A GödArt Művészeti Műhely és barátainak A festők karneválja című kiállítása 2013. március 8-ától 23-áig látható a  József Attila Művelődési Ház galériájában (Göd, Pesti út 72. –  Tel: +36 27) 532-160 www.godimuvhaz.hu |info@godimuvhaz.hu – Támogatók: Göd Város Önkormányzata, Feredi Grafikai Stúdió. Megnyitó 2013. március 8-án (pénteken), 18 órakor. Köszöntőt mondott Markó József, Göd város polgármestere és a József Attila Művelődési Ház igazgató-helyettese. A kiállítást dr. Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg.

Kiállító művészek: BAKOS MIKLÓS • BENKŐ VIKTOR • EIFERT JÁNOS • MÁG TAMÁS • BORBÉLY F. GUSZTÁV • GÁL LEHEL • M. GYŐRFFY ANIKÓ • HEGEDŰS ERZSÉBET • NEOGRÁDY – KISS BARNABÁS • MARTINE LOPEZ (F) • FARKAS CSABA • RABIE M. HADIE • VERTEL ANDREA • SZALMA EDIT • TÖRÖK LÁSZLÓ • SZEGEDI KATALIN • YVES DESPRES (F)

“Ha végigtekintünk hazánkon, hogy mely régiókban vált, válik jelentőssé a képzőművészet, akkor érthetően vannak beidegződéseink, melyek végső soron jogosak. A képzőművészet kiemelten fontossá vált – persze a fővároson kívül – például Kecskeméten, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, majd természetesen a többi megye központban, aztán kisebb régiókban, de a Dunakanyar is fokozatosan egyre nagyobb jelentőséget kapott. Izgalmas jelenségként áll előttünk a jobb- és bal-part fejlődésének íve, útja, melyből természetesen kiemelkedik a jobb-parti Szentendre, s persze a közelében lévő kisebb települések Dunabogdánytól Tahitótfaluig, Visegrádtól Leányfaluig, de a folyamatos jelenlét, mintegy láncba fűzve, sorolva, az bizony a baloldalon érzékelhető Szobtól Zebegényen át, Nagymaroson keresztül Verőcéig, s onnan tovább Vácon és Sződligeten át Gödig és Dunakesziig. Itt minden kisebb és nagyobb település az elmúlt száz, százötven évben jelentőséget kapott a képzőművészet szempontjából is. Jeles alkotók, alkotócsoportok éltek élnek, dolgoznak itt, nem is beszélve múzeumaikról, melyek közül csak azért emelem ki a zebegényi Szőnyi és a verőcei Gorka múzeumot, mert azok végül is megmaradtak a radikálisan átalakult megyei múzeumi utódszervezetben.” (Feledy Balázs megnyitó szövegéből)

“A sokszínűség, a változatosság jó minőséget, jó színvonalat eredményezett. Ez egy jó kiállítás lett. Mitől? Például attól tehát, hogy vannak itt festők, grafikusok, fotográfusok, keramikusok, van üvegtervező. Más szempontok szerint: vannak ismertebb, közismertebb alkotók, s olyanok, akik kevesebbet szerepelnek a nyilvánosság előtt. Ahogy említettem lényeges a generációs szempont, hogy kiállítanak idősebbek és fiatalabbak, különös izgalmas jelenség, hogy vannak erdélyi származásúak, de már gödiek, régen itt élő gödiek, máshonnan ide telepedők, külföldiek és van meghívott művészbarát. Ami nem mellőzhető szempont végül, hogy kiállítanak nők és férfiak, s amit szintén jó tapasztalni, hogy jellemzően új műveket látunk, sőt több esetben ezen alkalomra, a farsanghoz kötődő munkákat.”

