Reggel kutyasétáltatás a Korong utcában. Hivatalos kutyasétáltató terület… A fák őszbe öltöztek,  jut eszembe Párizs, Ady, meg hogy beszökött az Ősz, Szent Mihály útján suhan nesztelen… beszökött, vagy már szökésben van? Közben faleveleket gyűjtök, majd hazatérve beszkennelem, képsorba állítom őket… levél Anyámnak…

 Ady Endre

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Modellfényképezést “tanítok” a Városligetben, a Fotóoktatás.hu iskola hallgatóinak. Modelljeim: Varga Eszter, Asztalos Lilla és Larion Zoé.

 Eifert János felvételei

    Eifert János felvételei

    A Duda Éva Társulat adja elő Lionel Hoche francia koreográfus-rendező “RetourAuNoir” c. darabját.  Előadók / Performers: Jónás Zsuzsa, Csuzi Márton, Mezei Bence, Bora Gábor, Gulyás Anna, Grecsó Zoltán, Lázár Eszter, Csák Beatrix, Zsíros Gábor. Zene/Music: Sebastian Roux, montázs; Látványterv / Visual design: Lionel Hoche; jelmez kivitelezés / Costumes productio: Opra Szabó Zsófia; Díszlet kivitelezés / Set production: Kicska Miklós; Hang és fénytechnika / Sound and Light technician: Fledrich Péter; koreográfus asszisztens / Assintant choreographer: Jónás Zsuzsa; Produkciós asszisztens / Production assistent: Czveiber Barbara; Produkciós menedzser / Production manager: Arató Balázs; Művészeti vezető / Artistic director: Duda Éva; Rendező-koreográfus / Choreography: Lionel Hoche.

  Lionel Hoche 1983-tól 6 éven át a Nederland Dans Theater tagjaként dolgozott Jiri Kylian művészeti vezetése alatt. Az NDT-nél eltöltött évek alatt olyan nagynevű koreográfusokkal dolgozott együtt mint Hans van Manen, William Forsythe, Nacho Duato, Ohad Naharin, Jerome Robbins. Lionel Hoche 1990 óta dolgozik szabadúszó koreográfusként, 1992-ben a nemzetközi Cannes-i táncfesztiválon (International Cannes Dance Festival) megalapítja önálló társulatát Association MéMé BaNjO (Compagnie Lionel Hoche) néven. Az elmúlt 20 évben több mint 50 új darabot hozott létre, több mint 30 különböző neves európai és ázsiai balett társulat, úgymint a párizsi Opera (Paris Opera Ballet), a Nederlands Dance Theatre (NDT), az izraeli Batsheva, a Monte Carlo-i Balett (Ballets de Monte-Carlo),  a Zürich Balett (Zurich Ballet), a Finn Nemzeti Balett (National Ballet of Finland) számára. 2002-ben vehette át a francia kulturális minisztertől a Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres díját: lovaggá ütötték a táncművészet franciaországi és nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett munkájáért.

Vajda János:

Eifert János képnovellái

A magyarországi fotográfia egyik meghatározó egyénisége, nemcsak itthon, szerte a világban. A táncművészből fotóművésszé avanzsált ember képei és diaporámái a folyamatos önmaga keresésben felfedezett új utakról szólnak. Az általa megfogalmazott 3T (Természet – Test – Tánc) köré csoportosított mondanivaló hol csak egyedül, de jobbára együtt, hármasban van jelen, a művész sajátos belső vizualitásának tükrében.

Már az analóg korszakban is jellemző volt munkásságára a valósághű képi ábrázolástól való elszakadás. Rá igazán jellemző, hogy nem a mindenki által ismert valóság a lényeg, hanem az, ahogy ő értelmezi. A digitális lehetőségek tovább szélesítették a láttatás eiferti értelmezését. A 70. éve felé közeledő művész fiatalos lendülettel alkalmazza a mai napig a legújabb alkalmazási lehetőségeket képi elképzeléseinek megvalósításához. Ahogy bánik a képi alapokkal, azzal olyan névjegyet rak melléjük, ha nincs is aláírás, akkor is felismerhető bennük szerzőjük sajátos lelkülete.

Október 11. óta látogatható a Radnóti Miklós Művelődési Központban KÉPNOVELLÁK című tárlata. A képek az október 15-i megnyitón készültek. A kiállítást Móger Ildikó táncművész, koreográfus, Eifert János jegyese nyitotta meg. A családias hangulatú rendezvény megható betétje volt a művészpár közös tánca. A kiállítás november 13-ig tekinthető meg.

(Foto-Graf.hu, Vajda János honlapja, 2011. október 19. – http://foto-graf.hu/web/2011/10/eifert-janos-kepnovellai)

EIFERT JÁNOS fotóművész KÉPNOVELLÁK című fotókiállítását Roboz Beáta beköszöntője után Móger Ildikó táncművész, koreográfus nyitotta meg. A megnyitóhoz hozzátartozott a tánc is, amelyet János és Ildikó adott elő, nagy sikerrel. Ismételni kellett. A kiállítás helyszíne: RaM (Radnóti Miklós Művelődési Központ) 1133 Budapest, Kárpát u. 23. A kiállítás megtekinthető: 2011. október 15. – november 13. között hétköznapokon 8.00–22.00 között – Telefon: +36 1 398 6211 • Fax: +36 1 398 6213 – Mobil: +36 30 452 7011 – E-mail: ram@kult13.hu • Web: www.ram13.hu

A megnyitó képein Móger Ildikó, Eifert János, Roboz Bea, Vajda János, Montvai Beáta, Montvai Péter, Fejér Zoltán és felesége, Velican-Patrus Dora gyermekével, Verasztó Lajos, Gránitz Miklós, Herbst Rudolf, L. Horváth Katalin, Sehr Miklós, dr. Sehrné Bagi Edit, Szél Ágnes, Keresztes Magdi és férje, Kis-Kovács Sári, Szűcs Kata, Fenyvesi Félix Lajos, Ilku János, Hoós Jenő, Diószegi György, Péterfy Miklós, Csák Erika és mások láthatók (Siklós Péter, Kapusy György,  Herbst Rudolf és Eifert János felvételei)

Eifert János: Tánc/Test/Tanulmány (Budapest, MMS Mozdulatművészeti Stúdió, 2009)

   Eifert János felvételei

A megnyitón készült képeken Markovics Ferenc, Körösi Orsolya, Papadimitriu Athina, Angelus Iván, Fejér Zoltán, dr, Albertini Béla, Siklós Péter, Módos Gábor, Korniss Péter, Móger Ildikó, Tóth János, Kende Tamás, Inkey Alíz, Sehr Miklós, Benkő Imre, Keleti Éva, Gránitz Miklós, Tóth József Füles, Féner Tamás, Patrus Sándor és sokan mások szerepelnek (Eifert János felvételei)

Hogy ki Pallavicini Zita, a cseh, a német, az osztrák és a magyar társasági lapok és média sokáig kedvelt figurája? Naplójában az „őrült grófnő” ugyanazzal a szenvedéllyel és provokatív őszinteséggel néz szembe az arisztokrata lét bonyodalmaival, családja történelmével, szerelmei és önmaga gyarlóságaival, amilyennel az életét is éli. Benne olyan vonzó és nagyszabású figurákkal, mint a tragikus sorsú édesanya, a gyönyörű, excentrikus cseh grófnő, vagy a naivan tisztességes nagyapa, aki Pallaviciniről Pálinkásra magyarosított, hogy 1956 után kivégezzék. A tabló részeként felbukkan Andrássy Katinka, a „vörös grófnő”, s hősnőnk nagy szerelme, Karl Schwarzenberg herceg, a gazdag és befolyásos cseh politikus. Pallavicini Zita nem másokat, önmagát beszéli ki, a maga anorexiáját, a maga depresszióját, öngyilkossági kísérletét. Mert miközben látszólag minden adott az idilli lányregényhez: nagyvilági kozmopolita közeg, nyaralás Barbadoson, vacsora Valentinónál, a valóság az a magány, a folyamatos megcsalatás, nemritkán pedig a napi nélkülözés. S hiába az impozáns kapcsolatok sora, a valódi érzelmekre vágyó, mert azokat igazából soha meg nem kapó Pallavicini Zita életének végül is két gyönyörű gyermeke ad valódi értelmet.
„Megéltem a gyönyört és a poklot. Ez volt a sorsom… eddig. Azonban, ha mindez nem történik meg velem, akkor én nem vagyok Pallavicini Zita.”

