Dahe Han nemzetiségű család esküvője (Dahetangscheng, Xinjiang, Kína, 2006. október 1.)

A modern kínai nemzet (magukat han nemzetnek nevezik) ősei a Sárga folyó (Huangho) középső szakasza mentén éltek. Az “Öt császár” korában (Kr.e. 2621. század) a különböző törzsek között dúló ádáz harcok miatt szétszóródtak, és Kína más területeire vándoroltak. A képeken egy han nemzetiségű család esküvője (Eifert János felvételei)

A han nemzetiségű kínaik Xinjiangban ugyan kisebbségnek számítanak, de jól kijönnek a körülöttük élő ujgur, kazak és más népekkel. A han család esküvőjére más nemzetiségek is hivatalosak. A kapunál várják az ifjú párt. A gyerekek elsőként pillantják meg a gyönyörűen felöltözött menyasszonyt, és dallal köszöntik…

A falu bolondja – egyébként falusi tanító – a hivatalos bejegyzés után a mókás szertartást vezeti. Mondókájával még a bürokratikus anyakönyvi bejegyzést is kommentálja.

Fotósok, filmesek kereszttüzében a vőlegény és menyasszony megjelentek az elöljárók előtt, hogy kimondják a boldogító igent. A vendégek között “idegenek” is vannak. Az akarod-e férjedül kezdetű kérdést a falu bolondja teszi fel, természetesen tréfás formában.

Gyűrűfelhúzás, mint Európában. Sok humor, kedvesség jellemzi a szertartást, amely a fiatal pár bátorítására szolgál, de a gyűrűfelhúzás halálosan komoly dolog.

 A falu vezetői, akik az asztalnál foglalnak helyet, nem mondanak köszöntőt, csupán az nyanyakönyvezés, azaz a hivatali bejegyzés a tisztük. Tanúként az örömszülők jelennek meg.

A konyha a szabadban, készül az ünnepi lakoma. Az apróra hajtogatott tésztafélét, amely a kenyeret helyettesítik, üstre rakott emeletes kéregedényekben gőzölik.

Elkészül az ünnepi ebéd a szabadban. Az első adagot az örömszülők, és a falu bolondja kapják.

 Az idősebbeknek, köztük a nagyapának a magtárban tálalnak. Az asszonyok, gyerekek külön asztalnál esznek, egyébként nem szokás az ilyen elkülönülés.

Az örömapa és a rokonok. Öltözéküket az egyszerűség jellemzi, a menyasszonyon és a vőlegényen kívül senki nem öltözik fel “puccosba”.

A kínai tea az ünnepi menűből sem hiányozhat. Ezúttal nem porcelán csésze, hanem a zománcozott bádogbögre dukál.

A pár közben búcsút intett, s távozott, talán hogy átöltözködjék kényelmes ruhába. A filmező, fényképező rokonság utolsó felvételeit készíti.

 Eifert János felvételei

Kína, Xinjiang. Guaishishan-mountain (Eifert János felvételei)

Kína. Balikun, Xinjiang. Régi erőd (Eifert János felvételei)

Eufráteszi nyárfa (Populus euphratica) / Huyang forest, Mulei county, Xinjiang, China, 2006. szeptember 29. (Photo: Eifert János)

A nyárfa – az ujgur ember szimbóluma
Elviseli a tűző napsütést, a hideget, a szárazságot, dacol a széllel és a homokkal (jelképesen: a hatalommal, az elnyomással). A magas sótartalmú, szikes homoktalajokban éppúgy megél, mint a vízparti területeken.
A Tarim-medencében található eufráteszi nyárfa (Populus euphratica) erdőt alkotva, 180 000 hektárnyi kiterjedésben, Kína teljes erdőterületének 24%-át adja. Mondják a világ legnagyobb nyárfaerdejének is, amelyet összefüggő ökoszisztéma jellemez, és tanulmányozására sok országokból érkeznek kutatók. A nyárfát az ujgurok a sivatag lelkének mondják (és a békés együttélés, meg a türelem mintaképének), hiszen 60 különféle növénnyel együtt (köztük vörös fűz, keskenylevelű ezüstfa, vadkender) képes eltűrni a legszélsőségesebb időjárási viszonyokat is.  Mint tudjuk, a Tarim medencében, amely mérsékelt égövi kontinentális sivatag,  a nyár forró (július 28°C), a tél hideg (január -10°C), az éves abszolút hőingás több mint 70°C. Az éves csapadék kevesebb, mint 100 mm; a terület nagy részén kevesebb, mint 10 mm. Gyakoriak a porviharok. A tipikusan azonális, orográfiai sivatagok a tenger messzesége és a medence zárt jelleg miatt alakultak ki.

  Photos: Eifert János

Még egyszer az ujgurokról, és történelmükről
Az előző részekben már sok szó esett arról, hogy az ujgurok Nyugat-Kínában, a hatalmas kiterjedésű Hszincsiang (Xinjiang) tartományban élnek, az ősi Selyemút mentén, ahol Európa, Ázsia és Oroszország találkozik. Névleg autonómiában. Hatezer éve. Őseik között a hunokat is számon tartják. A sámánizmust gyakorolták. És hogy még jobban bosszantsanak egyes tudósokat, mentéjükön még a tulipán is fellelhető. Egyik kedvenc ételük a dapandzsi, amelyet ha valaki megkóstol, soha nem felejti el. Egyfajta átmenet a pörkölt és a paprikáscsirke között. Tartozékai: a csirke, hagyma, fokhagyma, édes zöldpaprika, a bogyiszlóihoz hasonló erős paprika, krumpli, római kömény, őrölt szecsuáni bors, olaj, szójaszósz és – igen – sör, noha a legtöbb ujgur muzulmán. Az ujgurok hazájukat Kelet-Turkesztánnak nevezik. Nyelvük a türk nyelvcsaládhoz tartozik. A vendégszerető, családközpontú nép kultúrája tele van zenével, tánccal. Hagyományszeretetük közmondásos.
Ma mintegy húszmillió ujgur él világszerte. Ebből mintegy 8 millióan maradtak még hazájukban. A kínaiak mindent megtettek és megtesznek a terület erőszakos asszimilációjáért.

Az ujgurok egyik ága korábbi birodalmuk szétbomlása után 840-ben Kelet-Turkesztánban telepedtek le, ez a terület a híres Selyemút révén már az ókorban is fontos kereskedelmi csomópont volt. Az ujgurok több vallást is gyakoroltak. Eleinte buddhisták voltak, ezt igazolják a máig fennmaradt buddhista templomok és kolostorok. A 10 században főleg török hatásra felvették az iszlám hitet. Kínai források szerint az ujgurok már ebben az időszakban is híres gyógyítók voltak, az akupunktúrát is ők fedezték fel. Jártasak voltak az építészetben a művészetekben és a zenében. Magas szintű volt írásbeliségük Még a legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Az ujgurok már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást.

A nomád népek közül egyedül a magyarokat tekintik rokonaiknak. Az ujgurok eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok által ismert törzsszövetségnek. Ezt a helyiek is igazolják, az ujgur falu lakói egymás után sorolják az általunk is ismert szavakat.

Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína oldalán, hol ellenségeként, de véres csaták árán sikerült megőriznie függetlenségét. 1876-ban a kínai császári seregek elfoglalták területüket. Ujgur források szerint a kínaiak a betörés során egymillió őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen magukat. 1884 óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai császári megszállók ellen. Kétszer is kivívták önállóságukat. 1933-ban létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben kihirdették a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi 3, az utóbbi öt évig állt fenn. (ujgur.hu)

Women depicted dancing. Kangjiashimenzi Petroglyphs, Xinjiang Provence, Western China (Photos: János Eifert)

János Eifert traveled to the Kangjiashimenzi petroglyph sitelocated in Xinjiang, China, in September of 2006. These anthropomorphic rock carvings are unique in style and content. The costume elements depicted link Xinjiang with the whole of Central Asia.

Background (by Jeannine Davis-Kimball):

One manner in which prehistoric populations expressed and preserved special activities and belief systems was by carving and painting on stone outcroppings. In Eurasia, many thousands of petroglyphs were carved most likely by Indo-Iranians, Bronze Age sedentary populations of the second millennium BC and Early Iron Age nomads from the first millennium BC. From at least 2000 BC, these peoples inhabited steppes and intermountain valleys as far east as central Mongolia. Their carvings are found in southern Siberia and Central Asia, Kazakhstan, and Kyrgryzstan. In Inner Mongolia and Xinjiang, China, early populations relating to those of Central Asia carved petroglyphs on rock outcroppings which also date to the second and first millennia BC. Petroglyphs carved by Early Iron Age peoples along the Karakorum Highway leading into northern India, are closely related to those of the Altay Mountains and southern Kazakhstan.

. . . Generative and regenerative forces of nature, propagating, birthing, and life- maintaining have always been a universal phenomena; these themes are the major subjects of rock carvings.

. . . . . Because of the immense quantity of petroglyphs in Eurasia featuring primarily zoomorphisms, the low relief anthropomorphic tableau located in the Tien Shan Mountains at the site of Kangjiashimenzi, 75 kilometers southwest of the Hutubei county center stands out. Here the low relief images are finely executed and clearly depict a somber fertility ritual…

Drawing of the Kangijiashimenzi Petroglyphs in Xinjiang Provence, Western China (after Wang Bing-Hua)

  Kangjiashimenzi Petroglyphs, Xinjiang, Nyugat-Kína. Megtekintjük a világhíres sziklarajzokat. Philipus készít rólam egy fotót a kínai rendőrautóban.

 TV-interjú a gyapotföld mellett. A szerkesztő-riporter Li Hua (Szabó Márta felvételei)

Kína, Xinjiang, Hutubi county. Gyapotföldön (Eifert János felvételei)

Kína, Xinjiang.

Sangong Township, Hui worker’s family

(Photos: Eifert János)

شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى
Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni
新疆维吾尔自治区

Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület vagy Xinjiang Kína legnyugatibb és legnagyobb tartománya.

A név eredete:

新 xīn – új   +    疆 jiāng – határvidék    <     “új határvidék”

Területe: 1 660 000 km²         Népessége: 19 630 000
Földrajzi helyzete: Kína észak-keleti régiójában található Xinjiang tartomány. Északon Oroszország, észak/észak-keleten Mongólia, keleten Kína, délen Tibet, nyugaton India (Kasmír), Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán határolja.
Természeti értékei és éghajlata: Délen a Himalája északi hegyvonulata határolja a Kunlun. Az ország közepén nyugat-kelet irányban a Tien-San hegyvonulat húzódik, ahol a legmagasabb pontja 7719 méter magas Kongur Shan hegycsúcs. Két nagy medencéje van: Dzsungária és a Takla-Makán, melynek legnagyobb része a Tarim-medence. Kevés folyója van. A leghosszabb a Tarim-folyó. Nyolc tava van, a legnagyobb tava a Lop-Nór-tó, de vannak időszakos tavai is. A szárazföldi kontinentális éghajlatnak köszönhetően a terület nagy része sivatag, csapadék alig esik, évi 250-500mm átlagosan.
Nyelve: Hivatalos a kínai és az ujgur nyelv, de beszélnek még kazah, altaji és kirgiz nyelven. Az ujgur nyelv az Altaji nyelvcsalád török ágába tartozik.
Főbb nemzetiségek:   Ujgur – 45%         Han – 41%        Kazah – 7%         Hui – 5%        Kirgiz – 0,9%        Mongol – 0,8%                

Dongxiang – 0,3%        Tadzsik – 0,2%        Xibe – 0,2%

Kína, Xishan Mountain, Sommer Palace (Eifert János felvételei)

Li Hua interjút készít Eifert Jánossal. Summer of Xinjiang – At Lens of Foreign & Chinese Photographers, 2006. Aug 4 – 19. Xinjiang, China (Photo: Szabó Márta)

Korla (Kuerle), You Ma Hotel. Ma korán reggel indulunk a Barinburuk Swan Lake irányába. A Bayanbulak füvespusztán át utazunk, Claudio Calosi barátom órája szerint – méri a tengerszint feletti magasságot is – 2000 méter magasságban járunk. Hosszú és fárasztó utazás során érjük el a buddhista kolostort, ahol a “legfelsőbb szinten” fogadnak bennünket, és kivételezetten hosszú időt tölthettünk el. Baluntai Buddhist Temple. Életem egyik legnagyobb élménye. Nemcsak fényképezek… Gondolkodom… Érzek… Megtisztulok…

Jegyzeteimből: „A buddhizmus körülbelül az első évszázadban érkezett Kínába, a negyedik évszázad után már széles körben elterjed[ és fokozatosan a legbefolyásosabb vallás lett Kínában. A kínai buddhizmus három részből áll, a kínai, a tibeti, és a páli buddhizmus (dél- ázsiai buddhizmusnak is nevezik). Összesen 200 ezer buddhista szerzetes és több mint 13 ezer buddhista templom van Kínában, továbbá 33 buddhista iskola és körülbelül 50 kiadvány. A tibeti buddhizmus a kínai buddhizmus egyik ága és főleg a Tibeti Autonóm Területen, a Belső-Mongólia Autonóm Területen és Qinghai tartományban található meg. A tibeti, a mongol, a yu-ku, a men-ba, a luo-ba, a tu nemzetiség általában a tibeti buddhizmust követi. A hívők száma körülbelül 7 millió. Az ún. dél-ázsiai buddhizmus főleg Kína délnyugati részén terjedt el, azaz Yunnan tartomány Xi Shuang Ban Na Dai nemzetiségi autonóm megyében, a De-hong Dai és Jin-po nemzetiség autonóm megyében és Si-mao területen. A dai, a bu-lang, az a-chang, a ura nemzetiség többsége a dél-ázsiai buddhizmust követi és jelenleg több mint egymillió hívőjük van. A kólai buddhista hívők főleg hallok és egész Kínában megtalálhatóak.”

