A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége 2009-ben tizenhetedik alkalommal rendezte meg Az Év Természetfotósa pályázatot. A magyar természetfotósok évről évre bizonyítják, hogy világviszonylatban is a szakma legjobbjai közé tartoznak. Képeikkel a természet szépségére és sérülékenységére hívják fel a figyelmet, a vadon mellett az ipari tájról is beszélnek. A 2009-es pályázat remekműveinek, a fotósok kitartásának és természet iránti megszállottságának ez az album állít emléket. A kötet kétféle borítóval jelent meg, ugyanis készítői egyiknek sem tudtak ellenállni, így az olvasóra bízzák, melyiket választja.

Eifert János bevezetője:

A fotográfia története a természetfotózás története is. Amikor Henry Fox Talbot 1839. január 31-én bemutatta a londoni Royal Society-nek negatív-pozitív eljárását, majd ugyanezen év augusztus 19-én ismertették a Francia Tudományos és Művészeti Akadémia együttes ülésén Joseph Nicéphore Niépce és Louis-Jacques-Mandé Daguerre fényképrögzítési eljárását, már lehetett sejteni, hogy a fotográfia világhódító útja elején áll. Gyors elterjedése és szédületes fejlődése később igazolta ezt a várakozást. A kezdetben precíz leképező eszköz a XX. század elején már a hatodik művészeti ágként említtetik. Történetek, legendák, események kapcsolódnak fejlődéséhez; nagy nevek fémjelzik diadalútját; stílusok, műfajok, mozgalmak jelzik törekvéseit – a természetfotó is fogalommá vált. És ebből a jelenből, ami jövőképet is sejtet, már könnyű visszapillantani…

Modern kameráinkkal, berázkódásmentes objektívjeinkkel, digitális „kütyüinkkel” lessátrunkban üldögélve gondoljunk bele, mennyire nem lehetett könnyű vállalkozás, amikor az egykori természetfotós – rendszerint egy geológiai feltérképezésre induló tudományos expedícióhoz csatlakozva – szokatlanul nagyméretű gépével és 50×60 cm-es üveglemezeivel, a fényérzékeny anyag előállításához, „élesítéséhez” és kidolgozásához szükséges szekérnyi eszközzel vágott útnak. Ennek a korszaknak voltak „fotográfus hősei”, köztük az amerikai Ansel Adams (1902-1984), akit szinte misztikus vonzalom fűzött a komor tájhoz, megbabonázta őt a természetből sugárzó varázserő. Ember és táj különös viszonya tükröződik képein, fényképezte azt akár hajnali fényben, akár a felhők mögül kibukkanó hold sugarainál. De említhetném a magyar Rosti Pál (1830-1864) nevét is, aki a magyar szabadságharc elbukása után, száműzetése idején járta be Amerika tájait, és 41 darab 30×40 cm-es felvételt készített Kubában, Venezuelában és Mexikóban. 1859-ben tér vissza Európába, és kalandos utazásának művészi dokumentumait négy sorozatban egybegyűjtve, díszkötésű „Fényképi Gyűjtemény”-ében mutatta be a hazai közönségnek. 1861-ben az első példányt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

Azóta újabb hősök születtek, természetfotósok, akik nemzedékről nemzedékre örökítve a képességet, tudást, sokat tettek azért, hogy a növény- és állatfajok élőhelyei, érintetlen szépségei mellett az „ipartól nyomorgatott” területei is „emlékezetünkbe vésődjenek”. Szinte mozgalommá nőtt az értékmentés, és az egykori „természetjárók” szép természeti jelenséget megörökítő fényképezési vágya eljutott a nagy szakmai felkészültséget igénylő, időigényes, etikai alapokon nyugvó művészi képformálásig. Napjainkban a természetfotózás aranykorát éli, mondhatni mozgalommá növekedett. Tudomány és művészet, elkötelezett magatartás, amelynek során a veszélyeztetett természeti értékek, tájak, források, víznyelők, szikes tavak, lápok, kunhalmok, földvárak, barlangok, növény- és állatfajok stb. megörökítése nálunk is nagy szolgálatot tett megőrzésükért, fennmaradásukért, védelmükért. Egy-egy jó fénykép, művészi erővel megjelenített természetfotó számos esetben bírta rá a gazdálkodókat, a terület tulajdonosait, a törvényalkotókat, hogy az egyes növény- vagy állatfajok, tájak, természeti és kulturális értékek védetté nyilvánításával megőrzésükről gondoskodjanak.