 Eifert János felvételei

TESTBESZÉD – Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor fotográfusok közös kiállításának megnyitója a Kerengő Galériában, Budapest, 2011. október 6. (Várnai György, Molnár Ferenc, Kapusy György és Nagy Tivadar  felvételei)

A test beszéde nem megtanulható folyamat, a testnek sajátos tudata van. Mikor a testek fotózásán a testtel, a különböző helyzetekkel “felvesszük a kapcsolatot”, a fotós lesz a figyelem, és a test mint aktív szereplő vesz részt a folyamatban. Ha megfelelő tudatossággal odafigyelünk a testre, egy egész élet képeit, emlékeit fedezhetjük fel. A gesztusokban, a tartásban és a mozgásban szó szerint testet ölt az ember életének története, kapcsolata a többiekkel, a környezetével – minden lelki történés leképeződik a testben.

A táncosok azért táncolnak, mert mozgásukkal könnyebben, árnyaltabban fejezik ki érzéseiket, gondolataikat, mintha szóban mondanák el. A fotós és a modell a képkészítés folyamatában alkotótárs, mindkettőjüknek újra és újra meg kell találniuk azt a mozdulatsort, kompozíciót, azt az erőt, lendületet, amely pont úgy és addig hat, amely kifejezi a fotót megindító érzést, gondolatot.

Ezeket kutatja a fényképezőgép objektívén keresztül Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor fotográfus. Az elkészült munkákon keresztül figyelemmel követhetjük a két generáció, a két nem, a két különböző gondolkodásmód, érzelemvilág leképezését. Munkájukban mindketten elsősorban a művészi aktfotózás területén alkotnak és dolgoznak, szívesen kalandoznak az archaikus (fotótörténeti) kidolgozások területére, de akadnak eltérések is: míg Dóra a divatfotózás, addig Sándor a tánc- és színházi fotózás rejtelmeit is kutatja. Érdemes felfedezni az azonosságokat és különbözőségeket.

VELICAN-PATRUS DÓRA (1977 Budapest – ) Fotós tanulmányait a Könnyűipari Műszaki Főiskola elvégzése után, a Práter utcai fény képész iskolában kezdte. Azóta fotózással foglalkozik a szabadidejében és a munkája során is. Alkalmazott fotográfusként dolgozik az Ágens reklámügynökségnél, így a napi teendőiben együtt van a hobbi, a művészet és a munka. Alkotásaiban többnyire az emberi test játssza a főszerepet, ezen keresztül próbál hangulatot, gondolatot, érzelmet megörökíteni. Szeret műteremben fényképezni, ahol előre tudatosan megtervezi a témát. Később elvégezte a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporteri szakát. Számos nemzetközi és hazai kiállításon vett részt.

Tagságok: Magyar Fotóművészek Szövetsége; Magyar Alkotócsoportok Országos Egyesülete; Magyar Fotóművészek Világszövetsége; Felföldi Fotográfusok Szövetsége; Ágens Fényfestő Egylet; Fédération Internationale de l’Art Photographique (AFIAP); www.patrusdora.eu

PATRUS SÁNDOR (1951 Budapest – ) Középiskolásként ízlelte meg a fényképezés szépségeit. Fotográfiai ismereteit önképzéssel sajátította el. Leginkább az akt-, a tánc- és a sportfotózás érdekli. Képeinek központi témája az ember és a mozgás. A legutóbbi év óta nagy kedvvel készít víz alatti felvételeket és nagy örömmel ismerkedett meg az archaikus fotókidolgozással. Alkotásai több hazai és nemzetközi fotópályázaton szerepelnek, megtalálhatóak köz- és magángyűjteményekben.

Tagság: Magyar Újságírók Országos Szövetsége – Fotóriporteri Tagozat; Felföldi Fotográfusok Szövetsége; Ágens Fényfestő Egylet; TeátrumFotósok; Fédération Internationale de l’Art Photographique (AFIAP); Magyar Fotóművészek Világszövetsége; www.patrussandor.eu

A világ fotográfus barátaim szemével – Kálmán Roland, AFIAP fotóművész életjubileuma alkalmából szervezett fotókiállítás, Városi Művelődési Központ, Dunaszerdahely, Szlovákia, 2011. október 4 – 31. Megnyitó: 2011. október 4-én, 17.00 órakor; Helyszín: Városi Művelődési Központ, Bartók Béla sétány 788/1, Dunaszerdahely, Szlovákia

Roland Kálmán e-mailje, Dunaszerdahely, Szlovákia, 2011. október 16.

Kedves Janos,

Tegnap este beszeltem Nagy Tivadar kozos fotos baratunkkal Komarombol, es megkert kuldjek at Onnek par fotot akiallitasrol, amelyen az On kepe is NAGY SIKERREL szerepelt, szerepel egesz oktober 31-ig! A megnyito 2011 oktober 4-en volt a dunaszerdahelyi muvelodesi kozpontban, ahol sok fotos baratom elott nyithattam meg ezt a rendhagyo tarlatot… a kiallitasra vegul 48 fotos barattol ismerostol kaptam egy-egy fotot, igy egy nagyon „szines” tarlatot lathatnak a nezok… a kiallitasnak a kozpont dolgozoi szerint is sikere van a varosban, aminek kolon orulok, es megegyszer koszonom a hozzajarulast a kiallitashoz!!!

 Barati tisztelettel, Roland Kálmán

  address:  Topoľnícka cesta 197/4, 93013 Trhová Hradská,  SLOVAKIA – mobil:       +421 908 797333  – email: roland@kalman.eu – web: www.kalman.eu

7.  F O T Ó Á R V E R É S  2011 . SZEPTEMBER  2 9 . 18:00 ÓRA

V I S TA R E N D E Z V É N Y KÖ Z P O N T CÍM: 1061 BUDAPEST, PAULAY EDE U. 9.

KIÁLLÍTÁS: 2011. SZEPTEMBER 19 – 28. 

KIÁLLÍTÁS HELYSZÍNE: ÁGENS FOTÓMŰVÉSZETI GALÉRIA, 1027 BUDAPEST, FŐ U. 73.

Á G E N S F O T Ó M Ű V É S Z E T I G A L É R I A

 Az árverés anyaga bővelkedik a nagy klasszikusoktól, a közelmúlt- és a kortárs fotóművészet jeles személyiségeitől származó fotókban. A 236 tételből 140 régi, és 96 kortárs alkotás kerül kalapács alá. Az árverés anyagában a klasszikusokat Moholy-Nagy László, André Kertész, Lucien Hervé, Brassai, Helmut Newton, Munkácsi Márton, Frantiŝek Drtikol, Kerny István, Kinszki Imre, Lussa Vince stb. képviselik. 890.000 forint kikiáltási árról indul André Kertész 29 darabos heliogravürje a Distorsions sorozatból. Ezt az 1932-ben Párizsban készült aktfotó sorozatát a modern művészettörténet világszerte ismert alkotásai közé sorolják. Kuriózumnak számít egy feltehetőleg 1963 körül feltöltött vizitkártya album, mely Sissy környezetében élő valamelyik hölgyé, talán a komornájáé lehetett, jelentős korabeli közéleti személyiségek fotóival (Sissy, VII.Edward angol király, Alexandra dán koronahercegnő, gróf Tige, Luby, Banffy, Bajza, Nyáry, Nyéky, Edenspacher, Lázár, Zichy családok tagjai, Bohus Jánosné). Az album kikiáltási ára 200.000 Ft.

Legmagasabb kikiáltási árról indított tételünk Brian Aris fotója a Queen együttesről, melyet az 1986-os Magic Tour budapesti koncertje alkalmával aláírtak a zenekar tagjai.