Közben fényképezek. A díszes, faragott kapu képe megjelenik a LED kijelzőmön, exponálok, közben a hallottakon jár az agyam. Ahogy nyitják a templom kapuját, a beáradó fényben földöntúliként tűnnek fel a belépő boncok alakjai. Mit is olvastam? A buddhizmus Gautama Buddha (Sákjamuni) által az i.e. VI. században alapított világvallás, amely Ázsia nagy részében (India, Kína, japán, stb.) elterjedt. Kezdődik a szertartás, a boncok a bejárati oldalon foglalnak helyet, és az ősöket idézik. A buddhizmus körülbelül az első évszázadban érkezett Kínába, a negyedik évszázad után már széles körben elterjedt és fokozatosan a legbefolyásosabb vallás lett Kínában. A kínai buddhizmus három részből áll: a kínai, a tibeti, és a páli buddhizmus (dél- ázsiai buddhizmusnak is nevezik). Halkan fülembe suttogják a fordítást. A nagytekintélyű buddhista főpap a bölcsességről, békéről beszél, kántálva, természetesen. Összesen 200 ezer buddhista szerzetes és több mint 13 ezer buddhista templom van Kínában, továbbá 33 buddhista iskola és körülbelül 50 kiadvány. A tibeti buddhizmus a kínai buddhizmus egyik ága és főleg a Tibeti Autonóm Területen, a Belső-Mongólia Autonóm Területen és Qinghai tartományban található meg. A Baluntai templom a tibeti buddhizmus híveinek szolgál. Ütős- és fúvós hangszerek kísérik a mormolás szerű éneket a buddhista tanítás lényegéről, amelyet négy nemes igazság fejezi ki: A Földön minden szenvedéssel teli; valamennyi lény életét átjárja és meghatározza a szenvedés. Sem Isten, sem felsőbb életelv nem létezik, csak összetett világok, melyekre természetüknél fogva a megsemmisülés vár. A szertartás ritmikus szövegmondással folytatódik: A szenvedés oka a szomjúság, (trisná) a vágy, amely a Buddha által kinyilatkoztatott valóság nem-ismeréséből fakad; a valóság: az üresség, az állandóság hiánya   A kórus folytatja: A harmadik igazság a vágy elfojtása, azaz a szenvedés megszüntetése (nirvána). A negyedik igazság az út, amely a szenvedés megszűnéséhez vezet: szigorú és mértékletes élet, hogy hozzásegítsen a szellemi koncentráláshoz, amelynek célja: eljutni a megvilágosodáshoz.

Kucsa 库车 (Ku Che, Kuqa), Kína 中国, Xinjiang 新疆, 2006. augusztus 11.

Kucsa  库车 (Ku Che, Kuqa) Korlától 244 km-re nyugatra, Kashgártól 738 km-re keletre fekszik. Nyugati része az Óváros, a keleti főleg kínaiak által lakott Újváros. Délelőtt  aaz Óvárosban látogattunk meg egy igazi királyt, akinek a neve Da Wu Ti Mai Ne Su Ti , és igen rokonszenves ember. Kicsit ellentmondásosnak tűnik, hogy a Kínai Népköztársaságban király is létezik, de nyilván ennek történelmi és politikai háttere van.

 Este: Qiuci énekesek és táncosok

  Útban Ku Che felé egy ujgúr fazekasműhelybe látogatunk. Az udvaron többezer tál, amit éppen “matricázással” díszítenek. A műhelyben korongozás, pont úgy, ahogy nálunk, az Alföldön.

      Eifert János felvételei

中外摄影名家看新疆 – Xinjiang in the eyes of Chinese and foreign photographers 4 – 19 August 2006, Xinjiang, China

Mozgó hegy a Taklamakan sivatagban (Photo: Eifert János)

A selyemút története 
 
A több mint 2000 évvel ezelőtt uralkodott Nyugati-Han-dinasztia idején Zhang Qian két ízben utazott a nyugati területekre. Ennek eredményeképpen létesült a selyemút. Ez nagy jelentőségű nemcsak a kínai, hanem a világtörténelemben is.
 
Az ókori kínaiak szerint az időszámítás előtti 206 és az időszámítás utáni 220 között uralkodott Nyugati-Han-dinasztia idején a nyugati területek a Középső-Kínához tartozó Yumen bástyától nyugatra fekvő régiókat foglalták magukban. Köztük voltak a középső és a nyugati ázsiai régiók, az Indiai-félsziget, valamint a kelet-európai és az észak-afrikai régiók. Annakidején ezekben a régiókban már több tucat ország létesült. Köztük voltak olyanok, ahol elsősorban nomád életmódot éltek az emberek, akadtak olyanok, ahol már kialakult egy elég fejlett mezőgazdaság. A Han-dinasztia Han Wudi császára előtt nem volt kapcsolat Középső-Kína és a fent említett országok között, tehát el voltak szigetelődve egymástól.
A hunok hosszadalmas támadásai megakadályozták a Han-dinasztia fejlődését. Han Wudi császár trónralépése után eltökélt szándékkal totális ellentámadást akart indítani a hunok ellen. A támadásokra készülődés során tapasztalta, hogy a hunok súlyos csapást mértek nyugati szomszédjára, a Dayuezhi nemzetiség nyugatra kényszerült visszavonulni, és meg akarta bosszulni vereségét. Ilyen háttérben a Han-dinasztia császára szövetséget kívánt kötni Dayuezni állammal. Úgy gondolta, hogy a Han-dinasztia csapatai keletről, Dayuezhi államéi pedig nyugatról támadnak a hunokra, s így sikerül körbefogni, és legyőzni a hunokat. Ámde nagyon nehéz volt érintkezésbe lépni Dayuezhi állammal. Hiszen nemcsak a hunok ellenőrzése alatt álló területek választották el a Han-dinasztiát Dayuechi államtól, hanem a Dayuezhi államhoz vezető út rendkívül zord, számtalan viszonytagsággal és megpróbáltatással terhes volt. Az egyszerű emberek számára rendkívül nehéz volt eljutni Dayuezhi államba, hogy felvegyék a kapcsolatot vele. Ámde Zhang Qian önként vállalta, hogy érintkezésbe lép Dayuezhi állammal.
Zhang Qi a császár környezetének tagja volt, megbízható, odaadó, kockázatvállaló szellemiségű személy volt.
Az időszámítás előtti 139-ben Zhang Qian a hunok kalauzolásával több, mint 100 fős seregével Changanból, a Han-dinasztia fővárosából indult útra. Csak 13 esztendő múlva tért vissza Changanba egyetlen egy személy kíséretében. Ezen idő alatt nagyon sok minden történt vele. Miután a hunok területén az uralkodóház vezére megtudta Zhang Qianék célját, feltartóztatta és marasztalta, valamint nehéz robotmunkára küldték. Emellett egy hun nőt adtak Zhang Qiannak feleségül, hogy megalkudjék a helyzettel. De Zhang Qian soha sem feledte küldetése célját. Ott tartózkodásának 11. évében sikerült kihasználnia az őrizetére rendelt figyelmetlenségét, és kiszökött a hunok fogságából, a rendkívüli éhezés legyőzésével, a Góbi sivatagon, a hó födte hegyeken át elérte Dayuezhi államot, amely már nem olyan volt, mint régen, hiszen már feladta a hunok elleni támadások gondolatát. Ott több mint egy évig élt. Ennek során nem sikerült szövetséget kötni Dayuezhi állam vezérével a hunok elleni közös támadásokra. Végül útnak indult hazafelé. Útközben a hunok ismét újabb esztendeig tartóztatták a kínai utazót.
Az időszámítás előtti 126-ban Zhang Qian hazatért a Han-dinasztiába és részletesen beszámolt tizenhárom éves élményeiről, Caidam medence és a közép-ázsiai államok folklórjairól, földrajzi, politikai, gazdasági és más helyzetéről a császárnak. Zhang Qian első nyugati utazása nagy jelentőséggel bírt a Han-dinasztia számára a külvilág megismerése, a hunok elleni küzdelmek szempontjából.
Közel tíz év múlva Zhang Qian újból nyugatra utazott, hogy szövetséget kössön a nyugati területeken fekvő országokkal a hunok elszigetelése érdekében. Akkor a Han-dinasztia csapatai már döntő csapásokat mértek a hunokra és eltávolították őket Zhang Qian útjából. Második utazása zökkenőmentes volt. Zhang Qian és társai nagy mennyiségben vittek magukkal kínai drága kincseket, selyemárukat, szarvasmarhákat, juhokat és más cikkeket. Két év múlva a nyugati országok követei egymás után eljöttek a Han-dinasztiába és baráti kapcsolatot építettek ki Kínával.
Zhang Qin kétszeri utazásával utat nyitott a közép-, a nyugat-ázsiai országok és a messzebbre fekvő országok felé és két utat létesített, amely összekötötte Ázsiát Európával és Afrikával. Később az emberek a selyemútként emlegették ezt a két utat. A selyemút előmozdította a kelet és a nyugat közötti gazdasági kapcsolat fejlődését. A kínai selyemárukat, lakktárgyakat, porcelánokat, vas- és más cikkeket, valamint a kínai selyemhernyó-tenyésztés eljárását terjesztették el a nyugati országokban. Egyszersmind a nyugati országokból lovakat, fehérborsot, diót, lucernát, gyapjútermékeket és más árukat hoztak haza. A selyemút hozzájárult a kelet és a nyugat kulturális, művészeti stb. életének gazdagodásához. A nyugati irodalom, táncművészet, csillagászat és orvostudomány ismeretei gazdagították az ókori kínai kultúrát. Nem utolsósorban a buddhizmus messzemenően hatott a kínai kultúrára.
Zhang Qian utazó utat nyitott a Kína és a nyugati országok közötti kulturális kapcsolat létesítése előtt. Örök tiszteletre és elismerésre méltó a nehézséget, megpróbáltatásokat nem ismerő, szilárd akaratú, küzdő szellemű ember.
A Selyemút, mint ismert, az ősrégi kínai civilizáció Nyugat felé terjesztésének fontos csatornája volt, híd szerepet játszott a kínai-nyugati gazdasági és kulturális cserekapcsolatokban.
Selyemút néven leggyakrabban azt az utat emlegetjük, amelyet a Nyugati Han-dinasztia által kiküldött Zhang Qian császári megbizott az akkori fővárostól Changantól nyugatra haladva megtett, és amely Rómáig terjedő szárazföldi út volt, két, északi és déli ággal. A déli út Dunhuangtól indult, a Yangguan bástyán, a Kunlun hegylánc mellett a Congling hegygerincen keresztül nyugatra a Dayuezhi-ig (a mai Afganisztán északkeleti részéig), Anxi-ig (a mai Iránig) és Tiaozhi-ig (a mai Arab-félszigetig) terjedt. Az északi út pedig egykor Dunhuangtól indulva a Yumen bástyán, a Tianshan hegylánc mellett a Congling hegygerincen, a Dawan-on, a Kangju-on (ma mindkét helység közép-ázsiai országban található) keresztül délnyugat felé haladt egészen addig, amíg találkozott a déli úttal. Mind a két szomszédos utat “Szárazföldi Selyemút”-nak hívják.

