HÁMOR SZABOLCS fotókiállítását a V14 Galériában Eifert János fotóművész nyitotta meg. -Vác, 2017. június 23. 18:00
2017. június 23-án, pénteken 18:00 órakor HÁMOR SZABOLCS fotókiállítását EIFERT JÁNOS fotóművész nyitotta meg a V14 ART GALÉRIA-ban (2600 Vác, Széchenyi utca 8.)
Olasz Ági és Eifert János felvételei
“Hámor Szabolcs vagyok 1969, április 2.-án születtem Budapesten.
Szinte beleszülettem a fotózásba, mivel édesapám a Magyar távirati Iroda fotóriportere volt közel 40 éven keresztül. Ez alapvetően meghatározta fotográfiához való kapcsolatomat.
Általános iskoláimat Vácon végeztem, de édesanyám korai halála sajnos a pályaválasztásban nem a fotózás, hanem a vendéglátás felé sodort. A Gundel Károly vendéglátó ipari szakközépiskolában végeztem, és a szakma megszerzése után részben itthon részben külföldön dolgoztam. Itt kerültem ismét kapcsolatba aktívabban a fotózással. Ez még az analóg korszak volt így édesapám sokban tudta támogatni előrelépésemet, de a fő irány a vendéglátás maradt.
Hazatérve saját vendéglátó ipari egységet nyitottam, és már jobban volt időm és lehetőségem a szalmai tudás elsajátítására. Érdeklődésem az emberábrázolás felé kanyarított engem. Ezen belül is a különböző élethelyzetek bemutatása. Különböző korszakokat szeretnék bemutatni ezekből elkapott pillanatokat. Most a 30-as évek Amerikája a téma, de már készülök a következő korral, a következő sorozattal. Mindemellett (a vendéglátós tapasztalatokból kiindulva) az ételfotós vonalat is erősítem, részben szabadúszó Stock fotósként, részben megbízásos munkákban.
2013.-ban indult városunkban a Forte fotóklub, amelynek alapító tagja vagyok, ételfotózásból már előadást is tartottam.
2015.-től hazai és nemzetközi FIAP versenyeken is indulok ahol eddig két bronz, egy ezüst medált, és 5 kék szalagot, valamint szalon különdíjat kaptam
Augusztusban átvehetem AFIAP művészdiplomámat is ami rövid másfél év munkáját öleli fel.
Több mint 70 képemet elfogadták különböző szalonokban, és ez a szám folyamatosan növekszik.
2016.- ban a MFVSZ által kiírt vendéglátó ipari fotópályázaton “Egy jó paradicsomos tészta” című alkotásom a legtöbb pontot elért kép lett a versenyen, és így bekerült a Magyar Kereskedelmi, és Vendéglátó ipari Múzeum archívumába.
Portfóliómat folyamatosan bővítem, stílusomban a stúdiófotózás és az életképek kapnak fő szerepet, de mellette absztrakt képeket is készítek, de szigorúan csak úgy ha van benne egy kis csavar is.” (Hámor Szabolcs)
1st International Salon of Photography DIGI SPECTRUM 2017 – Janos Eifert Report Card. Macedonia, 2017. június 23.
1st International Salon of Photography DIGI SPECTRUM 2017 – Macedonia
Report Card – Janos Eifert
FIAP 2017/249
PSA 2017-171
FSM 2017/7
GRADAC PGI 2017/009
FK ELEMA 2017-1
OPEN COLOR
Total: 1251 Photos, 314 Authors, 62 States
Accepted: 350 Photos, 201 Authors, 54 States
OPEN MONOCHROME
Total: 1181 Photos, 297 Authors, 62 States
Accepted: 368 Photos, 200 Authors, 56 States
NATURE
Total: 993 Photos, 252 Authors, 59 States
Accepted: 305 Photos, 164 Authors, 48 States
CHILD, MAN & WOMAN
Total: 1139 Photos, 2289 Authors, 60 States
Accepted: 355 Photos, 192 Authors, 51 States
Janos Eifert HUNGARY Nude series study FIAP Gold medal
Janos Eifert HUNGARY The Soul of Dance Janos Eifert HUNGARY Contemporary Dance ACCEPTED
Janos Eifert HUNGARY Andreas ACCEPTED
Janos Eifert HUNGARY Embrace ACCEPTED