A kortárs fotó is híres alkotókkal van jelen. Számos hazai és nemzetközi kiállításon szereplő fotók kerülnek kikiáltásra. Jung Zseni aktfotói, Eifert János, Korniss Péter, Szilágyi Lenke, Markovics Ferenc, SI-LA-GI és társaik képei is emelik az árverés színvonalát.

w w w. a g e n s 9 0 . c o m

Az árverésre felkínált tételekből:

23. ALFONS MUCHA (1860 – 1939) AKT 60.000 Ft

40. ANDRÉ KERTÉSZ (Kertész Andor, 1894 – 1985) DISTORSIONS SOROZAT 29 db (1932 k.) 890.000 Ft

90. HELMUT NEWTON (Helmut Neustädter, 1920 – 2004) GUNILLA BERGSTRÖM (1976) 390.000 Ft

129. FRANTIŠEK DRTIKOL (1883 – 1961) KOMPOZÍCIÓ TÉGLATESTTEL 198.000 Ft

143. TÓTH JÓZSEF (1940 -) FÜLES MESTER PANOPTIKUMA (2003) 120.000 Ft

192. KELETI ÉVA (1931 – ) RUTTKAI ÉVA ÉS LATINOVITS ZOLTÁN (1971) 40.000 Ft

 218. EIFERT JÁNOS (1943 – ) TÁNC (1971) 240.000 Ft

 231. BRIAN ARIS (1946 – ) QUEEN (1985) 1.000.000 Ft

Ismeretlen tulajdonban lévő, az árverésen elkelt képeim:

Eifert János: Fiatalok, 1970. (a képen: Szamosi Judit és Móger Ildikó)                            Eifert János: Népi hangszer, 24x18cm

ÚT. Eifert János, Lelkes László, Maczkó Erzsébet, Rainer Péter, Szél Ágnes és Szentiváni János kiállítása a Szakrális Művészeti Hetek alkalmából. Fény Galéria, Budapest, 2011. szeptember 21 – október 14.  A megnyitón köszöntőt mondott Tőkés Júlia galériavezető, zenélt Heidrich Roland gitárművész, és a kiállítást megnyitották maguk az ALKOTÓK.

Siklós Péter és Eifert János felvételei

Eifert János: Képnovellák

 MÉG!

Eifert János fotói Viola Szandra verseivel – Párbeszéd Háza, Loyola Café, Budapest, 2011. szeptember 16 – 30.

A kiállítást megnyitotta Horváth Árpád SJ jezsuita szerzetes, majd Kelemen Judit táncelőadását, és a SZIK zenekar dalait élvezhette a közönség a Loyola Café-ban (Párbeszédek Háza, 1085 Budapest, Horányszky utca 20.)

„A fotóművész képei ihlették a  költőnőt versírásra, mintegy továbbgondolva, továbbálmodva a képeken megjelent villanásokat.  A fotó és a versek témái erős transzcendenciával bírnak, önelemzők, istenkeresők. A versek metaforáikban fotószerűek, fénykép-hasonlatokkal, elmosódó színekkel, a képek expresszív szimbolikájukkal pedig tulajdonképpen sűrített költemények. Teremtő kölcsönhatás és feszültség lép fel e két különböző művészi nyelv, megszólalási forma között.”

Sajtó: Frigyesy Ágnes: Megnyílt a Loyola Café a jezsuiták szigetén (BonumTV, 2011. szeptember 17., 7:51), Magyar Kurír, Katolikus Hírportál, 2011.09.17.  10:07

   Magyar Szó, 2011. szeptember 16.

A péterváradi Trag étteremben tegnap délután szervezték meg a Novi Sad 2011 elnevezésű, a FIAP (Fédération Internationale de l’Art Photographique – Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége) védnöksége alatt meghirdetett fotópályázat zsűrizésének befejező részét, azaz a díjkiosztást. A nemzetközi zsűri tagjai, Eifert János EsFIAP fotóművész (Budapest), Tóth Stefan AFIAP fotóművész (Nagyvárad, Románia), Vinko Šebrek, a Fotoklub Zagreb tiszteletbeli elnöke (Zágráb, Horvátország), Branislav Brkić EFIAP fotóművész, a Szerbiai Fotószövetség elnöke (haláleset miatt távol) és Lennert Géza EFIAP fotóművész (Újvidék). Az 5150 beérkezett alkotás közül 96-ot díjaztak. Ezekből, és a pályázatra beérkezett, de nem díjazott fényképek egy részéből hamarosan kiállítást rendeznek, amely a Pašić utcai kiállítóteremben tekinthető meg október 15-étől 31-éig. (szb) (ÚJVIDÉK – MAGYAR SZÓ – 2011. szeptember 16., péntek – ujvidek@magyarszo.com)

 1st International Salon of Photography Novi Sad / Prvi Internacionalni Salon Fotografije Novi Sad.  Nemzetközi fotópályázat a FIAP (Fédération Internationale de l’Art), PSA (Photographic Society of Amerika), és az FFS (Photo Association of Serbia) védnökségével. Szervező: Đorđe Vukičević (FOTO KLUB NOVI SAD, SELJAČKIH BUNA 37, NOVI SAD, Srbija).  Az AKT témában 55 országból, 265 szerzőtől 1005 fotó érkezett, amiből a zsűri 40 ország 157 szerzőjétől 295 képet fogadott el. A színes (COLOR) kategóriába 59 országból 507 szerző 2012 képe érkezett, amelyből  55 ország 346 szerzőjének 738 fotója lett elfogadva. A MONOCHROME kategóriában 59 ország 483 szerzőjétől 1905 kép érkezett, amelyből a zsűri 55 ország 346 szerzőjének 743 képét fogadta el.

Gyors és nem teljes lista a díjazottakról: Awards Theme A) Nudes/Nagrade temaA) Akt: Zlatko Latev (Bulgaria), Csigó Gergely (Hungary), Djordje Vukicevic (Serbia),  Wim Koerts (Netherlands), Maja Sivec (Slovenia),  Nikolai Sednin (Russia), Herman Cater (Slovenia), Liz Hardley (New Zealand), Pentti Pitkalahti (Finland), Roger Parry (United Kingdom), Olga Matsaeva (Russia), Djula Bezeg (Serbia),  Aleksandar Gusman (Serbia),  Thomas Bauernfeind (Germany), Szakács Ildikó (Hungary), Szécsényi Zsuzsa (Hungary)…  Awards Theme B) Color/Nagrade tema B) Kolor: Devers Christian (Belgium),  Giorgio Paparella (Italy),  Herman Cater (Slovenia),  Ciaran Whyte (Ireland),  Yang Nod (China),  Lie Chen (China), Luis Alberto Franke (Argentina),  Shu Cheung Philip Ho (Hong Kong),  Cezary Dubiel (Poland), Fatma Eldeniz (Turkey)…  Awards Theme C) Monochrome/Nagrade tema C) Monohrom: Zlatko Balentic (Croatia Surprise), Ciaran Whyte (Ireland),  Neda Racki (Croatia),  Jan-Thomas Stake (Sweden),  Géczy Dorottya (Hungary), Cezary Dubiel (Poland), Juhász László (Hungary),  Csigó Gergely (Hungary),  Tarcsa Balázs (Hungary)

    Lennert Géza, Vinko Šebrek

    Stevan Ristić, Tóth Stefán

A zsűri munkában, és lent egy csoportkép, amely a munka befejtével készült (balról jobbra): Tóth Stefan AFIAP fotóművész (Nagyvárad, Románia) – Stevan Ristić EFIAP, HonEFIAP, DGPh, FIAP fotóművész, Liason Officer – Eifert János EsFIAP fotóművész (Budapest) – Vinko Šebrek, a Fotoklub Zagreb tiszteletbeli elnöke (Zágráb, Horvátország) – Lennert Géza EFIAP fotóművész (Újvidék).