Ujgúr házban / Uygurs Home (Kashgar, Xinjiang, China, 2006.08.08.)  維吾爾

Úton / In the Street (Kashgar, Xinjiang, China, 2006.08.05.) Photo: Eifert János

Kashgar, Gaotai lakónegyed: 10 hektáros terület, régi uygur házak, lakások

Kasgár, Id Kah mecset (Aiti Gaer Qingzhen Si) a hasonnevű tér  nyugati oldalán, az északi bazár közelében magasodik. 1442-ben épült (iszlám naptár szerint: 862)

Kasgár 喀什噶爾 (Kashi, Kashgar, Qäshqär)
A Tarim-medence legnyugatibb pontján fekvő várost északról a Tian-Shan, nyugatról a Pamír, délről pedig a Kunlun-hegység fogja közre. Itt találkozik össze a Selyemút északi és déli ága. Dél-Xinjiang legnagyobb, 200 000 fős városát a különböző kultúrák keveredése jellemzi. Főleg uygurok, kisebb mértékben tadzsikok, kirgizek és üzbégek lakják. Kasgár, Id Kah mecset (Aiti Gaer Qingzhen Si) a hasonnevű tér  nyugati oldalán, az északi bazár közelében magasodik. 1442-ben épült (iszlám naptár szerint: 862)

Ma délelőtt Beijingben a Tájékoztatási Hivatal (Information Office) munkatársai tájékoztattak bennünket az útról, Xinjiang tartományról. Az Internet is jó forrás erre, ott még magyar nyelvű adatok is találhatók. Aztán 14:15 indulás repülővel Ürümqi-be, a tartomány fővárosába, majd 22:20-kor átszállással Kashgarba. A mintegy 1500 km-es úton volt időm kissé felkészülni, jegyzetelni. Mit is kell tudni Xinjiang-ról, Kína legnyugatibb és legnagyobb tartományáról?

شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى
Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni
新疆维吾尔自治区
Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület vagy Xinjiang Kína legnyugatibb és legnagyobb tartománya.
新 xīn – új
疆 jiāng – határvidék
“új határvidék”
Területe: 1 660 000 km²
Népessége: 19 630 000
Földrajzi helyzete
Kína észak-keleti régiójában található Xinjiang tartomány. Északon Oroszország, észak/észak-keleten Mongólia, keleten Kína, délen Tibet, nyugaton India (Kasmír), Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán határolja.
Természeti értékei és éghajlata
Délen a Himalája északi hegyvonulata határolja a Kunlun. Az ország közepén nyugat-kelet irányban a Tien-San hegyvonulat húzódik, ahol a legmagasabb pontja 7719 méter magas Kongur Shan hegycsúcs. Két nagy medencéje van: Dzsungária és a Takla-Makán, melynek legnagyobb része a Tarim-medence. Kevés folyója van. A leghosszabb a Tarim-folyó. Nyolc tava van, a legnagyobb tava a Lop-Nór-tó, de vannak időszakos tavai is. A szárazföldi kontinentális éghajlatnak köszönhetően a terület nagy része sivatag, csapadék alig esik, évi 250-500mm átlagosan.
Nyelve
Hivatalos a kínai és az ujgur nyelv, de beszélnek még kazah, altaji és kirgiz nyelven. Az ujgur nyelv az Altaji nyelvcsalád török ágába tartozik.
Főbb nemzetiségek:
Ujgur – 45%
Han – 41%
Kazah – 7%
Hui – 5%
Kirgiz – 0,9%
Mongol – 0,8%
Dongxiang – 0,3%
Tadzsik – 0,2%
Xibe – 0,2%

Az Év fotói 2002 / Pictures of the year – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, és a Magyar Fotóriporterek Társasága kiadásában, Budapest, 2003. március 15.

 EIFERT János (1943)

SZABADFOGLALKOZÁSÚ

 Szakíró, főiskolai tanár

1960—1977 a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa. 1977-ig a Lobogó, 1978—1988 között a Búvár fotóriportere, 1993-ban a Boom képszerkesztője. 1984-ig a Sebesvíz nemzetközi fotóművészeti alkotótábor művészeti vezetője. 1985-től diaporámákat is készít, amelyekkel a világ rangos nemzetközi diaporámafesztiváljain számos díjat, grand prix-t nyert. 1993—1997 között a Nimród Fotóklub elnöke. 1997—2002 között a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke, az I. Országos Fotóhét művészeti vezetője (1988), a II. Országos Fotóhetek kuratóriumának elnöke (1989), a Fotóhónap 2000, 2002 fesztiváligazgatója; a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció ötletadója és társalapítója, első művészeti vezetője; a Hungart alelnöke. Szakcikkei, írásai hazai és külföldi lapokban, szakkönyvekben jelennek meg. 1997-től a Fotográfia, később a FotoVideo, Foto Mozaik szerkesztőségének munkatársa. 2002-ben Győrbe költözik; a Mediawave — Fényírók fesztiválja művészeti vezetője; a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára, ahol fotográfiát tanít.

