Monumentális tárlat mutatja be a képzelet fotográfusa, Eifert János életművét az Alföldi Galériában. SZEGED.HU, 2020. február 23.
SZEGED.HU, 2020. február 23.
Monumentális tárlat mutatja be a képzelet fotográfusa, Eifert János életművét az Alföldi Galériában
Visszapillantás címmel nyílt meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában a vásárhelyi születésű Eifert János fotóművész életműkiállítása. A galéria tíz termében másfélszáz fotó mutatja be pályáját az 1964-es első kattintásaitól napjainkig.
– Hódmezővásárhelynek mindig is fontosak voltak alkotóművészei, akik büszkék vásárhelyi gyökereikre – fogalmazott köszöntőjében Berényi Károly alpolgármester. – Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet, tevékenységét a számtalan szakmai elismerés mellett Hódmezővásárhely díszpolgári címe is fémjelzi.
– Egyensúlyozás a valóság és a képzelet határán – így határozta meg Eifert János monumentális életművének legfőbb értékét megnyitójában Feledy Balázs művészeti író.
Az Alföldi Galéria tíz termében a fotóművész szám szerint 238. önálló kiállításán láthatók riportfotói, portréi, csendéletei, a tánc- és aktfotói, természetképei, amelyek igazolják a művész szerteágazó sokoldalúságát.
A Búvár utcai szülői ház, a bátyjától kapott első fényképezőgéppel készült első kattintások után 17 évesen került a Honvéd Művészegyüttesbe, ahol a táncot belülről ismerő fotósként a mozgás pillanatának megragadása foglalkoztatta, és a színpad varázsa a vásárhelyi tárlat világát is áthatja.
Eifert János, a képzelet fotográfusa – fogalmazott Feledy Balázs, aki különösen izgalmasnak értékelte az alkotónak a riportfotó és a természetfotó határán készült felvételeit. Bár a képzeletet nem lehet lefotózni – tette hozzá a művészeti író –, de a fényképészeti eszközök és a számítógépes kreativitás olyan módon tágítják ki Eifert fantáziájának birodalmát, hogy általuk teljesen új dimenziókat tár a fotográfia elé.
Az április 19-éig látható kiállítás megnyitóján Lőrinc Katalin táncművész és Roszkos János harsonaművész közös performanszát is láthatta a közönség, majd Eifert János alkotói tárlatvezetés keretében avatta be alkotói világába a látogatókat.
* * *
Megyeri József: Eifert János, a képzelet fotográfusa – Monumentális életműtárlat az Alföldi Galériában. PROMENAD.HU, 2020. február 23.
PROMENAD.HU, 2020. február 23.
Megyeri József
Eifert János, a képzelet fotográfusa – Monumentális életműtárlat az Alföldi Galériában
Visszapillantás címmel nyílt meg vasárnap a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában a vásárhelyi születésű Eifert János fotóművész életműkiállítása. A kiállítóhely tíz termében másfélszáz fotó mutatja be pályáját az alkotó az 1964-es, első kattintásaitól napjainkig.
– Hódmezővásárhely számára mindig is fontosak voltak alkotóművészei, akik büszkék vásárhelyi gyökereikre – fogalmazott köszöntőjében Berényi Károly, Hódmezővásárhely alpolgármestere, rámutatva, hogy számukra a város mindig is igyekezett kiállítási lehetőséget teremteni. Mint fogalmazott, Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet, tevékenységét a számtalan szakmai elismerés mellett Hódmezővásárhely díszpolgári címe is fémjelzi.
Egyensúlyozás a valóság és a képzelet határán – így határozta meg Eifert János monumentális életművének legfőbb értékét megnyitójában Feledy Balázs művészeti író. Az Alföldi Galéria tíz termében a fotóművész szám szerint 238. önálló kiállításán láthatók riportfotói, portréi, csendéletei, a tánc- és aktfotói, természetképei, amelyek igazolják a művész szerteágazó sokoldalúságát.
A Búvár utcai szülői ház, a bátyjától kapott első fényképezőgéppel készült első kattintások után 17 évesen került táncosként a Honvéd Művészegyüttesbe, ahol a táncot belülről ismerő fotósként a mozgás pillanatának megragadása foglalkoztatta, s a színpad varázsa a vásárhelyi tárlat világát is áthatja.
Eifert János, a képzelet fotográfusa – fogalmazott Feledy Balázs, aki különösen izgalmasnak értékelte az alkotónak a riportfotó és a természetfotó határán készült felvételeit. Bár a képzeletet nem lehet lefotózni – tette hozzá a művészeti író –, de a fényképészeti eszközök és a számítógépes kreativitás olyan módon tágítják ki Eifert fantáziájának birodalmát, hogy általuk teljesen új dimenziókat tár a fotográfia elé.
Az április 19-i látható kiállítás megnyitóján Lőrinc Katalin táncművész és Roszkos János harsonaművész közös előadását is láthatta a közönség, amelyet követően Eifert János alkotói tárlatvezetés keretében avatta be fotói világába a vernisszázsra érkezett látogatókat.
Fotók: Arany-Tóth Attila
Eifert János VISSZAPILLANTÁS (1964-2020) c. életmű-kiállítása az Alföldi Galériában. Hódmezővásárhely, 2020. február 23 – április 19.