   Eifert János megemlékező képei

Sírkövére a kőfaragó mester mértéktartó, de rideg betűkkel faragta: Szauter Ildikó (1943-2011)… búcsúztatásánál meleg szavakkal – vagy szavak nélkül – emlékeztek rá szerettei, gyermekei, unokája, barátai, kollégái, ismerősei, egykori iskolatársai… ő volt a nagyszerű építész, sportoló, festőművész, korcsolya- és úszóedző, családanya, sokaknak egy kedves, intelligens, tehetséges, egyenestartású és jellemű ember… nekem nemcsak iskolatársam, hanem az első nagy szerelem… bárhogyan is búcsúzunk tőle, Ő mindig köztünk marad, mert bennünk él…

New York, Manhattan, 2001. szeptember 11. (archív felvételek,  forrás: web)

Pillanatok alatt összeomló pokoli torony, cserepek hullanak, törik a csont. Porba gyalázó erőszakos képek, tragédiával lezüllesztett lelkiismeret, hatalom és erő, mocsok és hulladék, időszeletkék, pixelek, rendhagyó, érdekes, különleges, erőszakos, elborzasztó, megdöbbentő pillanatok sokasága, amelyek képünkbe röhögve a valóságot úgy tárják elénk látványként, ahogyan személyesen soha nem találkozunk vele…

New York, Manhattan, 1977, 1985 (Eifert János felvételei)

Szeptember 11. A tíz évvel ezelőtti eseményekre emlékezik a világ. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merénylete volt az Egyesült Államok ellen. Azon a reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre. A terroristák terveik szerint az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezették bele szándékosan a repülőgépeket. A New York Cityben Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba két repülőgép csapódott be, ezzel megölve a környező emeleteken dolgozó embereket. Mindkét épület összeomlott két órán belül, az összeomlást követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanásról, az utasszállító repülő Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat. (web)

A terrorakció folyamán géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét. Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt, melynek első eszköze Afganisztán megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik al-Káida tagokat rejtegettek.

A Pentagonban okozott károkat egy éven belül kijavították, majd később a helyszínen megépítették a Pentagon Memorial emlékművet. A World Trade Center helyszínén a romok eltakarítását követően elkezdődtek az újjáépítések, 2006-ban fejezték be a 7 World Trade Center irodaépületét. A 1 World Trade Center (korábbi tervek szerint Freedom Tower) jelenleg építés alatt áll, 2013-ra tervezik az átadását. A mintegy 541 méter (1776 láb) magasra tervezett épület így Észak-Amerika legmagasabb épületeinek egyike lesz. 2007 és 2012 között további három épület átadását tervezik. 2009. november 8-án adták át a 93-as járat emlékhelyét (Flight 93 National Memorial). Ez volt az első mérföldköve a tizedik évfordulóig tervezett építkezéseknek.

Csaknem tíz év hajtóvadászat után Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy amerikai katonák egy tűzharc során megölték Oszáma bin Ládent, a támadások kitervelőjét.

Csak egy kicsit másképp

„Szeretném megköszönni Lennert Gézának ezt a nagyon fantáziadús, vidám kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Nemzeti Táncszínház 2012-es évadának megnyitó tárlata is egyúttal” – mondta üdvözlőbeszédében Kotsis Ágota, a Nemzeti Táncszínház művészeti koordinátora hétfőn este, amikor az intézmény Kerengő Galériájában összegyűlt népes közönség épp a kiállítás megnyitására várt.

Lennert Géza Csak egy kicsit másképp címet viselő kiállítását Eifert János fotóművész méltatta.

„Hosszas viták, elhúzódó előkészítés, többszörös koncepcióváltás után állt össze ez a kiállítás, amely igazi fotóművészeti csemege. Mi, fotográfusok (s a közönség is) megszoktuk, hogy egy jó fénykép éles, színhelyes, tónushelyes, jól kiegyensúlyozott kompozíciójú. Ha viszont végignézzük Lennert Géza alkotásait, akkor mindennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Ezekkel a modern fotográfiákkal ad Lennert fricskát az ósdi, az avítt, jóindulattal klasszikusnak mondott fotográfiának” – emelte ki Eifert János, aki rámutatott arra is: a tárlat anyaga vitára serkent, hisz az arctalan portrékkal, a morfológiai szempontból alaktalan karakterekkel ízig-vérig embereket láttat.

Remélem, hogy hosszabb távú együttműködés kezdetén állunk, hiszen számos magyarországi fotóművész érdemli meg, hogy alkotásait láthassa a vajdasági közönség, s a mi fotósaink közül is jó néhányan vannak, akik eljönnek Budapestre” – nyilatkozta a Magyar Szónak Lennert Géza. A fotóművész emlékeztetett, hogy két hónappal ezelőtt Branislav Brkićnek, a Szerbiai Fotószövetség elnökének volt kiállítása a Táncszínházban. Eifert János munkáit pedig az újvidéki közönség láthatta a közelmúltban.

A tárlatmegnyitó alkalom volt arra is, hogy Branislav Brkić a Szerbiai Fotóművész Szövetség nevében egy plakettet adjon át Varga Somogyi Tibor fotóművésznek, amelyet a vajdasági származású alkotó 1985-ben érdemelt ki, csak még nem volt alkalom az elismerés kézbesítésére.

A budapesti Nemzeti Táncszínház, a Szerbiai Fotószövetség, a Vajdasági Fotószövetség és a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium szervezésében megvalósult kiállítás október 5-éig tekinthető meg.       s-K

(Magyar Szó, Novi Sad, Szerbia, 2011. szeptember 7.)

Képek a kiállításmegnyitóról (Kapusy György, Juhász László, Branislav Brkić és Eifert János felvételei)

A láttatás művészete: Csak egy kicsit másképp. Lennert Géza fotográfiái a Kerengő Galériában / Just a little bit differently. Photographies of Géza Lennert in Kerengő Gallery – Budapest, 2011. szeptember 5 – október 2.  Megnyitó szeptember 5-én (hétfőn) 18:00 órakor.

Lennert Géza legfiatalabbként szerezte meg a fotóművész címet az egykori Jugoszlávia területén. Munkáját az elismerés nem zárta valamiféle fotográfiai „akadémizmus” keretei közé, hanem fölszabadította alkotói kreativitását, ösztönözte kísérletező kedvét. Technikáját és tematikáját tekintve eleve sokoldalú művész, aki folyton a hazai és nemzetközi fotós tapasztalatok meghaladására törekedett. Kiállítása a több mint négy évtizeden átívelő munkásságának néhány ilyen korábbi és mai kísérletező-újító szegmensét szemlélteti. Szűkebb pátriája, a Vajdaság területén a legelsők között kezdett víz alatti fotókat készíteni, még jóval a fényképezés digitális éráját megelőzően. A korban divatos, hangsúlyos szociofotók, az urbánus világ elidegenedését megjelenítő kompozíciók, markáns jellemrajzokat ábrázoló portrék, a mindig népszerű aktok képi világa mellett egy teljesen új közeget és az előbbiektől merőben eltérő hangulatot fedezett fel: az őstermészet és az ember egykori, ma is óhajtott harmóniáját. Emellett a fotóst próbára tevő kihívást is, hiszen a fény másképpen működik a víz alatt, más a fizikája, mint a levegőben.

Ugyanakkor az emberi test is eltérő módon viselkedik ebben a közegben, ráadásul modellbeállításról szó se lehet, legyen az akár a tenger élőlénye, akár a víz alatti világ felfedezője, illetve az emberi test és a környezet szépségét akcidentális kompozícióban megjelenítő nő a tenger vizében.

Az emberi test volt leggyakoribb témája Lennert Géza polaroid médiumra készített fotóinak is. A ma már ismeretlennek számító, 1981-től nem gyártott Polaroid SX-70 jelzésű kamerával készített instant fölvételek esetében az alkotó számára maga a médium jelentette a kihívást. A polaroid felvételek ugyanis egyszeriek és megismételhetetlenek, egyetlen negatívról egyetlen pozitív készül a kettő között gyárilag elhelyezett előhívó és rögzítő vegyszerek hatására. A kamera beállításán kívül a fotós nem avatkozhat be a kép létrehozásába. Illetve dehogynem: a bemutatott polaroid felvételek zöme manipulált, a fotós még az előhívás idején dörzsöléssel, kaparással, mechanikai befolyásolással módosította a felvétel felületi struktúráját. A kép ikonográfiai tartalma így jószerével érintetlen maradt, viszont a hordozó olyan anyagi-felületi módosításokon ment keresztül, amelyek természeténél fogva nem jellemzők a médiumra. A beavatkozások révén Lennert fotói az egyediségük, egyszeriségük, megismételhetetlenségük, sokszorosíthatatlanságuk mellett a képtér személyes kisajátításának, művészi befolyásolásának karakterjegyeit is magukon viselik. Természetesen más fotósok is használták az instant kamerákat és filmeket, ám Lennert Géza tőlük kicsit másképpen, a képzőművészet egyéb irányaiba tágítván ki a fényképezés határait.

