Ilku János: Enuma elis – Nem beszéd tárta fel. Nagylátószög, promenad.hu, 2016. november 18.
„A sumer teremtésmítosznak hét tábláját találták meg a régészek Ninivében, és az I. tábla kezdőszavai az Enuma elis.
Az Isten saját képmására teremtett minden embert – köztük engem is – és ruházta fel teremtő képességgel.
Ennek a képességnek birtokában tárom Önök elé teremtményeimet – képeimet” (Ilku János)
Mindazon vendégek, akik pontosan vagy kissé késve érkeztek november 9-én Ilku János fotóművész Enuma elis – Nem beszéd tárta fel – című kiállítására a Pestszentimrei Közösségi Házba, csak a megnyitó köszöntő szavait hallhatták. Az ok egyszerű: nem fértek be a kiállítóterembe.
– Önkormányzatunk legnemesebb feladatainak egyike a művészetek támogatása – kezdte a köszöntőjét Kucsák László országgyűlési képviselő. – Nagy öröm számomra köszöntőt mondani Ilku János negyvenkét fotómontázst bemutató kiállításához és az eseményhez kötődő katalógus megjelentetésével belekóstoltatni vendégeinket a művész csodákkal teli világába.
A kiállítást megnyitó dr. Diószegi György Antal mondataiból kisejlett a kurátor Ilku Jánoshoz fűződő barátsága és az alkotásai iránti tisztelete.
– Ilku János fotóművész fényteremtő mivolta az általa készített fényképeken keresztül üzen, de nem magáról, hanem arról az általa felismert valóságról, amit megtapasztalt hihetetlen magasságokba mutató lelki azonosulása alapján.
A kiállított fotók között pillanatfelvételeket találunk a sokak számára ismeretlen tanyavilágról. Az izgalmas fotómontázsok ide illő zenéért kiáltottak. Erről Bese Botond népzenész kecskedudán előadott, elfújt dallamai gondoskodtak a megnyitón, amelynek háziasszonya Ódor Katalin intézményvezető volt. A kiállítás 2016. november 27-ig látogatható. (Dobó Csaba, http://www.tovabb18.hu)
A kiállítás katalógusában Kunkovács László Kossuth-díjas fotóművész, néprajzkutató a következőket írja: „Ilku mostani kiállításán kizárólag montázs-technikával készült alkotások sorakoznak fel. kellő művészi kvalitás híján ebbe a technikába könnyű belebukni – sokaknál afféle erőlködés. vagy azt állapítjuk meg, hogy a képeket külön-külön kellett volna hagyni, vagy, hogy azok egymagukban nem lennének kiállíthatók. Ilku János munkáit látva megnyugszunk. Montázsai annyira érettek, hogy immár szétdarabolhatatlan egységgé válnak. Egyik képe, a tanyaudvarban található, a hagyományos gazdálkodás eszközeiről meg az ott folyó munkákról olyan összképet ad, hogy szinte erről a képről lehetne tanítani, milyen is volt az a világ. Mégsem földszintesen didaktikus. A művész megfogalmazásában emelkedett összegzéssé nemesedik.”
Eifert János: „A montázs eredetileg a képzőművészetben a XX. század elejétől alkalmazott technika, amelynek során már meglévő képeket és rajzokat illesztenek, szerkesztenek össze valamilyen új kompozícióba. Később a filmművészetnek vált elengedhetetlen elemévé a vágástechnika (montázs), amellyel korábban készített felvételekből lehet új filmrészleteket előállítani. A fotómontázs két, vagy több elem összemásolása fotótechnikai eszközökkel.
1851. február 23-án, a La Lumière című párizsi fényképészeti szaklap beszámolt arról, hogy Hippolyte Bayard évek óta eredménnyel alkalmazza táj- és felhőfelvétel-negatívok összemásolását. Egy hónappal később a tudósító már az eljárást ismerteti, „amellyel lehetővé válik külön-külön felvett személyek képét egyazon portréfotóban egyesíteni.” Egy új műfaj, az összemásolt fénykép vagy – ahogyan később elkeresztelték – a fotómontázs tehát megszületett.