 FREELANCER

Specialist writer, college teacher

In 1960-77 he was a professional dancer in the Honvéd Dance Group. In 1977 he was a press photographer at Lobogó, in 1978-88 at Búvár, and from 1993 he was the picture editor of Boom. From 1984 he was the art leader of the Sebesvíz international photo artist camp. He has been making son et lumieres, and has won several prizes at leading international son et lumiere festivals. Between 1993-1997 he was the president of Nimród Photo Club. In the period 1997-2002 he was the president of the Association of Hungarian Photo Artists, art manager of I. National Photo Week (1988), president of the board of trustees at the II. National Photo Weeks (1989), festival director of Photo Month 2000 and 2002. Originator, co-founder and first art manager of the Contemporary Photo Art Collection and Documentation, vice president of HUNGART. His professional articles and writings are published in Hungarian and foreign journal and books. He joined the staff of Fotográfia in 1997; later he worked with FotoVideo, Foto Mozaik. In 2002 he moved to Győr; he is the art manager of Mediawave, the Festival of Artists of Light; he teaches photography at the Hungarian College of Dancing.

Képaláírások:

 DIVATFOTÓK A GREEN WATERSNÉL

(Yuntai Mountains, Henan tartomány, Kína, 2002. szeptember)

Kínában a divatfotót igen magas színvonalon művelik. Leggyakrabban elhagyják a műtermek szegényes vagy inkább steril háttereit, és inkább a természeti környezetben fényképeznek. A Sárga-folyó, a Yuntai-vízesés, a Qingtian-folyó, vagy a Shennong hegyek természeti szépségei mellett a kínai nagy fal, Kaifeng, Lioyang, Shennongshan, Yueshan, Xiangguo, Chen Jiahou, Longmen palotái, templomai, kolostorai, sziklabarlangjai és sztúpái megannyi inspirációt adnak a divat-, illetve reklámfényképezéshez.

FASHION PHOTOS AT GREEN WATERS (Yuntai Mountains, Huenan province, (China, September 2002)

In China fashion photos are of a high quality. In most cases they abandon the scanty or sterile backgrounds of studios, and choose to shoot in a natural environment. ln addition to the natural beauty of the Vellow River, the Yuntai Waterfall, the Ouingtian River, the Shennong Mountains, the Great Wall of China, the palaces, temples, monasteries, caves and the stupas of Kaifeng, Lioyang, Shennongshan, Yueshan, Xiangguo, (ben Jiahou and Longmen give plenty of inspiration to fashion and commercial photographers.

ÓRIASPLAKÁT AZ ORSZAGÚTON, UTBAN JIAOZOU FELÉ (Henan tartomány, Kína, 2002. szeptember)

Hatalmas építkezések, lendületes helyreállítások és átalakítások jellemzik Kínát. Mondják, amit egyszer elhatároztak, és a párt- és az állam vezetői jóváhagytak, az meg is fog épülni. Óriásplakátokon mutatják be a jövő (pontosabban: közeljövő) képét, ezen éppen kukoricaföld helyén megépülő modern városrészt, amelyhez Henan tartomány első ember, a párt tartományi titkára tapsol előre. Közben az utat ciroksöprűvel söpriki, ami olcsóbb megoldás, mint az úttisztító gép.

BILLBOARD ON THE MAIN ROAD TOWARDS JIAOZOU (Henan Hunan province, China, September 2002)

China is characterized by huge constructions, dynamic renovations and refurbishments. It is said’hat once something is decided and is approved by the leaders of the party and the state, it will surely be budi. The images of the future (or rather, near future) are presented on huge billboards. This one shows the modern district thai will be hullt on a corn field, and is applauded in advance by the first man of Hunan province. Meanwhile the road is swept by brooms, which is a cheaper solution than a road-cleaning machine.

Nemzetközi fotófesztivál Kínában – Jiaozuo, 2002. augusztus 26. – szeptember 7.

