művész lányairól készült tréfás újévi lapok is többet árulnak el a személyiségről, mint ezek. A képeslapok közül a legbájosabb a testvérekről készült vásári portré: a kicsi komoly lexikonokon és kézikönyveken állva éri csak fel a vászonba kanyarított, rögtönzött képkeretet.

Doisneau mindenesetre az elkapott pillanatok mestere: a Foxterrier a Művészetek Hídjánál valójában nem az ebről szól, hanem arról az abszurd helyzetről, amelyet az a tény teremt, hogy az általában tájképek festésére szakosodott helyszínen egy festő női aktot fest modell nélkül.

A ferde pillantás című alkotás mindannyiunkról, nemcsak a francia férfiak közismert ingatagságáról szól: a hízott, ronda feleség mellől nézve még egy rubensi formákat mutató kirakati mázolmány is csábító lehet.

Vagyis teljesen mindegy, hogy a képek nagyrészt 1950 környékén készültek.

2003-ban is mindannyiunk emberségéről, gyarlóságainkról és nagyságunkról mesélnek. Mindegy, hogy nagyhercegnőről vagy egy szakadt kis szénhordóról van szó. Doisneau objektívjének mindkettő egyformán fontos. Ezt kéne megtanulnunk tőle.” (Kónya Orsolya)

Képek: Robert Doisneau: Savignac aux échecs, 1950 – Robert Doisneau: Foxterrier sur le pont des arts avec le peintre Daniel Pipart, Paris1953 – Robert Doisneau: Coco, Rue Xavier Privas, 1952 – Robert Doisneau: At the Café – Robert Doisneau: A ferde pillantás