János Eifert - Photographer

Flashmobbal vette kezdetét a Magyar Filmművészek Szövetségének rendkívüli közgyűlése az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a filmszakma képviselői mondták el véleményüket az új filmfinanszírozási rendszerről. Budapest, 2013. február 2.

Flashmobbal vette kezdetét a Magyar Filmművészek Szövetségének rendkívüli közgyűlése az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a filmszakma képviselői mondták el véleményüket az új filmfinanszírozási rendszerről. Budapest, 2013. február 2.

2013.02.02. Filmesek rendkívüli közgyűlése az Uránia Filmszínházban (Photo: Eifert János)

Tarr Béla, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke közölte: a tanácskozás célja a tagok véleményének, beszámolóinak meghallgatása. “Foggal-körömmel fogunk harcolni mindazért, amit ti itt ma elmondtok” – fogalmazott az alkotó, és kijelentette: biztos benne, hogy jövőre megrendezhetik a 44. Magyar Filmszemlét. Vészi János, a Magyar Rendezők Céhének képviseletében arról beszélt, hogy a szervezetet “egzisztenciálisan megrogyott emberek” jellemzik. Megjegyezte, hogy megszűntek a szakmai műhelyek, a tagság munkakapcsolatai beszűkültek, hiányzik a mester-tanítvány kapcsolat. Vészi János az új rendszert “einstandnak” nevezte, ugyanakkor rámutatott, a legfontosabb feladat most a filmes szakma egyben tartása.

A tanácskozás előtt flashmobot tartottak a helyszínen az Akciócsoport a magyar kultúráért elnevezésű társulás szervezésében. A villámcsődületen az elkészült filmek hiányában elmaradó 44. filmszemlét kérték számon a Magyar Nemzeti Filmalaptól. Felolvasták a korábbi években elkészült alkotások címeit, valamint kifogásolták, hogy 2013-ban egyik A-kategóriás filmfesztiválon sem fog szerepelni magyar alkotás. (Népszabadság Online)

2013.02.02. Filmesek rendkívüli közgyűlése az Uránia Filmszínházban (Photo: Eifert János)

Muhi András producer úgy vélte, hogy Andrew G. Vajna kormánybiztossá kinevezésével megszűnt a konszenzusos filmes önkormányzatiság, valamint hogy a filmtörvény módosításakor nem kérték ki a szakmai szereplők véleményét. Szerinte a független filmkészítés teljesen ellehetetlenült a kisműfajok tekintetében, szerinte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pályázatai csak a közszolgálati televíziók megrendeléseit veszi figyelembe.

Jankura Péter filmrendező (Photo: Eifert János) Báron György filmkritikus (Photo: Eifert János) Tarr Béla filmrendező (Photo: Eifert János) Filmesek rendkívüli közgyűlése az Uráni Filmszínházban (Photo: Eifert János)

Pataki Ágnes filmproducer és Szekeres Dénes, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke üdvözölte, hogy a kényszerszünet után újra beindult a játékfilmgyártás, valamint hogy a producerek “felszabadultak” az adósságcsapdából. Schubert Gusztáv filmkritikus a filmszaksajtó helyzetéről úgy vélekedett, hogy az ágazatról mindenki elfeledkezett, elvesztették az addigi támogatás közel kétharmadát. A kritikus úgy vélte, hogy a filmszakma válsága nem a kulturális ágazat, hanem az egész társadalom problémáját tükrözi. Hozzátette, hogy a tervezett évi 8-9 játékfilm nem lesz elég a magyar filmművészet sokszínűségének megőrzéséhez.

2013.02.02-Uránia-mozi-filmesek-rendkívüli-közgyűlése Monori-Mész András, Pataki Ági, Kovács Gábor, Babiczki 2013.02.02-Uránia-mozi-Filmesek-rendkívüli-közgyűlése-03 Filmesek rendkívüli közgyűlése az Uráni Filmszínházban (Photo: Eifert János)

Lengyel László politológus az MMKA történetét elevenítette fel. Szerinte az alapítvánnyal angol, illetve amerikai módszert honosítottak meg, amelynek az volt a célja, hogy a politika helyett a civil társadalom felé terelje a döntéshozatalt. Nagy hibának tartotta, hogy a Medgyessy-kormányzat hirtelen hatmilliárd forintra emelte a filmes támogatásokat, amit nem is tudott betartani, “már az első megszorításnál belenyúltak”. Szerinte ekkor kezdődött az MMKA eladósodása, a konszolidációs programot pedig már későn hirdette meg a kulturális kormányzat. Szerinte az új rendszer átláthatatlan, egyablakos, központilag irányított, ami azért következhetett be, mert a filmesek nem álltak ki a saját maguk által kialakított intézményrendszerükért. Mint fogalmazott: az egykori erős, egységes, kemény lobbinak tartott filmszakma gyorsan “gyönge, gyáva, egymást feljelentgető” társaság lett.

2013.02.02-Uránia-mozi-Filmesek-rendkívüli-közgyűlése-09 Böjte József producer és Vészi János filmrendező (Photo: Eifert János) Filmesek rendkívüli közgyűlése az Uráni Filmszínházban (Photo: Eifert János) Eifert János felvételei

2013.02.02-Uránia-mozi-Filmesek-rendkívüli-közgyűlése (Photo: Eifert János) Filmesek rendkívüli közgyűlése az Uráni Filmszínházban (Photo: Eifert János) Ordódy Judit és Móger Ildikó (Photo: Eifert János)

A rendezvényen felszólalt Grunwalsky Ferenc, az MMKA kuratóriumának korábbi elnöke is, aki halotti tornak nevezte a rendezvényt. Felhívta a figyelmet, hogy a 2000-es évek legnagyobb vívmánya a filmtörvény megalkotása volt, hiszen korábban nem létezett a kultúra területén jogi szabályozás. Felidézte, volt olyan év, amikor 35 filmet mutathattak be a szemlén, szerinte legalább évi 20 film kellett volna ahhoz, hogy a közönség újra nyitott legyen a magyar mozira.

Filmesek rendkívüli közgyűlése az Uráni Filmszínházban (Photo: Eifert János)

A képeken többek között Szomjas György filmrendező, Janisch Attila filmrendező, Hermann Krisztina (a  Magyar Filmművészek Szövetsége ügyvezető titkára), Báron György filmkritikus, Kende János operatőr, Tarr Béla filmrendező (a  Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke), Muhi András producer, Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilm rendező, Vészi János filmrendező (a Magyar Rendezők Céhének elnöke), Durst György producer, Ámon Betti szerkesztő, dr. Duló Károly, Ordódy György filmrendező, Ordódy Judit gyártásvezető, dr. Kárpáti György, Szalai András, Szurdi Miklós, Pörös Géza, Ulrich Gábor képzőművész, Dömölki János filmrendező, Kósa Ferenc filmrendező, Ozorai András gyártásvezető, Sellő Hajnal vágó, Grunwalski Ferenc operatőr, Monory-Mész András filmrendező, Pataki Ágnes producer, Kovács Gábor producer, Lengyel László politologus, Babiczky István filmrendező, Móger Ildikó táncművész és koreográfus, Heller Gábor (Gabor Gabriel Heller) író, forgatókönyvíró (Eifert János felvételei)