Érmihályfalva, Bihar megyei kisváros, a megye észak-nyugati határán terül el, fontos vasúti és közúti csomópont Nagyvárad és Szatmár között, ugyanakkor nemzetközi határátkelő Magyarország irányába közúton és vasúton egyaránt.

Lajos Miklós írja: A település élete egy 1270 augusztus 20-án kelt dokumentum által bizonyított. Mielőtt bemutatnám Érmihályfalva történelmi fejlődését, szeretném bemutatni azokat a körülményeket amelyek az ókorban emberek által lakott területté tették. Az első régészeti leletek a pattintott kőkorszakvégéről származnak: Gálospetri közelében a Fráter erdőnek nevezett területen kovakőből készült kőpengéket találtak, amelyeket kb. 30.000 évesnek becsülnek. A terület benépesedése a csiszolt kőkorszakban valósult meg Kr.e. a III-II évezredben. Az időszakot Körös és Tisza kultúra néven ismerik. Nagyobb települési helyek voltak az Érmellék egész területén, így Érmihályfalván a „Sárgaföldes gödör”, amely a Móka folyó partján terült el és gazdag csiszolt kőkorszaki leletekben. A bronzkorszak idején egy harcias néptörzs telepszik meg a vidéken, akik állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoznak. Ezek a népek az Ottományi kultúrát hozták létre az Érmelléken, ahol több mint 1300 bronztárgy került elő. Kr.e. az I évtizedben a bronzkor véget ér, és kezdetét veszi a vaskor Hallstatti szakasza. Törzsi háborúk kezdődnek ami népvándorlási hullámot indít el. Kr.e. 400 körül megjelennek a kelták, meghódítják de nem pusztítják el az itt lakókat. A meghonosították a vas megmunkálását és a kerámia korongolását. Mindez a La Téne kultúra kialakulásához vezet. Kr.e. 150 körül a római légiók legyőzik a keltákat és Burebista serege a Kárpát-medence elhagyására kényszeríti oket. A kelták kivonulása után a megművelt területeket visszahódította a természet. A kelták jelenléte Érmihályfalva területén is dokumentált: a „Gorove” földbirtokos farmján 3 kelta sírt és az „Új sárgaföldes gödörben” kelta eredetű edénydarabokat találtak. A rómaiak elfoglalják Dáciát és Pannóniát ám az Érmellék a római uralom területén kívül marad, mert nehezen védhető terület. Kr.e. a III századtól megindul egy újabb népvándorlás. A gótok vonultak végig az Érmelléken, így Érmihályfalva területén is találtak gót eredetű régészeti leleteket (egy acél kard, kés, ezüst kardtok, 2 ezüstcsat és borostyánkőből készült gomb). A gepidák egy másik germán eredetű vándornép volt, amelyik átvonul az Érmelléken. Mihályfalván 8 sírlelet bizonyítja jelenlétüket. A gepidákat az avarok követték a vándornépek sorában. Az o jelenlétüket a Bujanovics szőlőjében talált avar eredetű fém és kerámiatárgyak bizonyítják. A szlávok a VII, századtól érkeztek ezekre a vidékekre, de jelenlétük kevésbé dokumentált. Ezzel ellentétben a magyarok 896-ban érkeztek a Pannon medencébe Árpád vezetéséve. Le is telepednek s a XI. századtól megkezdik Erdély meghódítását. Ezt a magyar állam megalapítása tette lehetővé. A XI.-XII. században létesülnek azok az állandó települések az Érmelléken, amelyek közé Érmihályfalva is tartozik. Magától értetődik, a település alapítása pontosan nem állapítható meg hiteles dokumentumok hiánya miatt. Az első oklevél 1270 augusztus 20-án íródott és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Mihal nevű birtokot IV. Béla kiráy adományozta Pál Comesnek aki Onnus nevu lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával. Itt kell megemlíteni, hogy 1241 tavaszán a tatárok támadtak az Érmellékre és különösen Székelyhíd-Szalacs-Mihályfalva körzetében végeztek nagy pusztítást. Kiirtották a lakosság nagy részét, csak azok menekültek meg, akik a mocsarakban találtak menedéket. A tatárjárás után IV. Béla újjászervezte az országot, az elpusztult települések benépesednek, a gazdátlan birtokokat a király hűséges alattvalóinak adományozza. Így kaphatta Pál Comes is a Mihal nevű birtokot. A település nagyságát bizonyítja az a tény, hogy 1284-ben 210 kepe egyházi tizedet fizet a váradi püspöknek, ami a legnagyobb tized volt az egyházmegyében. 1312-ben Károly Róbert király a Nagymihályi Lőrinc fia Gergelynek vámjogot ad. A település neve a különböző dokumentumokban változó: Nogmyhal, Nagmihal, Nochmihal, Nogmichály, Nogh Myhalfalva. 1332-1337 között „sacerdos de villa Nogmihal” 20 garas egyházi tizedet fizet, épp úgy, mint Gyula városa. 1434-ben a város neve Nogh Myhalfalwa. A település fejlődése lelassul birtokosai gyorsan cserélődék, mint például Várady Pál érsek, a Madarasiak, a kiskállói vitézek, az álmosdi Chyre Zsigmond, a Esztáy család és Upory István váradi kanonok. A Hunyadiak korában Bihar vármegye 18 városa közt említik, majd 1459-ben vásártartó jogot kap. A XV-XVI században több pestis járvány tizedelte a lakosságot 1494-1497, majd 1504-1510 között, de a legnagyobb 1530-ban volt és „horribilis pestis” néven vonult a történelembe. 1535-36-ban olyan „éhínség” volt, hogy a lakosok füvet ettek. Ezzel magyarázható, hogy 1552-ben egy összeírás alkalmával csak 14.5 portát találtak az összeírók.

