Szeretett kollégánk, barátunk Vajda János fotóművész végső búcsúztatása 2023. február 3-án 10:30-kor lesz az Újpesti Megyeri Temetőben. (1047 Bp. Megyeri út 49.)
A búcsúztatás után 13 órakor emlékkiállítás nyílik fotóiból az Újpesti Kulturális Központban. (Ifjúsági Ház – Új galéria 1042 Budapest, István út 17-19.)

Ma elbúcsúztattuk drága kollégánkat és barátunkat Vajda Jánost és megnyílt fotóiból az emlékkiállítás az Újpesti Ifjúsági Ház Új Galériájában.

Hupján Attilának, a MAOE Fotóművészeti Tagozata elnökének búcsúbeszédét:

Szervusz Vajdus!
Alig pár hete az Aranykazetta-életműdíj átadásán a méltatások után nem erről volt szó, hogy
most itt álljunk tanácstalanul, és keressük a szavakat. Akkor még csak azt láttuk, hogy valami
megtört és látványosan elfáradtál, de bíztunk benne, hogy az ünnepek vagy némi kórházi erősítés
után újra átveszed a fotográfusi vezérszerepet, mert ez a te igazi világod.
Tulajdonképpen, s remélem a családot nem bántom meg ezzel, a fotográfia volt életed szerelme.
Bármilyen formában, bármikor, bárhol legyen szó fotózásról, kiállításépítésről, zsűrizésről, a
megszámlálhatatlan sok tanítványról, pályázatírásról, vagy kurátorságról. Üzembiztosan lehetett
rád számítani, jöttél nagy lendülettel és intéztél, mindent is. Persze vitt a hatalmas szíved a
szakmai felkészültséged és a konok természeted. Legutóbb úgy fogalmaztam, hogy direkt ember
vagy/voltál, mentél előre és tetted, amit jónak véltél. Mi meg néha próbáltunk fékezni rajtad.
Viszont pontosan tudtuk, mire számíthatunk tőled, és soha nem kellett kérni a segítségedet, mert
az magától jött tőled.

Közösségépítő voltál illetve vagy, mert az általad létrehozott alkotókörök, közösségi médiás
csoportok, amelyek tulajdonképpen egyfajta hiánypótlásként, a vegetálásra szorítkozott
fotóklubok helyett jöttek létre, a mai napig működnek. Évekkel megelőzve a kort, már a kétezres
évek elején elkezdted építeni az interneten keresztűl a különböző fotográfiai alkotócsoportokat, s
tanácsokkal, útmutatásokkal ellátni az új odatévedőket. Azt írtam legutóbb, ott te vagy a kapitány,
számtalan tanítvány igazolja ezt az állítást. Pontosan tudtad, attól, hogy tudásod megosztod
másokkal neked ugyanannyi megmarad. S nem voltál rest folyamatosan új dolgokat tanulni, új
dolgokba belevágni sem. A kezdeti Nímród klubos természetfotósból így lett belőled fotóművész,
majd alkotóművész. Majd a legfontosabb: igazi segítő. S ehhez társuló felelősséggel egyfajta
mentor, aki szigorú következetességgel csak a jót, a legjobbat fogadta el, és ha egymásközt
beszélgetve csak annyit mondtál: te idefigyelj……nos akkor tudtuk, hogy érdemes odafigyelni,
mert Vajdus feleslegesen nem hallatja a hangját, vagy emeli fel az ujját.

Szigorú voltál – igen, bár inkább következetesnek mondanám, számtalan későbbi mentoráltad
tudta, félig kész munkákkal nem lehet eléd állni. Felkészült voltál – igen, tudtad, és meg is
mutattad, elmagyaráztad mi az, amit jobban lehet csinálni. Tulajdonképpen mintha a régi,
klasszikus fotóklubos öregek reinkarnációja lettél volna. Az is voltál. Új korba lépve, új
technikákkal felvértezve, hatalmas szívvel és örökké megújulva.
Chochol Károly (akit szintén a napokban veszítettünk el) egyszer azt mondta rólad, ösztönös zseni
vagy, sokszor még magad sem tudod amikor egészen különlegeset alkotsz, mert folyamatosan
alkotsz vagy mások képeit egyengeted. Dozvald Jánosnak meg az jutott eszébe rólad, hogy
nemcsak a fotográfiában, hanem a zenében is hihetetlen ismeretanyaggal rendelkeztél, nem
tudott olyan dallamot dúdolni, hogy ne vágtad volna rá, honnan ismerős. Hja az ember nem
tagadhatja le a családi indíttatásokat. Tulajdonképpen a természet-szereteted is otthonról jött, s
ez olyannyira meghatározó lett életedben, hogy fotográfiai munkásságod alapjául is szolgált.
Szinte bármikor, a legváratlanabb pillanatban képes voltál egy kép kedvéért valamit megszakítani,
ebédet otthagyni, vonatról leugrani, mert a kép már megszületett valahol benned, de ki kellett
rohanni, leexponálni. És aztán megosztani másokkal, mert ez is te voltál. Az nem lehet, hogy más
ne lássa azt, amit a természet, vagy egy különleges élethelyzet eléd tárt.
És különleges élethelyzetet mindig találtál, hol túrázás közben, hol egy alkotótáborban,
művésztelepen, tulajdonképpen bárhol és bármikor, s ahol megjelentél, ott nem lehetett nem
tudomást venni rólad. Se nappal, se éjszaka, bár erről, illetve az éjszakai horkolásról, lehet hogy
nem mindenki emlékezik meg ennyire meghatódva.
Vannak fotográfusok, akiknek a kép elkészítése csendes magányban, félrevonulva a világtól,
egyfajta sztoikus mentális állapotban kezdődik, és vannak, akiknél nem. Te ebbe a csoportba
tartoztál. A harsány, élethelyzet alapállapot volt, lett légyen szó vidámságról, vagy épp az
ellenkezőjéről. Csak reménytelen esetekben mondtad azt: Engedd el.
Drága Vajdus, most mi is elengedünk téged, mert gyaníthatóan útközben, még megállsz párat
exponálni, de ígérd meg légyszíves, hogy a kapuban, tudod ott a kapuban nem kerülsz
konfliktusba, ha nem tudják a WI-FI kódot. A kép úgyis el fog jutni hozzánk, s a tanítványaidhoz,
mert bennük van mindaz, amit megtanítottál nekik. Tudod, vannak örökké érvényes dolgok.
Jó utat!