Bemutatásra kerülő munkái 2–4 képből álló sorozatokba rendeződnek, és jobbára a testművészet felé közelítenek. Polaroid felvételei egy-egy cselekvés, történés fázisait örökítik meg, narratív struktúrájú képsorokat alkotnak. Gyakori a felvételek tónuscsökkentése (színes megvilágítás, túlexpozíció) és a kamera bemozdítása, ami a színes képeken gyengéd effektusokat hoz létre. Polaroid aktjai is ebben a stílusban készültek.

Talán nem meglepő, hogy a kiállítás harmadik egységét képező Reflexiók (itt visszatükröződések értelemben) sorozat tárgya is a női akt. Csakhogy, amíg az analóg korszakban készített víz alatti fotókon a női testet a víz nyomása gyűrte és deformálta, a beeső fény vont rá márványerezetet, vagy a víztükör és a légkör határvonalán lejátszódó fénytörés eredményezett irreális figurát, addig ezeken a digitális fotókon a női test képe folyik szét a víz tükrén.

Higanyként, zabolátlanul, öntörvényű szabadsággal, miközben a képfelületek torzulása mögött mintha Salvador Dalí szétfolyó kompozícióinak ritmusa dobogna. A víz alatti fotók a néma harmóniát jelenítik meg, a víztükör visszatükröződései pedig mintha zajos muzsikára állnának váratlannál váratlanabb halmazokba, formákba, kontúrokat fölülíró, lüktető árnyalatokba. Csillámló, szétfolyó testjegyek képződnek meg a vászonként, mintegy alapul szolgáló, de voltaképpen a reflexiókat generáló vízfelületen, szabad teret nyitván a természet és a művészet autopoetikus (önteremtő) akcidentalitásának, esetenkénti változékonyságának, ami merőben más koncepció, mint Dalí szétfolyó órái esetében megfigyelhető intellektuális alapú szürrealizmus. S amíg a felvételeket vizsgálja a néző, ne feledje, Lennert Géza alkotásait nem Photoshop révén generálta – noha a számítógép használata az utómunkálatok esetében szükséges volt –, amit a kiállításon lát, mind valódi fotó. Csak egy kicsit másképp fotó.

 FEKETE J. József esztéta, a Magyar Művészeti Akadémia tagja

 Lennert Géza: Ráncok

 Just a little bit differently. Photographies of Géza Lennert in Kerengő Galery

Géza Lennert got the Master of Fine Art Photography title as the youngest in the area of former Yugoslavia. The acknowledgement did not lock his work between the frameworks of some kind of photography academism, but freed his creator creativity, motivated his experimenting attitude. Observing his technique and his syllabus, he is a multi-faceted artist, who constantly aimed for exceeding domestic and international photographer experiences. His exhibition demonstrates some earlier and today’s experimenter-innovator’s segments of his more than four decades lasting work.

On the territory of Vojvodina, his narrower motherland, he started taking underwater photos between the first ones, far before the digital era of the photography. Beside the stressful sociophotographies, which were trendy at the period, compositions displaying the urban world’s alienation, portraits depicting sharp character studies, and the always popular pictorial world of nudes, he discovered a totally new medium, an entirely different feeling than the previous ones: the former, but still desired harmony of the ancestor nature and man. Beside this he discovered the challenge testing the photographer, because the light works some other way under the water, it has different physics than in the air. At the same time the human body behaves on a different manner in this medium, moreover a model setting there may not be possible, even if it’s the living creature of the sea, even the explorer of the world under the water, or a woman displaying the beauty of the human body and the environment in a random composition in the water of the sea.

The human body was the frequentest topic of Géza Lennert’s photos put on a Polaroid medium. In the case of photographies made by the today already unknown, from 1981 not produced Polaroid SX-70 marked camera, the medium himself meant the challenge to the creator. Polaroid snapshots are onetime and unrepeatable, from one single negative one single positive is being made, due to developer and fixing chemicals, which are industrially placed between them. The photographer can not intervene in the formation of the picture apart from the setting of the camera. Or rather of course: the bulk of the introduced Polaroid snapshots are manipulated, the photographer on the time of the developing modified the surface structure of the picture with rubbing, scrabbling and mechanical influence. That’s how the iconographic content of the picture practically stays untouched, on the other hand the carrier went through some material-surface modifications, that are inherently not tipical of the medium.

Through the interventions, photos of Lennert are beside that they are individual, onetime, unrepeatable, multiple, they are holding on themselves the characteristics of the personal expropriation of the picture space, also the artistic influence. Certainly other photographers also used the instant cameras and films, though Géza Lennert did it in a little bit different way from them, expanding the borders of the photography into the other directions of fine arts.

His exhibited works are arranged into 2-4 picture series and mostly they approach towards the body art. His Polaroid photographs record the phases of an act, a happening, they form picture sequences with a narrative structure. The tone reduction (coloured illumination, over exposure) of the snapshots and the camera moving is frequent, what creates tender effects on the coloured pictures. His Polaroid nudes were being made in this style. Maybe it’s not surprising, that the object of the third unit of the exhibition, named Reflexiók (meaning reflections here), are the female nudes. However, while on the underwater photos taken in the analogous era, the pressure of the water crumpled up the female body and deformed it, the infiltrating light pulled marble veins over it, or refraction took place on the borderline of the water surface and the atmosphere produced unreal figure, while the picture of the female body runs on the mirror of the water on these digital photos. As mercury, impetuously, with an autonomous freedom, while behind the distortion of the picture surfaces, as if the rhythm of Salvador Dalí’s diffusing compositions would throb.

The underwater photos display the dumb harmony, the reflections of the water surface seem to stand by noisy music at unexpected sets, forms, throbbing nuances overwriting outlines. Glittering, diffusing body signs form as the linen on the water surface, generating the reflections actually serving as a basis, unlocking open space to the nature’s and the art’s autopoetical (self-creating) suddenness, their occasional variability, which is an entirely other concept, than surrealism with an intellectual basis which can be observed in the case of Dalí’s exuding clocks. And while the spectator examines the uptakes, let not forget that Géza Lennert did not generate his creations through Photoshop – although the computer’s usage was necessary in the case of the supplementary works -, what one sees on the exhibition, that’s all real photo. Just a little bit differently photo.

 József J. FEKETE member of the Hungarian Academy of Arts

Nyitrai Kerületi Önkormányzat, Duna Menti Múzeum, Komárom, Helios Fotóklub, Komárom tisztelettel meghívják Önt

 5 VILÁGRÉSZ FOTÓMŰVÉSZETE Tóth István ceglédi fotóművész gyűjteményéből c. kiállítás megnyitójára 2011. szeptember 9-én pénteken 17.00 órakor a múzeum főépületébe, Nádor utca 13., Komárom

 A kiállítást megnyitja: Gaál Ida művészettörténész és Nagy Tivadar fotóművész, a kiállítás kurátora
A kiállítás 2011. november 5-ig tekinthető meg.

Nitriansky samosprávny kraj, Podunajské múzeum v Komárne, Helios fotoklub v Komárne Vás srdečne pozývajú na otvorenie výstavy

 UMELECKÁ FOTOGRAFIA 5 KONTINENTOV zo súkromnej zbierky svetoznámeho madarského fotografa Istvána Tótha dňa 9. septembra 2011 v piatok o 17. hodine do hlavnej budovy múzea na Palatínovej ul. 13 v Komárne

Výstavu otvoria: Dr. Ida Gaálová, historik umenia a Ing. Teodor Nagy, MZSF, kurátor výstavy
Výstava potrvá do 5. novembra 2011.

 ——————————————————————————————————————- Read more

  Eifert János felvételei

Kasza Gábor, a CULTiRiS Kulturális Képügynökség művészeti vezetője és Szabó Lajos történész, Magyar Sportmúzeum igazgatója bemutatnak egy méltatlanul elfeledett, fotótörténeti jelentőségű életművet: Kozák Lajos (1906-1975).  Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest, 2011. szeptember 1. 18.00 óra.