1587-ben a törökök felégetik a települést, a lakosság elmenekül a környékről. Amikor a törökök elvonulnak és a lakosság visszatér megtörténik a református vallásra való áttérés. Valószínű, hogy az új pap, aki Mihályfalvára érkezik meggyőzi a népet, hogy térjen át az új vallásra. Újjáépítik a törökök által felégetett templomot. Az 1491-ben Váradon öntött harang most is a református templomban található, a legenda szerint a törökök magukkal szerették volna vinni, de a Móka patakba esett és innen emelte ki a visszatérő lakosság. A XVIII. században végzett összeírások szerint nagyon kevés család lakja Mihályfalvát. 1684-1692 között a legtöbbet 25 jobbágycsaládot írnak össze, ami azt jelenti, hogy 700-750 hold földet munkálnak meg. A XVIII században a telkek felaprózódnak. Az 1720-ban levő összeírás már 70 családfőt ír össze, aki 1000 hold földet művel meg, míg 6 nemesi család 106 holdat. Megkezdődik a dohánytermesztés és növekszik a szőlővel beültetett terület. A helyiséget bíró vezeti, akit a kisbíró és két perceptor segít. Az 1772-es összeírás alkalmával már egyetlen jobbágytelek sem maradt egészben, a legtöbb 1/8 vagy 2/8 rész telekkel rendelkezik, míg sokan földnélküli zsellérek. A XVIII. század végén megkezdődik a nagybirtokok kialakítása, ilyenek a Stubenberg gróf, Bujanovics Gencsy, Szlávy, és a Bernát birtokok. Az 1800-as népszámlálás adatai szerint 1594 a lakosok száma amelyből 260 szabad ember, 1334 pedig jobbágy. Vallás szerint: 1319 református, 189 katolikus és görög katolikus valamint 89 zsidó. A katolikus és görög-katolikus jobbágyokat Szlávy földbirtokos telepítette a Tóth falu nevu részre. Számukra 1810 körül egy most is létező kápolnát épített, amit vásárnaponként felváltva használtak katolikusok és görög-katolikusok. Érdekes adat a zsidók betelepedése Mihályfalvára, ami a XIX. században nagyon felgyorsul hisz 1900-ban a zsidók száma 967, 1930-ban már 1604. A zsidók nagy mértékben hozzá fognak járulni a település gazdasági-társadalmi fejlődéséhez, egészen 1944-ig, amikor deportálják őket Aushwitzba. A gazdasági fejlődést tükrözi a tény, hogy 1844-1880 között Mihályfalva „szabad mezőváros”. 1880-ban járásközpont lesz, de mint nagyközséget tartják számon. Megépül a Debrecen-Szatmár (1871) és a Debrecen-Nagyvárad (1887) vasútvonal, amelyek fontos vasúti csomóponttá emelik Mihályfalvát. Kialakulnak az első gazdasági vállalkozások, így például 1885-ben Bach Mór pótkávégyára 20 munkással. A növekvő gazdasági tevékenység szükségesé tette pénzügyi létesítmények megalapítását: 1883-ban Takarékpénztár míg 1898-ban egy Ipari és kereskedelmi Bank létesül. Megnövekszik a vállalkozók és kisiparosok száma. 1900-ban megnyílik a Kaszinó és az Iparosok Háza. Beindul a Rubinstein és deutsch védőgyár, Veisz Adolf pipagyára, már telefonközpont is létesül 4 élőfizetővel. A lakosok száma 1900-ban 5575 , míg 1910-ben 6255. Az I világháború után Erdélyt Romániához csatolják, Mihályfalva Szilágy megyéhez kerül és 1930-ban városi rangot kap. 1930-1940 között megkezdik az utcák kövezését, a közkutak fúrását. A II. Világháborúban csak rövid időre szakította meg a gazdasági fejlődést.

