Terasz.hu online kulturális magazin – http://www.terasz.hu/terasz.php

Eifert János 1943. május 8-án született Hódmezővásárhelyen. Bár „Szerelmem, a Tánc!” – így nagybetűvel – a címe kiállításának, amely a Tánc Világnapja alkalmából nyílt, azért leszögezhetjük a születése napján, hogy a másik szerelem azért környékezte meg, hogy az elsőt szolgálja. További szerelem(eskedés)ben és jó egészségben eltöltött éveket kívánunk!

A Tánc Világnapján: Wim Wenders Pina Bausch című dokumentumfilmjének vetítése és Eifert János: Szerelmem, a Tánc c. kiállításának megnyitója a Jókai Mór Művelődési Központban, Budaörs, 2014. április 28. 18:00 A kiállítást megnyitja: Móger Ildikó. Közreműködnek: Pálosi István és Fenyves Márk mozdulatművészek. Megtekinthető május 12-ig (Jókai Mór Művelődési Központ, 2040 Budaörs, Szabadság út 26.).

Móger Ildikó táncművész megnyitója:

Szeretettel üdvözöllek benneteket – elnézést a tegeződésért – de, mivel családiasra sikeredett ez a megnyitó, meg aztán ahogy körbenézek, látom, kb. egyidősek vagyunk. Azt reméltem, hogy ilyen nevek, mint Eifert, Pina Bausch, Wim Wenders nagy vonzerővel bírnak, és így ez egy szokatlan megnyitó lesz, ahol nemcsak én beszélek, hanem BESZÉLGETÜNK a táncról, a látott filmről és persze Eifert képeiről.

De ha már így esett, ha konferenciát nem is, de baráti párbeszédet nyithatunk a témában. Én már a csecsemő és az édesanyja közötti finom interakciót – amelynek során a gyermek megtanulja kifejezni az érzéseit, és értelmezni az arra kapott reakciókat – azt is táncnak nevezném. A tánc a nonverbális kommunikáció egyik formája, mert amit más formában nem tudunk átélni, – a táncban, mozdulatokban megélhetjük.

Sajnos egyre kevesebb területe maradt életünknek, ami ne lenne szabályozva, ahol az ösztöneinknek szabad folyást engedhetünk. Talán ilyen a szexualitás és a mozgás, és azon belül is különösen a tánc. Itt most nem a profi táncosokról beszélek, akiknek igencsak szabályozott az életük, és táncaik is.

Ma, amikor az emberiség a boldogságot különböző célok eléréséhez köti: – karrierhez, hatalomhoz, pénzhez – farizeus lennék, ha azt állítanám, hogy ezekre nincs szükség! De, jó lenne „szabályozni” az adagolást! Hogy miből mennyit! Mert, a lelkünk így működik! Igazán boldogok és felszabadultak azoktól a dolgoktól lehetünk, amelyek spontán örömet okoznak, vagy egyszerűen csak jól esnek nekünk. A tánc és vele a zene – amikor mindent el lehet engedni, és csupán élvezni a pillanatot, örömöt, a szabadságot – úgy, mint amikor a tengert látom, vagy hegycsúcsról a tájat nézem. Hogy pillanatokra ugyan, de lebegek, szállok!!!

Amire csak azt tudom kérdezni, miért értjük a zenét, vagy a festményt? Vagy a fotót? Nem értjük, érezzük: hiszen érzelmeket ébreszt, gondolatokat, hangulatokat. ENNYI! Ezzel a „mór” megtette kötelességét!

A fotót említettem, szándékosan utoljára hagyva, végül is ez egy fotókiállítás, Eifert János kiállítása legjobb táncfotóiból válogatva. De milyen a jó táncfotó? És milyen a jó táncfotós? Ennek több összetevője van, de úgy gondolom, hogy a fotósnak kell, hogy legyen ritmusérzéke. Persze ez mindig fontos, de a tánc fényképezésekor hatványozottan az. Ha hiányzik, akkor abból csak ügyetlenkedés lesz. De beszéljen erről ő maga, hiszen táncosként kezdte pályafutását, majd fotósként éppen táncfotóival vált ismertté.