    Kozák Lajos felvételei

A CULTiRiS, a Mai Manó Ház és a Magyar Sportmúzeum összefogásával megvalósuló kiállításokon az eddig legfeljebb sportfotósként ismert Kozák Lajos életművével és a magyar fotótörténet fontos alkotójával ismerkedhet meg a szakmai és a nagyközönség.

A kiállítás kurátora: Kasza Gábor, a CULTiRiS Kulturális Képügynökség művészeti vezetője. Társkurátorok: Kincses Károly fotómuzeológus, Magyar Fotográfusok Háza; Szabó Lajos történész, Magyar Sportmúzeum igazgatója

 “Harmincas évek elejétől a legendás „magyaros stílus” követője, de képei sokszor az átlagosnál melankolikusabbak, személyesebbek és mélyebbek. Figurái őszinték, stílusa a kor fényképészeti divatjának „modorosságától” mentes. Kompozícióiban a későbbiekben megjelenik az új tárgyilagosság (Neue Sachlichkeit) realista szemlélete – diagonális kompozíciók, hosszú kontrasztos árnyékok, az urbánus utcai fényképezés és az itt gyakran alkalmazott felső gépállás, mind ebbe az irányba mutatnak. Fotói Vadas Ernő, Dulovits Jenő és Kinszki Imre munkáihoz hasonlíthatóak, akikkel együtt világszínvonalú képeket alkottak. Általuk az akkoriban már Párizsban alkotó magyar származású kortársak, André Kertész és Brassai látásmódja és annak magyar gyökerei is új megvilágításba kerülnek. A személyesség, az őszinteség, a spontaneitás és érdeklődő nyitottság jellemzi életművét.

Kozák Lajos mint a legtöbb fotográfus abban az időben ő is a polgári foglalkozása – testnevelő tanár volt – mellett űzte ezt a mesterséget. A harmincas években ismert és méltán elismert, a magyaros- és modern stílusban készült fotográfiái a huszadik- század második felére szinte teljesen feledésbe merültek. A második világháború után Kozák Lajos főleg sport fotókat készített és ebben a műfajban is jelentőset alkotott.

Így kezdődött…
Életművét az 1975-ben bekövetkezett halála után vásárolta meg özvegyétől a Magyar Sportmúzeum. A hagyatékban a sportfotók mellett nagyszámú városkép volt a vintage képek között, amelyeket a CULTiRiS Kulturális Képügynökség dolgozott fel. Kasza Gábor a képügynökség művészeti vezetője irányításával több hónapos munkával közel 3000 képet digitalizáltak, főleg papírképeket és az üveg negatívokat. A munka során fotótörténeti jelentőségű képek kerültek elő. A könyvtári kutatásoknál kiderült, hogy Kozák Lajos az 1930-as években és a második világháború alatt is sokat publikált magazinokban, fotóművészeti lapokban – Nemzeti Újság, Képes Krónika, Új Idők, Fotószemle – és könyvekben. Megjelent fotói közül számos egyáltalán nem található meg a hagyatékban, főleg azok, amelyek a magyaros stílus akkori divatja szerint készültek, mint a szántó parasztok, a népviseletbe öltözött lányok a vasárnapi mise után, libák a mezőn, vagy a gyerekek a folyóparton. A képek többsége ellenfényben készült, ami ugyancsak jellemző erre a stílusra.

Vasárnapi fotóséták
A harmincas évek minden korszerű irányzata hatott Kozák Lajosra és nemzetközi kitekintése is viszonylag napra kész lehetett. Nagy valószínűséggel tagja volt a MADOME, később Budapesti Fotóklub nevű fotós egyesületnek, ahol sokan a polgári foglalkozásuk mellett foglalkoztak a művészi fényképezéssel, de igen sok műtermes mester, mint Rónai Dénes, Angelo, Pécsi József – sok riporter, mint Balogh Rudolf, Escher Károly, Kredátusz Károly is ide tartoztak, és amíg André Kertész Magyarországon élt, ő is látogatta a klubot. Az előadások, közös kiállítások, képbírálatok mellett nagy divatja volt akkoriban az úgynevezett vasárnapi fotósétáknak, ahol egy-egy vezető mellett tucatnyi fényképész járta a vidéket és Budapest utcáit. Sokszor ugyanazt fényképezték vagy egymást utánozva, talán egymással versengve fitogtatták technikai tudásukat, ízlésüket. Ennek köszönhetően Kozák Lajos képeinek témái és helyszínei más fotósoknál is felfedezhetők abban az időben. Így Kozák képei az akkori progresszív magyar fotóművészet egyfajta összegzését adják.

 Elmozdulás a modernizmus felé
A harmincas évek második felére jól látható a haladó fotósok körében egy elmozdulás a modernizmus felé. Külön műfajként nem nevezték el, egyszerűen modern stílusként említik. Mindenesetre a hazai magyaros stílus némely jellemvonásának (tágabban értelmezve az expresszionalista művészeti szemlélet) és az új tárgyilagosságnak, a modern realizmusnak sajátos keveréke, amelynek a kor legkiemelkedőbb munkáit köszönhetjük és világviszonylatban is említésre érdemes. Kozák Lajos legsikerültebb alkotásai is ebbe a körbe tartoznak.

 Rangelső
Kozák Lajos 1928-ban rangelsőként végzett a Testnevelési Főiskola elsőször indított évfolyamán, ahol segédtanárrá nevezték ki. Levente oktatói és sí tanfolyamot is végzett, és fotókat készített a levente mozgalom Szebb jövőt című újságának. A második világháború után Kozák Rákospalotán lakott a Kinizsi utcában, feleségével és két lányával egészen a haláláig. Itt volt testnevelő tanár a Kossuth utcai iskolában, majd az 1959-ben alapított, új építésű Czabán Samu Téri Általános Iskolában. 1966- ban innen ment nyugdíjba.

 A magyar fotótörténet fontos alkotója
1945 után megváltozott az érdeklődése, a fényképezési stílusa. Leginkább sporteseményeket fényképezett és valószínűleg megrendelésre készített képeket szakmunkás oktatásról és kisiparosok munkájáról. A tanári fizetését egészítette ki így. 1956 után képei jelentek meg a Béke és Szabadság nevű újságban Bojár Sándor és Hemző Károly sportfotói mellett. Később, 1960-61-ben a Képes Magyarország hasábjain találkozhatunk a képeivel, ahol régebbi budapesti képei is előfordulnak. Időnként dolgozott az Élet és Irodalom, valamint a Kortárs című irodalmi folyóiratoknak is.

Ebben az időben sportmódszertani illusztrációiról vált ismertté és sok képe, címlapfotója jelent meg olyan magazinokban, mint például a Testnevelés és Sporttudomány. Számos könyvben találkozhatunk a képeivel ebben a témában, mint a Testnevelési balesetek és elhárításai vagy az 1959-ben megjelent Sportfényképezés iskolája című könyv. Speciális fázisfotókat készített különböző sportágakról, feltehetően egy 35 mm-es Kinamo Zeiss filmkamerát alakított át úgy, hogy a szektoridőt rövidítette és kevesebb kockát exponált a gép másodpercenként. Ezek a képek Marey és Muybridge képeit juttathatják eszünkbe, és egyedülállónak számítottak az akkori sportfényképezésben.” (www.maimano.hu)

