Levél H.J.-nak, Budapest, 2008. szeptember 8.
Kedves Judith, az az egyik kép, az erdőből, amit küldtél, rendkívüli… Elvarázsolt. Nem is annyira a kompozíciója, vagy a technikája, hanem inkább a “muzsikája” miatt… Képes vagy a dolgok mögé pillantani, és a rejtőzködő láthatatlant “megszólaltatni”. Mint Alessandro Baricco a Selyem-ben… A kis könyv, emlékszel, tőled kaptam New Orleansba utazásom előtt: “…Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnként zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg se mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika.”
Ezt a fehér muzsikát fedeztem fel most Adyban is, két gyönyörűséges versét küldöm, fürödj bennük, tisztulj tőlük. Ne keress bennük különösebb aktualitást, csak egyszerűen szépek…
Ady Endre
AKIK MINDIG ELKÉSNEK
FÉLIG CSÓKOLT CSÓK