Eifert János felvételei

A legszomorúbb eseményre 1944 tavaszán kerül sor, amikor szinte az egész zsidó lakosságot Aushwitzbe. A II világháború után Miháyfalvát is átalakítja a kommunista ideológia szele. Miután Petru Groza lesz Románia miniszterelnöke az egész országra szóló földreformot ültetnek gyakorlatba 1945 március 21.-én, amely Mihályfalván teljesen megváltoztatta a tulajdonviszonyokat. Mihályfalván a földreform 1945 április 13.-án lépett érvénybe és 1947 augusztus 7-ig tartott. Kisajátították Stubenberg Pál, dr.Bujanovics Rudolf, Pataky Zoltán, Pataky Géza, Lovas Dániel, Balazsi József, Kovács Tibor és özv. Csiri Sándorné birtokait, összesen 3465 hold földet. A kisajátított földből 374 házhelyet osztottak és 678 parasztcsaládnak 2 hold földet osztottak családonként. A parasztcsaládok nem sokáig örülhettek a földnek, mert 1952-1962 között 1658 család lépett be a T.SZ.-be összesen 3806 ha termőfölddel. Ez a termelőszövetkezet a megye egyik legerősebb szövetkezete lesz 1962-1980 között. Még 1949-ben létrehozzák az Állami Mezőgazdasági Vállalatot 2109 ha földterülettel. A vállalat területét állandóan növelték, így 1960-ra már 5423 ha földdel rendelkezik. 1967-ben az ÁMV-t egyesítik a székelyhídi ÁMV-vel, így összesen 9861 ha területen gazdálkodik, 5500 szarvasmarhát, 20.000 sertést , 17.500 juhot, 29.000 kismalacot nevelnek, 23 farm keretein belül összesen 700 embert foglalkoztat. A két mezőgazdasági vállalat biztosította a nyersanyagot az Arovit konzervgyárnak, amelyet 1941-ben Hanyi Zsolt alapított, 1945-ben kisajátítják, állami tulajdonba veszik, 1949-tol zöldség és gyümölcs konzerválásával foglalkozik. 14 farmot létesítenek, amely nyersanyagot termel a gyárnak 2578 ha területen. 1987-ben összesen 62 180 tonna zöldséget adtak át a gyárnak. Az Arovitnak 647 munkása volt míg a farmokon több mint 1000 szezonmunkást is foglalkoztat. 1965 után létrehozzák a Fogyasztási Szövetkezetet, amely a megye legnagyobb ilyen jellegu egysége lesz több mint 800 embert foglalkoztat. Legismertebb szekciók a varroda, az öntöde, a présrészleg, a különböző szolgáltatási egységek, kereskedelmi egységek. Ugyanakkor a Margittai bútorgyárnak bútorgyártó szekciója létesül Mihályfalván, a Kosárkötő szövetkezet a környék nyersanyagát értékesíti. Megkezdődik a helység központjának a rendezése, ahol 3-4 emeletes tömbházat építenek, a földszinten kereskedelmi egységekkel. 1961-ben Elméleti Liceum létesül egy újonnan épített épületben. 