Képek: II. világháborús bombázás utáni romeltakarítás, Budapest 1944 körül

Havat lapátoló munkások a Duna partján, Budapest ’30-as évek

Testnevelés óra, ’30-as évek

Két sétapálcás férfi a budai Duna-parton, ’30-as évek

Horty Miklós kormányzó Szolnokon, 1943

  Photo: Eifert János

Néhány képem a “Cyber Ex-Tempore” nemzetközi projektből, amelynek témája SZOMBAT DÉLELŐTT A VÁROSOMBAN volt. Európa különböző városaiban, különböző nemzetiségű fotográfusok egyidőben – 9-11 óra között – fényképezték városukat. A mi kis csapatunk – Juhász László és fiai, Szentiváni János, Pocsaji Tirca, Róth Sándor, Kiss Marianna és jómagam – természetesen Budapestet. Fél kilenc magasságában Juhász Lacinál gyülekezett a csapat egy része, ekkor tudtuk meg a témát, amelyet fényképeznünk kell: SATURDAY MORNING IN OUR CITY. Én kerékpárral indultam neki, először a Városliget, majd az Andrássy úton és Erzsébet körúton  keresztüljajtva a Nyugati Pályaudvar következett. Már kevés időm maradt, ezért innen villamossal és busszal “hajtottam” a Gellért hegyig, hogy a szobor magasságából , 10:58 órakor az Erzsébet hídat lefényképezhessem.  Futás vissza, a Hősök terén Pocsaji Tircától átvettem az SD-kártyáját, irány a gyülekezőhely, ahol az anyagot gyorsan válogatva és méretezve (fejenként 1-3 képet) 1 óráig kellett feltölteni a megadott szerverre, illetve e-mailen elküldeni Vasja Doberlet koordinátornak, aki összesítette, és továbbította a FIAP (Federation Internationale l’Art Photographique) nemzetközi zsűrijének (Jacky Martin, EFIAP, HonEFIAP, France; Willy A. Suys, MFIAP, HonEFIAP, Luxembourg; Nils – Erik Jerlemar, EFIAP/p, Sweeden). Várjuk az eredményt…

Egy korábbi felvételsorozat: Pocsaji Tirca, Till Panni és Dani barátja a Dózsa György úton, az 56-os-emlékműnél (Eifert János felvételei)

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára készült emlékmű az i-y alkotócsoport munkája; 2006. október 23-án, 19 óra 56 perckor avatták fel. A mártírokra és hősökre emlékező alkotás az egykori Felvonulási téren áll, a forradalom kitörésének napján, október 23-án ledöntött Sztálin-szobor helyén. (A kommunista diktatúrát jelképező szobor “ökle” a Nemzeti Múzeumban)

Az 56 fokos szöget bezáró, háromszög alakú tömböt alkotó emlékmű több mint 2000 vasoszlopból álló éket formáz, legmagasabb pontján 8 méteres. Egyre sűrűsödő oszlopai rusztikusan rozsdásodó, illetve rozsdamentes vasból készültek. (A különleges anyag folyamatos rozsdásodása tolmácsolja az alkotók üzenetét – fogalmazták meg az i-y alkotócsoport tagjai: Emődi-Kiss Tamás, György Katalin, Horváth Csaba, Papp Tamás.)

 Photo: Eifert János

Az Interneten olvasom a hazai és külföldi híreket: Erősödött a forint. Kora reggel még 242 forint volt egy svájci frank, nem sokkal dél előtt már csak 238 forintért jegyezték a devizát. A pénzügyi piacokon az utóbbi hetekben kialakult pánikszerű hangulat a múlt hét végén kezdett enyhülni, és a tőzsdék erősödni kezdtek. A forint egyébként az euróval szemben is erősödött; Ókovács Szilveszter az Opera élén; A Moamer Kadhafi uralma ellen fél éve harcoló lázadók elfoglalták a főváros nagy részét és elfogták a vezető két fiát. Az észak-afrikai országot 42 éve irányító Kadhafi hollétéről azonban semmit nem tudni. A lázadók vezetői arra kérték az eufórikus ellenzékieket, ne álljanak bosszút az őket elnyomókon; Egész héten kánikulára számíthatunk, 40 fokos hőmérsékletre is készülhetünk szerdától szombatig.

Amikor csak tehetem, a Fekete-tenger színeváltozásait, aprócseprő élőlényeit, és egy partradobott, összetört csónak kis részleteit figyelem és fényképezem. Mintha ezekben benne lenne az egész világ…

A Fekete-tenger Délkelet-Európa és Kis-Ázsia között található. A tágabb értelemben vett mediterrán medence részének, a Földközi-tenger beltengerének is tekinthető. A Földközi-tengerhez a Boszporuszon és a Márvány-tengeren keresztül kapcsolódik, az Azovi-tengerhez pedig a Kercsi-szoroson keresztül. A Fekete-tenger a Hét tenger egyike.

Földtörténetileg a Paratethys maradványa.

A Fekete-tenger területe 422 000 km², legmélyebb pontja 2210 m. A Boszporuszon keresztül évi 200 km³ tengervíz áramlik be. A környékről beáramló édesvizek évente 320 km³-t tesznek ki. A legfontosabb belé ömlő folyó a Duna.

A hosszabb tengelye kelet-nyugati irányban 1187 km, legnagyobb szélessége 613 km; legkeskenyebb (270 km) a Szarics-fok és a Kis-Ázsiának Ineboli és Anapa mellett fekvő partja közt. Területe az Azovi-tengerrel együtt Krümmel szerint 382 843 km². Egész kerülete 4914 km, amiből Európára 2866 km, Ázsiára 2048 km esik. Abházia, Bulgária, Grúzia, Oroszország, Románia, Ukrajna és Törökország fogja körül.

Nevének eredetére két komolyabb tudományos igényű magyarázat létezik: Az egyik szerint a tenger vize, és különösen annak üledéke sötét, feketés elszíneződésű az abban élő szulfidogén (szulfát-lebontó) baktériumok miatt. Hasonló módon magyarázzák a Vörös-tenger elnevezését az ott élő vörös algák miatt.

A történelmi magyarázat viszont abból indul ki, hogy az ókorban több nyelvben színekkel is jelölték az égtájakat. A fekete szín az észak jelzésére is szolgált, míg például a sárga a keletet jelölte (lásd sárga rassz, Sárga-tenger).

Akik a Fekete-tengert északinak nevezték, azoknak délre kellett élni a tengertől. Az *Axšaina… = fekete… elnevezést, csakúgy mint a Vörös-tenger elnevezését először az Akhaimenida-dinasztia idején alkalmazták, ezért nagyon valószínű, hogy a perzsák voltak a névadók.

Az ógörög nyelvben a népi etimológia révén lett az *Axšaina-ból Πόντος Ἄξε(ι)νος (Póntos Áxe(i)nos), „nem vendégszerető tenger”. Később ez változott eufemizmus révén Πόντος Εὔξεινος-ra (Pontos Euxeinos), „vendégszerető tenger”. Ismeretes volt azonban a görögben is a „Fekete-tenger“ (Πόντος Mέλας)elnevezés is. Később aztán a többi nyelvben is a Fekete-tenger elnevezés terjedt el. A középkorban azonban egy ideig a környékén élő kazárokról Kazár-tengernek is hívták.

A görög névből terjedt el a „pontuszi” kifejezés is egy sor nyelvben, ami a Fekete-tengerrel kapcsolatos, ahhoz tartozó dolgok jelzője lett.

 Photo: Eifert János

A Fekete-tengerben több mint 660 növényfaj él. A partvonal mentén korallok, barna moszatok, cisztozirok élnek. A cisztozir 20–30 méteres mélységben hozzákötődik a víz alatti lejtők felszínéhez gömbök alakjában, a növényszálak hossza esetenként meghaladja az 1 métert. A felszínhez közel vörös moszatok élnek – ceráriumok, tengeri saláta, enteromorf, zosztera. A homokos, iszapos tengerfenéken 1–10 m mélységben tengeri fű nő, amely sűrű víz alatti réteket alkot.

 A Fekete-tenger állatvilága szegényebb a Földközi-tengerinél — közel 2000 faj (Földközi-tenger: 8 ezer), amelyből több mint 180 a halfaj, amelyek közül ipari jelentőségük van: ajóka, botos kölönte, lepényhal, fattyúmakréla, pérhal, hering, makréla, palamida, tengeri pérhal, sprotni, apróhering stb. Háromféle delfin is megtalálható, a legelterjedtebb a közönséges delfin.

A planktonfélékből elterjedtek a noktilukok, amelyek ősszel nagy mennyiségben találhatók és előidézik a tenger csillogását. Sok kagylófélét találhatunk, medúzákat, rákféléket.

Sok madárfaj él: pelikánok, kárókatonák, sirályok stb.

Hajnali indulás a Wizzair egyik  járatával, ezért  Ildivel és Kata lányommal jó korán kitaxizunk a Ferihegy (Most már Liszt Feren) 1 repülőtérre.  Kényelmes és rövid utazás, Burgaszban taxi vár bennünket, és visz Szozopolba. Privát appartman egy tengerparti ház második emeletén, a Buruna és Odessza utca sarkán, amit Zivka Koseva-tól bérelünk. Elfoglaljuk szállásunkat, majd az erkélyről egy gyors rápillantás a tengerre. A hatalmas sziklákkal szegélyezett tengerpart szép látványt nyújt.

