Cseh Táncmozaik – a Magyar Balett Színház és a South Bohemian Ballet előadása, Művészetek Palotája, Budapest, 2010. október 15 – 16.
A Magyar Balett Színház és a cseh South Bohemian Ballet közös estjének kertében a magyarországi közönség első ízben láthatta a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián egyik remekművét, „Un ballo” címmel. A Ravel két gyönyörű zeneművére komponált táncmű valódi ékköve a kortárs balett művészetnek. Világszerte nagy sikerrel játsszák.
E mellett a két együttes fókuszában a cseh táncélet egyik legkiemelkedőbb fiatal alkotójának, Václav Kunešnek a műve állt. A Jiri Kylián „műhelyéből” érkezett és ma már saját együttesével dolgozó koreográfus alkotásaival Európa neves színpadai mellett a tengerentúlon is jelentős sikereket arat. A Magyar BalettSzínház és a cseh South Bohemian Ballet táncművészeinek interpretálásában láthatta a közönség az alkotó egyik legsikeresebb munkáját, amelyet Nina Simone személyisége, munkássága és – nem utolsó sorban – zenéje ihletett..
A cseh táncélet két kiváló személyisége mellett a Magyar BalettSzínház balettigazgatójának – és egyben a cseh South Bohemian Ballet művészeti vezetőjének –, Egerházi Attilának az első esten egy vadonatúj alkotását mutatták be a két együttes balettművészei. A második esten a hazai alkotó egy korábban koreografált művét, a „Tűzmadár” című darabot láthatta a közönség.
Cseh Táncmozaik – a Magyar Balett Színház és a South Bohemian Ballet előadása, Művészetek Palotája, Budapest, 2010. október 15 – 16.
A műsor: Egerházi Attila: In and out (Tékozló fiúk) – október 15. Zene: Dvořák, Jelmez: Andrea T. Haamer, Fény és látványterv: Egerházi Attila, Koreográfus asszisztense: Linda Schneiderova, Koreográfus: Egerházi Attila – Egerházi Attila: Tűzmadár – október 16. Zene: Stravinsky, Díszlet, jelmez: Andrea T. Haamer, Világítás: Kovács Gerzson Péter, Rendező-koreográfus: Egerházi Attila – Václav Kuneš: Neen-ya Zene: Nina Simone, Fényterv: Loes Schakenbos, Koreográfus: Václav Kuneš – Jiří Kylián: Un ballo Zene: Ravel, Jelmez: Joke Visser, Világítás: Joop Caboort, Kees Tjebbes, Látványterv: Jiří Kylián, Betanító balettmester: Shirley Esseboom, Próbavezető balettmester: Linda Schneiderová, Koreográfus: Jiří Kylián
Egerházi Attila: Tűzmadár (Photo: Eifert János)
Eifert János fotóművész képversei a Cultiris Galériában – Irodalmi Jelen, Budapest, 2010. október 15.
Irodalmi Jelen.hu, 2010. október 15. – http://www2.irodalmijelen.hu/node/7468
Eifert János fotóművész képversei a Cultiris Galériában
Hírek
Eifert János fotóművész 12 különös munkáját állítja ki a Cultiris Galériában, az Örkény István Könyvesboltban kedden este.
A fotográfus egy hét alatt három tárlaton is bemutatkozik. A kedden nyíló Képversek címűről, a fotók történetéről az MTI-nek elmondta, hogy 1993-ban víz öntötte el a pincét, ahol a most kiállított képek negatívjai voltak és egész addigi életműve, több tízezer darab a szutykos víz áldozata lett. Az első gondolata az volt, hogy kidobja valamennyit a kukába, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Kivett a nedves zsákokból pár diát és kísérletezni kezdett velük. Korábban már próbálkozott savval, lúggal, napsütéssel, más természeti elemekkel, de maga sem gondolta, hogy a koszos víz, a penész, a por, a hideg így együtt az alkotótársává válnak. A nedvesség, a penész föllazította a képeket, összefolytak. Különleges világ bontakozott ki a fotókon, egyedi, megismételhetetlen és szürreális, olyan újfajta “képnyelv”, amely a nézőtől egyensúlyozást kíván a valóság és a képzelet peremén – fejtette ki a művész.
“Számomra a fotográfia nagyon komoly játék, a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot nyújtja, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem” – fogalmazott Eifert János.
A kiállítás december 16-áig tart nyitva a Cultiris Galériában.
A fotográfusnak a Fotóhónap 2010 programja keretében szombaton a Nemzeti Táncszínház kerengőjében Hármasképek címmel nyílik tárlata. A fotók témája az érzelem, a gondolat és a képzelet hármas egységére épül, a hétköznap világába enged bepillantani.
November 11-én, csütörtökön a nagyváradi Euro Photo Art Galériában Képnovellák címmel nyílt 25 nagyméretű fotójából tárlat. Olyan történeteket mesél el a kamera segítségével, amelyeket szavakban nehéz lenne elmondani, ilyen például a Fekete tánc című kép, két táncos mozdulatai látszanak, különös jelmezben vannak, feszültség, dráma sugárzik a fotóról – magyarázta. A nagyváradi kiállítás november 25-ig lesz nyitva. (MTI)