A Kínai Fotóművészek Szövetsége (Chinese Photographers Association) meghívására, a FIAP (Federation International d’Art Photographique) ajánlására, a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub elnökének, Tóth Istvánnak a közvetítésével utazhattam Kínába, ahol Henan tartományban, Jiaozuo városban 2002. augusztus 26. – szeptember 7. között megrendezett nemzetközi fotófesztivál – angolul: THE INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY FESTIVAL FOR MOUNTAINS AND RIVERS IN JIAOZUO CHINE – résztvevője lehettem. A gazdag program középpontjában egy komoly díjakkal meghirdetett pályázat állt, amelynek képanyagának elkészítéséhez a szervezők sok utazással, hegymászással, folyógázolással, műemlékek és építkezések megtekintésével egybekötött fényképezési lehetőséget biztosítottak. Az Európából, Amerikából meghívottak mellett az igazi szenzációt az a hatszáz kínai fotós jelentette, akik Kína különböző tartományaiból, városaiból érkeztek, és mint a pályázat képeiből rendezett kiállításon kiderült, szakmai-művészi felkészülésben semmivel nem maradtak el a fényképezésben nagy tradíciókkal rendelkező országok képviselőitől. A gazdag program, amely a Sárga folyó, Yuntai vízesés, Qingtian folyó, Shennong hegyek természeti szépségei mellett a Kínai Nagy Fal, Kaifeng, Lioyang, Shennongshan, Yueshan, Xiangguo, Chen Jiahou, Longmen palotáinak, templomainak, kolostorainak, sziklabarlangjainak és sztúpáinak, valamint új városrészek és hatalmas építkezések, útépítések fényképezésére, emberekkel való találkozásokra adott lehetőséget, egyben a kínai fotókultúra megismerését is segítette. A napi munka, programok során kialakult egy csapat, amelyhez én is tartoztam. Együtt gázoltunk a folyóba, másztuk meg a 3000 m magas hegyet, teáztunk a pihenőidőkben, élveztük a szecsuáni falatokat az étteremben és közben meséltünk egymásnak városunkról, országunkról, az emberekről, gazdaságról, művészetről, politikáról, vagy akár nőkről is.  Merthogy feltűnő volt, milyen szépségesek a kínai nők. Volt mesélnivaló és kérdeznivaló, hiszen Qin Di és Xu Yubing Beijingből (Pekingből), Luis Castaneda Floridából, Ming Lian és Haitao Tang Henan-tartományból, Steve Brabner Skóciából, Huynh Ngoc Dan és Hongn Nga Vietnámból, Inesa Pleskacheuskaya Bjelorussziából, Szergej Buszlenko Ukrajnából, Seres Géza Debrecenből, Tóth István Nagyváradról, Carlo Diana és Nicole Billiau Belgiumból, Ts. Odonchimeg Mongóliából és jómagam igencsak kíváncsi embereknek tűntünk. Nagyon jól elboldogultunk egymással, hiszen a jelbeszéd, pantomim, gesztusok mellett oroszul, angolul, németül, franciául, magyarul, kínaiul folyt a társalgás, melynek fő témái a látottak hatására a földrajz, történelem, vallás, ideológia, tudomány, művészet, katonaság, analfabétizmus, gasztronómia, közlekedés – és ahogyan már mondtam: a nők. Mindig találtunk alkalmas nyelvet, és fordítottunk egymásnak. Két-három órákat aludtunk, rengeteg viccet, vidám és igaz történetet, a napi élményeket meséltük egymásnak. Egy-egy poénon annyiszor nevettünk, ahány nyelven jutott el a csapat utolsó tagjához. És közben teáztunk, könyveket, katalógusokat, képeket és térképeket böngésztünk, és rengeteget tudtunk meg Kínáról. Már amennyit persze két hét alatt felcsipegethet az ember. A földrésznyi méretű, közel 1,3 milliárd lakosú ország így életközelből, a személyes tapasztaláson keresztül még érdekesebbnek, még titokzatosabbnak, még megfejthetetlenebbnek tűnt. Az otthon látott filmek, TV-híradók, tudósítások, elolvasott könyvek  csak egy leegyszerűsített előképet adhatnak. Ezekből már tudtuk, hogy Kína az ellentétek és a végletek hazája, amelyek nemcsak földrajzi távolságokban, hanem gazdasági, társadalmi és kulturális különbségekben megmutatkozik meg. A fényképezőgép keresőjében megjelenő kép azonban még kontrasztosabban adja vissza a valóságot. Az ötezeréves kínai kultúra nemcsak a hajdan volt dicső múlt emlékeként a múzeumok tárlóiban, a paloták és templomok látványában van jelen, hanem a sokféle körülményhez alkalmazkodó emberek napi életében, a hétköznapi mozzanatokban is. A vallás, önvédelmi sportok, a pekingi televízió huszonhárom csatornája, étkezési szokások, az elterjedt mobil telefonozás, érintkezési formák, tárgyak, eszközök, hagyományos és mai viseletek, felhőkarcolók és sárkunyhók, a hatalmas építkezések, autópályák mellett húzódó gondozott és zöldellő rizsföldek, az emberek arcvonása is hordozza ezeket az ellentéteket. Még a táj, az éghajlat is. Az észak-déli irányban 5500 km kiterjedésű ország területét háromnegyed részben hegyes vidék borítja, de legtöbb ember az alföldeken, síkságokon, félsivatagos és sivatagos vidékeken él. Kína déli részén trópusi éghajlatot találunk, Yunnan-tartomány déli részén, Leizhu-félszigeten, Hainan-szigetén és a Guangdong-tartományhoz tartozó dél-kínai-tengeri szigeteken szinte egész évben nyár van, délnyugaton, a Yunnan-Guizhou-fennsíkon „örök tavasz”. A Tibet fennsík éghajlata hideg és száraz, a Tarin medence kifejezetten sivatagi: reggel bunda, délben atlétatrikó a viselet. Amíg délen kétszer, sőt háromszor is arathatnak évenként, addig nyugaton a hegyek és fennsíkok nagy magasságuk miatt szinte állandóan fagyosak, a magashegységek eljegesedtek. A csapadék mennyiségében is óriási különbségek vannak. A monszunszelek hatása csak a Nagy Hingan-Taihang- és Qinling-Daxue-hegységek vonulatától délre és keletre érvényesül, ettől nyugatra és északra már szinte alig hullik csapadék. Szerencsénkre mindebből csak alig tapasztaltunk valamit, hiszen ottartózkodásunk időszakában, a fővárosban, Beijingben kellemes nyár volt, nem úgy, mint áprilisban-májusban, amikor fúj a „sárga szél”, mely a Góbi-sivatag felől finom porszemcséket hoz, telefújva torkot, tüdőt, utcát, lakást. A júliusi nagy esőzéseket és szúnyoginváziót is szerencsésen elkerültük, ám a fővárostól délre, 7-800 km-re eső Jiaozuoban, Henan tartományban, a fotófesztivál színhelyén belekóstoltunk az éghajlati megpróbáltatásokba. Itt a hőmérő még esténként is 43 Celsius fokot mutatott, magas páratartalom mellett. A légkondiconált busz, szálloda, étterem nélkül igencsak megfőttünk volna.  Reggelente 6:20 órakor indultunk a túrákra, egy-két óra után már igen nehezen vonszoltuk magunkat. Közben, kínai szokásnak megfelelően forró teával (!) frissítettük magunkat, és tapasztalhattam, hogy a hideg sört napközben jobb, ha elfelejti az ember, csak este, az étteremben érdemes kortyolgatni.

A fényképezési lehetőségek, nagyszerű kínai fotográfusokkal való ismerkedés mellett 36 fotókiállítás, Taiji és Kung Fu sportbemutatók, harmincezres stadionban látványos show-műsor, TV- és filmforgatások, interjúk is hozzátartoztak a programhoz. A média állandóan figyelemmel kísérte a fesztivál eseményeit, különösen a meghívott európai és amerikai fotósok voltak a sztárok. Ezt szó szerint lehet érteni. Nap, mint nap szerepeltünk az újságokban, TV-híradókban, állandóan a figyelem középpontjába kerültünk. Számos fogadás, díszvacsora volt, ahol a város és a tartomány vezetői köszöntöttek bennünket. Egy-egy bemutatkozásunkkor a kamerák, filmfelvevők pergőtüzébe kerültünk. Saját szememmel láttam, ahogyan Seres Gézát és Tóth Istvánt ünnepelte a közönség kiállításuk helyszínén. Nem kis büszkeséget éreztem a lelkes, ünneplő tömeg láttán.  Természetesen nem kell elfeledni, hogy Kínában szocializmust építenek, és a társadalmi, kulturális szokások ennek megfelelőek. Ott még a párt első titkára a legelső ember, azonban tapasztalhattuk, hogy a külvilágtól való elzárkózást a reform és a nyitás politikája váltotta fel. Számos rendezvény, így ez a nemzetközi fotófesztivál is ennek jegyében került megrendezésre. Jó előkészítéssel, kitűnő szervezéssel, nagyvonalúan és látványosan vezényelték le a két hetes programot, amely a külsőségek mellett komoly tapasztalatokra, emberi és szakmai kapcsolatok teremtésére adott lehetőséget. Közelről tapasztalhattam, hogy Kínában a fotográfia magas színvonalú és népszerű. A látott 36 kiállítás alapján úgy tűnik, a „vonalas irányzat” kezd kikopni, és a kísérletező, új formanyelvet teremtő kreatív fotográfia, valamint a dokumentarista, valóságfeltáró irányzatok kerülnek az érdeklődés középpontjába. Két igényes kivitelű és művészi tartalmú folyóirat, a friss tájékoztatásra fotós napilap jelenik meg, amelyeket a Kínai Fotóművészek Szövetsége ad ki. Hou Jian Jiang alelnök elmondta, hogy a szövetség területi és városi szervezetei segítségével segíti, ösztönzi megszámlálhatatlan tagságának tevékenységét. Mindez nagyon érdekes volt számomra, de a „szakmán kívüli élet” még inkább érdekelt. A Nikon D100-as és a Canon Digital ixus v digitális kameráimmal rengeteget fényképeztem, a Nikon F 90-esemet, a filmmel tölthetőt szinte elő sem vettem. Több mint 1500 felvételt készítettem, amelyek őrzik élményeimet. És hogy mi marad meg belőlük? Ki tudja? Egyelőre a kínai gyerekek mosolyát, érdeklődő és barátságos arcokat, csillogó tekinteteket, élményeket őrzök, és kamaszos lelkesedéssel Kínáról szóló könyveket bújok, pálcikával étkezem, meghitt családi körben kínai selyem kimonómat viselem, és fontolgatom, éljek-e a következő meghívás lehetőségével.

Azt hiszem, Kínát újra kell tanulnunk.

Eifert János

Győr, 2002. szeptember 24.

