Wahorn Forever – Finisszázsa a MissionArt Galériában és a B55 kiállító-termeiben, Budapest, 2016. február 27.
Wahorn András retrospektív kiállítása a budapesti MissionArt Galériában és a B55 tereiben volt látható. A finisszázs 2016. február 27-én, 18 órától zajlott a B55 kiállítóterében, a NOISE FLOWERS zenekar közreműködésével. A zenekari felállás: András Wahorn szakszafon; Oli Mayne vibrafon, elektronika; Sőrés Zsolt hegedű, tárgyak, elektronika.
A finisszázs a zene mellett lehetőséget adott a képekkel ismerkedni. Gazdag válogatás az életműből, avantgárd művek, különös címekkel: Hogyan készül a fekete műmalac, Majom kapitány emberi nőbe szerelmes, Egyszer voltam egy nudistastrandon, A nő meg van simogatva és a Fejkézzel integető gépjárművezető – a Pista… Kishonthy Zsolt művészettörténész, kurátor elmondta, hogy csaknem 250 munkát mutatnak be. A MissionArt Galériában főként kis- és nagyméretű papírmunkák, a B55 Galériában szobrok, festmények láthatók.
Wahorn Forever
Wahorn András a magyar kortárs képzőművészet emblematikus alakja, a képzőművészeti underground egyik elindítója, majd az egykori, legendás A. E. Bizottság együttes tagja. Annak ellenére, hogy már fél évszázada jelen van a magyar képzőművészeti életben, műveiből még nem rendeztek retrospektív kiállítást. Erre vállalkozott most a MissionArt Galéria, amely szokásához híven kibérelte a B55 Galéria termeit is, hogy egy nagyszabású bemutatón tárja a közönség és a szakma elé a művész életművének gazdag válogatását.
A kiállítás az indulás éveitől a 2010-es évekig terjedő időszakot öleli fel, az 1960-as évek kezdeti szürreális ceruza rajaitól, a Bizottság korszakon, majd az Amerikában töltött éveken túl, a hazatérés hónapjai után a Mezőszemerén való letelepedésig. A művészet számos területén alkotó Wahorn folyamatos kontaktusa a zenével párhuzamos a mindig jelen levő képalkotással, amely magában foglalja a néhány centis „post it” rajzokat ugyanúgy, mint a műcsarnoki Bizottság kiállításon bemutatott 15 méteres impozáns óriásművét. (MissionArt Galéria)
Eifert János felvételei
Ereszd el a hajamat… Workshop Eifert Jánossal – TRIPONT Stúdió, Budapest, 2016. február 27.
A TRIPONT stúdióban megrendezett workshop címét Peti Péter adta, valószínűleg arra célzott ezzel, hogy szoktam mondani hallgatóimnak – minden szabály felrúgható, minden megcsontosodott hagyomány frissíthető, és a műfaji határok is átjárhatók. Kreatív fotográfia… intúíció… improvizáció… teljes alkotói szabadság…
“Nagyon jó buli volt Eifert János kreatív fotográfia workshopja a Tripont stúdióban. Az összehordott “érdekes” tárgyak variálásával hoztunk létre új vizuális üzeneteket. Négy kis stúdióban, tárgyfotó, makró fotó, negatív digitalizáló, csendélet, folyt a munka. A legkorszerűbb világítási eszközök PROFOTO, LUPO lehetőségeit, a PhaseOne 80mpx csodáját, a Tamron objektívek széles skáláját tudtuk kipróbálni a gyakorlatban. Mindezt Eifert János vezénylésével egy kreatív fotós szimfónia részeseiként élhettük meg. Mindenki számára fontos képek készültek, izgalmas inspiráló körülmények között.” (Peti Péter)
Eifert János, Olasz Ági, Sz. Kiss Martha és Medgyesy Dániel felvételei