Napló, Budapest, 2009. március 9.
Fotó oktatás.hu – előadásom a művészfotó tanfolyam hallgatóinak: A színek pszichikai és fizikai hatása.
A színlátás az egyiptomi, görög és középkori kultúrában a színeknek egyezményes szimbolikus jelentése volt. A reneszánszban a szín tudományos kutatás tárgya lett, a művészetben ezt felhasználták. A tapasztalati megismerés és a szimbolikus gondolkodás ekkor még egybemosódik. A felvilágosodás korában a módszeres analitikus gondolkodás volt jellemző. Newton mintegy kétszáz évre meghatározta a fejlődést. Az empirizmus: az érzéki tapasztalatok egyoldalúsága. A racionalizmus: az elméleti gondolkodás kizárólagossága. A XIX. században a szín fizikai kutatásához az élettani, lélektani, esztétikai kutatások is kapcsolódtak. Goethe, Heimholz, Faraday, Maxwell, Hertz, Hering, Cheuvreul a színelmélet fejlesztéséhez a színek élettani, lélektani, esztétikai elrendezéséből indult ki. A modern tudományban – Planck, Ostwald, Einstein, Schrödering és Riemann – építettek a korábbi kutatások eredményeire, színelméletük már a háromszín- és a négyszínelmélet egyesítéséből jött létre. A tudósok elméleti meghatározásai mellett nem érdektelen a festők „színviszonyát” tanulmányozni.