Az új módszer fontos bizonyító szerepet kapott annak igazolására, hogy a fényképezőgép nemcsak leképezi a látványt, de képzelet szülte világokat elevenít meg. Neves és névtelen fényképészek százai használták fel az összemásolás eljárását. Az első fotomontázsok vicces, vagy képtelen helyzeteket ábrázoltak.
Az 1910-es évtized vége felé a berlini dadaisták – Raoul Hausmann (1886-1971), Hannach Höch (1889-1978), John Heartfield (1891-1968), Georg Grosz (1893-1959) – a kiváltságos eljárás rangjára emelték, mert művészi célkitűzéseik megvalósítására különösen alkalmas eszközét fedezték fel benne. A dadaizmus hozzásegítette a képző- és fotóművészetet a szemléletbéli megújításhoz, ezt folytatták más művészi felfogású képviselői, mint Alexandr Rodcsenko, Otto Umbehr, Herbert Bayer, Max Ernst. A felsoroltak – korántsem teljes – névsorából a magyarok, köztük Moholy-Nagy László, Angelo Funk Pál, Bálint Endre, Lengyel Lajos, Török László, Fejér Ernő, Vencsellei István, Apáti-Tóth Sándor, Ágg Károly és természetesen Ilku János sem hagyható ki.
Ezen a kiállításán látható Fejfa (1976) c. képe a legegyszerűbb fotómontázs, amely mindössze két képelemből áll. A fejfa a balmazújvárosi régi temetőben, a repülő madár képe a Hortobágyi Nemzeti Parkban készült. A Kőbánya alsó (1977) már több, ám azonos nézőpontból készült felvételből állt össze. A várakozó utasok sziluettben megjelenő alakjait így lehetett jól „ritmizálni”.
A „Veres Péter emlékház”, „Isten áld meg a magyart – Kölcsey Ferenc emlékház”, „Találkozás egy tanyával”, „Rilai triptichon”, „Szentendre”, „Quedlinburg” és „Lanslebourgi impresszió” 1979-1994 között készült montázsképei, illetve sorozatai fekete-fehérben jelennek meg. Ezek eredeti képek és un. olló-montázs technikával készültek, mely elnevezés a képelemek kivágásához használt eszközre, az ollóra utalnak. Ilku János azonban olló helyett sebész-szikét használt, a pontosabb kontúr kivágása miatt. Ezt a technikát Vencsellei István debreceni fotóművésztől tanulta, még 1975-ben a Balmazújvárosi fotó amatőr telepen. Az egyes képelemek megfelelő méretre való nagyítása után kerül sor ezek kivágására, majd összeragasztásra. Ezután következnek az utómunkák, majd rendszerint a kész kép reprodukciójának elkészítése.
A „Requiem egy erdőért – Offertórium 1-6.” színes sorozata 1984-ből való. Az eredeti montázselemek 6 x 6 cm-es diapozitívra készültek, majd az un. szendvicsdia összeillesztése és rögzítése után készült el a kiállított nagyítás. Az 1992-ben készült „Zsófi szomorú 1-5.” eredeti színes polaroid képek sorozata. Ezeknél a montázskép többszörös expozícióval készült, ami azt jelenti, hogy a felvétel pillanataiban ugyanaz a felületet többször lett megvilágítva.
Ilku János montázsainak értékét azonban nem az alkalmazott technika és a gazdag eszköztár adja, hanem műveinek szellemisége, melynek során a gondolat és a mondanivaló érzékletesen, élményszerűen jelenik. Ilku János nem csupán egy ügyes kezű fotográfus, hanem gondolkodó ember, vizuális filozófus.”
Eifert János
Fotók: Ilku János kiállított művei, valamint Herbst Rudolf kiállítás-megnyitón készült felvételei
BARTÓK135 – Promenad.hu, Nagylátószög, 2016. november 18.
2016. november 16-án, a Magyar Táncművészeti Főiskola Modern szakirányú hallgatói performanszával (Lőrinc Katalin vezetésével) nyílt meg a Bartók135 kiállítás a Deák 17 Galériában, és 2017. január 14-ig látogatható.