A Tornyai János Múzeum szeretettel meghívja Önt
Eifert János VISSZAPILLANTÁS (1964-2020)
című életmű-kiállítására
Köszöntőt mond:
Dr. BERÉNYI KÁROLY, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere
A kiállítást megnyitja: FELEDY BALÁZS művészeti író
Közreműködik: LŐRINC KATALIN táncművész és ROSZKOS JÁNOS harsonaművész
Időpont: 2020. február 23-án, 15:00 óra
Helyszín: Alföldi Galéria (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8.)
A kiállítás 2020. április 19-ig látogatható
.
.
SZEGED.HU, 2020. február 23.
Monumentális tárlat mutatja be a képzelet fotográfusa, Eifert János életművét az Alföldi Galériában
Visszapillantás címmel nyílt meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában a vásárhelyi születésű Eifert János fotóművész életműkiállítása. A galéria tíz termében másfélszáz fotó mutatja be pályáját az 1964-es első kattintásaitól napjainkig.
– Hódmezővásárhelynek mindig is fontosak voltak alkotóművészei, akik büszkék vásárhelyi gyökereikre – fogalmazott köszöntőjében Berényi Károly alpolgármester. – Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet, tevékenységét a számtalan szakmai elismerés mellett Hódmezővásárhely díszpolgári címe is fémjelzi.
– Egyensúlyozás a valóság és a képzelet határán – így határozta meg Eifert János monumentális életművének legfőbb értékét megnyitójában Feledy Balázs művészeti író.
Az Alföldi Galéria tíz termében a fotóművész szám szerint 238. önálló kiállításán láthatók riportfotói, portréi, csendéletei, a tánc- és aktfotói, természetképei, amelyek igazolják a művész szerteágazó sokoldalúságát.
A Búvár utcai szülői ház, a bátyjától kapott első fényképezőgéppel készült első kattintások után 17 évesen került a Honvéd Művészegyüttesbe, ahol a táncot belülről ismerő fotósként a mozgás pillanatának megragadása foglalkoztatta, és a színpad varázsa a vásárhelyi tárlat világát is áthatja.
Eifert János, a képzelet fotográfusa – fogalmazott Feledy Balázs, aki különösen izgalmasnak értékelte az alkotónak a riportfotó és a természetfotó határán készült felvételeit. Bár a képzeletet nem lehet lefotózni – tette hozzá a művészeti író –, de a fényképészeti eszközök és a számítógépes kreativitás olyan módon tágítják ki Eifert fantáziájának birodalmát, hogy általuk teljesen új dimenziókat tár a fotográfia elé.
Az április 19-éig látható kiállítás megnyitóján Lőrinc Katalin táncművész és Roszkos János harsonaművész közös performanszát is láthatta a közönség, majd Eifert János alkotói tárlatvezetés keretében avatta be alkotói világába a látogatókat. (SZEGED.HU)
.
.
.
Eifert János: VISSZAPILLANTÁS (1964-2020) életmű-kiállítás
Alföldi Galéria, 2020. február 23. – április 19.
———————————————————————-
Eifert János VISSZAPILLANTÁS (1964-2020) című kiállítása az EIFERT 75 sorozat része, amely 2020
májusáig több mint 100 programot foglal magában. E jubileumi eseménysorozat kiemelt része az
Alföldi Galériában, mintegy két hónapon keresztül látható nagyszabású életműtárlat.
Eifert János nemzetközi szinten is jegyzett, Hódmezővásárhelyen született fotográfus munkásságát nem lehet
egységes stíluskategóriákba sorolni: kitűnő fotóriporter, pályája kezdete óta meghatározó táncfotográfus,
mély életképek készítője, de kiemelkedő kvalitásúak aktfotói, portréi, természetképei és
más irányú alkalmazott és autonóm fényképei.
A rangos hazai és nemzetközi díjakkal kitüntetett, Magyar Érdemrend Tisztikeresztje és Hódmezővásárhely
Díszpolgára címmel elismert Eifert János életmű-kiállítása fél évszázad fotográfiáiból
válogat, tematikai csoportosításban. Külön egységekben tekinthetőek meg a fotóművész táncképei,
aktfotói, természetfotói, hármaskép-sorozata, portréi, zenei témájú képei, csendéletei, lovakról
készített fotósorozata, valamint a világ külö nböző pontjain rögzített felvételei.
——————————————————————–
E I F E R T J Á N O S
1943 május 8-án született Hódmezővásárhelyen
1957-1960 a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanulója
1960-1977 a Honvéd művészegyüttes tagja
1977- a Lobogó fotóriportere
1978-1988 a Búvár fotóriportere
1991-1992 a Képes Extra munkatársa
1991-1996 a BOOM képszer kesztője, a FotoVideo és a Foto Mozaik rovatvezetője, az Új Tükör,
a Népművelés, a Muzsika, a Világ Ifjúság a és más lapok külső munkatársa
1984- alkotótáborok vezetője
1997-2002 a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke
1997-2004 a ZOOM Magazin művészeti vezetője
2006 Fotóművészeti Alkotói Nagydíj, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
2012 Magyar Érdemrend Tisztikeresztje
2013 Hódmezővásárhely díszpolgára
2017- Magyar Fotóművészek Világszövetsége – tiszteletbeli tag
———————————————————————————————————————————–
———————————————————————————————————————————-
A kiállítás anyagát válogatta és rendezte: Eifert János
Társkurátor: Képiró Ágnes
Létrehozók: Donka Gábor, Elek András, Morvay Tamás
Grafika: Szender Ákos
Nyomdai kivitelezés: Fotoprizma Nyomdaipari Kft., Marker Reklámstúdió, Medivia Kft .
Sajtókapcsolatok: Arany-Tóth Attila