Nézzük, mit is ír az útikönyv? Szozopol, az ősi város Burgasztól 35 km-re, délre, egy keskeny, sziklás félszigeten található. Lakossága kb. 4700 fő. Népszerű nyaralóhely, nyaranta számos turista látogat ide, hogy élvezze a napsütést, a homokos tengerpartot, a régi épületeket, a csodálatos gasztronómiát, és a város atmoszféráját. Ezért a “bolgár St. Tropez”-nak is nevezik. Kis történelem: Szozopol történelme visszanyúlik az ókori görög időkig. Időszámításunk előtt 600 körül görög telepesek vetették meg a lábukat ezen a földön azzal a szándékkal, hogy egy városállamot hoznak itt létre. A mitológiából ismeretes, hogy Apollónia lett a neve Apollón a zene és a költészet istene után. Szozopol városát az idők folyamán többször is lerombolták. Elsőként a rómaiak időszámításunk előtt 72-ben. Majd ezt követte a 1453-ban a török horda, akik teljesen lerombolták a középkorban épített templomokat.

Napi programunk a tenger. Délelőtt búvárkodás, napozás az aranyhomokon, este a sétálóutcában, vagy az Ó-városban, kirándulás a Big Baga hajóval, vacsora az El Greco étteremben, bagy a bazársoron…

 Photo: Eifert János 

Egy portréval kedveskedek a születésnapodra. Nézegetem a családi albumod fotóit, és találok köztük néhány érdekes, kedves képet: Ildi nagymamája Horváth Anna, 1914; Ildikó anyai nagyanyja, barátnőivel, bolgár népviseletben, Pernikben, 1930; Ildi szülei, Naumova Liliana és Móger János. A kép hátulján kézírással: “Házasságkötésünk emlékére. Szófia, 1953. VII. 19.” Koszorús-lányként, Mosdóson, 1959; Ildikó édasapjával, a Városligetben, 1959; Szamosi Judit és Móger Ildikó Latinovits Zoltánnal, a Szinbád forgatásakor, a Zsennyei ősparkban, 1970. augusztus 1-4. (Markovics Ferenc, vagy Kádár Kata felvétele); Móger Ildikó, Szamosi Judit és Gulácsi Ágnes. Néptáncóra a balettintézetben, 1970; Móger Ildikó, érettségi tablókép, 1972; Móger a Faustban, 1970. márciusában; Koncertvizsga, szólistaként a Diótörő keleti-táncában, 1974; Ildi házasságkötése Huszárik Zoltánnal (1975. június 2.); A Csontváry film forgatásakor, Balázs Samuval (1980); Huszárikkal, a Csontváry c. film forgatásakor, 1980; A Pécsi Balett táncosaként, Kubában (1974); Tanárként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (1980 körül); A Szófiai Magyar Intézet igazgatójaként Láng Judit nagykövetasszonnyal A Dés-Sntétberger Trió koncertjén (2010); Ichak Finci színésszel, a Csontváry-film főszereplőjével (Szófia, 2010); Sári lányoddal, és unokáddal, Borival (2011)…

Fotóiskola. Amit éppen fényképezünk kis csapatommal: „Art on Lake” a Városligeti csónakázó tavon. A Szépművészeti Múzeum kiállítása.

Már sokat hallottunk a Szépművészeti Múzeum rendkívüli kiállításról, ami összesen félmillió euróba (körülbelül 135 millió forintba) került, aminek 80 százalékát a magyar állam fedezte. Az „úszó szoborkiállítás” ötlete Pán Márta szobrászművésztől származott, aki 2008-ban elhunyt. A három kurátor, Alexander Tolnay, Jerger Krisztina művészettörténész és Fitz Péter, a Magyar Universitas Program zsűrijének egykori elnöke 2008-ban látott hozzá, hogy kidolgozza a tárlat koncepcióját.

 Eifert János felvételei

A csónakázó tavon 17 országból 25 kortárs európai művész – köztük öt magyar – alkotása látható, összesen 20 ezer négyzetméteren: Hether Allen tornya, amire kis emberkék másznak fel; Anne és Patrick Poirier műantik szobrai kapálózó lóval és tógás emberrel; Via Lewandowsky vicces zenélő toitoi-vécéje; El-Hassan Róza szőtt felkiáltójele; Kicsiny Balázs jellegzetesen kicsinybalázsos installációja, a négy irányba induló, kockás autó, amelyben fordítva ülnek a tesztbabák; Jaume Plensa fémből fűrészelt betűk és jelek hálózatából álló, csipkeszerűen finom, de többszörös életnagyságú ülő alakja; Kelemen Zénó óriási, nonfiguratív görbülete; Daniel Knorr kőből rakott hóembere; Tea Mäkkipää és Haldór Úlfarsson félig elsüllyedt háza; Kristof Kintera kordonelemekből készült szarvasai; Mimmo Roselli kötelei, amelyek a tér különös felszabdalása révén érnek el művészi hatást, és izgalmas kapcsolatokat teremtenek a Vajdahunyad vára és az alant elterülő tó közt. 

 Photo: Eifert János

Fotóiskola. Pocsaji Tircával, Till Pannival és Danival a Fővárosi Növény- és Állatkertben fényképezünk.   Rengeteg a látogató, hisz a 145 éves állatkert teljes pompájával és különlegesen programjaival vonzza az érdeklődőket. A rengeteg ember ellenére azért az állatokhoz előbb-utóbb hozzájutunk, akár teleobjektívvel becserkészve közelképeket, portrékat is készítünk egyikükről-másikukról. A lepkeház bejáratánál sokan várakoznak, végül azonban ide is bejutunk. A gorilláknál Bongó, a kölyök volt a szenzáció, sok gyereket vonzott, és kötötte le figyelmüket hosszabb időre.  Bundással, Jung Zseni fiával is itt találkozok, feleségével és az iker-gyerekeivel leragadnak ők is a gorilla-kölyöknél. Aztán tovább sétálunk, rengeteg a látnivaló: pálmaház, medvék, tevék, majmok, tigriskölykök, orrszarvúak gólyával, fókák, pelikánok, zsiráfok, gazellák, zebrák, társas prérikutyák, szurikáták…

Közben jegyzetelek is: Társas prérikutya, más néven feketefarkú prérikutya (Cynomys ludovicianus) a rágcsálók rendjébe, ezen belül a mókusfélék családjába tartozó, a préri talajában kialakított kolóniákban élő észak-amerikai állat. A gorillák a legnagyobb emberszabású majmok: a keleti hímek elérhetik a 185 cm-s magasságot és megközelíthetik a 300 kilót. A nőstények jóval kisebbek, legfeljebb 100 kg-osak. A hímek nemcsak nagyobbak a nőstényeknél, de a koponyájukon végighúzódó csonttaréj miatt ábrázatuk is jelentősen eltér azokétól. A keleti gorillák testesebbek a nyugatiaknál. Szőrzetük fekete; az idősebb hímek hátán ez ezüstösre fakul. Mivel a földön élnek, testsúlyukat hátsó lábaik hordozzák, de mivel járás közben erősen előredőlnek, ezért menet közben két öklükre támaszkodnak. Bongo, a kis gorilla talán a legnépszerűbb itt az állatkertben. A fürge gyík (Lacerta agilis) egy széles körben elterjedt eurázsiai hüllőfaj. Bár neve különleges gyorsaságra utal, valójában a lassabb mozgású gyíkok közé tartozik. A szélesszájú orrszarvú vagy ahogy gyakran egy hibás fordítás miatt említik: fehér orrszarvú (Ceratotherium simum) a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe és az orrszarvúfélék (Rhinocerotidae) családjába tartozó faj.  Az elefántok után a második legnagyobb szárazföldi állat. Egy kifejlett fehér orrszarvú hossza 350-400 centiméter, marmagassága 180 centiméter, súlya 2800-3500 kilogramm. Bőre az elefántéhoz hasonlóan igen vastag, csupasz, kissé redőzött, szürkés vagy vöröses színű.