“S mivel úgy hozta a sors, hogy ma nőnap van, hadd kezdjem rövid ismertetőmet a női kiállítókkal. M. Győrffy Anikó munkái erős ihletettségről, elmélyültségről tanúskodnak egy sok évszázados festői műfaj: az ikonfestészet területén. Azért kell vele és az ő munkáival kezdeni, mert ő kapcsol minket leginkább a múlthoz, a tradícióhoz gondolatilag és technikailag is egyaránt. Manapság sokan visszaélnek az ikonfestészet marketing lehetőségeivel, ő viszont nagy szakmai tudással, elmélyültséggel készíti munkáit, melyben azonban – mint látjuk – adott esetben a legkorszerűbb technikai eszköztár is „bevethető”. Rendkívül figyelemre méltóak Hegedűs Erzsébet üvegtervező iparművész munkái, aki a legkorszerűbb technológiát is alkalmazza akkor, amikor kísérletezései közben a rogyasztott üvegre lézerprinter eljárással fotókat képes felvinni. Ugyanakkor üvegtárgyai egyfajta organikus, természetben fogant látásmódot visznek át a művészet világába, igen érzékletesen. Vertel Andrea figurális kerámia munkái azt bizonyítják, hogy az amúgy jellemzően komoly, sőt sokszor komor (bár ez itt a mai kiállításon ez egyáltalán nem jellemző!) kortárs képzőművészet világában igen is helye van a humornak. Emberi tulajdonságokkal, gyengeségekkel felruházott állatfigurái, ezek plasztikai formáltságának értékei feltűnővé teszik munkáit. Szalma Edit köztudottan sokirányú munkásságából most a farsangi karneválhoz kapcsolódó, szinte mozarti képekkel van jelen. Ezek barokkossága, iróniája, karaktereinek sarkítottsága oda vonzza a tekintetet, azonosulunk atmoszférájukkal. De így vagyunk ezzel Szegedi Katalin, az egyik legsikeresebb magyar illusztrátor munkáival is, aki szintén két festményértékű művet állít ki. Egyiken cipőábrázolásaival egy sajátos időutazásra repít minket, a másikon is, amely a karnevál végére utal, az ott látható televízión megjelenő, évtizedekkel ezelőtti monoszkóp mutatja, hogy az alkotónak fontos az emlék, de azt képes befoglalni igényes technikai eszköztárral megfogalmazott, ironikus képeibe.

     Eifert János felvételei

S akkor itt vannak a férfiak. Elsősorban is Benkő Viktor, akinek sajátos, groteszkre hajló, de annak nem az elborzasztó morbiditásra, hanem az iróniára hajló – ahogy ő is fogalmaz – szelíd felfogása hosszú évek óta hozzám is közel áll. Ezúttal állatot és embert összekapcsoló, közös térben létező, együttes jelenléte jól jelzi festői, emberi érdeklődésének tágasságát, ugyanakkor festői felfogásának személyességét. S akkor itt van egy sajátos „erdélyi fal”, ahol három Partiumból, Erdélyből ide származó művész munkái láthatók. Mág Tamás igazi természetelvű kolorista, akinek dekoratív festői felfogását jól ismerheti a magyar közönség. Mostani képén azt is láthatjuk, hogy kissé megkopott kerékpárját műtermében őrzi, igazán nem luxus körülmények között, de a szinte kopott környezetet is a művész felemeli látványos festői képességei artisztikumával. Gál Lehel és Farkas Csaba a fiatalabb generációt képviseli, akik mindketten a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezték tanulmányaikat, s akiknek egyik mestere az általam is nagyra becsült Nagy Gábor festőművész volt. Gál Lehel egy kitűnő kollázst készített ezen alkalomra, ahol a ragasztással együtt jelentőséget kap a tépés, a festés, a rajzolás, Farkas Csaba pedig mintegy összekapcsolja a képgrafikát és a festészetet, látomásos, szinte bartóki ihletettségű, szuggesztív-organikus munkáival.