Seres Géza, Tóth Stefan, Sergej Buslenko, valamint a belga és  kínai kollégák felvételei

Nagy utazás Kínában , Henan tartományban, Jiaozuo és környékén, 2002. augusztus 26. – szeptember 7.

A Kínai Fotóművészek Szövetsége (Chinese Photographers Association) meghívására, a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub elnökének, Tóth Istvánnak a közvetítésével utazhattam Kínába, ahol Henan tartományban, Jiaozuo városban 2002. augusztus 26. – szeptember 7. között megrendezett nemzetközi fotófesztivál – angolul: THE INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY FESTIVAL FOR MOUNTAINS AND RIVERS IN JIAOZUO CHINE – résztvevője lehettem.

Beijing. Első este a Kínai Fotóművészek Szövetsége főtitkára köszönti a vendégeket (Tóth István felvétele)

A gazdag program, amely a Sárga folyó, Yuntai vízesés, Qingtian folyó, Shennong hegyek természeti szépségei mellett a Kínai Nagy Fal, Kaifeng, Lioyang, Shennongshan, Yueshan, Xiangguo, Chen Jiahou, Longmen palotáinak, templomainak, kolostorainak, sziklabarlangjainak és sztúpáinak, valamint új városrészek és hatalmas építkezések, útépítések fényképezésére, emberekkel való találkozásokra adott lehetőséget, egyben a kínai fotókultúra megismerését is segítette. A napi munka, programok során kialakult egy csapat, amelyhez én is tartoztam. Együtt gázoltunk a folyóba, másztuk meg a 3000 m magas hegyet, teáztunk a pihenőidőkben, élveztük a szecsuáni falatokat az étteremben és közben meséltünk egymásnak városunkról, országunkról, az emberekről, gazdaságról, művészetről, politikáról, vagy akár nőkről is.  Merthogy feltűnő volt, milyen szépségesek a kínai nők. Volt mesélnivaló és kérdeznivaló, hiszen Qin Di és Xu Yubing Beijingből (Pekingből), Luis Castaneda Floridából, Ming Lian és Haitao Tang Henan-tartományból, Steve Brabner Skóciából, Huynh Ngoc Dan és Hongn Nga Vietnámból, Inesa Pleskacheuskaya Bjelorussziából, Szergej Buszlenko Ukrajnából, Seres Géza Debrecenből, Tóth István Nagyváradról, Carlo Diana és Nicole Billiau Belgiumból, Ts. Odonchimeg Mongóliából és jómagam igencsak kíváncsi embereknek tűntünk.

Nagyon jól elboldogultunk egymással, hiszen a jelbeszéd, pantomim, gesztusok mellett oroszul, angolul, németül, franciául, magyarul, kínaiul folyt a társalgás, melynek fő témái a látottak hatására a földrajz, történelem, vallás, ideológia, tudomány, művészet, katonaság, analfabetizmus, gasztronómia, közlekedés – és ahogyan már mondtam: a nők. Mindig találtunk alkalmas nyelvet, és fordítottunk egymásnak. Két-három órákat aludtunk, rengeteg viccet, vidám és igaz történetet, a napi élményeket meséltük egymásnak. Egy-egy poénon annyiszor nevettünk, ahány nyelven jutott el a csapat utolsó tagjához. És közben teáztunk, könyveket, katalógusokat, képeket és térképeket böngésztünk, és rengeteget tudtunk meg Kínáról. Már amennyit persze két hét alatt felcsipegethet az ember. A földrésznyi méretű, közel 1,3 milliárd lakosú ország így élet közelből, a személyes tapasztaláson keresztül még érdekesebbnek, még titokzatosabbnak, még megfejthetetlenebbnek tűnt. Az otthon látott filmek, TV-híradók, tudósítások, elolvasott könyvek csak egy leegyszerűsített előképet adhatnak. Ezekből már tudtuk, hogy Kína az ellentétek és a végletek hazája, amelyek nemcsak földrajzi távolságokban, hanem gazdasági, társadalmi és kulturális különbségekben megmutatkozik meg. A fényképezőgép keresőjében megjelenő kép azonban még kontrasztosabban adja vissza a valóságot. Az ötezer éves kínai kultúra nemcsak a hajdan volt dicső múlt emlékeként a múzeumok tárlóiban, a paloták és templomok látványában van jelen, hanem a sokféle körülményhez alkalmazkodó emberek napi életében, a hétköznapi mozzanatokban is.

A vallás, önvédelmi sportok, a pekingi televízió huszonhárom csatornája, étkezési szokások, az elterjedt mobil telefonozás, érintkezési formák, tárgyak, eszközök, hagyományos és mai viseletek, felhőkarcolók és sárkunyhók, a hatalmas építkezések, autópályák mellett húzódó gondozott és zöldellő rizsföldek, az emberek arcvonása is hordozza ezeket az ellentéteket. Még a táj, az éghajlat is. Az észak-déli irányban 5500 km kiterjedésű ország területét háromnegyed részben hegyes vidék borítja, de legtöbb ember az alföldeken, síkságokon, félsivatagos és sivatagos vidékeken él. Kína déli részén trópusi éghajlatot találunk, Yunnan-tartomány déli részén, Leizhu-félszigeten, Hainan-szigetén és a Guangdong-tartományhoz tartozó dél-kínai-tengeri szigeteken szinte egész évben nyár van, délnyugaton, a Yunnan-Guizhou-fennsíkon „örök tavasz”. A Tibet fennsík éghajlata hideg és száraz, a Tarin medence kifejezetten sivatagi: reggel bunda, délben atlétatrikó a viselet. Amíg délen kétszer, sőt háromszor is arathatnak évenként, addig nyugaton a hegyek és fennsíkok nagy magasságuk miatt szinte állandóan fagyosak, a magashegységek eljegesedtek. A csapadék mennyiségében is óriási különbségek vannak. A monszunszelek hatása csak a Nagy Hingan-Taihang- és Qinling-Daxue-hegységek vonulatától délre és keletre érvényesül, ettől nyugatra és északra már szinte alig hullik csapadék. Szerencsénkre mindebből csak alig tapasztaltunk valamit, hiszen ottartózkodásunk időszakában, a fővárosban, Beijingben kellemes nyár volt, nem úgy, mint áprilisban-májusban, amikor fúj a „sárga szél”, mely a Góbi-sivatag felől finom porszemcséket hoz, telefújva torkot, tüdőt, utcát, lakást. A júliusi nagy esőzéseket és szúnyoginváziót is szerencsésen elkerültük, ám a fővárostól délre, 7-800 km-re eső Jiaozuoban, Henan tartományban, a fotófesztivál színhelyén belekóstoltunk az éghajlati megpróbáltatásokba. Itt a hőmérő még esténként is 43 Celsius fokot mutatott, magas páratartalom mellett. A légkondiconált busz, szálloda, étterem nélkül igencsak megfőttünk volna.  Reggelente 6:20 órakor indultunk a túrákra, egy-két óra után már igen nehezen vonszoltuk magunkat. Közben, kínai szokásnak megfelelően forró teával (!) frissítettük magunkat, és tapasztalhattam, hogy a hideg sört napközben jobb, ha elfelejti az ember, csak este, az étteremben érdemes kortyolgatni.