„Hát most én mondjam el, – teszi fel a kérdést Eifert János – hogy milyen jó táncfotós vagyok? Nem is biztos, hogy olyan jól csinálom, én gyakran vagyok elégedetlen saját munkáimmal. A jó kép ugyanis nemcsak esztétikai és technikai szempontból tökéletes, kell, hogy gondolatokat és érzelmeket – a tánc lényegét – közvetítse, méghozzá lehengerlő erővel, élményszerűen. Hogy ez sikerüljön, belülről kell ismerni a táncot, benne vagy vele élni, együtt lélegezni. Hiszen a tánc nemcsak egy művészeti ág, amely a test – jellemzően ritmikus, zenére történő – mozgásával fejez ki érzelmeket, épít társadalmi kapcsolatokat, de spirituális tartalommal is bírhat. A tánc persze lehet ünnepélyes, versenyszerű vagy akár erotikus, tehát sokféle. A táncmozdulatok lehetnek közvetlen tartalom nélküliek (mint a balettben vagy az európai néptáncokban), de bírhatnak jelnyelvi vagy szimbolikus jelentéssel, mint számos ázsiai táncban. A tánc kifejezhet gondolatokat, érzelmeket, vagy elmondhat egy történetet is. Ezek között eligazodni, a legfontosabbakat észrevenni kell bizonyos műveltség, vagy inkább szakmai jártasság. Tudnunk kell, hogy mit, miért fényképezünk? A fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodásé is. Az ösztönösség és a tudatosság, az intuíció és a kreativitás együtt kell, hogy megjelenjen munka közben. Sajnos, nekem ez nem mindig sikerül, ezért sok felvételemet kidobom.”„

„Az itt bemutatott képeim akár tánctörténeti jelentőséggel is bírhatnak, hiszen a hazai és nemzetközi táncművészet kiemelkedő művészeit és műveit idézik meg több évtizedes távlatból. A Szerelmem, a Tánc! c. kiállításomat először 1984-ben, az Ernst Múzeumban mutattam be. Azóta ezt az anyagot évről évre – mint egy szorgalmas hangya – továbbépítem, új szereplőkkel gazdagítom. Most egy sűrítményt mutatok be ezekből.”

”Szerelmem, a TÁNC! Lukianos írta: (…)… a világmindenség keletkezésekor született meg a tánc is, mint az ősi SZERELEM kísérő tüneménye.(…) Ha a kozmikus ritmusra, a Nap, a Föld és a többi bolygó összehangolt ritmikus „körtáncára”, a légzés és a szívverés 1:4 arányszámára gondolunk, amely a legegyszerűbb táncgyakorlattól a legösszetettebb színpadi bravúrig meghatározóan jelen van a táncban, akkor ez pontos megállapítás. De a lényeg ennél jóval több, hiszen a tánc nemcsak utánozza a valóságot, hanem maga is eleven valóság, ahogy Noverre mondta a XVIII. században: TERMÉSZET. Titkait csak az élő ember természetéhez igazodva lehet kifürkészni. Az elvont fogalmakat, szimbólumokat is az élő emberi test hordozza, élő időbeli ritmusban, élő háromdimenziós anyagszerűségben. Ezért nevezi Lukács György szellemesen önmagát hordozó visszatükröződés komplexumnak a táncot.”

„Ez a kiállítás még egy tükröt iktat közbe: a fényképezőgép lencserendszerén át a gondolatok, titkok jelei tovább tükröződnek új és új képi világba rendeződve, hogy a táncos testének evokatív erejét, művészi intuícióját élményszerűen tükrözzék. Aki nem érzékeny egy sajátos jelrendszer iránt, annak is marad néhány tudósítás világhírű táncosokról, neves koreográfusok műveiről. Ha csak Maurice Béjart és a XX. Század Balettje; Novák Ferenc és a Honvéd Együttes; Seregi László, Fülöp Viktor, Kun Zsuzsa, Dózsa Imre, Aleszja Popova és az Operaház Balett együttese; Markó Iván, Gombár Judit, Ladányi Andrea, Király Melinda, Demcsák Ottó és a Győri Balett; Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett; Eck Imre, Uhrik Dóra, Fodor Antal és a Pécsi Balett; Marcel Marceau, Antonio Gades, Alvin Ailey, Jorg Donn, Maina Gilgaud, Lőrinc Kati és mások neve rögződik, a kiállítás akkor is elérte célját. Tisztelettel adózik egy ősi művészetnek, amely sokszor még mindig az elismertetés kínját szenvedi, de ugyanakkor rangot, elismerést szerez szerte a világban.”