A naturArt – az Év Természetfotósa 2009 pályázata, amelyre most is négyezer kép érkezett, ezt az értékmentést folytatja. Vajon ennyi képet hogyan lehet elbírálni? Hogyan lehet a pályázat kiírójának elvárásait számon kérni, miszerint „hazánk és tágabb környezetünk természeti értékeinek, csodálatos tájainak, egyedülálló élővilágának és a természet megragadott ritka pillanatainak bemutatásán keresztül, a természetvédelmi és biológiai ismeretterjesztés, a társadalom szemléletformálása és esztétikai értékítéletének fejlesztése érdekében” várják a képeket. Mint a zsűri elnöke tanúsíthatom, hogy Dombovári Tibor, Kármán Balázs – akik az Év Természetfotósa cím birtokosai -, az ezer zsűriben edződött Markovics Ferenc fotóművész, a kitűnő könyveiről, kiállításairól ismert Lóránt Attila, a nemzetközi megmérettetésben is élen járó Radisics Milán, a sok szép anyagot látott ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország vezető szerkesztője jól állták a sarat a háromfordulós zsűrizés során. Az első fordulóban a bírálók az internetes kapcsolat során tekintették át a beérkezett képeket, válogattak, és maradt ezer kép. A második forduló – melynek során 383 darabra szűkítették le a pályaművek számát – nyilvános volt, annak teljes menetét a www.fotoklikk.hu online közvetítette az interneten. A harmadik fordulóban, immár zárt ülésen a kiállításra kerülő kb. 100-120 kép kategória helyezési sorrendjét és a díjakat „hozta össze” a zsűri. A tíz-tizenkét órás „zsűri-együttlét” vitákkal tarkított együttgondolkodást jelentett, hiszen a zsűri felelőssége, hogy a kiállítás, illetve a könyv anyaga a néző, illetve az olvasó számára a felfedezés, a tudás élményét, és ne csak egy „verseny” helyzetjelentését adja. Ezért gyakran kértünk vissza képeket, hogy újra átgondoljuk továbbjutásukat, vagy más kategóriába javasoljuk. A korábbi évek pályázati anyagaival, díjazott képeivel is „egybevetettük” a most beküldötteket, hogy az ismétlődéseket és az utánzatokat kiszűrjük. Az „aránytartás” végett az egyes kategóriák képeit nemcsak önmaguk, hanem egymás viszonylatában is összemértük, így előfordult, hogy a népszerűbb kategóriák majdnem hasonló képeit „ritkítottuk”, az ún. „népszerűtlenebb” kategóriákat pedig „erősítettük”. A végeredmény, az összhatás a fontos, melyek alapján úgy tűnik, a hazai természetfényképezés, a magyar fotográfusok tudása, tehetsége a nemzetközi összehasonlítást is jól bírja. Remélhetően a kiállítás látogatói és a könyv olvasói ezt visszaigazolják.

The Nature Photographer of the Year 2009

  The history of photography mirrors the history of nature photography. When Henry Fox Talbot presented the negative/postitive photographic process to the Royal Society of London on Januray 31st, 1839; and when on 19th August of the same year, Joseph Nicéphore Niépce and Louis-Jacques-Mandé Daguerre revealed the photo process at the joint sitting of the French Academy of Sciences and Arts – the feeling was already in the air that photography was about to embark on a world-conquering journey. Indeed, these predictions were borne out by its rapid expansion and mindboggling development. By the start of the 20th century the photography was already being talked about as the sixth branch of the arts. Tales, legends and milestones are interwined with its development. Great historical figures mark its triumphal procession; styles, artistic genres and movements reflect its aspirations, indeed the wildlife photo became a notion in itself.