A belga Carlo Diana és Nicole Billiau montázst készített közös programjainkról

A kis zseb-kamerám, a Canon Digital ixus V mindig kéznél van. (Seres Géza felvétele)

A fényképezési lehetőségek, nagyszerű kínai fotográfusokkal való ismerkedés mellett 36 fotókiállítás, Taiji és Kung Fu sportbemutatók, harmincezres stadionban látványos show-műsor, TV- és filmforgatások, interjúk is hozzátartoztak a programhoz. A média állandóan figyelemmel kísérte a fesztivál eseményeit, különösen a meghívott európai és amerikai fotósok voltak a sztárok. Ezt szó szerint lehet érteni. Nap, mint nap szerepeltünk az újságokban, TV-híradókban, állandóan a figyelem középpontjába kerültünk. Számos fogadás, díszvacsora volt, ahol a város és a tartomány vezetői köszöntöttek bennünket. Egy-egy bemutatkozásunkkor a kamerák, filmfelvevők pergőtüzébe kerültünk. Saját szememmel láttam, ahogyan Seres Gézát és Tóth Istvánt ünnepelte a közönség kiállításuk helyszínén. Nem kis büszkeséget éreztem a lelkes, ünneplő tömeg láttán.  Természetesen nem kell elfeledni, hogy Kínában szocializmust építenek, és a társadalmi, kulturális szokások ennek megfelelőek. Ott még a párt első titkára a legelső ember, azonban tapasztalhattuk, hogy a külvilágtól való elzárkózást a reform és a nyitás politikája váltotta fel. Számos rendezvény, így ez a nemzetközi fotófesztivál is ennek jegyében került megrendezésre. Jó előkészítéssel, kitűnő szervezéssel, nagyvonalúan és látványosan vezényelték le a két hetes programot, amely a külsőségek mellett komoly tapasztalatokra, emberi és szakmai kapcsolatok teremtésére adott lehetőséget. Közelről tapasztalhattam, hogy Kínában a fotográfia magas színvonalú és népszerű. A látott 36 kiállítás alapján úgy tűnik, a „vonalas irányzat” kezd kikopni, és a kísérletező, új formanyelvet teremtő kreatív fotográfia, valamint a dokumentarista, valóságfeltáró irányzatok kerülnek az érdeklődés középpontjába. Két igényes kivitelű és művészi tartalmú folyóirat, a friss tájékoztatásra fotós napilap jelenik meg, amelyeket a Kínai Fotóművészek Szövetsége ad ki. Hou Jian Jiang alelnök elmondta, hogy a szövetség területi és városi szervezetei segítségével segíti, ösztönzi megszámlálhatatlan tagságának tevékenységét. Mindez nagyon érdekes volt számomra, de a „szakmán kívüli élet” még inkább érdekelt. A Nikon D100-as és a Canon Digital ixus v digitális kameráimmal rengeteget fényképeztem, a Nikon F 90-esemet, a filmmel tölthetőt szinte elő sem vettem. Több mint 1500 felvételt készítettem, amelyek őrzik élményeimet. És hogy mi marad meg belőlük? Ki tudja? Egyelőre a kínai gyerekek mosolyát, érdeklődő és barátságos arcokat, csillogó tekinteteket, élményeket őrzök, és kamaszos lelkesedéssel Kínáról szóló könyveket bújok, pálcikával étkezem, meghitt családi körben kínai selyem kimonómat viselem, és fontolgatom, éljek-e a következő meghívás lehetőségével.

Azt hiszem, Kínát újra kell tanulnunk.

Budhista sziklabarlangok, Kína, Henan tartomány (Photo: Eifert János)

Jiaozuo is located in the Northwest in Henan province and separated  from Shanxi province by Taihang Mountain on the North and from Zhengzhou City and Luoyang City by the Yellow River on the South, It composes of the two cities of Qinyang and Mengzhou, four counties of Weixian, Boai, Wuzhi and Xiuwu, four urban areas of Jiefang, Shangyang, Zhongzhan, and Macun and one new hi-tech industrial development zone, It has a total area of 4,071 square kilometers and a population of 3.52 million including 811 thousand urban residents. The GDP in 2005 was 57.88 billion RMB with the growing speed up to 16.7%, local fiscal revenue achieved 3.21 billion RMB increasing by 32.6%, the fixed assets investment of the whole society achieved 26.87 billion RMB increasing by 46.3%, The net incomes of each urban and rural resident are 8430 and 3831 RMB respectively increasing by 15.7% and 13.5% respectively.  Jiaozuo is positioned at the south-north crossing point and the east-west joint place of our country, the railways and highways lead to all directions, the expressways directly lead to Zhengzhou and Jincheng, it is the jaws for carrying out jin coal and the important dak of the second Europe–Aisa land bridge, The project of south water to north and the project of west gas to east of China both pass through here. Jiaozuo is one of the earliest central active areas of Huaxia nation. Here is the birth place of heroes and brings glory, many historical personages such as Han Yu, Li Shangyin, Sima Yi, Zhu Zaiyu, and Xu Heng were fostered here. There are six national historical and cultural sites under the rotection of the country. The Chen’s Taijiquan born here has been developed out of China to the world a long time ago. Jiaozuo is an excellent national tourist city; the natural landscape develops a school of its own in north China. Here is the place of the largest wild macaque group and large-area of artificial cultivating bamboo forest of north China.

On the one hundred-li long south foot of Taihang Mountain, the famous scenic spots of Yuntai Mountain, Shennong Mountain, Qingtian River, Qinglong Gorge and Fenglin Gorge, etc, are located. In February of 2004, it was nominated in the first group the world geological park by the UN Education Science Culture Organization. Of which the 314 m fall Yuntai Mountain large waterfall is worthy to be named the tallest waterfall of China. Jiaozuo’s natural resources are richendowed by nature; it is rich in mineral resources, by general investigation, there are more than 40 kinds of mineral resources, and more than 20 kinds have been explored reserves. It is the ideal place to develop large industry. In the area, besides the ground surface water of the Huanghe River and Qinhe River, it is also the natural underground water collection basin, which is rare in whole China. It has good conditions of farming production; it is one of the three main grain high-output areas of whole China. The four Huai drugs of Chinese yam, glutinous rehmannia, root of bidentate achyranthes and chrysanthemum produced here are highly creditable bath at home and abroad. Since the innovation and opening to outside world.

Jiaozuo has been developed  rapidly in  economic construction and various social causes, it has become a new thriftily city mainly of energy sources, chemistry, metallurgy building material, electro machinery, light spinning, food and tourism and compositional development. There arc more than 200 kinds of exported products  such as aluminum, lead, tire, fur, ceramic and agricultural byproducts, etc. they are sold far to more than 120 countries and regions of USA, Canada, Japan and Germany, etc. The domestic famous enterprises of Haohua group, Mengniu group Jiankangyuan medicine industry, Shanghai Junli and Zhenghong group, etc have settled down in Jiaozuo, the multinations of South Korea electric power commune, USA Aiys, British Lianjin and British GKN, etc also have invested in Jiaozuo. Jiaozuo is a city with full viridity and hope. The new century is the new start point, Jiaozuo is striding forward towards high-effect agricultural garden zone, aluminum industry base, heavy chemical       industry base, new built tourism city and modern city. Today’s Jiaozuo is in the journey of building a well-to-do society. In the near future, Jiaozuo will be turned into a rich city of agriculture, a strong city of industry, a famous city of tourism, radiating the northwest of Henan Province and the southeast of Shanxi Province, a regional trade and business key city, a city of joining the hub of communication of the central and west regions, and a distinctive mountains and rivers garden city. Jiaozuo is opening her two arms to welcome domestic and foreign friends to come and jointly create great cause and common brilliance.

Beijing, a szállónk melletti étteremben ünnepi ebéd tiszteletünkre. A Kínai Fotóművészek Szövetsége elnöke mellett foglalok helyet.