1977-ben Agráripari Liceum alakul az Elméleti Liceum helyén és összevonják a Mezőgazdasági Szakiskolával amelynek az épülete a Gép és Traktor Állomás területén található. 1968-ban egyesítik Mihályfalva 2 orvosi rendelőjét a hajdani Bujanovics kastélyban, amelyet melléképületekkel bővítenek ki, így a rendelők mellet szülészet, fogászat és beteg elfektetőt is létesítenek. Élénk kulturális és sport élet jellemzi a nagyközséget. 1981-1988 az „Unirea” labdarúgó csapat a „C” ligában szerepel. A gazdasági- társadalmi fejlődés eredményeképpen állandóan növekszik a lakosság száma, 1988-ban 13.243 amelyből 11.681 állandó lakos, 370 ideiglenes tartózkodási engedéllyel lakik a helységben ,míg 1192 szezonmunkásként tartózkodik a helységben, így Érmihályfalva Románia legnagyobb egyfalvas nagyközsége, de csak 1989 május 5-ig, amikor a nagyközséget várossá nyilvánítják. Az 1992-es népszámlálási adatok szerint Érmihályfalvának 10.438 lakosa van, amelyből 8832 magyar, 1340 román, 213 cigány és 23 más nemzetiségű. (Lajos Miklós)

Érmihályfalva (románul: Valea lui Mihai) története: A város első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, ekkor Michal alakban írták. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.

1312-ben Károly Róbert királytól vámszedési jogot kapott. A város nevét akkor többféle módon írták, például: Nogh Myhalfalva vagy Nogmyhal. Hunyadi Mátyás uralkodása alatt a 18 bihar vármegyei városok egyike volt. 1459-ben vásártartási jogot kapott. 1587-ben az Oszmán Birodalom megszállta a várost, a lakosság elmenekült. Miután a törökök elmentek, a lakosság visszatért és református hitre tért. A templomát újraépítették, az 1491-ben Nagyváradon öntött harangja a mai napig megtalálható a város templomjában.

A 15-16. századokban lakossága igen alacsony volt. 1880-ban 1594 lakosa volt, teljesen magyar. Az 191-es népszámlálás szerint a lakosság 58,1%-a volt római katolikus, 19,2%-a izraelita, és 11,3%-a görög katolikus. 1880-ban, 1930-ban és 1989-ben többször visszakapta városi helyzetét.

Az 1871-ben épített, Szatmár-Debrecen városokat összekötő vasút, majd pedig az 1887-ben épített Nagyvárad-Debrecen városokat összekötő vasút is érintette a várost. Az első világháború végétől Románia része volt. A II. bécsi döntés visszaítélte Magyarországnak egy rövid időre. 1945-től újra Románia része lett.

A kommunista diktatúra idejében a városban fontos iparosítás folyt, több gyárat építettek. 2002-ben 10324 lakosából 8757 magyar (84,82%), 1442 román, 95 roma és 30 egyéb volt. (Wikipedia)