  Armed with modern-day cameras, boasting image-stabilized lenses, digital ’gadgets’ and seen from the comfort of our hides it is worth remembering how difficult it was for photographic pioneers, laden down with burdensome cameras and 50×60 cm glass sheets, and wagonloads of equipment, as they set forth on their adventure. ’Photography heroes’ marked this era, including the American Ansel Adams (1902-1984), seemingly magnetized by dreamy landscapes and bewitched by the magical powers of nature. The special relationship between man and nature is reflected in his works, be they bathed in the light of dawn or in moonlight. The Hungarian Pál Rosti (1830-1864) is also worthy of mention, who travelled through America living in exile following the collapse of the Hungarian War of Independence. Additionally, he made 44 photos of 30×40 cm dimensions of scenes from Cuba, Venezuela and Mexico. In 1859 he returned to Europe, and presented his output to his fellow countrymen in a ’Photographic Collection’ consisting of 4 series together. In 1861 he made a gift of the first edition to the National Museum.

  New heroes have come and gone since those early days, nature photographers who have handed down their knowledge and skills to the next generation and made a huge contribution to „engraving on our memories” awareness of flora and fauna of untouched treasures, and at the same time of areas encroached upon by industry. The preservation of values has become something of a movement and the raw desire of the early pioneers has been transformed into the complex, demanding profession of today. Nowadays nature photography is enjoying a golden age. It represents science amd art, and by recording endangered natural values, landscapes, springs, salt lakes, caves and the like, it has done a great service to the movement to preserve, maintain and defend these wonders of nature. A good photo has often been the spark to light the fires of motivation in farmers, landowners and lawmakers alike, in the crusade to protect flora and fauna, landscapes, natural and cultural values.

  The naturArt – Nature Photographer of the Year 2009 competition, which attracted 4000 entries constitutes the continuation of this preservation. You may well ask how it is possible to judge so many photos and how can the competition’s expectations be lived up to, whereby the photo depicts „natural treasures from at home and abroad, unique wildlife and rare moments, all in the interest of widening nature protection, shaping public attitudes and developing aesthetic value judgements”. In the capacity of President of the Jury I can attest to the fact that – Tibor Dombovári and Balázs Kármán, both winners of the Nature Photographer of the Year Award; Ferenc Markovics, photoartist and no stranger to jury service; Attila Lóránt, famous for his excellent books and exhibitions; Milán Radisics, internationally renowned; and Tamás Vitray, Jr., editor of the National Geographic Hungary – all of them did the business in the course of the three rounds of judging. In the first round the judges viewed the entries via the internet connection, narrowing them down to 1000. The second round, which was public, and could be tracked on www.fotoklikk.hu , the entries were filtered down to around 383. In the third round, the judges decided upon the approx. 100-120 entries for exhibiting, together with the category placings and award winners. The jury’s 10 to 12 hours of deliberation were in the interests of choosing materaial for both exhibiting and for book form, which would inspire the viewer and reader respectively. In other words, to avoid just producing a mere report on the result of a competition. In that very reason we often examined pictures again, perhaps to reconsider their placings and evaluation. We eliminated the occurance of repetition and copying of material by taking into account previous  years’ entries. In the interest of harmony in numbers, we didn’t only compare ’like with like’, from one category alone, but rather evaluated entries across the board, comparing photos from different categories. Consequently, we filtered out very similar works from the more popular categories while at the same time strengthening the turnout in weaker ones. The overall combined effect of this process serves to reinforce the conviction that the strength of Hungarian nature photography and the talent it enbodies stands up well internationally. We trust the visitors to the exhibition coupled with the readers of the book will be able to testify this belief.

Eifert János