Tetőzik a Duna Budapesten, 2010. június 5.
Eifert János felvételei
Nyolc megyében hirdettek vészhelyzetet, de Budapest is készül az árra. Jelenleg országszerte 797 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség. 127 kilométeren van harmadfokú, azaz a legmagasabb készültség, elsősorban a Szigetköz alsó szakaszán Ásványráró és Nagybajcs között, a Rábán Körmendnél és a Lajtánál.
Világszerte rekordot döntött a májusi esőzés. Ez az oka, hogy Magyarországon is áradnak a folyók. Továbbra is az északi területeken, főként Borsodban a legsúlyosabb a helyzet. A megyében eddig 1500 embert kellett kitelepíteni. Hajnalban elöntötte a Bódva vize Edelényt. Ott reggel óta helikopterek is segítik az árvizi védekezést, hatalmas homokzsákokat visznek arra a gátszakaszra amelyen éjszaka rést ütött a folyó.
Tolcsván kiöntött a Tolcsva patak és ismét elárasztotta a falut, húsz családot kellett kiköltöztetni. Egyre kritikusabb a helyzet a Hernád és a Sajó mentén is. Ott még bírják a gátak a víz nyomását, de egyre jobban átáznak a töltések, és az esőben folyamatosan emelkedik a vízszint. Borsodban összesen csaknem 12 ezren védekeznek az árvíz ellen, ekkora vízállást még soha nem sikerült homokzsákokkal megtartani. Tetőzik a Duna Budapesten, ezért negyven árvízi kaput és több mint harminc csatornát zártak le eddig a fővárosban.
Az Év Természetfotósa 2010 pályázat zsűrizése, 3. forduló – Viktória Szálló, Hubay Zeneterem, Budapest, 2010. június 5.
Az Év Természetfotósa 2010 pályázat zsűrizése, 3. forduló – Viktória Szálló, Hubay Zeneterem. 9 órakor találkozunk, 10-ig megbeszéljuk a kizárásokat, a vitatott ügyeket, elolvassuk a nekünk köldött leveleket, majd utánna nekiállunk a 100 legjobb kép kiválasztásának. Sok vita, a zsűri kemény volt: Bánkuti András, Dombovári Tibor, Kármán Balázs, Kalotás Zsolt, Lóránt Attila, Radisics Milán és jómagam… Az online közvetítés, és természetesen a zsűrizés “gépi” rendszere Darányi Zsolt kezében… a zsűrizésnek vége, az idei legjobb képek kiválasztásra kerültek. Most következik a könyv-, és a kiállítás szerkesztése. Az eredményekről november másodikán rántjuk le a leplet, addig az eredmény titok!
Eifert János és Fotoklikk webkamera felvételei