A Bartók Béla születésének 135 éves évfordulójának alkalmából megrendezett tárlaton három generáció reflexióit mutatják be egymás mellett: a galéria által felkért fiatal kortárs képzőművészek alkotásai és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, már klasszikusnak számító, Bartók-díszlettervei mellett, középiskolások munkái is láthatóak a Deák Ferenc utcai kiállítótérben. A Deák17 eddigi legnagyobb volumenű, Bartók újratöltve! elnevezésű, országos pályázatára 10 és 23 év közötti fiatalok Bartók három színpadi művével – A fából faragott királyfival, A csodálatos mandarinnal és A kékszakállú herceg várával – kapcsolatos koncepció-leírásokat, rajzokat, maketteket, terveket küldtek be. “A Kékszakállú herceg várának feldolgozásánál egészen odáig mentek a diákok, hogy még Bartók zenéjét is lecserélték. Éppen ez a lényeg: a fiataloknak így ténylegesen lehetőségük van arra, hogy a saját nyelvükre fordítsák le a műveket.” – mondta a pályázat zsűrijének egyik tagja, Pálfi György filmrendező a beérkezett pályázati anyagok értékelése során. A zsűri által kiválasztott három diák-csapat lehetőséget kap arra, hogy december 20-án az Átrium Film-Színházban bemutassa saját Bartók-darabját húsz perces előadások keretében.
A kortárs művészettel foglalkozó gyermek és ifjúsági galéria nagyon tudatosan törekszik arra, hogy ne elkülönítve jelenítse meg a különböző generációk munkáit, hanem úgy, hogy egymás értelmezési lehetőségeit gazdagítsák.
“A pályázat üzenete az, hogy Bartók művészete és az általa felvetett kérdések a mai napig érvényesek, darabjai pedig inspirálóak a fiatal generáció és a nagyközönség számára is. Ezért is fontos, hogy a Bartók135 kiállításon a diákmunkák mellett kortárs alkotók olyan művei is szerepelnek, melyeket Bartók munkái ihlettek.”- mondta el Kaposi Dorka a Deák17 Galéria vezetője.
Az öttagú zsűri, melynek tagja volt Dr. habil. Csanádi Judit (DLA, Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, látványtervező); Magács László (rendező, az Átrium Film-Színház igazgatója); Nagy Fruzsina (jelmeztervező); Pálfi György (filmrendező) valamint Szabó Balázs (dalszerző, énekes, bábszínész) kiemelte, hogy mindegyik beérkezett műben volt olyan eredeti gondolat, amely őket is meglepte.
A Kékszakállú herceg várát a budapesti Leövey Klára Gimnázium diákjai mutathatják be, akik új szövegkönyvet írtak a jelenetekhez, amelyekben olyan mai problémák is megjelennek, mint a lassú internetkapcsolat, míg az eredeti Bartók-etűdöket olyan előadók dalaira cserélték le, mint a Motörhead, a Nirvana, vagy éppen Pink. A fából faragott királyfit a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakiskola csapata viszi színre, akik nem csupán a darab címét változtatták meg (A szürke tündér), de interaktivitásra épülő koncepciójukban az eredeti darabtól eltérően a nézők is fontos szereplői és alakítói az előadásnak attól függően, hogy hova ülnek le a darab kezdetén. A csodálatos mandarint bemutató székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai előadásuk középpontjába az ismerkedést és az erotikát helyezték: a darab szereplői egy éjszakai bárban találkoznak. A fiatalokat a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor hallgatói illetve Uray Péter, a Kaposvári Egyetem rendező tanára segíti majd abban, hogy 5 hét alatt színpadra állítsák elképzeléseiket.
A Bartók135 kiállítás meghívott kortárs alkotói: Bánki Ákos – Barabás Lőrinc – Szöllősi Géza – Zana Krisztián, Blahó Borbála, Herbert Anikó, Horváth Lóczi Judit, Németh Hajnal Auróra, Ördög Noémi (Naomi Devil), PAF, Szakál Éva, Szabó Klára Petra, Verebics Ági.
A kiállítás részét képezik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményéből Gombár Judit, Schaffer Erzsébet és Forray Gábor díszlettervei is, melyeket a közönség Bartók Béla műveinek színházi feldolgozásaiból ismerhet a hetvenes évektől kezdődően.
Forrás: www.deak17galeria.hu
Eifert János felvételei