Összetettebbé teszi a kiállítást két francia művész digitális printjének bemutatása, akik a testvérvárosi együttműködés keretében vannak jelen. Martine Lopez a velencei karnevált eleveníti meg, Yves Despres igai mediterrán ízű lapjai otthonát „írják át” képzőművészetté. Viszonylag régen követem figyelemmel Rabie M. Hadie – a kifejezés nem véletlen – kerámiaszobrászatát. Erős természetben fogant művészete valahol mélyen mindig magában hordozza azt a különös orientális világot, ami származására is utal. Művészete különlegessége ez az egyedisége. Tárgyainak súlyossága, látomásossága azokat kiemeli az alkalmazott művészet világából, a valóságos szobrászat területére. Erős a két fotográfus anyaga. Bakos Miklós közvetlenül kapcsolódik a farsanghoz humorra hangolt kompozíciójával, Eifert János, mint meghívott művészbarát látványos, összetett értékű anyagot mutat be. Ő a kortárs magyar fotóművészet egyik legsokoldalúbb alkotója. Ugyanúgy riporter is, mint ahogy szakíró, ugyanúgy tanár is, mint például a beállított képek, művészileg komponált alkotója is. Most ebből is felvillant számunkra egy izgalmas szeletet. Ez az év ráadásul külön fontosságot kap számára azzal is, hogy betölti 70. életévét, amelyet majd nagy kiállítással ünnepel szülővárosában: Hódmezővásárhelyen. S végül, de nem utolsó sorban essék szó Borbély Ferenc Gusztáv mindig kísérletező, s szinte mindig az erotikát centrumba helyező képgrafikusi munkásságáról (amely természetesen jelentős tervezőgrafikai tevékenyéggel együttes). Nála az ötlet, a gag mindig jelentős, s eredeti és friss szemléletmódját mindig innovatív technikai eszköztárral állítja elénk. Ez most is így van. Neki külön köszönet a szervezésért, a „csapat összeállításáért”.

Eleven kiállítás tehát a Festők karneválja, amely tulajdonképpen a művészek karneválja, szinte valóban jelmezes, táncos népünnepélye, vidám felvonulása. Igen  ám, de a farsang bizony már hetekkel ezelőtt elmúlt és most már nagyböjt van, a keresztény világ húsvét előtti negyven napos böjtje, amely hat hét hamvazószerdától. A karnevál tehát kicsit elkésett, így inkább kössük a mai nőnaphoz a felszabadult, örömteli hangulatot.  S ha nőnap, akkor legyen szó – ismét – a nőművészetről. Nem megyünk bele e vitába (?), illetve ennek részletkérdéseibe, hogy van-e ilyen külön vagy nincs, de mégis izgalmasak a nézőpontok. S mindehhez hadd idézzek egy jeles XX. századi művésztől egy mondatot, aki képzőművésznek és írónak is jelentős, s aki egy lehetséges álláspontot képvisel, Lesznai Annát, aki egy helyütt így írt: „Egész életemben nem akartam mást, mint nem férfiművészetet adni. Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást.” Nos, ez megfontolandó vélemény. Egyáltalán nem emancipáció ellenes, csak azt mondja: lehet valaki nő létére esetleg jobb, de a lényeg, hogy más legyen. Nos, ez valóban itt is igazolódik, e gödi kiállításon. Amit a nőművészek csinálnak, az nagyon igényes, nagyon elmélyült, s valóban: más… Jó tehát, hogy van GödArt, hogy van gödi valamiféle összefogás, hogy van gödi kortárs művészet, s hogy létrejött ez a kiállítás, amely tagjai által minőségi. Maradva a kezdetben alkalmazott példázatnál: jó csapat ez. Maradjanak is edzésben! Maradjanak együtt.”

  Szalma Edit felvétele

“… Eifert János, mint meghívott művészbarát látványos, összetett értékű anyagot mutat be. Ő a kortárs magyar fotóművészet egyik legsokoldalúbb alkotója. Ugyanúgy riporter is, mint ahogy szakíró, ugyanúgy tanár is, mint például a beállított képek, művészileg komponált alkotója is. Most ebből is felvillant számunkra egy izgalmas szeletet. Ez az év ráadásul külön fontosságot kap számára azzal is, hogy betölti 70. életévét, amelyet majd nagy kiállítással ünnepel szülővárosában: Hódmezővásárhelyen…” (Feledy Balázs megnyitó szövegéből)